Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-11 / 187. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. augusztus 11. Kommentár A Pershing- program kockázatai M ég javában tart az ame­rikai szenátusban a SALT-vita, Nyugat- Európát azonban már újabb fegyverkezési hírek aggaszt­ják. Nevezetesen: az úgyne­vezett Pershing-terv, amely­nek keretében a NATO Per­shing—2. és számyasrakétá- kat akar Olaszország, Belgi­um, Hollandia, az NSZK és Anglia területén elhelyezni. Hogy milyen fegyvertípus­ról van szó? Nyugat-európai szakértők szerint félelmetes­ről. Ezekkel a rakétákkal ugyanis például Itália terüle­téről elérhető a Szovjetunió, de sebezhető bármely európai szocialista ország. Bevetésük a NATO-parancsnokság ha­táskörébe tartozik, s a szuve­rén országoknak ebbe nincs beleszólásuk. Érthető, hogy Tom Rossnak, a Pentagon szóvivőjének be­jelentése — miszerint az USA „komolyan fontolóra vette” a hatszáz rakéta nyugat-euró­pai elhelyezését, — heves el­lenérzést váltott ki. Mi más lehet a veszedel­mes program célja, mint a SALT—II kedvező hatásának csökkentése, az egyenlő biz­tonság elvének fölrúgása?! Napjainkban csakugyan in­gatag a világ erőegyensúlya, s éppen ezért sokkalta súlyo­sabb felelősség terheli mind­azokat, akik a kialakult erő­viszonyokat meg akarják vál­toztatni. Nyilvánvaló, hogy a Pershing—2. és a szárnyas­rakéták Nyugat-Európába telepítése a világnak éppen abban a térségében jelente­ne nem kívánt feszültséget, amely a földkerekség sorsá­nak alakulására döntő befo­lyással bír. Az amerikai stratégák tö­rekvése aligha járul hozzá a kölcsönös bizalom elmélyíté­séhez. Úgy látszik, a szavak és a tettek között bizonyos körök még mindig nem óhaj­tanak egyensúlyt teremteni. Máskülönben nem fontolgat­nák az atomcsapást mérő erők nyugat-európai bővíté­sét. Megfogalmazódik a kér­dés: vajon az Egyesült Álla­mok katonapolitikusai csak­ugyan komolyan veszik-e a SALT-tárgyalásokat, s haj- landóak-e konstruktívan együttműködni a közép-euró­pai fegyverzet- és haderő- csökkentés bécsi eszmecse­réin a szocialista országok­kal? A jelekből ítélve ez a szán­dék enyhén szólva megkérdő­jelezhető. Gy. D. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter washingtoni látogatása során tanácskozott Carter amerikai elnökkel is. fl Vietnami Kommunista Párt felhívása a néphez A Vietnami Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága felhívással fordult minden kommunistához, az egész vi­etnami néphez: bontakoztas­sanak ki mozgalmat, hogy méltóképpen fogadhassák a jövő évben sorra kerülő há­rom jubileumot: a Vietnami Kommunista Párt megalaku­lásának 50., Ho Sí Mink szü­letésének 90. és a Vietnami Demokratikus Köztársaság ki­kiáltásának 35. évfordulóját. A Ho Si Minh által megala­kított és nevelt Vietnami Kommunista Párt — hangzik a félhívás — győzelemre ve­zette Vietnam munkásosztá­lyát és népét a nemzeti, népi demokratikus forradalomért, a függetlenség kivívásáért, a haza egyesítéséért, a szocia­lizmusnak egész Vietnamban való építéséért vívott harc­ban. A politikai bizottság felhí­vással fordul az egész néphez, a hadsereghez, hogy a kom­munizmus eszméiért, a szo­cialista haza megerősödéséért, és a nép boldogulásáért tanú­sítson forradalmi lelkesedést, bontakoztasson ki tömeges munkaversenyt, érjel el új si­kereket a szocializmus építé­sében, a haza védelmében, a párt következetes erősítésé­ben. Üjabb tiltakozó parasztmegmozdulás volt a kínai fővá­rosban. Képünkön: a pekingi kormányhivatalok előtt ösz- szegyült emberek a kulturális forradalom alatt elszenvedett méltánytalanságok kijavítását sürgetik. (Kelet-Magyaror- szág telefotó) TELEX PRÄGA A CTK hírügynökség sze­rint a csehszlovák idegenfor­galmi kormánybizottság nem ajánlja a csehszlovák állam­polgároknak, hogy úgy utaz­zanak a Román Szocialista Köztársaságba, hogy előtte nem fizetnek be valamelyik csehszlovák utazási irodánál romániai társasutazásra. TOKIÓ Tűz ütött ki csütörtökön a Midway repülőgép-anyaha­jón, az amerikai 7. flotta zász­lóshajóján. A tűz következté­ben egy ember meghalt, 17-en pedig megsebesültek. Mint az amerikai haditengerészet szó­vivője elmondotta, a tüzet az egyik légkondicionáló beren­dezés hibája okozta. NEW YORK Az év első felében 456 ban­kot raboltak ki New Yorkban, szemben a tavalyi év első fe­lében történt 358 bankrablás­sal. ATHÉN A szakszervezeti jogok ér­vényesítéséért és magasabb bérekért tüntettek csütörtö­kön Athén központjában. A rendőrség összecsapott a fel­vonulókkal — 34 rendőr és számos tüntető megsebesült. 70 embert letartóztattak. SAN SALVADOR Hat fegyveres csütörtökön. San Salvadorban elrabolta Conde Feijoo üzletembert számos spanyol és amerikai vállalat képviselőjét. MANAGUA Tömegsírt fedeztek fel pén­teken Managuában a Somoza- féle Nemzeti Gárda egyik volt gyakorlótáborának udvarán. Becslések szerint a tömegsír­ba több száz kivégzett haza­fit temettek el, alig egy-más- fél hónapja. A tábor egykori vezetője bevallotta, hogy a legutóbbi időkben mintegy 900 foglyot vezettek a táborba és mind­egyiküket ki is végezték. Hoz­záfűzte, hogy az udvaron még további két tömegsír van. ATHÉN Időzített pokolgép robbant pénteken hajnalban Athén központjában egy állami autóbuszvállalat irodájában. A házilag készített robbanó­szerkezet súlyos anyagi káro­kat Okozott, személyi sérülés azonban nem történt. Koráb­ban egy ismeretlen telefonáló figyelmeztette az egyik napi­lap szerkesztőségét, hogy „el­pusztítják a közlekedési esz­közöket”. ■I*'«'-. Varsói levelünk Különös emlékmű a gyermekek, akik csakis azért szenvedtek és hal­tak meg, mert ennek a földnek szülöttei voltak, s azok a gyermekek, akik azért szenvedtek és haltak meg, mert a nép szabadságát és becsületét vé­delmezték — hadd kapják meg tőlünk, élőktől, a hal­hatatlan emlékezet emlékművét... 1979-ben, a gyermekek évében Lengyelországban sokat idézik ezt a 14 évvel ezelőtt a társadalomhoz in­tézett felhívást. 1965 júniusában Ewa Szelburg Za- rembina, a kiváló lengyel írónő fordult ezekkel a sza­vakkal a felnőttek millióihoz, hogy állítsanak emlék­művet a háborúban elpusztult gyermekek millióinak. S a nemzetközi gyermekévet Lengyelország rendkívüli ajándékkal ünnepli: megnyitották a náci barbárság ál­dozatul esett gyermekek millióinak emléket állító gyer­mekegészségügyi központot. Az emlékmű komplexum a Varsó környéki Miedzy- lesiben épült fel, 13 800 négyzetméteres területen. Köz­pontja a 12 emeletes toronyépület, ebben kapott helyet a kórház, körülötte 3—4 emeletes pavilonok, bennük a poliklinika és a diagnosztikai részleg. A főépületben is­kolai osztályok, tanuló- és játékszobák — a gondos tervezők, Andrzej Boltuc és Jacek Bolechowski építész- mérnökök és Andrzej Zielinski tervezőmérnök, a gyer­mekeik meglátogatására érkező szülőkről sem feledkez­tek meg: részükre egy 250 ágyas szállodát építettek a központ területén. Igaz, hogy az ünnepélyes átadás — amelyen részt vett és beszédet mondott Henryk Jablonski, a lengyel államtanács elnöke — ez év júniusában volt, de az „Emlékmű kórház” már másfél éve a gyermekek (len­gyelek és külföldiek) egészségének szolgálatában áll, az elkészült épületegységeket ugyanis azonnal átadták rendeltetésüknek, így eddig több mint húszezer kis pá­cienst kezeltek a poliklinikai részlegben. H amarosan megkezdi munkáját a kórházrész is, amely különösen nehéz esetek gyógyítására szakosodik a kardiológia, a szívsebészet, a neph- rológia és urológia, a szövet és szervátültetés, a dia­lízis, az ideggyógyászat és idegsebészet, a vele született rendellenességek diagnosztikája és gyógyítása, az anyagcsere-betegségek és az endokrinológia területén. A gyermekegészségügyi központ nemcsak a gyó­gyítás és a megelőzés munkáját végzi — kutató, de leg­főképpen egész Lengyelország gyermekgyógyászatát koordináló, vezető szerepe is lesz, sőt — tekintettel ar­ra, hogy páciensei nemcsak a lengyel gyermekek, de a világ minden tájáról ideérkező kis külföldi betegek lesznek, Európa gyermekgyógyászatának kiemelkedő központjává válik. A gyermekegészségügyi központ kizárólag társadal­mi adományokból épült: sok száz ezer lengyel és szá­mos más külföldi állam, hazai és külföldi nagy cégek, vállalatok, üzemek, gyárak, intézmények, a hadsereg és magánszemélyek adományaiból. A központ létrehozá­sát az ENSZ szakosított szervezete, az UNICEF is tá­mogatta. Létrejött a központ vérbankja is, amely ma már több mint 8 ezer liter vérrel rendelkezik. „Emlékmű kórház” — ez a kifejezés szinte mindig szerepel a gyermekegészségügyi központról írott hírek­ben, cikkekben, anyagokban. És teljesen jogosan, hiszen lehet-e szebben emléket állítani a halottaknak, mint úgy, hogy az élőket szolgáljuk? Varsó, 1979. augusztus. OiciraJuís Qália GALSAI PONGRÁC: föajoi1 (fizi játékai 44. Az a csirkefogó meg­szökött tőlem! Elhagyott!” majd a felháborodottat: „Hogy beszél velem? Kiké­rem magamnak!”, később a gyenge idegzetűt: „Kérem kíméljenek ...” — míg végül maga: királynői tartását ve­szi fel. A kivájt szemű arc moso­lyogni próbál. Suhancai azon­ban nem találják a keresett személyeket. Ezért, hogy mégse távozzanak zsákmány nélkül, Vajdánét és fiát hur­colják el. A tizenhárom éves Miklós másfél napot a Városmajor utcai nyilasházban tölt. In­nen még senki se távozott sértetlenül. De Miklósban Gi­zi elbocsájtó tekintete tartja a reményt, sőt a szabadulás biztos tudatát is: *mert tud­tam, hogy el fog jönni, hogy nem hagyhat cserben. Soha senkit sem hagyott cserben, aki számított rá, ezt hangoz­tatta is, hivatásának tartot­ta, és gyakorolta, amíg csak élt.” És valóban: másfél nap múlva, késő éjjel, egyszer csak nyílik az ajtó, s belép rajta ő; de mint egy király­nő bilincsbe vert hívei közé; mögötte a hatalmas svéd kö­vet, kétoldalt a falhoz szorí­tott arcú nyilasok; belép, magas, tüntető és kegyosztó fejtartással, feldultan és gő­gösen — s Vajda Miklóst sza­badon engedik. Csák később vallotta be: „Ha tudnátok, hogy meny­nyire féltem!...” Az első életjeleket keres­sük, az első mozdulást. Mint amikor egy tetszhalott meg­mozdítja a karját. Sovány, fejkendős nő áll a pesti Duna-parton, a ponton­híd előtt. 1945 február eleje van. De a dátumot nem jelzi naptár. Az emberek egyelőre még az ujjúkon számolgatják a napokat. A nő mellett Rembrandt- sapkás férfi, rövid báránybőr bekecsben. Ő is nagyon so­vány, arcát mintha kiverte volna a rozsda. A partonállók Budára carnak átkelni. Egyik vi­lágrészből a másikra. De Bu­da a járvány miatt veszteg­zár alatt van. Egyelőre a pon­tonhíd sem működik. Egy ka­tonai rocsó viszi át őket a túlpartra. A fejkendős nő és a Remb- randt-sapkás férfi fél nap alatt' jut el a Duna-partról a Déli pályaudvar föltépett sí­néin keresztül, a Királyhágó téren át a Pilsudszky utcáig. Utak? Ez a szó is milyen valószínűtlen! Az utak az összefüggő romfolyam mé­lyén húzódnak, anyagtalanul, szinte csak a képzelet irrea­litásában. A Pilsudszky úti villa is megsérült. Egyik frontja ak­natalálatot kapott. De a ház nagy része még lakható. S a sérült épület úgy áll a domb­oldalon, mintha kikötötték volna; tetejéről sodronyok, kábelek futnak szét, sugara­san, minden irányba. A há­zigazda az emeletet átadta a szovjet katonai parancsnok­ságnak. Amikor a látogatók kinyit­ják a kertkaput, Bajor Gizi jön eléjük, megint csak ki­festve, s kicsit tán erősebben is, mint illenék. A fejkendős nő Gobbi Hil­da. A Rembrandt-sapkás fér­fi Diósy Antal, festőművész. Ö már nem okoz meglepe­tést. Feleségével, Nagyajtai Terézzel itt vészelték át az ostromot. Gizi már öleli is a barát­nőjét befelé. A földszinti la­kásban rádiók. Padlótól a mennyezetig: száz, ötszáz, ta­lán ezer is; a környékről ide­iglenesen beszolgáltatott ké­szülékek. Itt él hát a színész­nő, a sok-sok rádió között, e néma hangdobozraktárban. Megkezdődik az izgatott kér- dezősködés; nevek röppennek fel: mit tudsz róla? Nevek hullanak le: hát őt is? Később elmondja Gobbi, mi járatban jött: megbízást kapott, hogy keresse meg a Budán élő színészeket. S ha majd együtt a társulat, ha­marosan játszaniok kell. De Bajor néhány perc múl­va elkomorodiik. Játszani? Máris? Annyi halottal a romok mélyén? Nem, erre nem vállalkozhat. Rudi, a bátyja néhány napja szívrohamot kapott, mozdu­latlanul fekszik: ki tudja, fölépül-e még? S épp most hozták hírül, hogy balaton- földvári nyaralóját széthord­ták a németek meg a nyo­mukban beözönlő csőcselék. Még azt sem tudja, lesz-e ereje mindent elölről kezde­ni?! Lehet, hogy visszavonul, nyugdíjba megy, nem játszik többé. De néhány hét múlva még­is fellép. Keresztury Dezső és Illés Endre kérésére részt vesz az első irodalmi matinén. A matinét zsúfolt székso­rok előtt tartják. Bajor Tatjána levelét mondja el az Anyeginből, majd kedves költője, József Attila Betlehemi királyok cí­mű versét, s ráadásul a Ta­vasz vaut: „Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! / Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél! / Pattantsd ki a szíved, elöl a rügyekkel! — / a mi tüdőnk­ből száll ki a tavaszi szél!” A siker újra felpezsdíti. Legközelebb Ignácz Rózsá­val találkozik a belvárosban. Fölhívja a lakására, s való­sággal rátámad. „Elég volt a fej kendőkből! Vége a háborúnak. Öltözz tisztességesen!” Akkor átmenetileg a Fejér György utca 10-ben laknak. Ezt a szép, ötszobás lakást Illés Béla szerezte, aki az ön­becsülésének is tartozott az­zal, hogy istápolja a magyar művészetet; mindenkit hát­ba vert, átölelt, megcsókolt, mindenkinek a nagybácsija volt. A Germán házaspár két évig lakott a Fejér György utcában. Mindaddig, amíg régi villájukat rendbe nem hozták. 1945 októberében játszotta felszabadulás utáni első sze­repét a Nemzeti Kamaraszín­házban, Cocteau: Szent ször­nyetegek című darabjában. Cocteau a közkedvelt pi- randellói „atelier”-témát dol­gozta fel. Hősei színészek, akik „szentek” és „szörnyete­gek” egy személyben: hiszen a szent hivatástudat és az animális ösztönök ugyanazon a hőfokon égnek bennük. Ba­jor itt is közvetlenül adta önmagát: az öregedő „nagy művésznőt”, aki végül is le­győzi ifjú vetélytársnőjét, mert lelke emelkedettebb, s jobban tud játszani. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom