Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-01 / 126. szám
1979. június 1. KELET-MAGYARORSZÁG 5 Emlékérem a Szövetség gázvezeték építéséért Üzemlátogatáson vettek részt csütörtök este a Bessenyei György városi értelmiségi klub tagjai, akik a Nyíregyházi Konzervgyárba látogattak, ahol Rudi Béla gyárigazgató tájékoztatta őket az üzem munkájáról, feladatairól. A KELET-MAGYARORSZÁGI KÖZMŰ- ÉS MÉLYÉPÍTŐ Vállalatnál tervezett szolidaritási akció, melyet a SZOT ez évi márciusi felhívása papján szerveztek, szép eredményeket hozott. A társadalmi aktivisták 68 500 forint értékű szolidaritási bélyeget adtak el. NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓT szerveztek csütörtök délelőtt Nyíregyházán, a Nyírség Ruházati Szövetkezetben. A szövetkezet egykori dolgozóit az üzem vezetői tájékoztatták az elmúlt évek eredményeiről, majd ezt üzemlátogatás követte. A találkozón a nyugdíjasokat vásárlási utalványokkal ajándékozta meg a szövetkezet. A NYÍRBÁTORI KISEGÍTŐ ISKOLA állami gondozott gyermekeit látta vendégül május 30-án a helyi Üj Barázda Termelőszövetkezet Hámán Kató nevét viselő Szocialista Brigádja. A A Szövetség gázvezeték építésének befejezése alkalmából számos szabolcsi dolgozó részesült kitüntetésben. A gázvezeték politikai és állami munkájának szervezésében, irányításában való részvételükért a KGST által alapított emlékérmet kapta: dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke, Hosszú László, a megyei pártbizottság titkára, Cs. Nagy István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Dajka B. Sámuel és Pál Zoltán, a megyei pártbizottság munkatársai, valamint Sándor József és zilahi József, a megyei tanács osztályvezetői. A „Szövetség gázvezeték építéséért” emlékérmet kapta a KE- MÉV 206 dolgozója: Kerekes Imre, Szilágyi Pál, Lácz László, dr. Borbás Endre, Varga András, Siklós István, M. Tóth György, Morgentál László, Galla Ferenc, Szendi János, Bunkóczi János, Huczman Mihály, Kató Tivadar, Nyulak Zoltán, Szilágyi Antal, Dobránszki László, Farkas Károly, Lázár András, Kulcsár Sándor. Takács József, Rocska Miklós, Kiss Ferenc, Ambrus Sándor, Torkos István, Zsignár László, Klenovszki László, Kap- dos Sándor, Kiss László, Hadházi Elek, Kassai Antal, Győri Pál, Nagy János, Monostori József, Kiss Mihály, Tóth Imre, Rubócz- ki János, Molnár Pál, Simon János, Meggyesi Béla, Acs Miklós, Fodor János, Tóth Antal, Szikora István, Brutóczki Mihály, Szent- miklósi István, Veres Sándor, Fekete István, Racskó Mihály, Nagy Károly, Budaházi Ferenc, Bakó Béla, Gégény András, Halász László, Iván Sándor, Csipkés György, Csombók Péter, Sas János, Szarka László, Radvánszki Antalné, Sisa István, Debreceni Imre, Asztalos Imre, Béres István, Barkaszi László, Béni György, Balogh S. László, Palin- csár János, Kiss Sándor, Balogh Béla, Fitos Sándor, Fekete Zoltán, Jánosik János, Kovács Imre, Vrabecz Tiborné, Koholák János, Müller Miklós, Márton András, Rozsnyai György, Nagy János, Ágoston László, Mogyorós Ferenc, Veres József, Hadzsi Ferenc, Hritz István, Zágonyi Károly, Lengyel Miklós, Ballal Istvánná, Karsai Imréné, Hajdú Károly, Takács Ildikó, Fignár Ottó, Buzásy Sándor, Boros István, Zsigmond Jánosné, Bodnár Valériái, Káplár Zsuzsanna, Tóth Zoltán, Ákos László, Popomájer Lajos, Gyurkó Sándor, Hepp Miklós, Virtics Ferenc, Gálócsi Elek, Tóth Agnes, Reményi János, Tóth János, Acs György, Popomájer Erzsébet, Brezina János, Ambrusz János, Gerber János, Hudák István, Oncai Tiborné, Borsi Ferencné, Varga Pál- né, Laskai Éva, Csók Arpádné, Strausz Alajos, dr. Szabó Béla, Kropog Ferenc, Tornai Pálné, Pásztor Lászlóné, Polányi Jó- zsefné, Szőts Andrásné, Patai Andrásné, Orosz Józsefné, Bara- nyi Pétemé, Csorba Béláné, Tompa István, Malachovszki Ödön, Czakó Józsefné, Sárközi Sándorné, Pucsok János, Serényi Pál, Orosz János, Papp József, Pankotai Lajos, Varga János, Brezina András, Krutilla Mihály, Végh Sándor, Nagy Lajos, Márkus József, Molnár László, Dékmár Miklós, Koháry József, Vinnai János, Vira György, Fazekas András, Némethi Gyula, Gyerák András, Szilágyi Géza, Tóth János, Deák József, Koncz István, Novodonszki György, Groska Tibor, Pető Ernő, Pa- lumbi József, Király József, Szabó István, Papp József, Szluk Tibor, Kusnyér András, Morvái Lajos, Kapdos János, Zsoldos József, Domokos István, Bakó Gyula, Bajusz László, Csók Árpád, Putnoki László, Halmos Ferenc, Hermann György, Ákos István, Sárközi Sándor, Tóth Sándor, Németh Lajos, Orosz Éva, Lekli József, Nánássy Elek, Szabolcs László, Takács János, Ka- jati József, Görög Imre, Garnics Antal, Szilágyi Gyula, László József, Boros István, Jánfcfalvi Péter, Tokár Béla, Balogh Ferencné, Bakó Antalné, Bakó Miklós, Kozma József, Pecsenya László, Gaál Lőrinc, Ambrus István, Kóos Ernő, Farkas Kálmán, Rohály Gyula, Egresi György, Veres Gábor, Kertész Bertalan és Jakab Árpád. A TITASZ dolgozói közül ki- lencvenhárman kaptak emlékérmet: Papp Gábor, Hornyák László, Nagy József, Salamon Pál, Pivamyik Andrásné, Suhaj- da Ferencné, Pivamyik András, Tárnok István, László György, pápai László, Salamon Zoltán, Lőrlncz László, Puluczkai Péter, Hunkó András, Horányi Ferenc, Bodnár Mátyás, Rádai Imre, Kárpátfalvi Lászlóné, Korbély Eta, Gönczi Lajos, Miskolczi András, Stefáncsik György, Varga József, Vizi László, Cseke Róbert, Suhajda Mihály, Nyitrai János, Rubóczki Balázs, Kiss Mihály, Ladó János, Markovics Ferenc, Mogyorósi Mihály, Auxi Károly, Kévés János, Szabó Miklós, Szkladányi Árpád, Szalóki Mihály, Vágó János, Tamás János, Csaba István, Kalmár Atti- láné, Bezerédi Antal, Suhajda Ferenc, Spáncz József, Mészáros Ferenc, Deák Zoltán, Bodnár Mátyásné, Jóvári István, Petics István, Hojer Szeverián, Vass György, Kovács György, Czigán- di András, Lukács Miklós, Hajdú Elemér, Hajdú László, Mandzák László, Molnár János, Varga Ferenc, Kábái László, Nagy Gusztáv, Rizsik Mihály, Buzga György, Fekete Zoltán, Sipos János, Terdik János, zimonyi István, Hudák István, Petró Ferenc, Kulcsár Barna, Tompa László, Lakatos József, Vámos Pál, Fényes János, Hajósi János, Kun István, Farkas Miklós, Makiári Zoltán, Aux Péter, Gá- lik Imre, Pataki György, Szabó Sándor, Farkas Larissza, id. Albert György, Várady Károly, Rozman Gyula, Baraksó Sándor, Czenteri István, Diszházi Gyula, Fibi Sándor, Jászai Károly, Nagy János, Nyitrai Gábor és Rádai László. közeljövőben rendszeressé teszik az ilyen találkozásokat, közös ünnepségeket, kirándulásokat terveznek. Elektromos zárlat Szerda este nyolc órakor szirénázó tűzoltókocsik robogtak át Nyíregyházán, a Déli ipartelep felé tartva: a Tünde utcán, a Vasvill telepén elektromos zárlat miatt keletkezett tűz. Az egyik raktárépületben gyulladt ki a papírhulladék, amely veszélyeztette a mellette lévő értékesebb holmikat is. Szerencsére, mire a riasztott tűzoltók a helyszínre értek, az ott dolgozók már eloltották a tüzet. Az anyagi kár nem haladta meg a 2500 forintot. LOTTÖNYEREMÉNY. A lottó 21. heti számsorsolása nagy nyereményt hozott Tömöri Péter komorói lakosnak: a 4 912 457 sz. lottó- szelvényével 4 találatot ért el és nyereményként 193 ezer 696 forintot vehet fel az. OTP kisvárdai fiókjától. A mándoki nevelőotthont, és az öregek napközi otthonát támogatja, segíti a kisvárdai ABC-áruház két szocialista brigádja. A napokban a gyerekeknek játékokat, az öregeknek pedig ruhaneműket adtak a „Zója” és a „Váci Mihály” brigád tagjai. A kisvárdai baromfikeltető állomás „Hámán Kató” Szocialista Brigádja szintén játékokkal kedveskedett a gyerekeknek. Megér egy mosolyt Éjszakai történet! — Bocsásson meg, hogy ilyen későn zavarok, de már második órája nem tudok aludni a járkálás- tól — kopogtat Mirkó a felette lakóhoz. — Nagyon sajnálom, de a picit próbálom elaltatni, s amint leteszem, rögtön bőgni kezd. — Nem is ez a baj, de ahogy hallom a lépteit, eszembe jutott, hogy nagyon kedves lenne öntől, ha felhúzná az én új cipőmet és egy kicsit kitaposná. Nemzetközi tanácskozás, szoboravatás Készülődés a Móricz-ünnepségekre A Móricz-évforduló alkalmából, a centenáriumi ünnepségek előkészítésére és lebonyolítására alakult megyei emlék- bizottság május 31-én ülést tartott, a programsorozat két kiemelkedő eseményére készülődve. Június 13—16 között hét ország íróvendégeit fogadja a megyeszékhely a Móricz-fordítók nemzetközi tanácskozásán. A Kulturális Minisztérium sajtó- és tájékoztatási főosztálya, valamint a kiadói főigazgatósága, a Magyar írók Szövetsége, a nyíregyházi tanárképző főiskola, a megyei könyvtár és a megyei tanács művelődésügyi osztálya közös rendezvényén bolgár, csehszlovák, jugoszláv, lengyel, NDK-beli, román és szovjet írók vesznek részt, s „Móricz a világban” címmel tanácskoznak a Móricz-művek műfordítói kérdéseiről. Programjukban többek között megyejáró kirándulás is szerepel, így ellátogatnak az író szülőföldjére is. A centenáriumi központi rendezvényt július 1-én tartják Tiszacsécsén. Ezen''a napon fúvószene hangjaira ébrednek a csécseiek. A délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepség szónoka Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes lesz. Az író századik születésnapjára új szoborral gazdagodik megyénk. A szülőfaluban ezen az ünnepségen leplezik le Varga Imre szobrászművész alkotását, melyet ezt követően megkoszorúznak. Az ünnepség a Móricz-kiállítás megnyitásával fejeződik be. Másnap koszorúzásokkal folytatódik az ünnepi program a Móricz-emlékhelyeknél: Nyíregyházán, Ibrányban, Fehér- gyarmaton és Túristvándiban. * Városi kislány falun: A kicsi Mária falusi Í nagybátyjánál nyaral. A kertben furcsa madarat lát, egy pávát. Izgatottan szalad a házba, és hívja I a nagybátyját: — Gyere gyorsan, nézd meg, az egyik kakas ki- : virágzott! Emelkednek a benzinárak Nagy-Britanniában Ismét emelkednek a sziget- országban a benzinárak. Elsőként a British Petroleum (BP) jelentette be, hogy gallononként (1 gallon 4,5 liter) 5 és fél pennyvel emeli az üzemanyag árát: ez kereken 6 százalékos áremelésnek felel meg. Ezután tehát egy gallon szuperbenzin kb. 96 pennyjébe kerül az angol gépkocsi-tulajdonosoknak. Kisvárdán, az Ady Endre városi-járási Művelődési Központ nyugdíjasklubja 21 tagjának kézimunka-kiállítását közel ezren nézték meg. KÉPÜNKÖN: a kiállítás egy részlete. (V. P. felv.) Személyzeti vezetők szakcsoportja alakult Az állami személyzeti és oktatási munka helyzetéről és időszerű feladatairól tartott előadást csütörtökön Csollák Gábor, a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatalának személyzeti és oktatási főosztályvezetője a megyei tanácson. Az ankétot követően megalakították a Műszaki és Természettudományi Egyesület szervezési és vezetési tudományos társaságán belül a személyzeti és oktatási vezetők és dolgozók megyei szakcsoportját. A szakcsoport elnökének Takács Tiborné dr.-t, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét, titkárának Bácskái Imrét, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya személyzeti csoportvezetőjét választották. Nem árusítható az Akrilán A Kiváló Áruk Fóruma titkársága néhány hete úgy rendelkezett, hogy a Buda- lakk Festék- és Műgyantagyár Akrilán nevű aerosolos, színtelen lakkján nem használható a KÁF jelzés. A legújabb intézkedés értelmében, mivel az Akrilán nem felel meg a követelményeknek, és 1979-ben minőséghibás, sőt használhatatlan tételek kerültek forgalomba, az Akrilán további árusítását megtiltották. Az újítómozgalomban aktívan tevékenykedő dolgozók részvételével rendeztek tanácskozást a Tiszalöki ÁFÉSZ-nél a hét elején. A résztvevők értékelték a szövetkezet újítási mozgalmának eddigi eredményeit, megvitatták a további feladatokat. A megjelentek ezután ötletbörzén vettek részt, ahol kicserélhették ésszerűsítéseiket, javaslataikat. FOGADÓÓRA! Gyuricsku Kálmán, a Nyíregyházi Városi Tanács elnöke 1979. június 2-án, szombaton 9-től 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. NAGY A ’ TANULÁSI KEDV a Tiszaszalkai ÁFÉSZ dolgozói között, jelenleg is harmincnégyen járnak közülük iskolába. A különböző kereskedelmi szakmákban tanuló dolgozók ha befejezik tanulmányaikat, akkor az ÁFÉSZ dolgozóinak több mint kilencven százaléka szakmunkás lesz. GYŐR a gépkocsi-nyeremény betétkönyvek 1979. május 29-én és 30- án megtartott sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyáremény betétkönyvek 72. sorsolását május 29-én és 30-án Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1979. január 31- ig váltottak és 1979. április 30-án még érvényben voltak. A budapesti és vidéki betétkönyvekre 1006 db gépkocsit sorsoltak. Az 5000 forintos betétkönyvekre 697 db, a 10 000 forintos betétkönyvekre 309 db gépkocsi jutott: A jegyzékben szereplő rövidítések a következők: D — Dácia , W — Wartburg de luxe Zs — Zsiguli 1200 S — Skoda 105 T — Trabant Lim. 60i JÓL SIKERÜLT AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁST szervezett Mátészalkán a HNF I. kerületi bizottsága az öregek napközi otthonának tagjainak és a kerületben élő idős embereknek. Bepillantást nyerhettek a finomkö- töttáru-gyár és a bútorgyár munkájába, majd a sörgyár megtekintése következett, ahol szívélyes fogadtatásban részesítették őket az üzem dolgozói. ÜJ KMB-IRODÁT és szolgálati lakást építettek Tuzsé- ron — kaptuk a hírt Babik József vb-titkártól. — A héten átadott létesítmények 700 ezer forintos összköltségéből 200 ezer forint a társadalmi munka értéke, amelyet a termelőszövetkezet, az Érdért Vállalat, a Hungaro- fruct és a Záhonyi ÁFÉSZ kollektívája végzett. Tuzsér, Komoró és Tiszabezdéd lakóinak közrend-közbiztonságával kapcsolatos hivatalos ügyeit is megfelelő körülmények között intézhetik ezentúl. FILMBEMUTATÓ. Csütörtökön este láthatta először a nyíregyházi közönség a megyei művelődési központ amatőrfilmes klubjának videoprogramját. A lelkes amatőrök megörökítették a május elsejei felvonulást és képmagnóról a Nyírfa Áruház kirakatában mutatták be a filmet, amely közönségsikerét legjobban jellemzi, hogy a tervezett két vetítés helyett háromszor játszották le. S LISTA 10 000 Ft összegű betétkönyvek Sorozat szám (a kisorsolt gépkocsi gyártmánya) 14 002 649 ZS 14 041 418 S 14 025 657 T 14 041 440 T 14 028 845 T 14 041 452 S 14 030 542 T 14 045 079 W 14 034 043 Zs 14 048 484 ZS 5000 Ft összegű betétkönyvek 14 526 127 W 14 673 226 w 14 580 372 s 14 679 744 s 14 581 253 T 14 680 684 w 14 593 866 ZS 14 682 181 s 14 595 919 s 14 682 182 T 14 601 575 s 14 687 656 Zs 14 614 240 s 14 688 062 s 14 619 984 D 14 689 625 T 14 624 693 Zs 14 695 367 Zs 14 625 529 T 14 705 263 s 14 629 460 T 14 708 076 D 14 646 705 S 14 709 529 T 14 649 696 Zs 14 713 201 S 14 651 097 W 14 717 979 W 14 655 232 s 14 718 302 s 14 658 567 s 14 722 783 w 14 662 142 w 14 728 411 D 14 666 134 D 1-, péntek KRÓNIKA TÜNDE NAPJA A Nap kél 3 óra 51 perckor, nyugszik 19 óra 33 perckor. A Hold kél 9 óra 52 perckor, nyugszik 23 óra 59 perckor. Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1804. június l-én született és 53 éves korában, 1857-ben halt meg Mihail Glinka zeneszerző, az orosz nemzeti zene megteremtője. Néhány évig (1837-től) az udvari énekkar karnagya volt. Sokat utazott, s bejárta Európa nagy részét, és mindenütt fontos zenei benyomásokkal gazdagodott. Sokoldalúan képzett, haladó művész volt, akinek művészete az 1812. évi honvédő háború utáni haladó társadalmi mozgalmakat tükrözi vissza. Müveiben rendkívül fontos szerep jutott a népzenének. Az 1836- ban komponált Ivan Szu- szanyin című operája a ha- zafiság és a nép őszinte szeretete jegyében született: az 1842-ben szerzett Ruszlán és Ludmilla című meseoperája Puskin ifjúkori költeménye nyomán készült. s az élet szépségébe vetett törhetetlen hitét hirdette. Jelentős szimfonikus művek (Jota Aragonesa, Madridi éjszakák, Kamarinsz- kaja stb.) mellett írt kamarazenét, dalokat, románcokat- is. Zeneszerzői munkássága nagy befolyással volt nemcsak a korabeli, hanem a későbbi orosz zeneszerzőkre is. Időjárás Várható időjárás ma estig : időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan helyi zápor, zivatar. Mérsékelt változó irányú szél. A zivatar idején átmeneti szélerősödés, várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 27—32 fok között. Távolabbi kilátások szombattól keddig: folytatódik a meleg, nyárias időjárás, tovább tart a szárazság, csak szórványosan alakulhat ki záporeső. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csapadék nem valószínű. A MÉM tájékoztatása szerint a mezőgazdasági csúcsszezonban július 15. és november 15. között, a zöldség, a burgonya, a szőlő, a gyümölcs, a dohány és a cukorrépa betakarításában az idén is járandóságuk korlátozása nélkül dolgozhatnak a nyugdíjasok. A minisztérium illetékesei hangsúlyozták: „ezek a munkák nem számítanak be a nyugdíjasok törvényes évi 840, meghatározott munkakörökben pedig 1260 órás foglalkoztatási keretébe. A kedvezmény minden nyugdíjasra, tehát a falvakban élő és a munkában részt venni kívánó ipari nyugdíjasokra is vonatkozik. KÖZLEMÉNY! Értesítjük kedves fogyasztóinkat, hogy 1979. június 4-től 7-ig naponta 8,00— 16.00 óráig Jármi, Papos, ör és Hodász-Muszály-tagban, valamint június 4-én és 5-én 8,00— 10.00 óráig Mátészalka Hermán- tag és Nagyszőlő területén középfeszültségű berendezéseink karbantartása miatt áramszünetet tartunk. Kérjük fogyasztóink szives türelmét és megértését. TITASZ mátészalkai kirendeltsége. (633) Fémfelületek szórópisztollyal történő festéséhez férfi betanított és szakmunkásokat felvesz a nyíregyházi vas- és fémipari SZÖVETKEZET. Jelentkezés a termelési vezetőnél, Nyíregyháza, Derkovits u. 106. sz. 072047) HÍRŰ g yeletes Speidl Zoltán Telefon: 11-425 || Kelet magyarország | KÉPEK