Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-10 / 186. szám
1979. augusztus 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Emberek és gépek NAPONTA ELNÉZEM a nagy ABC-áruház pénztáros- nőit; megszokni nincs idő őket, mert jóformán néhány hónaponként cserélődnek, s nem is csodálom. Naponta megmozgatnak több mázsányi árutömeget, félkézzel, másik kezükkel villámsebesen pü- fölik az ósdi pénztárgépeket, s eközben még számolni, figyelni, no meg valamelyest figyelmesnek is lenni... csinálja utánuk bárki, hosszabb időn át. Kérdem a főnököt: nem gondolt a vállalat arra, hogy ideje lenne valamelyest korszerűsíteni a pénztárosnők munkakörülményeit? Végtére is feltalálták már a zajtalanul működő, könnyen kezelhető elektronikus pénztárgépeket (Magyarországon is gyártják, kooperációban, exportra); feltalálták a megvásárolt és kifizetendő árut zajtalanul továbbító, ügyes kis futószalagokat, sőt még a visszajáró pénzt automatikusan kidobó, ügyes kis szerkentyűt is. Mondom: faggatom a főnököt, mire ő visz- szakérdez: miből szerezné be a vállalat az ilyen méregdrága berendezéseket? A pénztárosnő— ha egyre nehezebben is vállalják ezt a munkát — mégiscsak olcsóbban kapható... Naponta bonyolódom elkeseredett vitákba az üres üvegek visszaváltásánál. De már nem kérdem a főnököt, csak elgondolom, hogy amikor hosszabb „ ideig- a franciaországbeli Grenoble-ban éltem és vásároltam, soha nem voltak efféle vitáim. Az üvegek szortírozásától és ci- pelésétől agyonfáradt eladó helyett ugyanis egy ügyes és pofon egyszerű automata végezte az üvegvisszaváltást. Az ember sorra ráhelyezte az üvegeket egy kis futószalagra, megnyomott egy gombot, a gép elvitte, s a művelet végén kidobott egy cédulát, rajta a visszajáró összeg, mehettünk a pénztárhoz ... Tudom: a gép ez esetben is drágább, mint a kereskedelmi dolgozó mondjuk egyévi bére. Talán többe kerül a kétévi bér összegénél is. De annyiba mégsem kerülhet, hogy végül is ne érné meg a beszerzését, mert kötve hiszem, hogy abban a gre- noble-i élelmiszer-áruházban felesleges luxus berendezésekre dobálnák ki a pénzt... Nem! Ott számoltak, kalkuláltak, s a végeredmény az lett, hogy a gép olcsóbb, következésképpen a géppel kell dolgoztatni. HADD FOLYTASSAM általánosabb érvényű példálód- zással. Olvasom a Központi Statisztikai Hivatal jelentésében, hogy az iparban dolgozó fizikai munkások meglepően nagy hányada — több mint fele — kifejezetten kézi munkát végez, s még a gép mellett dolgozók nagy részének mindennapi munkájában is a manuális tevékenység dominál. Továbbá: az alapfolyamatokhoz képest a kisegítő munkafolyamatok — tehát a szállítás, a raktározás, anyagmozgatás stb. — gépesítettsége az ötven százalékot sem éri el; a csomagolok fele például kizárólag kézi munkát végez, és nem technikai szükségszerűségből, hanem mert — nincs gép. Lehetne, de nincs. S hogy miért nincs, azt többnyire megint csak elintézik egyetlen sajnálkozó kézmozdulattal, hogy tudniillik: nincs pénz; hogy a beruházásokra, a műszaki fejlesztésre, a gépesítésre fordítható ösz- szegek nagyon szűkösek. Ügy ahogy, elfogadható indok volt ez mindaddig, amíg emberi erővel pótolhattuk a gépek erejét, amíg volt szabad munkaerő, s méginkább: volt vállalkozó, aki elvégezte a nehéz fizikai munkát, gép helyett kézzel. (Lehet, hogy furcsán hangzik, de magam a pénztárosnőket is a fizikai munkások kategóriájába sorolom, éppen a munkájuk jellege miatt.) Ám hovatovább nincs pénztárosnő, nincs anyagmozgató, nincs csomagoló, nincs kisegítő személyzet... S hogy ez nem hazai sajátosság, hanem világjelenség, arra mi sem jobb bizonyíték, mint az újabb és újabb gépek megjelenése, a gépesítettség rohamos fejlődése. ELVILEG KÉPTELEN fel- tételezés, hogy az emberi munka alkalmazása olcsóbb lenne, mint a gép. A vállalati gazdálkodás feltétel- rendszere azonban ezt a képtelenséget mindennapi — és szűnni nem akaró — gyakorlattá formálta. Végtére is mibe kerül a vállalatnak egy- egy szakmunkás, vagy segédmunkás? Némi utánjárásba, némi hirdetési költségbe, vagy toborzási juttatásba és persze annyiba, amennyit a bérekre és a bérek közterheire kifizet. Lehet számolni: az összeg nem túl nagy, mindenesetre jóval alacsonyabb egy-egy gép áránál. Ahol például szakmunkás- képzés folyik, ott niég valamelyest emelkedik az élőmunka ára, de ezt a költség- többletet központi pénzjuttatásokkal enyhítik. A vállalatok tehát nem tudják, hogy valójában mibe is kerül egy- egy muÁkás kiképzése, betanítása. Csak azt tudják, hogy — ha egyre nehezebben is, de a munkaerőhiány ellenére mégiscsak — „összeáll” a létszám. S mert a munkaerő gyakorlatilag „ingyen” van, ugyan mi késztesse őket arra, hogy az emberi munkával okosan, racionálisan, takarékosan gazdálkodjanak? Semmi. Különösen feltűnő ez a magatartásmód a felsőfokú szakemberek esetében. Azt mindenki jól tudja — hallhatjuk, olvashatjuk éppen eleget —, hogy milyen nagy pénzbe kerül nálunk egy-egy mérnöki diploma. Másfelől pedig azt is olvasni, hallani, hogy a drága pénzen kiképzett mérnökök java része legjobb esetben is technikusi munkát végez. Vajon ugyanez lenne a helyzet akkor, ha a vállalat a saját költségeiben is érezné a mérnökképzés költségeit? Vagy ha valami módon részt kellene vállalnia a szakmunkások képzésének anyagi terheiben? HADD JEGYEZZEM MEG gyorsan: mindezzel nem egy újfajta — nevezzük így: képzési, vagy oktatási — adóbevezetését szorgalmazom. Már csak azért sem, mert az ilyesfajta megoldás, a vállalatok költségérzéketlensége miatt, lényegében semmi változást nem hozna. A megoldás azonban mégiscsak a szabályozás fejlesztésében keresendő; mert hiába a parttalan agitáció és hiába az adminisztratív színezetű beavatkozások tömege: ettől még nem lesz több gép, s ettől még nem lesz nagyobb a becsülete és értéke az emberi munkának. V. Cs. A Balkányi Állami Gazdaság ládaszegező üzemében havonta átlagosan 22 ezer darab „Szabolcs” típusú almásládát készítenek. Képünkön: Farkas Kálmánné, Tálas Jánosné és Csontos Istvánná elemeiből állítja össze a ládákat. (Császár Csaba felvétele) Este a város peremén: Borbánya „Szórakozni akar, vagy társakat keres...11 Hol volt, hol nem volt — akár így is kezdődhetne a borbányai művelődési ház története, mely még a mesébe illő históriáknak sincs híján. Híres volt valamikor, főleg országosan elismert ifjúsági klubja révén. Csillagász szakköre újdonság volt a városban, csakúgy, mint báb- készítő-bábjátszó gyermek- csoportja, valamint a kisállattenyésztők köre. Másfajta hírek is jöttek Borbányáról. Például legényekről, akik az ököljogot a művelődési házban is érvényesítették, sőt nemcsak egymás közt verekedtek; volt itt igazgatóverés is. S végül az is mesébe illő, hogy a ház jó tizennégy évnyi fennállása óta a jelenlegi igazgató a tizennegyedik. Az első „mellbevágás" — Közvetlen elődöm két hétig bírta — halljuk Kéry Pétertől. — Nagy tervekkel, sok ötlettel álltam munkába. Az első „mellbevágás” akkor ért, amikor megtudtam: ahhoz, hogy egész évben ki tudjuk fizetni a költségeinket, akkor, 1977-ben tízezer, most pedig húszezer forintot kell „termelnünk”. Miből, hogyan? Ráadásul az eszközöket elég megviselt állapotban vettem át, de nemcsak emiatt szoktak el innen a fiatalok, hanem például a gyakori igazgatóváltás és ezzel összefüggésben a programok rendszertelensége miatt. — Nem ostromolta a közönség a falakat. Laísan, lépésről lépésre haladtunk előre. A fiatalok kezdtek visz- szaszokni, s már tudtunk be- vételes rendezvényeket is csinálni. Zenés-táncos műsorok, bálok stb. Ezeknek közművelődési értékük nincs, de kénytelenek vagyunk ilyesmit rendezni a pénz miatt. Belecseppentem ebbe a szakmába, szeretem is, de sok mindent másképp képzeltem ... Az 1977 őszén készült leltárban a következő jelentősebb tételek szerepeltek — mint a közönségnek szánt vonzerő: 1 db asztali rexfel- szerelés, 1 db régi pingpongasztal 6 db ütővel, 1 db expander, 4 db tollasütő. 1 db fényképezőgép, 1 db lemezjátszó. 2 db magnó (az egyik használhatatlan), 1 db tévé (régi típusú ORION készülék, mióta a képcsöve kiégett, ott áll a klubban, nézni nem lehet.) Ennyivel kezdett munkához a népművelésbe belecsöppent igazgató. Az azóta vásárolt fontosabb eszközök: egy új lemezjátszó, 1 jó magnó és egy tévéfoci (ezt sem tudják használni, mert a tévét nem lehet bekapcsolni). Majd a helyi pártszervezettől kaptak 40 darab széket, a Hazafias Népfront helyi bizottságától és a 10-es számú iskolától pedig 60 ezer forintot. Fiúk a kerítés tövében — Mikor és miért mennék én el egy művelődési házba? Legelőször ezt gondoltam végig — magyarázza Kéry Péter. — Szerintem az ilyen lakóterületi művelődési házakat kettős ' funkció jellemezheti: szórakoztatás és a közösségi élet fórumainak megteremtése. Aki idejár vagy azért jön, mert szórakozni akar, vagy azért, mert egyedül van, társakat keres . .. Fiúk ülnek sorban a kerítés tövében. Beszélgetnek. Kislányok susmorognak az előcsarnokban. Az irodában Volosinyovszky György autószerelő, a magnósklub vezetője készíti a felvételt a következő foglalkozásra. A nagyterem foglalt, egymást váltják a pingpongozok, este nyolcig pattog a labda. Aznap nem volt semmilyen program. Erre a „semmire” körülbelül tizenöten néztek be. Mit csinálnának vajon, ha nem itt volnának? Nagy László, a KEMÉV villanyszerelője: — Otthon lennék és valószínűleg unatkoznék. Nem nagyon szeretem a könyveket, nem szoktam olvasni, egyebet meg mit lehet otthon csinálni? Igen, unatkoznék ... Kiss Mihály, a ZÖLDÉRT kocsikísérője: — Nekem hajnalban már bent kell lenni a munkahelyen, nem lehetek fent sokáig. Ha most otthon volnék, már biztosan aludnék. Egymás közt nevetgélnek Mind elmondják, milyenek az esték itt, a város peremén. A kislányok nevében a takarító néni, Szelkó Andrásné kislánya, Ági — aki a mamával együtt jár a művelődési házba — fogalmazza meg: — Olyan előadásokat szeretnénk, amit megért mindenki. Mert a TIT-előadók gyakran unalmasak, a hallgatóság oda se figyel, egymás közt nevetgélnek, vagy elmennek közben. Csernus Zoltán nyolcadikos tanuló a csillagászkor újjáélesztésében reménykedik. Ezzel a körrel kapcsolatban egyébként már szerkesztőségünkhöz is érkezett bejelentés: a csillagvizsgáló üresen maradt épülete életveszélyes, s benne időnként gyerekek bújócskáznak. Sürgősen rendet kellene tenni, míg baj nem lesz! A legtöbben a sportfelszerelések gyarapítását kérik, mert az egyik fő vonzerő a sportolási lehetőség a művelődési házban. A nagyterem bejárata fölött van egy címer: a borbányai ifjúsági klub néhai hírnevét őrzi. Benne egy fürt szőlő, egy távcső, égy fényképezőgép írisze és egy focilabda. Vígasság és tudomány, értelem és egészség jelképei. Meg a régi dicsőségé, amit ma már csak egy megszállott, de szakmai szempontból magára hagyott, szakképzetlen népművelő és néhány fiatal próbál feltámasztani. Jó lenne, ha ehhez több segítséget kapnának ! BE. Jutazsák A Gabonaforgalmi és Malomipari Szolgáltató Vállalat Szabolcs-Szatmár megyei ki- rendeltségének feladata: a megye üzemeinek ellátása a terménytároláshoz szükséges zsákokkal, amelyek egy részét a vetőmag-termeltetők 1 megveszik, s miután az azokban szállított magvakat a felhasználók kiürítették, a szolgáltató vállalat visszavásárolja ' azokat. A zsákok másik részét pedig a mező- gazdasági üzemek kölcsönzik, s ha már nincs rá szükségük, visszaviszik a Kállói úti telepre. Évente összesen mintegy 4 millió zsákot forgalmaznak. •Annak ellenére, hogy a zsákok kifogástalan minőségű indiai jutából vannak, a használat során eléggé megrongálódnak. Azokat a szeny- nyeződésektől megtisztítva és kijavítva adják ki az igénylőknek. Az említettek gyors elvégzése növeli a forgalmat. Ennek révén egy-egy idényben a zsákok többször megfordulnak a szolgáltatóknál. A tavalyi 600—700 ezer állandónak tekinthető raktár- készlettel szemben az idén körülbelül negyedannyival kisebb mennyiséggel, jóval nagyobb forgalmat bonyolítanak le. Évente 20—30 ezer zsákot selejteznek le, mert a javításra áldozandó anyag és munkaidő ráfizetést eredményezne. De nem kerülnek a szemétbe, ugyanis a MÁV darabját 6 forintért megveszi, s a csomagolásoknál kitöltő, bélelő szövetként előszeretettel alkalmazza, s így az áruk ütődésből eredő károsodását jelentősen csökkentik. A munkák további gyorsítására a közeljövőben újabb porszívót vesznek. A távlati cél a mezőgazdaságban is a konténeres anyagmozgatásra való ^áttérés, de ehhez még nincsenek meg az adottságok. Addig is egy közbenső előrelépést jelent a papírzsákok fokozódó térhódítása. Cs. Gy.‘ Fedor Sesun: Majomszempont T örtént egyszer, hogy egy gazdag angol lady csimpánza megszökött, amikor tulajdonosnője Afrikában utazgatott, és visszatért majomtársaihoz. — Hát visszajöttél — mondták a rokonok, akik egy baobabfa ágain üldögéltek. — Úgy esett, hogy visszajöttem — szólt a csimpánz és körülnézett. — De hol az én kedves... — Még tovább is elmaradhattál volna — magyarázták a majomtársak. — Várt szegény, egyre csak várt — aztán végül hozzáment egy másikhoz. A szomszéd erdőből való ... No, és mi újság ott az embereknél? Jól élnek? — Hát, nem mondhatnám, hogy nagyon fényesen. — Miért nem? — Például, ha ti észrevesz- tek egy megfelelő fát, azon nyomban fészket építtek magatoknak. Ök szegények pedig kénytelenek kőből építeni a fákat. — Szegények — sóhajtot- * tak fel a majomtársak. — Bizonyára nehéz az életük az ilyen kényelmetlen odúkban? — Bizony nehéz — helyeselt a csimpánz —, ezért reggelente mint az őrültek kirohannak, és más fészekbe száguldanak, amelyek még kényelmetlenebbek. — Hát ezt miért teszik? — Pontosan nem tudom, az én volt úrnőm azonban — mint hallottam — úgy mondta, hogy a megélhetés érdekében. — No, ez aztán ostobaság — jelentette ki a legmagasabb ágon ülő majom —, vajon a fészekben lehet-e bármi ennivalót találni? — Tudjátok — mondta a civilizált csimpánz —, őná- luk minden másként van, mint a normális lényeknél, minden éppen fordítva. — No és legalább vidám az életük? — Már hogy volna vidám! Ahogy visszatérnek a fő odújukba, nyomban valami dobozra meresztik a szemüket. És így ülnek, üldögélnek előtte, csak bámulnak és meg sem moccannak. Hát élet ez? — kérdem tőletek. Vagy előfordul az is, hogy isznak valamit, és minden ok nélkül nevetni kezdenek! — Furcsa — jegyezte meg egy másik majom. — Nekem egyáltalán nem kell innom ahhoz, hogy vidám legyek! — Nem értettetek meg: ők nem vizet isznak, hanem valami mást... — És igazi erdőbe járnak-e? — Ritkán, nagyon ritkán, *de akkor sem tudnak igazi fészket berendezni maguknak. — Miért nem? — Hát, mert nagyon ügyetlenek! Jóformán futni sem tudnak, ezért holmi vasládákban közlekednek... — És ezt nevezik fejlődésnek?! — mordult egy sebhelyes képű, öreg hím. — Kíváncsi vagyok, hogy ha a dolog így áll, kik a majmok — mi vagy ők? Fordította: Gellérí György
