Kelet-Magyarország, 1979. július (36. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-21 / 169. szám
1979. július 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 MUNKÁSOK A HATÁRBAN Állattenyésztők mikrobuszon „Augusztusban az egyik vasasüzem vezetői megkerestek és arra kértek, hogy az Alkotmány ünnepén rendezzünk munkás-paraszt találkozót. Ne vicceljetek — mondtam nekik —, hiszen mi is munkások vagyunk. Húszadikán azért jó hangulatban összejöttünk, de ez munkástalálkozó volt.” Hízómarhákat gondozunk. A munkában érdekeltté vagyunk téve, csakúgy, mintáz ipari'munkások. Az első osztályúnak leadott állat darabjáért 120 forintot kapunk, a másodosztályúért 90-et. Az állatok mindennap enni kérnek, mégis szabad szombatot kapunk, úgy mint az iparban. rr Előbb iskolára rr mentem Varga Gábor állattenyésztő: — Üzemünk nincs körülkerítve, mint egy gyár, de ettől függetlenül munkások vagyunk. Különböző tanfolyamokat kellett elvégezni, hogy betanított munkásnak számítsunk. Az állatgondozást, a gépi fejést is beleértve szakmának lehet tekinteni. Ugyanúgy kapunk védőruhát, mint az ipariak. Van jó üzemi konyhánk, öltözőnk, fürdőnk. A gazdaságtól fürdőszobás szolgálati lakást kaptam. Ér ez annyit, mint egy munkáslakás. Veress Miklós növénytermesztő gépész: — A gazdaságba 1964-ben jöttem. Kezdetben sokféle gyalogmunkát végeztem. Megvolt a nyolc osztályom, így különböző tanfolyamokat végezhettem. Sokan meg a gazdaság segítségével végezték el a nyolc osztályt. Előbb traktorosiskolára mentem. Gazdaságunk 1973-ban lépett be az iparszerű kukoricatermesztési rendszerbe. Ekkor megint elvégeztem egy tanfolyamot, hogy eleget tehessek az új követelményeknek. A mezőgazdasági munka több ágát-bogát ismerem. Télen a szerelők irányításával részt veszek a gépek javításában. A körzetben van szakszervezeti könyvtár és focipálya is. Szocialista brigádunk háromszor nyerte el az aranykoszorús címet. Kezdeményezőbben A tangazdaság a közeljövőben ünnepli megalakulásának harmincadik évfordulóját. Szabó László azt mondta: a tangazdaságban jelentős beruházásokat végeznek. Idén is tovább javul a dolgozók élet- és munka- körülménye. De azt is hozzátette: a dolgozóknak szükséges fejleszteni politizáló készségüket, kezdeményezőbbeknek kell lenniük. Ez is hozzátartozik a művelt munkás fogalmához. Nábrádi Lajos Mi a véleménye Pető Tibor Szegedi Tamás Nagy László Á munkaversenyről „A szocialista munkaverseny is a terv minőségi követelményeivel összhangban álló teljesítményekre ösztönözzön.” (Közlemény az MSZMP Központi Bizottsága 1979. június 29-i üléséről.) A VERSENYZŐ: Pető Tibor, a Szatmár Bútorgyár Vörös Október Szocialista Brigádjának vezetője: — A munkaverseny vállalásainak teljesítését, a minőség jobbítását több külső és belső tényező akadályozza. Köztudott, a bútoripar sokban függ az elsődleges faipartól, a kapott anyagoktól. Időnként az anyaghiány is felüti a fejét. — Embereink sem egyformák, s nem mindegy, milyen ismeretek, szaktudás, ügyesség alapján igyekszenek helytállni. A gyár munkásainak 45 százaléka szakmunkás. Ez nem sok, de nem is kevés. A kérdés az: milyen összetételű a létszám nagyobbik fele? Nos, itt még sok a gond, ha javul is a helyzet. — Eddig még nem volt szoros kapcsolata a munkaversenynek a minőséggel. A helyi irányítási, szervezési hibák is közrejátszottak ebben. Nem hívták fel a figyelmet kellően erre a kapcsolatra. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a bútoripari minőségi követelmények sem voltak kellően kidolgozva. Végül úgy vélem: változást hoz az új, pontrendszer alapján való versenyértékelés, mert eddig bizony sok volt ebben is a szubjektív elem. AZ IRÁNYÍTÓ: Szegedi Tamás, a gyár termelési osztályának vezetője: — A munkaverseny, a brigádmozgalom és a gyár termelési céljai szoros egységben állnak. A minőség kérdései nálunk csak két éve — amióta külföldi piacokra is szeretnénk szállítani, és amióta a hazai igények is növekedtek — lett elsődleges fontosságú. — Elég nehéz volt a korábbi mennyiségi szemlélet maradványait felszámolni, hiszen a munkaversenynek is van anyagi, bérezési oldala. Ez abból származott, hogy nem volt jó az anyagi ösztönzés rendszere. Tavaly a prémiumok, jutalmak, a verseny elbírálásakor még fele-fele arányban érvényesült a két szempont. Idén viszont a minőség 75 százalékkal esik a latba. A munkaverseny céljaként mindig az előttünk álló legnehezebb feladatot adjuk meg. Természetes, hogy ez nem mehet simán, de jótékony erőfeszítésekre ösztönzi az embereket. AZ ÉRINTETT: Nagy László, felületkezelő: — Addig nincs gond, ameddig vállalni kell. A nehézség akkor keletkezik, amikor egy brigád tudni szeretné: miként is áll a versenyben, hogyan viszonyul munkájuk a többi brigádokéhoz? Eddig nem volt ennek felelőse. Furcsa verseny az, ahol a versenyzők nem ismerik egymás eredményeit. Nem egyértelmű a vállalás sem. Mert mit lehet vállalni akkor, ha mondjuk tavaly 7 százalék volt a másodosztályú áruk aránya? Azt, hogy 6 százalékra szorítjuk ezt. Van ebben valami bizonytalanság, ami a követelmények nem elégséges ismeretéből ered. Mintha mást nem is lehetne vállalni. — A gyengén dolgozókat elmarasztalhatja a brigád, és elmarasztalhatja a gazdasági vezetés is. Aki a brigádba nem tud beilleszkedni, annak előbb-utóbb távoznia kell, más csapatot kell keresnie. De erre ritkán kerül sor, hiszen eléggé jó figyelmeztető, ha valaki a mások ezer forintjával szemben esetleg kétszáz forint prémiumot kap csak. Speidl Zoltán ■ ■ Összefogás A mezőgazdasági szövetkezetek összefogásában legismertebb forma a közös vállalkozás. A formák rendkívül változatosaik. Léteznek önálló jogi személyként működő országos közös vállalatok, de olyan egyszerű gazdasági egyesülések is, amelyeknek formájuk úgyszólván nincs, csak tartalmuk. Még többfélék lehetnek a célok. Szinte minden olyan tevékenység, amely egy szövetkezet erejét meghaladja. Ilyen az építkezés, a takarmánykeverés, a kereskedés, a repülőgépes növényvédelem, a talajt és a mezőgazdaságban használatos vegyszereket vizsgáló laboratórium, a nagy állattenyésztő telep, a bohkezelés, a termékfeldolgozás, az ipari tevékenység satöbbi. A tapasztalatok szinte egyértelműen kedvezőek. Egy veszély fenyeget, a közös vállalat „elidegenedése” az alapítóktól, ami például a MÉK-ek esetében be is következett. A tanulságokat levontuk. Egyébként figyelmeztető tény, hogy elsősorban a leggyengébb szövetkezetek esetében találunk olyanokait, amelyek nem tagjai egyetlen társulásnak sem. Viszont a legjobbak — tehát önállóan is a legerősebbek — nemegyszer két- három társulást alapítottak már, miközben tagjai még vagy négy-öt szövefkezetkö- zi összefogásnak. A szövetkezetek, illetve állami gazdaságok közötti összefogás szép példái a termelési rendszerek voltak. Lényegük, hogy egy gazdaság vállalja el egy növényfajta termesztésével kapcsolatban a szellemi munkát, a kutatást, a fajtaválogatást, az agrotechnika kidolgozását, de egyúttal a gépek kiválasztását és beszerzését, valamint a szaktanácsadást is Ez a módszer — legelőször a baromfitenyésztésben majd a kükpricatermesztés- ben — szabályos forradalmat hozott a magyar mező- gazdaságban. A rendszerben társult gazdaságokban rohamosan javultak a hozamok, a termésátlagok Hogy ma a magyar mezőgazdaság az ismert színvonalon van, abban igen jelentős a termelési rendszerek szerepe. A hőskor azonban elmúlt Kimerültek a nagy tartalékok, a mai szintről már csak igen aprólékos munkával lehet továbblépni. Ugyanakkor a rendszerhez nem csatlakozott gazdaságok is megtanulták (vagy eltanulták?) a legjobb módszereket, a belsők és külsők eredményei között tehát elsöprő különbségek már nincsenek. Ugyanakkor pedig divatba jött a rendszeralapítás. Divatba, a szó legrosszabb értelmében. Ennek következtében a rendszerek száma most éppen sok, túlságosan is sok. A soktucatnyi között nagy számban található olyan is, amely alig tesz többet, mint hogy bizonyos papírokra ráüti a bélyegzőjét E gyáltalán nem valószínű azonban, hogy egyúttal a termelési rendszerékben rejlő lehetőségeket is már mind kiaknáztuk. Van itt még keresnivaló, csak rendszerszervező apparátusokban aprólékosabb munkára, körültekintőbb elemzésre, gondolkodásra, kutatásra van szükség, a taggazdaságokban pedig sokkal nagyobb fegyelemre. Elmondhatjuk, hogy a szövetkezetek szövetkezése, a téeszek, illetve téeszek és állami gazdaságok közötti összefogás még nagyon sok jót hozhat a magyar mező- gazdaság számára. Ennek kiaknázása közben nem szabad elégedetten megállnunk, de meggondolatlanul előreszaladnunk sem. F. B. A fentieket Szabó László, a Szamos menti Állami Tangazdaság pártbizottságának titkára mondta el. Nem tévedett, ők is munkások. Hivatalosan, országos nyilvánosság előtt a XI. pártkongresszuson hangzott el először, hogy az állami gazdaságok dolgozóit munkásoknak kell tekinteni. Érthető, hiszen az állami gazdaságokban nagyüzemi a termelés, a szociális és kulturális feltételek sokat javultak, a gazdasági dolgozók ellátása hasonló az ipari üzemek dolgozóinak ellátásával. Kedvezően változott Szabó László így folytatja: — A mátészalkai városi pártbizottság vizsgálta a munkássá válás helyzetét. Dolgozóink többsége két évtizede, vagy még régebben tagja a szakszervezetnek, tehát szervezett dolgozókról van szó. Régen működik nálunk az MSZBT tagcsoportja, és az MTESZ helyi csoportja. Iparszerű a növény- termesztésünk, kapás, villás ember alig akad már nálunk. A fizikai dolgozók létszáma 1630, egyharmaduk szakmunkás. A gépeket és vegyszereket kezelő munkásoknak szükséges a szaktudás. A régi lőcsös szekér helyett mikrobusz viszi az embereket a határba. Eredményes nálunk a politikai oktatás, kedvezően változott az emberek tudata, szemlélete. Persze még további változásokra van szükség, hogy dolgozóink méltán viseljék ezt a rangot: munkás. A tangazdaság hodászi kerületében hárman beszélnek a munkássá válásról. Elsőként az őszülő állatgondozó, Kocsis József. — Alapítástól kezdve, 1949- től vagyok dolgozója az állami gazdaságnak. Nagy utat tettünk meg azóta. Kezdetben félig tele zsákot vettünk a nyakunkba és kézzel szórtuk szét a magot, úgy vetettünk. Pökdösni kellett a markunkat, hogy markolni tudjuk a villanyelet. Most meg önitatóból iszik a jószág és a trágya csillén gördül ki. A szép szavakat, szóképeket, a sokatmondó mondatokat szeretem. ,.A mi falunk” című televíziós műsorban (július 14-én délután) mondta egy tsz- nyugdíjas: „hozzá vagyunk rögzítve, mint levél a fához”. A sertéstartásra, a háztáji állattartásra mondta. „Megszokás, nem megélhetés.” Elő- szöris a mondat találó szépsége: a levél nem rögződik mindig a fához. Az évszakok váltósával a levél megsárgul (beérik), lehull. Levél és fa elválik egymástól, de a fa marad, új rügy pattan, új levél terem. Pontosan ilyen a sertés- tartás is. A malacból süldő, a süldőből hízó lesz. A kész állattól megválik gazdája. De a fa amíg él és nedvei keringenek, levelet hajt Az ember amíg él, amíg erejéből futja újra és újra jószágot tart. Nem muszájból, megszokásból, szeretettől és ezeregy okból. Közeli ismerősöm jutott eszembe. Hetvenegynéhány Kötődés éves. Láttam, vitte a vödröt. Rószóltam: „Hová tart?” Moslékért ment a lányához. Ivós- nak a malacoknak. Mert megint van kettő. Tavaly mór azt mondta: „a nyű essen bele, dehogy tartok többet, csak a bajom nagy.” Említettem, mit mondott. „Nem lehetek meg nélküle. És itt van a három háztartás (a fiáé, lányáé és az övé) annyi jó menne a szemétbe.” A gyerekek dolgoznak, ő otthon van, nyugdíjat kap. öt sem a szükség hajtja. A háztájiban nem szükségből, de szükségletre termelnek. A minap is dicsérte ezt — szintén a televízióban — a MÉM-miniszter. Joggal, hiszen az országban, a háztájiban tavaly 364 ezer szarvas- marhát, 176 ezer tehenet, kétmillió 97 ezer sertést, 154 ezer juhot, 15 millió baromfit tartottak és sokezer család mé- het, nyulat, galambot. És milyen eszközökkel? Állítom ebben a termelésben a legnagyobb érték — és ezt nem lehet semmilyen közgazdasági jelzővel kifejezni — a kötődés a munkához. s. a 3 ó termést ígér a dohány a máriapócsi Rákóczi Termelőszövetkezetben. A szárítótelepen 23 sirokkó fajtában éjjel-nappal szárítják a dohányt. Fenti képünkön: folyamatosan érkezik a zöld dohány a földekről a szárító- telepre. A lenti felvételen: Tamás Mihályné és Vitéz Já- nosné tűkeretre rakja a dohánylevelet. (Elek Emil felvételei)
