Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-14 / 215. szám
1979. szeptember 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szív és órabér A z öreg, aki mellém ült a paszabi gáton, nyolcvan felé jár. Jó emlékezőtehetsége van, amit mesél, maga a történelem. Aztán hirtelen témát vált, s a gazdálkodásra tereli a szót. Mohog. Hogy miért használnak ott is műtrágyát, ahol nem kell, miért nem becsülik meg a szerves trágyát jobban, pedig az aranyat ér. Panaszolja, a jószág sem kap annyi gondoskodást, mint amennyit megérdemel. Hosszú mondókája végén csattan az ostor: — Bizony kérem, órabérben nem lehet gazdálkodni! A pipaszó melletti beszélgetésnek ez a mondata mellbevág. Az öreg, közel a nyolcvanhoz, korunk egyik döntő gazdaságpolitikai igazságát fogalmazta meg. Lényegében az érdekeltség kérdését feszegette. Mert való igaz: aki akkor is megkapja a pénzét, ha trehány, feledékeny, mihaszna, nemtörődöm, az biztos, hogy nem gondolja végig amit tesz. De ahogy az öreg szavait tovább hallgattam, nem csak erre gondolt. Ö az órabéres gazdálkodás egyik jelének tartja azt is, hogy ha hiányzik a szív. Tudom, gyorsan akad most valaki, aki közbevág: ne keverjük a termelést, a gazdálkodás szigorúan mérhető világába a szívet. Helyes, ha emlegetjük a teljesítménybérezést, a technológiai fegyelmet, a munkafegyelmet, az ésszerűséget. De a szív? Mit keres a ráció, a közgazdaság- tan világában az érzelem? A termelés végtére nem fordítható le az érzelem, a szeretet nyelvére. Itt, ezen a ponton, s pont az öreg szavai nyomán, ellentmondók. Mert igazán jól dolgozni, akár az iparban, akár a mezőgazdaságban, de még az irodában is csak az tud, aki szereti a munkáját, s szereti azokat, akikért dolgozik, s szereti a célokat, melyekért tevékenykedik. Hiba lenne, ha társadalmunk nagy feladatait csupán racionálisan kívánnánk megoldani. Ha kihagynék azt az elemet, ami az igazi érdekeltség: a közös célért, a közösségért érzett felelősséget. A paszabi bácsi ilyeneket mondott: „megsimogattam a kaszámat, amivel 30 évig dolgoztam”. „Szerettem az állataimat, ők tartottak minket.” „Ha a családomról volt szó, mindig eszembe jutott a legjobb megoldás.” „Amikor megkértem az asszonyt, a két kezem volt mindenem.” Ugye senki nem kételkedik, hogy e néha lírai szavak ellenére az öreg mindig a legnépszerűbben dolgozott és főleg sokat, és sosem órabérben? Vajon van-e bennünk annyi szeretet munkánk célja vagy tárgya iránt? Ahogy órabérben nem lehet gazdálkodni, órabérben nem lehet lelkesedni sem. Már. Ha végiggondoljuk napjainkat, ezt is számításba kell venni. Ha keressük napjaink mozgató érdekeit, biztos, hogy tekintélyes helyet kapnak az anyagiak. Az igazi az lesz, ha mellette ott lesz a siker öröme, amit a munka ad. A szívvel és ésszel végzett, hasznos tevékenység jutalma. Bürget Lajos Vállalták, teljesítik Biztató kezdet Rakamazon A rakamazi Győzelem Termelőszövetkezet 19 szocialista brigádja tett versenyvállalást 1979-re. Az első féléves teljesítéseket a közelmúltban értékelték. Az állattenyésztésben dolgozó Rákóczi és Kossuth brigád a tervhez viszonyítva 5 százalékos tejtermelési és 1 százalékos hústermelési többletet vállalt. ^Az első fél évben a tejtermelést 13, a hústermelést 4 százalékkal teljesítették túl. Az elhulláscsökkentésben 1 százalékot vállaltak, 3 százalékot értek el. A növénytermelési brigádok vállalása kevésbé értékelhető, hiszen a betakarítás zöme az őszi hónapokra esik. A kilátások szerint a zöldség- termelésben a vállalásnak megfelelően alakul a teljesítés, egyedül a cukorrépa az, amely a vállalásnál is nagyobb termést ígér. A gyümölcstermelésben a Nagy Sándor Szocialista Brigád eddigi felmérések szerint a mennyiségnek — nem az ő hibájukból — nem tud eleget tenni. A minőség fokozására tett 5 százalékos exportnövelést azonban jelentősen túlteljesíthetik. A szakszerű növényvédelemmel igen jó minőségű alma van a fán. Most már csak a betakarítás gondosságán múlik, hogy a minőség a lehető legkisebb mértékben csökkenjen. A traktorüzemben dolgozó két szocialista brigád ' a vállalt üzemanyag-megtakarítást elérte, az alkatrészfelhasználásban azonban további erőfeszítéseket kell tenniük, hogy teljesüljön az éves vállalásuk. A tehergépkocsi-üzem az első féléves tervét 16 százalékkal túlteljesítette, az egy műszaknap költsége a tervezettnek kilencvenhat százaléka. A fo- gatosok brigádja 10 százalékkal teljesített többet, és ezt 87—88 százalékos költséggel érte el. A gépműhelyben dolgozó Zalka Máthé és Gagarin brigád a javításra tervezett műhelyórák 99 százalékát használta fel, és az egy órára jutó rezsiköltséget 6 százalékkal csökkentette. Az öntözésben és a meliorációban dolgozó brigádok eddigi teljesítése, illetve építő- és üzemanyagmegtakarítása előreláthatólag lehetővé teszi, hogy év végéig vállalási tervüket túlteljesítsék. A műszaki vezetők Kölcsey Ferenc Szocialista Brigádja vállalta a szövetkezet bruttó, illetve nettó jövedelmének növelését. Ez ténylegesen csak zárszámadáskor mutatható ki, de az eddigi munka ereménye azt sejteti, vállalásaikat túl is teljesíthetik. A brigádok az első féléves értékelés után pótvállalást tettek a XII. pártkongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulójának tiszteletéEgyenlő eséllyel Messze a világ zajától Géberjénből Két gyermek kopogtat a középiskola kapuján. Szinte egyformák: szépek, egészségesek, bizonyítványukban ugyanolyan jegyek sorakoznak. Csakhogy egyikük mondjuk a jósavárosi iskolában tanult, a másik tegyük fel: Géberjénben. Van előítéletünk kettejük különbségéről? Van. Pedig elvileg minden gyermeknek egyenlő eséllyel kellene útnak indulnia a nagybetűs ÉLETbe ... Leleményes megoldások Gyönyörű park közepén, az egykori Jékey-kastélyban alakították ki a géberjéni gyermekparadicsomot: óvodát és iskolát. Az iskola egyike a legkisebbeknek megyénkben : száznegyven gyermek, tizenkét pedagógus, mindössze négy tanteremben. A nyolc tanulócsoport kéthetes váltással délelőtt-délután használja a termeket. így a napközinek már nem jutott hely, nem is beszélve a testnevelésórákról, vagy a szakköri foglalkozásokról, úttörőrendezvényekről stb. Talán azért, mert itt a „végeken” sokszor vannak magukra utalva a pedagógusok: meg kellett találniuk azokat a leleményes megoldásokat, amelyekkel „hátrányos helyzetüket” behozhatják. Tizenegy csillogó szempár szegeződik a tanító nénire: elsősöknek tart számtanórát Matematikaóra az első osztályban. (Mikita Viktor feiv.) Balogh Miklósnév Több mint húsz éve áll a katedrán. — Szeretem a kisiskolát. Több az előnye, mint a hátránya. Igaz, nem tudok látványos bemutatót tartani például egy tornavizsgán. De előnye is van a kis létszámnak. Ha egyenként mindet az ölembe ültetem és úgy magyarázok, akkor is meg fogják tanulni a matematikát! Két hete tanítanak, s már mindenük megvan: színes rudak készlete, számmérlegek, logikai készlet. A gyermekek saját felszereléséért sem kéll a pedagógusnak üzengetnie: most ezt vegyék, most azt. Kialakult az a szokás: naponta jönnek a kisebb gyerekekért az iskolába, naponta beszélgetnek. — Valóban nem lehet panaszunk az alsós osztályokban. Szemléltetőeszközökből a központi ellátmányból mindig idejében kapunk, ugyanazokkal az eszközökkel dolgozunk, mint a legmodernebb városi iskolák. Az meg, Nyugdíjasok is szedik az aim át a nagykáilói Virágzó Föld Termelőszövetkezet kertjében. (Mikita Viktor felvétele) hogy itt vagyunk a világ végén: engem nem zavar. A pedagógus városi iskolában is eltespedhet! Á nevelő személyisége Bár hölgyek életkorát nem illik firtatni, sem Kovács Miklósné, sem Somotoczki Jó- zsefné nem hallgatja el, hogy tavaly kapták meg a jubileumi elismerést: hiszen már 25 éve tanítanak. Ennyi idő alatt a tanteremben, szemtől szembe az újabb és újabb korosztályokkal: bizony temérdek pedagógiai tapasztalat gyűlik össze. Sonotoczki Józsefné a nevelő személyiségét hangsúlyozza. — Nagyon kell vigyázni, hogy el ne kényelmesedjünk, csak azért, mert messze vagyunk a világ zajától. Az állandó önképzés és a lépéstartás ilyen kisiskolában a pedagógusnak nemcsak kötelessége, de szükséglete is! Kovács Miklósné a sok célra vezető módszer közül a korrepetálást emeli ki. Aznap például öt másodikos gyerek maradt ott óra után. Kettőnek számtanból segített, hárman az olvasást gyakorolták. Ezek voltak a pillanatfelvételek az alapozásról, az alsós osztályokban. A felsőben sokkal nehezebb a helyzet. Molnár Gábor például a földrajzórákon érzi a kisiskola hátrányát. — Visszaemlékszem: micsoda körülmények között tanítottunk a nyíregyházi gyakorlóban. Azóta se láttam olyan szaktantermet. Ha most bemegyek az osztályba, legfeljebb a térképet, vagy a földgömböt mutathatom be. Kevesebb az anyagi támogatás, mint a nagyobb iskolákban. Ez meglátszik az eszközök állapotán, észrevesz- szük a szegényesebb szemléltetéskor. Kálny Lászlóné magyar— orosz szakos is felsóhajt a szaktanterem hallatán. — Most épen ötödikesekhez indulok. Ez a másik legnehezebb korosztály az elsősökön kívül. A gyerek tele van érdeklődéssel, mindenre fogékony. Szaktantermek, megfelelő szakos ellátottság híján a tanár csak egyet tehet: „Segíts magadon ...” Én például most az irodalomórára egy halom könyvet viszek be, s igyekszem úgy beszélni az ajánlott olvasmányokról, hogy később is legyen kedvük a kezükbe venni. Nem kellett kétszer kérni És így tovább. Előnyök és hátrányok, melyeket Szabó Miklósné igazgatóhelyettes segítségével Összegzőnk. Igen gyenge a szakostanár-ellá- tottság: 58 százalékos. Az éneket, a testnevelést, a történelmet és a kémiát más szakosok tanítják, viszont képesítés nélküli nevelőjük nincs. Napközis helyiségük nem volt — de nem kellett kétszer kérni, megkapták erre a célra a községi pártirodát. Nincs tornatermük: a művelődési házban tornáznak, ott szerelték fel a bordásfalat is. Éveken át nagy gondjuk volt,, hogy a felsősöknek nem tudtak napközis ellátást adni, a tanári felügyelet melletti közös foglalkozásra azonban szükség van! Szinte kényszermegoldásként született meg a „társadalmi tanulószoba”: korrepetálás — társadalmi munkában. S mindennek az eredménye: 1970 óta százszázalékos a továbbtanulás. Minden évben minden nyolcadikos továbbtanul. Érdekesség még, hogy a tizenkét pedagógus közül csupán egy született géberjéni. Ki Szabolcsból, ki Hajdúból, ki Borsodból került ide, s „meg is maradt”. Valószínűleg azért, mert jól érzik itt magukat. A kastély parkjában az egykori urasági vendégházban például három pedagóguscsalád talált otthonra. A ház előtt különleges napóra: „A géberjéni udvarháznak készült a pontos idő megállapítására” — 1922-ben. Ötvenhét esztendeje méri az időt, mely itt, a világ végén sem állt meg. Baraksó Erzsébet ££ sz van. Hajnalon- mW ként Nyíregyháza felé diákokkal is utazom, és ahogy ők felszállnak, felcsendül körülöttünk a karének. Veréb kezd így reggelt, egy kiált, és csipogásáradat felel. Hallom hát az ezerarcú nyárt, kislányok szájáról a „volt ott egy srác”-ot, aki „nézett”, fiúk szájáról a kislányt, tábort, utazást, ezernyi mást a tegnapról, de egy új tanárról is tudom, hogy „jó fej” és az ismeretlen szülőről is, hogy „bezsongott” a kiadások miatt. Utazik velem a diákSzeretem ezt a karéneket, így ahogyan van, felhangjaival had farmerben (kintről hozták), fekete melegítőben (egész nyáron üzleteket hajtottak érte), vadonatújban és gonddal elnyűtt ócskában, harsányan, halkan, de egyforma vidáman. együtt, hiszen ők tulajdonképpen mi is vagyunk. Hallom viszont egyik reggel, hogy karénekeseim osztozkodnak: — Ülj le! — De ez első osztály ... — Bum, és akkor? Fizetünk három ötve- net és kész. — Nincs pénzem. — Ugyan! Megmondod otthon, hogy venni kellett három sziliká- tot... — Az ásvány? — Nem mindegy? Azt mondtam, hogy mindenkinek be kellett adnj. hármat. Darabja kilenc forint. A harmincasból már vissza se adok. Oké? Oké lett. Fizettek három ötvenet, és kedvesen végignevették az utat. Ez a szeptemberi karének mindenképpen szép és tévedés ne essék: a felhangokért sem haragszom igazán, de leírom, hogy ha a gyerekünk otthon negyven forintot kér holnapután piritre, akkor ne az iskolát és a telhetetlen tanárokat szidjuk, ugyanis a pirít is ásvány. A bányászok gyűjtik, nem az iskolák. (bartha)
