Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-22 / 170. szám
1979. július 22. 0 TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET __________________________________________________ Soproni városkalauz A 900 éves város egyik legrégebbi műemléke a házak fölé magasodó Várostorony. Alapját még a rómaiak rakták le. Később erre épült a XVI. században a középső rész, majd egy évszázad múlva a barokk stílusú felső rész. Órája 1681-től méri az időt. A Várostorony mellett áll Sopronnak talán a legszebb barokk épülete, a Storno-ház. A középkori eredetű palotában a Storno család híres magángyűjteménye: több ezer értékes művészeti alkotás, történelmi dokumentum, ritka tárgy látható. fuMahordj A Patika-házban (Beloiannisz u. 2.) már 1642-ben is árultak gyógyszereket. Ma ebben az épületben kapott helyet a soproni gyógyszerészet történetét reprezentáló gyűjtemény. A kiállított relikviák között láthatjuk ezt az 1666-ból való habán porcelán hordócskákat is. Sopron város múzeumain kívül számos egyéb látnivalót, építészeti alkotást kínál megtekintésre a kirándulóknak. Ilyen például a Kellner Sándor utcában található ún. „Két mór-ház”, amely a környék XVIII. századi parasztbarokk építészetének szép emléke. A szomszédos Fabricius-házban helyezték el a városban és környékén talált, az őskortól a XVII. századik terjedő időszakra vonatkozó tárgyi leleteket. Köztük a római kori korsókat, agyagtáblákat, mozaikpadló-részletet. (Bal oldali képünk.) Az Orsolya téren találjuk a Lábas-házat, benne a Liszt Ferenc Múzeum helyi ipartörténeti emlékeit. A városi céhek tárgyai, dokumentumai a céhbeliek életét mutatják be. Jobb oldali képünkön : díszes faragású, faintarziás céhláda. (Győri Lajos képriportja) Akik ismerik a nemrég indított Rakéta regénytár köteteit, tapasztalhatták, hogy az ideális formátum — kis mérete miatt minden kényelmetlenség nélkül zsebben utaztatható — megnöveli az egyébként is sokszínű válogatás olvasási esélyét. Azt mondhatjuk, hogy a sorozatot jelző RA—RE, ha nem is szuperszonikus sebességgel de jó ütemben halad kiszabott pályáján, s már márkának számít. A Négykezes regény, mely a napokban került könyvárusi forgalomba, neuralgikus pontjaival együtt figyelemre érdemes munka. Az első pillanatra képzavarnak tetsző cím nem kíván különösebb magyarázatot. Néhány oldal elolvasása után Jugoszláv mozi Valljuk meg őszintén: déli szomszédaink filmművészetét nem ismerjük olyan alapossággal, mint — mondjuk — a csehszlovák, a lengyel vagy a román filmtermést Több oka van a lépésvesztésnek. Az ötvenes évek első felében — az államközi kapcsolatok megromlása idején — hazánkban egyáltalán nem mutattak be jugoszláv filmet. Később, mikor felengedték a sorompót, kissé ötletszerűen válogattak barátaink filmkínálataiból. Furcsa módon a fehér foltok nem tűntek el, hanem szaporodtak. Feltehetően azért, mert Jugoszláviában elég sok olyan alkotást forgattak, amely — meghökkentő szabálytalanságával, gondolati-formai szokat- lanságával — „kilógott a sorból”, magyarországi forgalmazását tehát nem tartották kívánatosnak. A szocialista új hullámok legfontosabb filmproduktuimai ismertek nálunk, a jugoszláviai eredmények — sőt: a nemzetközi rangú iskola — kevésbé. Sokan — tévesen — felültek egy előítéletnek és azt hiszik, hogy a belgrádi filmesek kizárólag a partizán-tematikában képesek erényeket csillogtatni. Továbbmegyek. Egyre szélesebb körben terjed az a nézet, miszerint az úgynevezett partizánfilmek manapság csak halvány visszfényei a tegnapi sikereknek, többnyire a rutin és az önismétlés szabja meg a művek profilját, következésképpen a jugoszláv filmművészet visz- szazuhant a harmad-negyed- vonalba, azaz a perifériára. , Mi az igazság? Jegyzetünk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy valamennyi összefüggést számba- vegyünk s tekintélyes bizonyítási apparátust vonultassunk fel. Hadd szűkítsük le mondanivalónkat bizonyos tézisekre. A kimaradt és világszerte „jegyzett” filmek — ilyen Pavlovié Ha majd halott leszek és fehér vagy Makave- jev Egy telefonos kisasszony szerelme című munkája — ideológiai vagy művészi szempontból kifogásolhatók, tehát megkésett premierjüket semmi sem indokolná. Talán néhány társadalomkritikai és kísérletező mű megvásárlásán lehetne gondolkodni, a jugoszláv filmről általunk kiállított bizonyítványt azonban egy efféle dömping döntően nem befolyásolhatná. Ilyen formán akár vissza is vonhatom az első bekezdésben írott megállapítást, miszerint adósságaink vannak Petrovicékkal szemben. Fogalmazzunk árnyaltabban: ma már semmi sem indokolja, hogy az elavult tegnap tükrébe nézzünk. Egy hatvanas évekbeli filmnek más az akusztikája 1979-ben, mint születése idején volt. A celluloidszalag különben is hamarabb öregszik (porlad), mint a nyomtatott könyv vagy a festő vászonja... És hogy állunk a partizán- történetekkel? Tényleg elszívják a levegőt a többi témakör elől? Kategorikusan állítom, hogy nem. Csak néhány példa. Az emlékezetes jugoszláv filmek közül a Ne várd a májust! fiatalok szerelméről szól. A Rendszáma H. 8 egy katasztrófa hátterét vizsgálja. A forrongó város a formálódó szocialista közösség mindennapjait örökíti meg. A Találkoztam boldog cigányokkal is — alighanem ez a legértékesebb film, melyet jugoszláv stúdióban forgattak — a jellegzetes életforma dokumentárisan művészi feldolgozása. A Horoszkóp a huliganizmus gyökereit — fontos pszichológiai indítékait és társadalmi motívumait — tárja fel. Mindemellett természetesen sok film eleveníti fel a második világháború harcainak emlékét Azért használom a „természetesen” kifejezést, mert ez a küzdelem több generáció életében meghatározó szerepet játszott, a filmalkotóknak tehát nem egyszerűen lehetősége, hanem kötelessége vászonra vinni a 'történteket. Két dolgot ennek ellenére kárhoztathatunk. Ha a meny- nyiség a minőség rovására megy, azaz a háborús jelentések sémák sablonjaiból építkeznek. Ha a felfedező szándék telepei kimerülnek és a sztorikban ezerszer látott helyzetek köszönnek vissza. Ilyen veszélyekről nem beszélhetünk. A jugoszláv partizánfilmek egyrésze igenis bővíti a kört, gazdagítja ismereteinkét — s a konfliktusok szélesítésére, a kifejező nyelv felfrissítésére irányuló szándék sem idegen a saját élményeiket vagy az apáik, nagyapáik helytállását megörökítő művészektől. És mégis fenyeget a kifulladás veszélye. Előfordul, hogy egyes snittek „szakállasak”, máskor a sztoriszálak bonyolítása szokványos, mintha a kölcsönzések és idézgetések száma is szaporodna. Talán még veszélyesebb, amikor a filmkészítői a szemet akarják „kiszolgálni” s a technikai kiállítás görögtűzével igyekeznek — hasztalanul — ellensúlyozni eszmei-dramaturgiai-for- mai üresjáratokat. A Zelengóra csúcsai című jugoszláv filmújdonság nem szaporítja a nagy partizánfilmek számát. Pedig a szituáció izgalmas: egy fontos katonai objektumnak tekinthető magaslat birtoklásáért folytatott csaták állnak a cselekmény középpontjában. 1943-ban vagyunk, a fasisztáik még erősek. Tud-e megújulni az össznépi mozgalom?— ez a kérdés. A figurák is megragadó karakterek: különös emberek, akika köznapi pillanatokban esendő teremtményként viselkednek. Szeretnek, gyűlölnek, el- lágyulnak; tűrnek — és persze meghalnak. Mi a film legsebezhetőbb pontja? Az, hogy leckefelmondásra hasonlít. „Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit” — alapon kalauzol el bennünket a háború, az érzelmek, valamint a háborús érzelmek frontján. Túlságosan részletező. A kelleténél érzelmesebb. Megöli benne a külsőség a gondolatiságot. A színészek — még a nemzetközi sztárok is — megszokott manírjailkat használják fel. A jugoszláv mozi tehát kicsit gyengélkedik. Reméljük, múló a rosszullét és Velimi- rovic (a Zelengóra csúcsai rendezője) társaival együtt a jövőben nem hátra, hanem előre fog pillantani. Ez a feltétele a színvonal emelkedésének, a jó hagyományok folytatásának. Veress József Négykezes regény kitűnik, hogy a zene fogalomtárából kölcsönzött kifejezés ebben az összefüggésben a társszerzőségre utal. Két kitűnő író, Déry Tibor és Örkény István alkotói szövetkezésére, akik elhatározták, hogy a mesterség legjobb hagyományait folytatva, írnak a közállapotokról. Azaz, minden érzelmi, érdekeltségi elfogultság nélkül, kendőzetlenül szólnak mindarról ami az emberi életet széppé teszi, illetve arról, ami ezt a folyamatot akadályozza. Hogy a szándék megvalósítása nem jelenthetett egyszerű dolgot, annak közérthetőbbé tételéhez elég rámutatni egy körülményre: az ötvenes évek eleji Magyarország társadalmi viszonyai között kell keresnünk a szereplők élet- és mozgásterét. Örkény humorban bővelkedő, anekdotizáló stílusú könyve amellett, hogy az akkori közös műhely, az együttgondolkodás mozzanatainak, végső eredményének leírását tartalmazza, megtalálta a hangot a kényesebb kérdések kifejtésére, a bonyolultabb emberi képletek kifejezésére is. A történet noha nem eseménytelen, nélkülözi a látványos fordulatokban tobzódó cselekményt. Pár mondatban összesűrítve: az írók, megunva a dogmatikus légkör irodalompolitikájának túlhajtá- sait, vidékre utaznak. Szálláshelyük a szigligeti Lukács-nyaraló, ahol a világ kellő pesszimizmussal felvértezve — „fő, hogy ne veszítsük el csüggedésünket” — nekikezdenek a Három nap az aranykagylóban c. nagy mű megírásának. A sztoikusok bölcsessége szerinti esz- mélkedés megtermi a maga magvas gondolatait — ilyennek számítanak pl. a Platón modorában írt dialógus kitételei, többek között az alábbi, melyet ákár mottóul is választhatnánk: „Aki pedig válogatás nélkül elégedetlenkedik mindennel, ami útjába akad, az elfecsérli erejét, s végül magát a célt is elvéti.” stb. — azonban mindez kevésnek bizonyul egy kiforrott regény megírásához. Az alkotótársak, akik egyben barátok, megtapasztalva az íróság effajta nehézségeit, hosszú gyötrődés és egymást gyötretés után levonják a következtetést: a kísérlet nem sikerült. Búcsút vesznek a romlatlan tájtól, a Balatontól és visz- szautaznak otthonukba. A kudarc okának tisztázása válik ezáltal a Négykezes regény fő témájává. Örkény a felelősség megoszthatatlan- ságát fejtegeti, s nem utolsó sorban azt, hogy a valóság elől nem lehet idillbe menekülni. összességében nézve sok a helytálló megállapítás, de a szépirodalom formanyelvén számtalan olyan információt is közöl, ami a „lerágott csontnak” számít? A megkapó tájleírások, az önvallomások során kiegészülő írói portrék stb. szépek, érdekesek, értékesek, de az említett bizonytalansági tényezők miatt a regény veszít hitelessége erejéből. (Magvető Kiadó, 1979.) Futaky László KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
