Kelet-Magyarország, 1979. augusztus (36. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-17 / 192. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. augusztus 17. Nicaragua szilárd kapcsolatokra törekszik a Szovjetunióval Jó hírünket keltik Kommentár S A ndrew Young, az Egye­sült Államok állandó ENSZ-főmegbizottjá- nak lemondása újabb példá­ját szolgáltatja annak, hogy adott esetben a „farok is csóválhatja a kutyát”. Konk­rétan most arról van szó, hogy egy kis ország — Izra­el — képes volt beavatkozni egy nagyhatalom — az Egyesült Államok — bel- ügyeibe. A 46 éves néger politikus „bűne”: a külügyminiszter hozzájárulása nélkül találko­zott a Palesztinái Felszabadí- tási Szervezetnek a világszer­vezethez delegált megfigye­lőjével és nemhivatalos esz­mecserét folytatott vele. Amint a dolog kitudódott, az izraeli kormány élesen tilta­kozott Washingtonnál, s kí­nos magyarázkodásra kény­szerítette fő patrónusát. A külügyminisztérium sietett leszögezni, hogy mit sem vál­tozott az USA politikája Iz­raelt és a PFSZ-t illetően. Carter elnök, bár személyes barátság fűzi Younghoz, a jövőre esedékes elnökválasz­tásokra kacsingatva úgy be­csülte fel a helyzetét, hogy ő nem húzhat ujjat a cionista lobbyval, s ezért inkább oda­dobta neki Youngot. Feltehe­tőleg fájó szívvel tette ezt, de nemcsak személyes okokból. Young ugyanis, aki az első néger volt, akit a déli álla­mokban képviselővé válasz­tottak, nagy tekintélynek ör­vend a fekete bőrű amerikai lakosság körében, s az ő sza­vazataikra is számítania kell Carter elnöknek. Mint ENSZ-főmegbizott, Young hasonló tekintélyre tett szert a harmadik vi­lág, különösen pedig Afrika országainál. S ebben nemcsak bőrszíne játszott közre, ha­nem sokkal inkább az, hogy — nem egyszer a hivatalos amerikai vonaltól eltérő — bátor állásfoglalásai voltak a fekete kontinens felszabadí- tási mozgalmait illetően, s szót tudott érteni Afrika ve­zetőivel. Első afrikai körútja során nyilvánosan sürgette kormányát: határozottabban álljon ki amellett, hogy a kontinens déli részén az ős­lakosság jusson hatalomra. A lemondását követő nyi­latkozatában Young kijelen­tette: nem érzi úgy, hogy hi­bázott volna, s hasonló szi­tuációban újra megtenné azt, amit tett. Félő azonban, a cionista lobby alighanem gondoskodni fog arról, hogy Young már ne kerüljön töb­bé hasonló szituációkba ... P. V. Nicaragua szilárd kapcso­latokra törekszik a Szovjet­unióval, s ezt kedvezően segí­ti elő a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok fel­vétele — jelentette ki rádió­beszédében Daniel Ortega, a Sandinista Nemzeti Felsza- badítási Front egyik vezetője, a nicaraguai ideiglenes de­mokratikus kormány kor­mányzótanácsának tagja. A sandinista vezető hangsúlyoz­ta, hogy Nicaragua a barát­Az első „űrséta” hőse, Alek- szej Leonov méltatja csütör­tökön a Krasznaja Zvezda cí­mű lapban Vlagyimir Ljahov és Valerij Rjumin szerdai bravúrját, a világűrben vég­zett másfél órás munkát, amelynek során sikerrel távo­lították el az űrállomás felü­letén megakadt, tíz méter át­mérőjű rádióteleszkópot. Leo­nov megállapítja: a világűr­ben végzett munka rendkí­vül nehéz, megerőltető fel­adat, s a két űrhajós nagy nyugalommal, teljes bizton­sággal oldotta meg a bonyo­lult szétszerelést. Andrew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ nagy­követe, csütörtökre virradó éjszaka benyújtotta lemon­dását Carter elnöknek, aki ezt elfogadta. ELőzőleg Young három és fél órán át tárgyalt a Fehér Házban Carterrel, azt megelőzően pedig Cyrus Vance külügy­miniszterrel folytatott meg­beszélést. Youngot a hét folyamán sorozatos támadások érték kongresszusi, elsősorban Iz- rael-barát körök részéről amiatt, hogy július végén találkozott New Yorkban a Palesztin Felszabadítási Szervezet ENSZ megfigye­lőjével. Ezzel bírálói szerint semmibe vette kormányának azt a kikötését, hogy mind­addig nem hajlandó tárgya­lásokba bocsátkozni a pa­lesztin nép képviselőivel, amíg azok el nem ismerik Izrael állami létezéséhez va­ló jogát. A lemondást követő nyi­latkozatában Young újság­írók előtt kijelentette, nem érzi úgy, hogy hibázott vol­ság és az együttműködés szel­lemében kívánja fejleszteni külpolitikai kapcsolatait min­den olyan állammal, amely tiszteletben tartja a közép­amerikai ország szuverenitá­sát. Végérvényesen lezárult a Somoza-diktatúra politikája, amely alárendelte az ország érdekeit az imperializmusnak, és eladta az ország függet­lenségét — állapította meg Ortega. Előbb Rjumin lépett ki a légzsilipen az űrállomás kül­sejére, majd Ljahov is kibújt a világűrbe. A parancsnok az egész munkafolyamat során az űrállomáson kívül tartóz­kodott, hogy segítse társát és gondoskodjék teljes biztonsá­gáról. Rjumin számára nemcsak az űrséta, a nehéz munka mi­att emlékezetesek ezek a na­pok: a Szaljut—6. jelenlegi személyzetének fedélzeti mér­nöke csütörtökön ünnepli 40. születésnapját. na, s hasonló szituációban újra megtenné azt, amit tett. Viszont úgy véli, a személyét ért bírálatok miatt nem ma­radhat tovább hivatalában. Azt mondotta hogy sem Car­ter, sem Vance nem ösztö­nözte lemondását, s kizáró­lag önszántából lép vissza posztjáról. Lemondott Andrew Young, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője. (Kelet- Magyarország telefotó.) A fogorvosi várószobában vagy féltycat ember ül­dögélt. Ám a szokástól eltérően nem a régi folyóira­tokat nézegették, hanem akarva-akaratlan egy hústo­rony férfi szüntelen megjegy­zéseire és életrajzi szemel­vényeire figyeltek. A hosszú aranyláncon nagy medált vi­selő ember közel lehetett a hetvenhez, de izmai majd szétpattintották színesen sze­gett fehér trikóját. Jó húsz év után Detroitból jött haza, és olyan gyermeki elragadta­tással beszélt minden „ittho­ni” dologról, hogy a jelenle­vőknek már szinte sok volt. Mindenekelőtt persze a kosz-- tot dicsérte, mondván, hogy évtizedek óta nem evett olyan jóízűen, mint itt, az elmúlt napokban. Pedig Ameriká­ban is állandó látogatója egy helyi magyar vendéglőnek, ahol a honfitársak rendsze­resen együtt költik el vacso­rájukat. De hát, az mégsem igazi — tette hozzá fátyolos szemmel, bár ez hallgatóit egyáltalán nem hatotta meg. Az itthoni autózást is bámul­ta, nem győzvén dicsérni az öccsét, aki most mindenüvé sofírozza őt. Fantasztikus, milyen ördögi ügyességgel furikáznak ezek a pesti autó­sok a szűk utcákon. Hogy tudnak vezetni! — hajtogatta elismeréssel. Valaki ellen­kezni próbált, mondván, hogy az amerikaiak köztu­dottan igen biztos kézzel ül­nek a volánnál. Hiába. Ott nem kunszt — tolt félre min­den kételyt az amerikás —, ez a művészet! Még hosszan ecsetelhet­ném, miként lelkendezett, de fölösleges. Egyrészt, mert számosán vagyunk, akik ta­lálkoztunk már a hazalátoga­tóknak ezzel a jellegzetes fajtájával. Egyszerűen azért, mert igen sokan és egyre többen jönnek mostanában haza, rokonokhoz, barátok­hoz, temetőt és egykori ven­déglőt látogatni, csevegni, du­málni, kicsit tűnődni, meg- illetődni. Másrészt — és ezért nem folytatom az akaratla­nul is ironikusra sikerült tu­dósítást — mindennek elle­nére a leírtaknak, tehát e je­lenségnek a fele sem tréfa. Utazni, legalább időnként más tájakon, más emberek, szokások közepette forgolód­ni, igen sokunknak lelki szükséglete. De az általános­nál is ellenállhatatlanabb kényszer hajt bennünket vissza-visszatérni oda, ahol, ha nagyon-nagyon régen is, sőt annál inkább, ifjú szív­vel jártunk. Ahol szerettünk és szeretve voltunk, ahol ba­rátok — és ellenfelek — vet­tek körül bennünket. Ahol, ha csak ritkán, vagy rövid ideig is, de boldogok voltunk. És százszorta erősebben tör fel ez a kényszerű érzés, ha időközben más világba sza­kadtunk, ha a kisebb vagy nagyobb mértékben érzett idegenséget legyőzendő van szükségünk megerősödni, akárcsak megbizonyosodni a gyökerekben. Ha kiterjedésében sokszo­rosa is a hozzánk érkezők tömege a hazalátogatókénak, mi érthetően különös me­legséggel várjuk és fogadjuk azokat, akik hosszabb-rövi- debb ideje innen származtak el. Nem mintha közömbös lenne számunkra, hogy a magyar hol boldogul, itthon-e vagy idegenben. Hanem, mert tudomásul véve az adott helyzetet, őszintén érdekel minket a sorsuk. És ez az érdeklődés használ nekik is, nekünk is. Nekik számos esetben — és ez aligha ellentmondás — megkönnyíti egy másfajta élet elviselését,' sőt a beilleszke­dést. Mert a mi érdekünk is, hogy boldoguljanak. Hogy tisztességet szerezzenek ne­vünknek. És ne tépjék el a szálakat. Arról nem is szól­va, hogy a hazalátogatók előbb-utóbb majd mind — új barátaik, családtagjaik, munkatársaik köréből — má­sok érdeklődését is fölkeltik hazánk iránt. Hát nem ter­mészetes-e, hogy mind cseké­lyebb számú kivétellel, ők az elsők, akik, ha tehetik, jó hí­rünket keltik. Hát erről jutott eszembe a fenti, csak félig-meddig mu­latságos eset. Az esetről pe- ig az említett néhány gondo­lat. B. J. Kiléptek a világűrbe Sikeres munka a kozmoszban Lemondott Young GALSAI PONGRÁC:­t3ajor (fizi játékai ■ I 49. Míg Germán Tibor súlyos agykéregsorvadásban szenve­dett. Betegsége tartós dep­resszióval, és mind vadabb kényszerképzetekkel járt. Va­lószínű, hogy kezdetben csak a saját öngyilkosságára gon­dol! Ezért állandóan tartott magánál gyorsan ölő mérge­ket. Barátai is fölfedezték, hogy táskájában scopolamin- fiolákat rejteget: a legerősebb morfiumos készítménnyel, amely nagy dózisban villám­gyors halált okoz. A rendőrnyomozó kitépett receptlapokat talál Germán íróasztalában. A vények hát­oldalán a professzor koráb­ban írt végrendelete. E sze­rint készpénzét a rokonságra, orvosi berendezését pályatár­saira hagyja. Az utolsó lap alján pedig két szó, felkiáltó­jelekkel vigyázzba rántva: „Minden Gizié!!!” S hamaro­san egy búcsúlevél fogalmaz­ványa is kihullik a fiókból: „Gizuskám, drágám, nagyon szeretlek, imádlak! Vigyázz magadra, mintha melletted lennék! Családi rendelkezé­sem nincs: ismered intenciói­mat ...” Aztán, ahogy elméje mind jobban elborult — szörnyű kényszerképzeteitől sarkallva — „imádott ellenfelét” is tervszerűen magával kívánta rántani. Az öngyilkosságon kívül a kettős tragédia gon­dolata is foglalkoztatta. Gizit pedig kéthetes B-vitamin-kú- rára fogta. Hogy a napi in­jekciózást kezdetben s józa­nabb perceiben talán még hasznosnak is tartotta-e? Vagy csak eshetőséget adott magának későbbi tettére? Esetleg már az első tűszúrás- sal ki ákarta védeni az asz- szony gyanúját? Nem tudhat­juk. Egy azonban bizonyos: a vitaminkúra orvén magyará­zat nélkül is beadhatta fele­ségének a halálos méregolda­tot. S végül a legdöntőbb bizo­nyíték: a búcsúcédulán. Az írásszakértő kideríti, hogy Bajor Gizi aláírása a tragédia napjánál jóval ko­rábbi keletű. Germán maga is gyűjtött Bajor-autogramo­kat, rajongó páciensei részé­re. Majd az egyik tartalék cé­dulára felírta a rejtélyes je­lentésű mondatot: „Így nem lehet tovább élni!” S a hal­ványabb árnyalatú kézjel mellé a saját nevét is odapá­rosította. Képzeljük, mily reszketeg lett volna Bajor Gi­zi írása; ha tudja, hogy né­hány perc múlva meg kell halnia! De a kettős öngyilkos­ságot „igazoló” kézírás szép, egyenletes és nyugodt volt. Az első, nagyobb dózisú scopolamininjekciót a feleség kaptla meg. Vigaszunk ennyi rettenet között csak az a keserű tudat lehet, hogy a méreg azonnal végzett vele. 1951. február 15. A temetés napja. Bajor Gizit a Nemzeti Színház előcsarnokából te­mették; magas oromra emelt ólomkoporsója mellett a szín­ház legjobb művészei álltak díszőrséget; a Blaha Lujza té­ren megszűnt a forgalom, a tömeg az úttestre is kicsa­pott; az Operaház kórusa Verdi Rekviemjét énekelte, kandelláberek lobogtak, a fa­lakat fekete drapériák borí­tották — ennél komorabb pompájú temetést magyar színész még nem kapott. Major Tamás a színház ne­vében búcsúzott el tőle. „Halálát mélyen gyászolja egyre szélesedő közönségünk és az egész magyar színművé­szet, amelynek egyik legna­gyobb értéke, egyik legtehet­ségesebb alakja volt... Majd négy évtizede annak, hogy pályáján elindult. S a fiatal, kezidő színésznő új reális han­got hozott a Nemzeti Színház igazi haladó hagyományainak folytatója, Jászai Mari, Márkus Emília művészetének méltó követője volt...” Somlay Artúr a színészek képviseletében szólalt meg. „Alakításai közben feszült csend ülte meg a színház né­zőterét, ez a csend kötötte össze őt nézőivel, ebben a csendben osont be az embe­rek szívébe, örökös nyomot hagyva.” S gyászkocsiját is csend kí­sérte végig: a régi Rákóczi úti sarokház előtt, ahol szüle­tett, a régi Erzsébet körúton, a régi Oktogonon, a régi Li­pótvároson át — egészen Far­kasrétig. Voltak pillanatok, amikor Budapest utcája, ahol a menet elhaladt, egy vidéki kisvároshoz hasonlított. Holttestét a farkasréti te­metőkápolna tövében épült sírboltba zárták. Sírját a kápolna félmagas­ságáig borították el a virá­gok. Amikor a tömeg szétoszlott, az emberek törtető részvétét valóságos csatatéri kép: el­ferdült sírkövek, legázolt ágyások, fölborított padok je­lezték. Negyvenezren jöttek el a temetésére. A Játékos nem hagy látha­tó életművet maga után. Művészetének eszköze, anyaga és végső kifejezési le­hetőség önmaga. A test, ame­lyet eltemetnek, s néhány év alatt megsemmisül. Mara- dandósága hozzá van nőve az emberi hús romlandóságához. Micsoda hallatlan energia kell ahhoz, hogy elszakadjon tőle! Mennyi segítség az utó­kortól, a sorstól, még a vélet­lentől is! A színész szelleme — már az életében, de a halála után is — szinte esdekli tőlünk ezt a segítséget. Mi maradt Dérynéből, Pri- elle Kornéliából, Blaha Luj­zából, Jászaiból? Néhány kor­társi emlékezés és kritika. Művészetük halvány, idegen anyagban előhívott kópiái. Esetleg egy-két ruhadarab, levél, szereplap, amit útköz­ben elhullajtottak. A többi nem látható. A nagy művészethez nagy egyéniség tartozik. S a nagy egyéniséghez az átlagosnál teljesebb élet. Ez élet legtöbb mozzanata azonban — a köz­napi morál szerint elítélen­dők is — a művész lankadat­lan megismerésvágyának, szellemi éhségének következ­ménye. Még ha nem tud ró­la, akkor is. Tapasztalatait az egyéniségben halmozza fel; művészetének „lelkes” anyagává minősíti, s belőle új életet teremt. A teremtés pedig már morális tett. Ilyen értelemben mégoly magánér­dekű cselekedetei is közérde­kűek. De a színész egyénisé­ge — s benne az élete, amely megformálta azt — nem nyi­latkozhat meg közvetlenül, és nem is rögződhet az időben. Alkotása azonnal nyomtalan­ná válik. A Játékos pillanat­ról pillanatra teremti meg önmagát, s veszti el~ amit megteremtett. Akinek eszköze a leganyagszerűbb eszköz: a saját teste, az anyagtalan em­beri emlékezetre kell bíznia életművét. S ha az emlékezet is ki­kihunyt? Jeltelenül él tovább az utódok játékában. Minden más csak kísérlet. Kegyes iparkodás, hpgy sze­mélyhez kössük, ami ebből a halhatatlan energiából az emlékek segítségével ma még leköthető. Nevét, emberi lényét se kezdje ki könnyen az enyé­szet. Vége (Fotó: Hauer Lajos felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom