Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-08 / 158. szám

1979. július 8. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Puskavégen, horogvégen Eleink ősi foglalkozása a halászat, a vadászat sokáig életüket, fennmaradásukat jelentette. A termelőerők fejlő­désével a vadászat elkülönült, majd elvesztette létfenntartó jelentőségét, úri passzióvá lett. A halászat az évezredek sodrában mind eszközeiben, mind módszereiben máig is őr­zi ősi voltát. A hal, a vad szinte napjainkig Csáki szal­mája volt. Az igazán tudatos vadgazdálkodást e két ágazat­ban az utóbbi évtizedekben honosították meg. A vadászat, jóllehet napja­inkban sem tartozik az olcsó mulatságok közé, ma már minden dolgozó számára el­érhető valóság. Bizonyítja ezt, hogy a megyében lévő 39 vadásztársaságnak 1277 tag­ja van. Míg egyes vadásztár­saságok területén (tiszadobi Táncsics, mátészalkai Vörös­csillag) a vadászok száma egyharmaddal magasabb a kívánatosnál, addig más te­rületeken (vásárosnaményi Széchenyi, gávavencsellői Tisza menti) félannyi vadász sincs, mint amennyit a terü­let elbírna. A Magyar Vadászok Or­szágos Szövetségének Sza- bolcs-Szatmár megyei Inté­ző Bizottsága 1978-ban egy­millió 505 ezer forinttal gazdálkodott. Az utóbbi években örvendetes változás állt be az egyes vadásztár­saságok pénzügyi helyzeté­ben is. A vadásztársaságok kevés híján 10 millió forint­tal gazdálkodtak. Bevételük fő forrása az élő és a lőtt vad értékesítése, a bérkilövés. A kiadások tete­mes részét a fácáncsibék vá­sárlása, a téli etetés, vadgon­dozás adják. Az elmúlt év­ben 32 vadásztársaság több mint 58 ezer hathetes növen­dék fácánt bocsátott ki. Ugyanakkor a fácánokból a vadászzsákmány élve és lőve 42 ezer darab volt. Sajnálatos, de mind gazdál­kodási, mind vadászati szem­pontból a foglyot szinte vég­érvényesen elveszítjük. A je­lenlegi becsült törzsállomány nem képes többé természe­tes úton fenntartani a me­gyei utánpótlást. Megfonto­landó, hogy a lövés betiltása után nem kellene-e a háló­zást is leállítani. A repülő vadak mellett aggasztó a nyúl törzsállomá­nyának csökkenése. Az el­múlt esztendőben lőve és há­lózva 9324 került terítékre. Ebből következik az is, hogy a vadásztársaságok zöme a nyúlból származó bevételi forrástól elesett. A jövőben a lövéssel igen takarékosan kell bánni. Az idén már csak két alkalommal lőnek nyulat a vadászok. A nyúlállomány és a többi apróvad számsze­rű csökkenésének oka az el­harapózó betegségek és a me­zőgazdasági növények mű­trágyázása, vegyszerezése. Tovább szaporodott viszont a megye nagyvadállománya. Lassan számítani lehet né­hány gímszarvas külföldi vadászokkal történő kilöveté­sére. Ha mérsékelten is, de emelkedett a dámszarvasok száma is. Itt lövetésről szó sem lehet, sőt eredményesen kel­lene kutatni az orvvadászok után. Jó ütemben szaporodik az őzállomány is. A becsült állomány 8 ezerre tehető. Tavaly hazai és külföldi va­dászok 1581-et ejtettek el. A vaddisznókondákat a vadászok szétkergették, így ma már szinte minden vadásztársaság területén előfordulnak. Ál­landó gyérítésük kártékony­ságuk miatt minden vadász­nak kötelessége. örvendetesen javult a megyében a vadászati fegye­lem, kulturáltabb lett a vadgazdálkodás. A társasá­gokba belépőket próbaidőre bocsátják. Az új vadászok felvétel előtt vizsgát tesznek. Sajnos az orvvadászat fegy­veres és más eszközű formái­val még mindig lehet talál­kozni. Sok gond jelentkezik a va­dak takarmányozásában. A mezőgazdaság gépesítése foly­tán a betakarítással hamar végeznek. Ez nemcsak a ta­karmánytól, de a természetes búvóhelyektől is megfosztja a vadakat. Sokban segítené a vadvédelmet a vadföldek te­rületének növelése — jelen­leg 40 hektár van belőlük. Az elszaporodott dúvadak el­len lassan az egyetlen eszköz a vadászfegyver. Napjainkban egyre többen ülnek folyók, tavak partján a halak „kapására” várva, vagy éppen kapitális halat húzva ki a vízből, pedig a horgászat is sokáig a kivéte­lezettek sportja volt. Ma egyre népszerűbbé válik, a sporthorgászatot, a szabad idő okos kihasználását kor­mányintézkedések is támo­gatják. Szabolcs-Szatmárban is je­lentősen fellendült ez a sport­ág. A Magyar Országos Hor­gász Szövetség Szabolcs-Szat- már megyei Intéző Bizottsá­ga mintegy hat és fél ezer sporthorgászt tart számon. Hogy ez sok vagy kevés, az a későbbi adatokból kiderül. A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóságtól nyert adatok azt a látszatot is kelthetnék, hogy Szabolcs- Szatmár horgászparadicsom. De nézzük a tényeket. Miénk a Tisza 200,2 . kilométeres, a Szamos 49,5 kilométeres, a Túr 30 kilométeres szakasza. Valamennyi folyóvizünk az országhatárnál belépve kez­dődik. A holtágak száma hatvan. Ezekhez járul még a tunyogi Holt-Számos és a szamossályi tározó élővizű holtág. A csatornák hossza 110 kilométer, ebből a Krasz- na 46 kilométer, melyek horgászszempontból is hasz­nosíthatók lennének, de ma ezekre még nem gondol sen­ki. A folyóvizekhez járulnak a tavak és a víztározók. A természetes tavak 320 hek­tárt tesznek ki. A mestersé­gesen épített tározók területe 1078 hektár, számuk és víz­felületük a jövőben tovább emelkedik. Horgászberkekben jól is­mertek a kormány halhús­termelési intézkedései. A me­gyei mezőgazdasági osztály adatai szerint 6717 hektár a Szabolcs-Szatmárban halá­szattal, horgászattal haszno­sítható vízfelület. Ebből 5600 hektáron lehet horgászni. A vízterületből 600 hektá­ron két halászati szövetkezet intenzíven gazdálkodik. Me­zőgazdasági termelőszövet­kezetek birtokában 523 hek­tár tó és tározó van. 1100 hektáron tilos horgászni a megyében. A megye vizeiből mindösz- sze 200 hektár vízfelület van horgászkezelésben. Ebből 73 hektárral a horgászok megyei intéző bizottsága rendelke­zik, a többin a horgászegye­sületek gazdálkodnak. Ha in­nen nézzük a horgászok hely­zetét, akkor már eléggé le­hangoló képet kapunk. A megyében a halhúster­més 75 százalékát a halászati szövetkezetek adják. Közel 20 százalék jut a mezőgazda- sági termelőszövetkezeteknek, és alig 10 százalék a horgász­egyesületeknek. Az ötéves terv előirányzatának megfe­lelően a horgászegyesületek 1978-ban 650 mázsa halat termeltek. Ebben az évben a halhústermelés 800 mázsára emelkedik. Ennek megfelelő a horgászegyesületek halasí- tási terve és teljesítése is. Mindössze a ragadozó halak kihelyezésében van némi le­maradás. Gond, hogy a vízbe kihelyezendő ivadék beszer­zése egyre nehezebb. A megye horgászai az utóbbi években panaszkodtak a gyenge fogásra. Ezt bizo­nyára a szeszélyes időjárás is befolyásolta. Napjainkban egyre több gond van azonban a vizek minőségével. Hiába félti a horgász a vizet, ha azt az ipar és a mezőgazda­ság a termelés fokozása érde­kében használt anyagokkal egyre több formában szeny- nyezi. A megyébe belépő fo­lyóvizek a Tisza kivételével a megengedettnél szennyezet- tebbek. Több esetben jelez­tek nagyobb mérvű halpusz­tulást. A horgászok vérében sincs még eléggé benne a termé­szetvédelem. A „tiszta víz, rendezett vízpart” elnevezésű mozgalom sokkal több lehe­tőséget rejt magában, mint amennyit abból a megyében ki is használnak. Nehezíti a helyzetet, hogy sok az úgy­nevezett húshorgász, aki nemcsak a mennyiségi, de a méretkorlátozást sem tartja be. Egynémely termelőszövet­kezet haszonszerzésből, vagy rosszul értelmezett „kedves­kedésből” a halászati tör­vényt sértve azoknak is ad napijegyet, akik nem tagjai egyetlen horgászegyesületnek sem. És sajnos ezek végképp nem tartják magukra nézve kötelezőnek a halfogás elő­írt mennyiségi korlátáit. Van olyan termelőszövet­kezeti vízre alakult horgász­egyesület is, amely mind a horgászatra jogosító területi engedély, mind pedig a napi­jegy árát erkölcstelenül ma­gas összegben állapította meg. Van egyesület, amelyben kü­lön kegy, ha felvesznek vala­kit. A nyíregyházi Alkotmány Halászati Szövetkezet 2200 hektáros vízfelületen gazdál­kodik. Ebből 500 hektárt ha- lasítanak intenzíven. Fog­lalkoznak ivadékneveléssel, melyből mind a megyében, mind a megyén kívül adnak el. Tavaly 500 mázsa egy-két nyaras halivadékot értékesí­tettek. Taglétszámuk az al­kalmazottakkal együtt 130, ebből mindössze 20 a szak­munkás. Üzemi tervük szerint eb­ben az esztendőben 43 va­gon halat értékesítenek. Ezt. megyei és országos ellátásra küldik, de jut belőle külföld­re is. Eleinknek a természet tálcán kínálta a vadat, a halat. Nekünk, hogy megtartsuk őket, tudatosan kell gazdálkod­nunk. Amíg a vadászat a kőbaltától eljutott a távcsöves ismétlőpuskáig, a horgászat pedig a görbe tűtől a víz alatti „hallátó” berendezésig, addig a halászat, fogási eszközeit tekintve évezredes foglalkozási módot őriz. A tiszai halász őseitől örökölt módon köti hálóját, fonja varsáját, ácsolja ladikját. De ma már a motorcsónak és az elektromos halá­szógép is besorakozott szerszámai közé. Sigér Imre Egy nagy akaratú festő emlékezete Csontváry Szabolcsban 1919. július 20-án halt meg Budapesten Csontváry Koszt­ka Tivadar, de életútja in­nen, Északkelet-Magyaror- szágról indult. Az Eperjes melletti Kisszebenben szüle­tett és itt töltötte gyermek­korát. Gimnáziumba már Ungváron járt; a Kosztka család ekkor a közeli Szered- nyén lakott. A gimnázium után szülei kereskedelmi pá­lyára szánták, visszakerült Eperjesre kereskedőtanuló­nak. 17 éves, amikor sorsa Szabolcs megyéhez kapcsoló­dik. önéletrajzában így ír erről: „ ... atyám a szered- nyei állapotot megelégelte, gyógyszertárat vett, s átköl­tözött Szabolcs megyébe. Ebben a gyógyszertárban töl­töttem gyakornoki éveimet, kereskedelmi tapasztalatai­mat itt értékesítettem. De ér­tékesítettem a kisszebeni ter­mészettudományaimat is, mert azok a tapasztalatok, amelyeket ott szereztem, má­ig is élnek bennem. A Tisza mentén, a szikes talajon ott találtam kocsiszámra az illa­tos székfüvirágot, ott talál­tam a fehér mályvát, az ökörfarkkórót, a pipacsot, az ezerjófüvet és ott volt a kő­risfákon a sok kőrisbogár. Ezeket már gyermekkorom­ból ismertem. Itt összegyűjt­ve lényegesen gyarapítottam atyám gyógyszertárának jö­vedelmét ...” Város- vagy községnevet nem említ életrajzában. Hol is lehetett ez a gyógyszertár? Sem emléktábla, sem a köz­tudat nem tartja számon. Dr. Fazekas Árpád orvos­tik; 1869 decemberében tör­tént a vásárlás, és 1870-ben tűz pusztít a gyógyszertár­ban, amikor még a vételárat sem tudták kifizetni. Ezt a csapást nem tudják elvisel­önarckép ni, képtelenek a gyógyszer- tárat a kellő szinten működ­tetni, berendezni. A megyei ellenőrzés hiányosságokat ál­lapít meg. Beáll a csőd, ár­verésre kerül a sor 1874- ben. Itt véget ér a Kosztka család szereplése Szabolcs megyében. Jászapátiba köl­töznek. (A tiszalöki évek részletesebb feldolgozása fel­tétlenül szükséges lenne a jövőben.) Magányos cédrus történész segítségét kérve megtudtam, hol is voltak 1870 körül gyógyszertárak a megyében, „a Tisza mentén”. A számításba jöhető helyek Mándok, Rakamaz és Tiszá­tok voltak. Ezután a levéltá­ri munka következett; van-e valami írásos nyoma Kosztka László gyógyszerész szabol­csi működésének? A megyei levéltár segítsé­gével élve először is az 1873- as alispáni mutatókönyvben a következő bejegyzésre buk­kantam: .......Kosztka László tiszalöki gyógyszerész 1871. évben a szegények részére kiszolgáltatott gyógyszerek vényeit kijavítva, beterjesz­ti." Megvan tehát a helység: Tiszalök, ahol Csontváry, ak­kori nevén Kosztka Tivadar, édesapja gyógyszertárában el­kezdte kitanulni a gyógysze­részi mesterséget 1870-ben. Az 1873-ban kelt gyógy­szertári vizsgálati jegyző­könyv így ír erről: „... A gyógyszertár fekszik a város közterén északra néző hom­lokzatú új épületben. Czíme: «A Megváltóhoz«. Tulajdo­nos: Kosztka László okle­veles gyógyszerész ... Segéd­je nincs, hanem segítségére van a működésben édes fia, Kosztka Tivadar 20 éves fiú, aki ugyanitt két év óta gya- kornokoskodik...” A további levéltári anyag­ból részletesebben kirajzoló­dik a három-négy év törté­nete, és a valóság kegyetle­nebb, mint azt az „önélét­ra jz” tapintatos sorai sej te­lít vált külön az apa és fia életútja. Az ifjú gyógysze­részgyakornok Lévára, majd Iglóra került, és 1875-ben kapta meg gyógyszerészi ok­levelét. Majd pesti egyete­mista, később részt vett a vét megvalósítsa. Elhatáro­zását komolyan vette. Először is pénzt kellett előteremtenie terve megvalósításához. Gá- cson (Losonc közelében) bé­relt patikát és tíz éven ke­resztül rakta félre a forinto­kat. 41 évesen, 1894-ben kezdte meg képzőművészeti tanulmányait és első festmé­nyei is ezekből az évekből valók. München, Karlsruhe és Párizs akadémiáit látogat­ta, de egyik sem elégítette ki. Elindult a maga útján. Olaszország, a Balkán és a Közel-Kelet hívta. Közben haza-hazatért a Magas-Tát- rába pihenni. Érdeklődése még egy alka­lommal fordult az Alföld fe­lé. Mintegy a Magas-Tátra ellenpontjaként, 1903-ban a Hortobágyra vágyott. A „Vi­har a nagy Hortobágyon” című alkotásában a puszta él­ményét a közeledő vihar ka­varja meg, az a természeti erő és belső indulat, amely a Magas-Tátra hegyeit, vagya jajcei vízesés víztömegeit mozgatja képein. Vonzódott a nagy témák­hoz. Legtöbb műve érzelmi­leg átélt és átírt monumen­tális táj. Vulkánok, vízesé­sek, hegyláncok, több ezer éves városok a témái. Nagy csataképekről, óriási méretű vásznakról álmodott, a vilá­gító Nap-színeket kereste, ez vitte déli országokba. Fan­tasztikus szellemi koncentrá­cióval és testi szívóssággal dolgozott hol Libanonban, hol Szicíliában, máskor a Magas-Tátrában. Nem kímél­ve magát, minden erejét a nagy feladatnak szentelte. „Ifjúságomról lemondtam” — írta később. Családot nem alapított, barátai nem voltak, igazi otthona sem. Járta a maga útját és alkotta a re­mekműveket. Nagy műveit az ötvenedik és az ötvenhatodik életévei között festette. „A Nagy Tar­patak a Tátrában” (230x520 cm), „A taorminai görög színház romjai" (302x520 cm) és a legnagyobb méretű, a „Baalbek" (385x714 cm). E grandiózus művek az emberi teljesítőképesség határai, és a műfaj határai is egyben, ugyanakkor — többi művei­vel együtt — örök emberi tartalmak hordozói is („Ma­rokkói tanító”, „Magányos cédrus” stb.). Ma tömegek .zarándokol­nak cédrusaihoz, vagy a „Mária kútjá"-hoz, hogy új erőt merítsenek, mert ebben példakép; erőt és biztatást ad arra, hogy sokkal-sokkal többre vagyunk képesek, ar­ra, hogy kellenek a nagy cé­lok, és kell a szívósság, a kemény akarat, a •kitartó szorgalom. Példát ad arra, hogy ne vesszünk el a min­Tavasznyílás Mosztárban szegedi árvíz mentési mun­kálataiban, és egy évig kato­na. 1880-ban az iglói gyógy­szertárban készítette első raj­zát egy ökrösszekérről; egy látomása kapcsán ekkor ha­tározta el, hogy festőművész lesz, és „nagyobb Raffael- nél”. Rómába utazott, hogy meg­szemlélje a nagy ellenfél mű­veit. Ügy látta, húsz évre van szüksége ahhoz, hogy ter­dennapi bajokban, ott le­gyen előttünk a megvalósí­tandó cél: a Nagy Mű, legyen az bármilyen területe is az életnek, bármilyen foglalko­zási ág, műfaj, feladat. Eb­ben mindig aktuális marad Csontváry, és ez sikerének egyik titka. Lakatos József festőművész KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom