Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-26 / 225. szám

4

KELET-MAGYARORSZÁG

1979. szeptember 26.

(Folytatás a 3. oldalról)

zőtlenül intéződik el, mind őket szidja. De azt hiszem, sok’ irigyük nem lehet. Ugyanígy lehetne még számos más rétegről — például az orvosokról, az egészség- ügyiekről — szólni.

— Pár nap múlva emlékezünk meg a fegyveres erők napjáról. Illő formában kifejezésre juttatva, hogy néphadseregünk becsülettel ellátja feladatát és hozzájárul ahhoz, hogy biztonságban és békében élünk, dolgozunk. Ritkán emlegetjük a belügyi dolgozókat, a határőröket, akik szintén jól ellátják feladataikat, gondoskodnak a közbiztonságról, a rendről. Példamutatóan teljesítik önként vállalt kötelezettségeiket munkásőreink is.

Kádár János ezután arról szólt, hogy nagy ereje szocialista társadalmunkban az a fajta magatartás, az a tiszteletre méltó fegyelmezettség is, amellyel közvéleményünk, azon belül párttagságunk fogadta az áremelést. A politikánk iránti bizalom is kifejezésre jutott abban, hogy az emberek megértették: kényszerű és szükséges intézkedésről volt szó.

— Erre a bizalomra és támogatásra a jövőben is számíthatunk. Ezzel élhetünk és élnünk is kell, de visszaélnünk soha, semmi szín alatt

nem szabad! Azt is üdvözölnünk kell, hogy a fórumokon, ahol ezt az intézkédést tárgyalták — a pártbizottsági üléseken, az aktívákon, a dolgozók legszélesebb köreiben — szinte többet foglalkoztak a termelés kérdéseivel, mint a fogyasztói áremelkedéssel. Ugyanakkor elhangzott sok kritikai észrevétel is. Ezek — lényegüket tekintve és az alapkérdésekben — hajszálra azonosak a Központi Bizottság kritikai észrevételeivel, teljesen egybeesnek azokkal. Mi is rugalmasabb, rátermettebb, jobb vezetést, jobb munkaszervezést és jobb munkafeltételek megteremtését igényeljük a vállalatvezetőktől, az irányító szervektől, mindenkitől. Ez igazságos, jogos igény és követelmény a dolgozó tömegek részéről is.

— Amikor kivettem szabadságomat, találkoztam egy kertészbrigáddal, melyet régebbről ismerek. Ez pár nappal az áremelés után volt. Megkérdeztem vezetőj ükét:

„Hogy vannak?” Egészségükről éredeklődtem, de a válasz egész másról szólt, mint amire számítottam. Azt mondta: „Köszönjük, aki dolgozik, az boldogul”. Ezt a választ akár jelszónak is el lehetne fogadni. Megmondhatjuk minden munkaképes embernek, hogy aki dolgozik, az — mint eddig — a jövőben is boldogulni fog.

ges kérdés megoldásában figyelembe vettük a szocialista forradalom nemzetközileg közös, fő törvényszerűségeit, nemzeti sajátosságainkat, országunk adottságait.

— Fontos törekvésünk vívmányaink, köztük az eddig elért életszínvonal megvédése, a további haladás feltételeinek megteremtése. Becsületesen őszintén meg kell mondanunk, hogy miként a népgazdaság fejlesztésében most nem tudunk gyors tempót diktálni, úgy az életszínvonal tekintetében is az eddigi szint megőrzése a jelenlegi feladatunk. Nem tudunk többet vállalni. Ám ez sem kevés, van mit megőriznünk.

— Ami politikánk eredményeit illeti: szocialista nemzeti egység, szilárd népi hatalom van Magyarországon, pártunk egységes, a pártonkí- vüliek között erős a szövetségi táborunk. Ez legfontosabb vívmányunk, amelyet meg kell őriznünk. Ennek a birtokában minden feladattal, nehézséggel szembenézhetünk.

— A vívmányok között tarthatjuk számon a szocialista forradalom fejlődését is. Hiszen végre tudtuk hajtani a mezőgazdaság szocialista átszervezését, befejezve ezzel a szocialista társadalom alapjainak lerakását, s most már joggal mondjuk, hogy a fejA jövőben differenciáltabbak lesznek a keresetek

— Ehhez kapcsolódik, hogy a szocialista társadalom néhány elemi normájára az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk. Arra, hogy a közérdek elsődleges, a munkahelyet és a munkát meg kell becsülni, a munkafegyelem nélkülözhetetlen. Ez azt is jelenti, hogy aki elvállalt egy munkát, becsülettel végezze el, és csak azután van joga előállni igényekkel, panaszokkal.

— A teljesítmények mérésével és a bérezéssel kapcsolatban számolni kell azzal, hogy a jövőben differenciáltabbak lesznek a keresetek. Ez a fejlődés tendenciája. A normáknak valóban normáknak kell lenniük és a teljesítménybérezést maximálisan ki kell terjeszteni. A dolgozók elemi érdeke, hogy a bér, a jutalom, a részesedés a teljesítményhez kapcsolódjék. Önök tudják, hogy milyen a helyzete a kötött munkabérű, illetve a teljesítménybéres dolgozónak. A teljesítménybérben dolgozó ha „ráhajt” egy kicsit többet kereshet. Annak a szülőnek van igaza, aki olyan pályát ajánl gyermekének, ahol teljesítménybér van, mert még sokáig azé a jövő. Meggyőződésem, hogy a dolgozók maguk is felismerik ezt.

— A fiatalokkal alapjában véve minden rendben van — mondta Kádár János. — Tanulnak, dolgoznak, eleget tesznek honvédelmi kötelezettségüknek. Velük kapcsolatos gondjaink kicsit már szocialista viszonyainkból következnek. Hoászabb ideig „fiatalok”, mert hosszabb ideig tanulhatnak, amikor pedig dolgoznak már, sok szülő megelégszik azzal, ha keresetüknek csak egyharmadát adják haza, mondván: hadd öltözzön, hadd szórakozzon, nekem úgysem jutott... S nem gondol rá, hogy talán éppen ezzel rontja el gyermekének jövőjét. Hisz’ az is családot alapít majd, s nem kis megrázkódtatás lesz, ha maga is tapasztalja, hogy már nem elég a fizetés egyharmadát hazaadni. Bizonyos értelemben az is jobb helyzetünkből, viszonyainkból következik, hogy az új nemzedék teherbírása, fizikuma is hagy kívánnivalót maga után.

— Az ifjúság nevelésével sokat és sokan foglalkoznak: a család, a pedagógus, a KISZ, a társadalmi szervezetek, a munkahelyek. A kulcskérdés: a példa ereje. Hiába mondanak a felnőttek akármit, ha a gyermek azt látja, hogy nem úgy élnek, ahogy mondják. A jó példa erejével kell hatni az ifjúságra. Ez a

leghatásosabb pedagógiai módszer.

— Őszintén szólva, sajnálattal gondolok ifjúságunk egy töredékére, amely itt-ott cselleng, aluljárókban időz- get. Velük is törődnünk kell. Nagy kár lenne, ha ezeknek a gyermekeknek, akár csak egy részéből is cinikus, munkakerülő ember lenne. Valamiképpen meg kell nekik magyarázni: az a bizonyos aluljáró az úttest szintje alatt van, és a magyar jövő, az ő jövőjük nem ott épül. Igyekezzenek ők is a napvilágra, találják meg ott a helyüket.

— A XII. kongresszusra

készülődve őszinte óhajunk — és ennek megfelelően kell dolgoznunk —, hogy a kongresszus erősítse meg pártunk fő politikai irányvonalát, amelyet nem kevés idő alatt formáltunk ki. Ehhez hozzáteszem: politikánk kollektív

munka eredménye. Amennyire csak lehetséges volt, a nép legszélesebb körét bevontuk kialakításába és a tennivalókat is közösen vitattuk meg. Valójában ez az alapja a pártegységnek és a szocialista nemzeti egységnek is. Politikánk töretlensége további fejlődésünk, erősödésünk biztosítéka. E politikát marxista —leninista elveink alapján dolgoztuk ki, minden lényeiéit szocialista társadalmat építjük.

— A Magyar Népköztársaság gazdasági alapja is szilárd, az életszínvonal fejlett. A nemzeti jövedelem 2,7-sze- resére növekedett nem egészen 20 esztendő alatt. Az ipari termelés háromszorosára nőtt, a mezőgazdaság — alig több mint fele annyi emberrel — a húsz esztendővel ezelőttinél 80 százalékkal többet termel. Ebben az időszakban egymillió-háromszázezer új lakás épült, csaknem négymillió ember költözött új otthonba. Az egy főre jutó húsfogyasztás 48 kg-jól 75 kg-ra növekedett. Vannak más eredményeink is: 1960ban a családok egy százalékának volt hűtőszekrénye, 3 százalékának televíziója, 15 százalékának mosógépe.

Ma a családok 80 százalékának van hűtőszekrénye, 90 százalékának mosógépe. Még egy számot említek, bár ennél megoszlik a nemzeti egység, mert vannak birtokosok is, igénylők is: húsz évvel

ezelőtt a magyar családok egy százalékának volt személygépkocsija, most pedig 30 százalékának. Általános lett a társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátás minden állampolgárnak ingyenes járandósága, és bevezettük a gyermekgondozási segélyt. S még hosszan sorolhatnám a fiatalok, az idősek érdekében tett intézkedéseinket. Ezeket az eredményeket népünk a pártot követve érte el.

Van világos célunk

— Most a nemzetközi fizetési mérleg javítását — különböző okok miatt — az első helyre tesszük. Amikor azonban népgazdasági egyensúlyról beszélünk, sokféle egyensúlyra gondolunk. A belső költségvetési egyensúlyra, a rendelkezésre álló munkaerő és a munkahelyek megfelelő arányára és arra is, amire mindig vigyáztunk, hogy ne legyen nagyobb a vásárlóerő, mint amelyhez biztosítani tudjuk a fogyasztási cikkeket. Ha mindezt megtartjuk, az emberek továbbra is perspektívát látnak munkájukban.

— Ha mindenki teljesíti kötelességét, akkor feladataink megoldhatók: a Magyar Népköztársaság töretlenül fejlődik tovább, a dolgozó ember élete nem rosszabb, hanem jobb lesz. De csak akkor, ha mindenki elvégzi feladatát. Az ország vezető politikai, kormányzó testületéi, az aktivisták, a párttagok és minden dolgozó, aki munkát, kötelezettséget vállalt magára megteszik, ami rájuk tartozik. Meggyőződésem: ily

módon nemcsak közelgő nagy tanácskozásunkig, hanem utána is lendületesen haladunk tovább a szocialista ’ fejlődés útján.

— Készüljünk ebben a szellemben a kongresszusra. Számottevő szervező munkát kell elvégeznünk, lesznek taggyűlések és pártértekezletek is. De eközben a napi munka nem szenvedhet csorbát. Ha a kongresszusra való készülődés és a napi munka szorosan összekapcsolódik, összeforr, akkor e kettő kölcsönösen segítik, kiegészíti egymást, így lesz kongresszusunk az élet eleven kérdéseit napirendre tűző, azokban határozottan eligazító tanácskozás.

— Van világos célunk, van erőnk, a feladatok megoldásához. Dolgoznunk kell és előre fogunk menni. Támaszunk a párt, a nép egysége, nemzetközi téren pedig barátainkkal való internacionalista együttműködésünk.

A Központi Bizottság első titkárának nagy tapssal fogadott felszólalása után Somogyi Sándor mondott elnöki zárszót.

Dr. Maróthy László megyénkben

(Folytatás az 1. oldalról)

akcióban. Növekszik a fiatal újítók száma, mind eredményesebb az Alkotó Ifjúságpályázat.

Nagy László beszámolóját követően a jelenlévők saját munkaterületük' örömeit, gondját mondták el.

Maróthy László szólt ezt követően. — Meg kell becsülni azokat a szép eredményeket, amelyeket a KISZ Szabolcs-Szatmárban fel tud mutatni — mondta, majd a mozgalmi munka felelősségéről és szépségéről szólt. Ezután arról beszélt, hogy az országos KISZ-értekezlet alkalmával végigtekintették a KISZ legutóbbi kongresszusán hozott határozatok teljesítését, amolyan utolsó „tallózást” tartottak, hogy meghatározhassák a legfontosabb feladatokat. Indokolt, hogy a KISZ-szervezetek ne feledkezzenek meg az itt hozott határozat teljesítéséről.

A sok feladat közül hármat külön is kiemelt Maróthy László. Felhívta a figyelmet a párt közelgő XII. kongresz- szusára. Hangsúlyozta: a készülődés idején a fiataloknak is számba kell venni azokat a kérdéseket, melyek közvetlenül, vagy közvetve érintik őket, s gondoskodni kell róla, hogy észrevételük, javaslatuk megfelelő fórumot kapjon. Szövetségen belül — mondta a vendég — a lakó- területi tevékenység az egyik legösszetettebb gond. Ez társadalompolitikai kérdés, amely az eddiginél lényegesen nagyobb erőfeszítéseket igényel. Felhívta a figyelmet arra, hogy javítani szükséges a kapcsolatot az úttörőszervezet és a KISZ-szervezet, a KISZ-szervezet illetve a munkahely között. Végezetül a munkatervezés, a politikai képzés és a KISZ párttaggá nevelő tevékenysége időszerű tennivalóiról szólt.

A Politikai Bizottság tagja, a KISZ Központi Bizottsága titkára az ülést követően a késő délutáni órákban megtekintette a sóstói ifjúsági parkot, majd az új sóstói úttörőtáborban meglátogatta a nemzetközi művésztelepet, ahol Tóth Sándor szobrász- művész kalauzolta a vendéget és kíséretét.

(Folytatás az 1. oldalról)

is, amelyek a fegyverkezési versenyt szítják. Hangsúlyozta: a világ ma már ' odáig jutott, hogy a fegyverkezési verseny valóban teljes eszte- lenség. „Felhívjuk az ENSZ minden tagállamát, hogy ezzel az esztelenséggel szegezze' szembe a józan ész követeléseit.”

Napjainkban nincs sürgetőbb feladat, mint a nukleáris háború veszélyének megszüntetése. A Szovjetunió kész arra, hogy más államokkal együtt megvitassa ezt az alapvető jelentőségű problémát s azt javasolja, hogy térjenek át a gyakorlati tárgyalásokra. Kivétel nélkül valamennyi nukleáris hatalom feltétlen kötelessége, hogy részt vegyen ezeken a tárgyalásokon.

Az európai helyzetről szólva Gromiko kijelentette, hogy ma az európai földrészen a korábbinál szilárdabb alap van az államok békés együttműködéséhez. Az enyhülésnek az európai talajba eresztett gyökerei azonban csak akkor lehetnek életképessé, ha a katonai enyhülés terén is gyakorlati lépésekre kerül sor. Ebben az összefüggésben nagy lehetőségeket nyit meg a Varsói Szerződés tagállamainak az a javaslata, hogy az európai biztonsági konferencia résztvevői kössenek szerződést: nem alkalmaznak egymás ellen elsőnek sem nukleáris, sem pedig hagyományos fegyvereket, hívjanak össze valamennyi európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada részvételével politikai szintű konferenciát az államok közötti bizalom megszilárdítására, a katonai szembenállás csökkentésére.

A szovjet külügyminiszter beszélt a világban fennálló feszültséggócokról is. Emlékeztetett arra, hogy alig fél évvel ezelőtt agressziót követtek el a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. Az agresszorokat gyakorlatilag az egész világ megbélyegezte. Gromiko szólt arról, hogy Kambodzsában véget vetettek Pol Pót véres rendszerének s megállapította: biztosítani

kell, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetében a kambodzsai nép törvényes képviselői foglalják el az országot megillető helyet.

A szovjet külügyminiszter ismételten megállapította: a

Közel-Keleten a Szovjetunió átfogó és igazságos rendezésért foglal állást. Szilárdan az arab népek oldalán áll amelyek határozottan elutasítják a jogos érdekeik kárára létrejött alkut. A különal- ku Egyiptom és Izrael között semmit sem old meg. Ideje, hogy az ENSZ-ben képviselt valamennyi állam ráébredjen a palesztinéi arab nép tragédiájának súlyára. Semmit sem érnek a humanitás, az emberi jogok — menekültek, vagy nem menekültek jogairól — tett kijelentések, ha az egész világ szeme láttára durván megtagadják egy egész nép elidegeníthetetlen jogait, egy olyan nép jogait, amelyet elűztek földjéről s amelyet megfosztottak a lét- fenntartás eszközeitől.

Andrej Gromiko a hege- monizmus kérdésével foglalkozva rámutatott: — A szovjet álláspont világos a hege- mondzmus és az egyeduralom kérdésében. A szovjet állam fennállásának első napjától kezdve határozottan szembeszállt azzal, hogy bárki is egyeduralomra jusson, mások pedig az ő akaratának legyenek alávetve. Szembeszállt azzal, hogy egyes államok uralmi helyzetet foglaljanak el másokkal szemben. Itt az ideje annak, hogy valameny- nyi ENSZ-tagállam félreérthetetlen álláspontra helyezkedjék a hegemóniát illetően, ítélje él és állja útját minden hegemonisztikus törekvésnek a világ ügyeiben.

A Szovjetunió ettől vezérelve azt javasolja, hogy a jelenlegi ülésszak napirendjére vegyenek fel egy fontos kérdést, a hegemonizmus megen- gedhetetlenségéről a nemzetközi kapcsolatokban — hangsúlyozta Gromiko. Közölte: a Szovjetunió az ülésszak elé terjeszti erre vonatkozó megfelelő határozati javaslatát. A javaslat lényege az, hogy egyetlen állam, vagy államcsoport semmiféle körülmények között, semmiféle indítékkal sem tárhat igényt hegemóniára más államokkal, vagy államcsoportokkal szemben.

Andrej Gromiko befejezésül kijelentette: a Szovjetunió minden tőle telhetőt meg akar tenni s meg is tesz azért, hogy a közgyűlés 34. ülésszaka olyan határozatok elfogadásával érjen véget, amelyeket a világ népei hálásan fogadnak.

Életmód és várospolitika

Urbanisztikai tanácskozás Mátészalkán

„Életmód — várospolitika” — ez a címe annak a kétnapos tanácskozásnak, amely tegnap kezdődött Mátészalkán 33 alföldi város párt-, tanácsi és népfrontvezetőinek részvételével. A Magyar Urbanisztikai Társaság, az Építőipari Tudományos Egyesület, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a Mátészalkai Városi Tanács által szervezett tapasztalatcsere résztvevőit Lánczi János, a Mátészalkai Városi Tanács elnöke köszöntötte. Ott volt Gulyás Émilné dr., a Hazafias Népfront Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának titkára, Hegedűs Lászlóné dr., a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Forgács András, a mátészalkai járási-városi pártbizottság első titkára, Scholcz Béla, az MTESZ megyei titkára és dr. Fábián Lajos, az SZVT megyei elnöke.

Lánczi János rövid ismertetőt tartott a tapasztalatcserének otthont adó Mátészalka fejlődéséről, majd dr. Pénzes János, a Szabolcs- Szatmár megyei Tanáé? elnöke tartott előadást „Az életmódváltozás jelenlegi helyzete és a várospolitika gyakorlata Szabolcs-Szatmár megyében” címmel.

Ezt követően dr. Perczel György, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője tartott előadást „A szocialista életmód kialakulása és annak környezeti feltételei” címmel. S Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára „A várospolitika, mint az életmódváltozás megvalósításának eszköze” címmel, dr. Laczkó László, az Építési és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese pedig ,,A területfejlesztés feladatai az életmód feltételeinek megteremtésében” címmel tartott előadást.

Az alföldi városok párt-, tanácsi és népfrontvezetőinek hozzászólásait követően a tapasztalatcsere résztvevői a Zalka Máté Művelődési Házban műsoros esten vettek részt.

A tapasztalatcsere mai programjában városnézés, üzemlátogatások, várostörténeti kiállítás megtekintése szerepel, majd délben kerül sor a záróülésre, ahol Barna Gábor, a Magyar Urbanisztikai Társaság főtitkára mond zárszót.

Dr. Pénzes János megyei tanácselnök előadását tartja