Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

16 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. július 22. AUGUSZTUS 12-TŐL JEGYÁRUSÍTÁS Magyarország—Csehszlovákia találkozó Nyíregyházán Bartha Katalin és Sárréti György az Európa-bajnokság mezőnyében Július 28. és augusztus 7. között kerül sor a tenisz if­júsági Európa-bajnokságra. A kontinens legjobb utánpót­láskorú teniszezőinek verse­nyéről nem fognak hiányoz­ni a nyíregyháziak sem. A Magyar Tenisz Szövetség ál­tal kijelölt keretben ugyan­is ketten kaptak helyet. A Nyíregyházi Vasutas-Sparta- cus SC teniszezői közül Bartha Katalin és Sárréti György vesz részt az EB-n. Bartha Katalin egyébként pénteken Lengyelországba utazott, ahol a magyar után­pótlás-válogatott tagjaként a Helvécia Kupa elődöntőjének küzdelmein vesz • részt. Amennyiben a magyar csa­patnak Lengyelország, Ro­mánia és Csehszlovákia ellen sikerül a csoport 2. helyének megszerzése, úgy július 24-től Svájcban szerepel — a dön­tőben. A nyíregyházi tenisze­zőnek kitűnő felkészülési le­hetőség lenne az ifjúsági EB előtt... Az NYVSSC teniszezői egyébként „kapósak lettek” a különböző válogatott keretek összeállításánál. Hétfőn Ko- vacsics Rita kel útra, ő az ifjúsági válogatott címeres mezében Prágában áll háló­hoz. A csapat a Kristály Ku­pa küzdelmein vesz részt. Az MLSZ vezetői a válogatott közelgő mérkőzéséről Krizsán József, az MLSZ főtitkára, dr. Lakat Károly szövetségi kapitány, Saiga Lajos, az MLSZ titkára. Hegedűs marad a Vasasnál! Mint arról már korábban beszámoltunk, Hegedűs Béla, a Bp. Vasas NB I-es labda­rúgócsapatának hátvédje 16- án hétfőn bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a piros- kék együttesnél játszani. A Tuzsérról felkerült labdarú­gó ősztől Nyíregyházán sze­rette volna folytatni játé­kospályafutását. A hét végén viszont meglepő fordulat tör­tént az ügyben. Mint Zilahi Józseftől, az NYVSSC lab­darúgó-szakosztályának elnö­kétől szombaton megtudtuk, Hegedűs meggondolta magát és marad a Vasasnál. Mai műsor Csütörtökön rangos vendégeket fogadott Nyíregyháza. A Magyar Labdarúgó Szövet­ség vezetői érkeztek a megyeszékhelyre és a legapróbb részletekig megbeszélték a szep­tember 12-i, Magyarország—Csehszlovákia A-válogatott nemzetek közötti labdarúgó- mérkőzés rendezési kérdéseit. Nyíregyháza már bizonyított — Nem véletlenül esett a választás Nyír­egyházára — mondta a megyei sporthivatal­ban Krizsán József, az MLSZ főtitkára. Az elmúlt év októberében a város és a labdarú­gást szerető közönsége már bizonyított: 22 ezer néző előtt került sor a Magyarország— Szovjetunió UEFA-selejtező ifjúsági talál­kozóra. Ennyi néző előtt még sohasem ját­szottak ifik mérkőzést! — Az eredményesen szereplő NB Il-es nyíregyházi csapat bajnoki összecsapásait egy-egy alkalommal tízezernél is többen te­kintik meg. S az elmúlt évben többször volt teltház is a nyíregyházi stadionban. A sport­szerű és lelkes szurkolók igényeit szeretné az MLSZ kielégíteni azzal, hogy az Európa- bajnak Csehszlovákia elleni nemzetek közöt­ti mérkőzést a városi stadionban rendezi meg. — Mindezeken túl, szövetségünk a jövőben erőteljesebben szeretné fejleszteni a vidéki labdarúgást. Ennek a célnak az egyik állo­mása, hogy a vidéki nagyvárosokban ren­dezzük a válogatott mérkőzéseket. Legutóbb Diósgyőrben 30 ezren buzdították az olimpiai csapatot. Minden bizonnyal telt ház lesz Nyíregyházán is, s a szurkolók lelkes bízta­tásával válogatottunk legyőzheti az Európá­ba j nők csehszlovákokat. Negyven újságíró Aztán Saiga Lajos, az MLSZ titkára vet­te át a szót és beszélte meg a feladatokat Listván Lajossal, a Nyíregyházi Városi Ta­nács V. B. testnevelési és sportfelügyelősé­gének vezetőjével. — A mérkőzés szeptember 12-én, szer­dán, 15,30 órakor kezdődik — mondta. — Előtte a házigazda Nyíregyháza úttörő-válo­gatottja a debreceni pajtásokkal játszik ba­rátságos mérkőzést, 14,00 órától. Az A-válo- gatott mérkőzést egyébként osztrák játékve­zetői hármas irányítja, a vezetőbíró Vogel lesz. A magyar csapat a hagyományos színű piros-fehér-zöld felszerelésben lép pályára, míg a vendég csehszlovákok tiszta fehérben játszanak. — A találkozót a televízió és a rádió egyenes adásban közvetíti. Az előzetes szá­mítások szerint egyébként negyven újságíró lesz jelen a mérkőzésen. A csehszlovák és a magyar válogatott következő ellenfeleinek megfigyelői is természetesen eljönnek Nyír­egyházára. A rendezéshez tartozik még, hogy a mérkőzésre egy képes propagandafüzetet is kiadunk, melyből a két csapattal kapcsolat­ban mindent megtudhatnak a szurkolók. — A találkozóra a nyíregyházi városi sport- felügyelőség 25 ezer darab jegyet hoz forga­lomba. Ebből 18 ezer 53 forintos lesz, 7 ezer pedig 16 forintos. Az utóbbit a diákok, kato­nák és a nyugdíjasok kaphatják. A jegyek árusítását egyébként augusztus 12-től kez­dik, tehát egy hónappal a mérkőzés előtt. A kapitány a programról — A játékosokkal a tervek szerint szep­tember 10-én, hétfőn érkezünk Nyíregyházá­ra — mondta a programról dr. Lakat Károly, az új szövetségi kapitány. A 24 fős stábunk a Hotel Szabolcsban üti fel tanyáját. A ta­lálkozó előtt két edzést tartunk majd Nyír­egyházán. A válogatott keretet a szeptem­ber 8-i bajnoki fordulót követően jelölöm ki. Természetesen így jelenleg még neveket nem tudok mondani. Az viszont biztos, hogy mint minden kapitány, én is a legjobb for­mában levő játékosokat hívom meg csapa­tomba. — A csehszlovák csapat szintén hétfőn, vagy esetleg kedden jön Nyíregyházára. A hírek szerint ők Kassán gyülekeznek és on­nan utaznak a találkozó színhelyére. Szállá­suk nekik is a Hotel Szabolcsban lesz. A mérkőzés előtt másfél órával csehszlovák kollégámmal sajtótájékoztatót is tartunk, ahol az összeállításokat közöljük majd. — Szeretnénk szépen bemutatkozni a nyíregyházi szurkolóknak — folytatta dr. La­kat Károly. — Annál is inkább, mert a ter­vek szerint a jövőben minden évben lesz válogatott, méghozzá tétmérkőzés Diósgyőr­ben, Debrecenben és Nyíregyházán. Jó len­ne, ha a nézők már az első alkalommal szí­vükbe zárnák együttesemet és minden ezt követő összecsapáson lelkesen buzdítanák. Közel két hónappal a találkozó előtt már óriási az érdeklődés megyénkben. A városi stadion igazgatóságához már eddig több száz jegyigénylés érkezett Szabolcs különböző te­lepüléseiről; Csaknem biztosra vehető, hogy telt ház lesz — a lelátóbővítést figyelembe véve — harmincezren szurkolnak majd válo­gatottunknak. Bagoly Dániel Atlétika: területi A-kate- góriás egyéni bajnokság Nyíregyházán, a városi sta­dion pályáján, 8,00 órától. Nemzetközi atlétikai ver­seny Nyíregyházán, a városi stadionban, 15,30 órától. Kézilabda: Pannónia Kupa férfi kézilabdatorna Nyírbá­torban, a sporttelepen, 9,00 órától. Résztvevő csapatok: Csepel, D. Dózsa, DMVSC, Tiszavasvári, Nyírbátor. Labdarúgás, nyári Totó Kupa-mérkőzések (kezdési idő: 17,00 óra): Tiszalöki MEDOSZ—Tállyai Építők, v.: Koroknai. Asztalos János SE—Mezőkövesdi MSE, v.: Demeter. Nagyhalászi Texti­les—Hajdú Vasas (Téglás), v.: Kurmai. Kisvárdai SE—Ti­szavasvári Lombik, v.: Fodor. Kispályás labdarúgó TOT Kupa megyei döntője Nyír­egyházán, a városi stadion­ban, 9,00 órától. Résztvevő csapatok: Tyúkod, Vásáros- namény, Fehérgyarmat, Nagykálló, Ajak, Nyíregyházi Ságvári Tsz. Evezés: XII. Nemzetközi Tisza-túra rajtja Csengerben, a régi Szamos-hídtól, 10,00 órakor. Úszás: megyei ifjúsági baj­nokság a sóstógyógyfürdői uszodában, 8,00 órától. Maiért újra operálják A müncheni egyetemi klinikán fekvő Sepp Maiért, a nyugatnémet válogatott 35 esztendős kapusát még egyszer meg kell operálni — jelentik az NSZK városából a hírügynökségek. Csütörtökön or­vosi konzílium ült össze, s a szakemberek úgy határoztak, hogy Maier bal kezét ismételten megmütik, egy kisebb fémdara­bot ültetnek a törött rész mellé, hogy ezzel a biztos gyógyulást gyorsítsák. Az orvosok szerint ez az operáció már nem veti vissza a neves sportolót, néhány nappal a műtéti közbeavatkozás után már elhagyhatja a kórházat, de edzésbe legfeljebb három hónap múlva állhat. Négyszemközt Kibédyve! „Sport nélkül nincs egészség" — A mostani, rövid idejű szabolcsi vendégszereplésekor is, ön minden reggel erősítő gyakorlatokat végez a szál­lodai szobájában. — Nyíregyházi tartózkodá­som alatt sem szeretném el­hanyagolni a testedzést. — Miért ilyen fontos? — Mondhatok néhány lé­nyeges indokot. De inkább tudja mit? Szent-Györgyi Albertnak, a magyar szár­mazású amerikai tudósnak van egy ide illő mondása: „Sport nélkül nincs egészség és egészség nélkül nincs jó munka!” — Én is ezt vallom. — Fiatalabb korában űzött-e valamilyen sport­ágat? — Igen. De soha nem ked­veltem az erőszakos, durva sportokat. Mindent csak pianóban ... Amikor fiatal voltam, sokat úsztam. Kez­detben a boldogságban, az­tán előfordult, hogy az adós­ságban, de a vízben is meg­tanultam ám evickélni. Igaz, nem voltam egy Mark Spicc... Később eveztem, fu­tottam, majd korcsolyáztam. Ismertem még a dupla lúcot is — a „landolásnál” talál­koztam néhányszor a jégpá­lya szélénél levő lúcfenyők- kel! Aztán teniszeztem is... ajaj! Bárdiék mellett azon­ban mind a mai napig nem sok babér terem számomra. — Nem említette a labda­rúgást. — Szeretem a futballt és játszom is nagy ritkán, ha időm engedi. Időnként mécs­esekre is kijárok. Legutóbb például a Fradi—Izzó talál­„Az újságírók még egy gombfocit is adtak volna, ha nem lövöm be a 11-est!” kozón voltam. Képzelje! Még Bálint kihagyott tizenegyese után is nyugodtan ültem a helyemen, amikor egy bari­ton hang a közelemben rá- reccsentett: „Te idióta! Ezt még a Kibédy is berúgta volna társadalmi munká­ban ... !” Híztam egy fél ki­lót rögtön. — Néhány éve a SZŰR-on kíméletlen ítéletvégrehajtó­nak bizonyult... — Pedig az újságírók mi­csoda ajánlatokat tettek a 11- esrúgás előtt! Még egy komp­lett gombfocikészletet is ad­tak volna, ha nem lövöm be. De én nem mentem bele ... — Ki a példaképe a sport­ban? — Mindenki, aki veszíteni is tud ... (pauwlik) NYVSSC—Jablonec Ma és hétfőn délután 15,30 órától nemzetközi atlétikai viadalra kerül sor a nyíregy­házi városi stadionban. Az NYVSSC A-kategóriás atlé­tikai szakosztályának vendé­geként a csehszlovákiai Jab­lonec versenyzői állnak rajt­hoz. A viadalra a nyíregyhá­zi klub több szakosztályt is meghívott. Az országos baj­nokság előtti főpróbát jelentő versenyen népes gárda vesz részt. Kelet-hétfő az áruház kötött-, divat- és méterosztályán Még tart a nyár, 20% engedménnyel kaphatók. Női—bakfis különböző fazonú és alapanyagú fürdőruhák minden méretben IMPORT ÉS HAZAI pamut jersey Diolen függönyök, Ofélia jersey Práter falvédők, cseh jersey Annabella törlők. NDK-jersey VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A „KELET ÁRUHÁZ” Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. S—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél j Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 || Kelet­magyarorszdg

Next

/
Oldalképek
Tartalom