Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-29 / 150. szám
Ma ülést tart az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését június 29-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, az 1979. évi népgazdasági terv eddigi végrehajtásának tapasztalatait ösz- szegző jelentés és a párt soron következő kongresszusának összehívására vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Dokumentumok aláírásával Befejezte munkáját a KGST ülésszaka Jegyzőkönyv aláírásával ért véget csütörtökön Moszkvában a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 33. ülésszaka. Az -ülésszakon megemlékeztek a tanács fennállásának harmincadik évfordulójáról, áttekintették a további távlatokat. Nyilatkozatot fogadtak el a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának 30. évfordulójáról. Mint Rolf Goerbing, a KGST titkárának helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondotta, az ülésszakon nagyra értékelték a tanács tevékenységét, amely hozzájárul a testvéri országok ösz- szeforrottságának további növekedéséhez, együttműködésük elmélyítéséhez, a hatékonyabb növeléshez, elősegíti, hogy erősödjék a szocializmus hatása a világ fejlődésére. A tanács tagjai két újabb hosszú távú együttműködési célprogramot fogadtak el, egyrészt a tagállamok ipari fogyasztási cikkei iránti észszerű szükségleteinek kielégítéséről, másrészt a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről. Jóváhagyták azokat az intézkedéseket is, amelyek arra vonatkoznak, hogy biztosítsák a szükséges gépeket és berendezéseket a két új célprogram megvalósításához. Az ipari fogyasztási cikkek termelésében történő együttműködés célprogramja arra irányul, hogy fokozottan elégítsék ki a lakosság növekvő igényeit, javítsák a közfogyasztási cikkek minőségét, bővítsék választékukat. A közlekedési együttműködési célprogram egyebek között a KGST-tagálla- mok közötti közlekedési kapHapirend : a mezőgazdasági jogsegély- szolgálat bevezetése — A háztáji gazdaságok fejlődése — A mezőgazdasági szakcsoportok tevékenysége csolatok fejlesztését, a nemzetközi forgalomban nagymértékben igénybe vett vasútvonalak, autóutak korszerűsítését, a határmenti vasúti csomópontok bővítését irányozza elő. Az ülésszak áttekintette az elfogadott célprogramok megvalósításának menetét, megvizsgálta, hogyan halad az 1981—1985. évekre szóló népgazdasági tervek egyeztetése. A célprogramok megva lósítása során a KGST tagállamai eddig 25 különböző megállapodást írtak alá, köztük 14-et a jelenlegi ülésszak során. Megállapodás született például arról, hogy a Szovjetunió területén, Hmelnyic- kij városánál atomerőművet létesítenek, Hmelnyickij és a lengyelországi Rzeszów között 750 kilovoltos távveze téket építenek az elektromos energia továbbítására. Ezen a távvezetéken Lengyelország, Csehszlovákia és Ma gyarország kap majd áramot. A vegyipar és a mikrobiológiai ipar fejlesztését szolgálják azok az egyezmények, amelyek értelmében a Szovjetunióban bővítik az (Folytatás a 4. oldalon) MA Fehér virágú, édes (2. oldal) Ha kevesebb a munkáskéz (3. oldal) Napirend: Külkapcsolataink # A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény módosítása Ülést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa csütörtökön ülést tartott. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács Elnöke beszámolt az Osztrák Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a látogatás jól szolgálta a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztését, és a különböző társadalmi rendszerű két szomszédos állam eredményes együttműködését. A beszámolót az Elnöki Tanács jóváhagyólag tudomásul vette. Az Elnöki Tanács módosította a bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény néhány rendelkezését. Az elfogadott változtatások tovább növelik a bírói munka hatékonyságát. A módosítások szerint a munkaügyi bíróságok felett ezentúl a megyei bíróság elnöke gyakorol közvetlen felügyeletet, továbbá a megyei bírósági kollégiumokba — tanácskozási joggal — gyakorlati és elméleti szakembereket is meghívhatnak. Az Elnöki Tanács bírákat mentett fel és választott meg, valamint egyéni kegyelmi ügyben döntött, s végül folyamatban lévő ügyekben határozott. Á májusi aszály ellenére Szép termést ígér a határ 94 ezer hektáron aratnak tudnak szárítani i ) Naponta 1200 vagon terményt Figyelem a tarlóvetésre A májusi aszály ellenére szép termést ígér a határ — hangzott el csütörtök délelőtt Nyíregyházán, a megyei szervezési bizottság ülésén. Az eddig elvégzett mező- gazdasági munkák zöméről csak jót lehet mondani. A kemény tél, a belvíz és a nagy szárazság okozta kiesést jelentősen sikerült pótolni, és az előző évekhez képest kedvezőbb előjelekkel kezdhettek a gazdaságok az aratáshoz. Mint már arról hírt adtunk : mind Szatmárban, mind pedig a Nyírségben megkezdődött az őszi árpa vágása. Ez azonban csak bemelegítés, a nagy munka — a búza és a rozs betakarítása A kombájn után összegyűjtik a szalmát a Kossuth Tsz földjén. (E. E. felv.) tiszaeszlári — még ezután következik. összesen 94 ezer hektárról kell betakarítani a kalászosokat, s ehhez elegendőnek látszik a 964 kombájn. Elméletileg 14—15 nap végezni lehet a munkával, az üzemek között azonban nagy a szóródás. Ezért igen fontos a gazdaságok együttműködése, az lenne a kívánatos, hogy ne álljanak a kombájnok, míg teljesen be nem fejeződik az aratás. Az elmúlt évekhez képest 23 százalékkal növekedett a megye szárítókapacitása, s jelenleg teljes mértékben ki A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tartott. A könnyűipari miniszter beszámolójában összegezte a ruházati rekonstrukció II. szakasza végrehajtásának eddigi eredményeit, s javaslatot tett a további tennivalókra. A kormány a jelentést tudomásul vette. A Minisztertanács határozatban rögzítette a mezőgazdasági szövetkezeti jogsegélyszolgálat bevezetésével és működtetésével kapcsolatos főbb elveket, és egyben hozzájárult, hogy a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa erre vonatkozó részletes irányelvét kiadja. A mezőgazdasági és élelmezésügyi -miniszter jelentést tett a háztáji és kisegítő gazdaságok fejlesztésére hozott határozatok végrehajtásának helyzetéről, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának elnöke pedig az ÁFÉSZ-ek keretében működő mezőgazdasági szakcsoportok tevékenységéről tájékoztatta a kormányt. A Minisztertanács a beszámolókat tudomásul vette. A Minisztertanács rendeletben szabályozta, mely esetekben, s milyen feltételekkel vásárolhat állami szerv magánszemélytől, vagy nem állami szervtől ingatlant, árut, vagy köthet velük bérleti szerződést. A Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztése alapján a kormány felhívta a minisztereket, illetve az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy vizsgálják meg az országgyűlés júniusi ülésszakán elhangzott képviselői észrevételek, javaslatok megvalósításának lehetőségeit, s tájékoztassák arról az országgyűlés elnökét, valamint az indítványozó képviselőket. A Minisztertanács elfogadta a saját, a kormánybizottságok, valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság második fél évi munkatervét. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A TESZÖV elnöksége megtárgyalta Több takarmányt, ésszerűbb felhasználást A termelőszövetkezetek tömege és abraktakarmány termesztéséről, a termelési, gazdálkodási körzetek kialakításáról, a kulturális és sporttevékenységről tárgyalt június 28-án a területi szövetség elnöksége. Szabolcs-Szatmár megyében a termelési tevékenység alapvető ágazata az állattenyésztés. A bruttó termelési érték 27,5 százalékát, a termelési érték 31,4 százalékát az állattenyésztés adja. Az állattenyésztés gazdaságos fejlesztésének egyik legnagyobb problémája a tömeg- és abraktakarmányter- melés és -felhasználás kedvezőtlen alakulása. A takar- mánytenmesztés és -felhasználás komplex feladat, de ez még nem minden gazdaságban valósul meg. A hatékonyság növeléséhez nagy tartalék az okszerű takarmánygazdálkodás megvalósítása. A mezőgazdasági nagyüzemekben ma még rendszeres az abraktakar- mányhiány, de jelentős mennyiségű szálastakarmány is hiányzik. Ezt üzemeink vásárlással pótolják, így a tej. és hústermelés jövedelmezősége csökken. Takarmányfelhasználásban, tejtermelésben, szarvasmarha-hizlalásnál, sertéshíz- lalásnál, csirkenevelésnél a MÉM előírásaitól magasabb az átlag. Fontos feladat a gazdaságos abraketetés, a tömegtakarmány termesztés fejlesztése, a tömegtakarmányok minőségének növelése. Ma még alacsony a silókukorica átlagtermelése és nagy gond, hogy a fehérjedús pillangóstakarmányok első növedéké- nek nagy része r< idszerint a renden elázik, és csökken tápanyagértéke. Mezőgazda- sági üzemeink nem használják ki megfelelően a rendelkezésre álló 72—73 ezer hektár gyepterületet. Az intenzív gyep kialakítása még nem érte el a kívánt szintet. Szabolcs-Szatmárban nagy- mennyiségű melléktermék keletkezik kukoricaszár, szalma, cukorrépatej, ennek hasznosítása az összmennyi- ség alig egyharmadát teszi ki. A termelési, gazdálkodási körzetek kialakításáról a területi szövetség elnöksége olyan alapon tárgyalt, hogy az ország különböző részein jól működnek ezek a körzetek. A termelési, gazdálkodási körzetekben megvalósíthatók az állattenyésztés együttműködése, az alaptevékenységen kívüli együttműködések, de megoldhatók a fejlesztési elképzelések összehangolása, a közös gépbeszerzés, vagyegy- egy speciális szakember közös alkalmazása. Mindez észszerűbb termelésfejlesztést, eredményesebb gazdálkodást tesz lehetővé. tudja elégíteni az igényeket. Naponta a berendezések 1200 vagon termény szárítására képesek, ez gyakorlatilag szinkronban van a kombájnok teljesítőképességével. A kalászosok levágásával azonban még nincs befejezve az aratás, a szalma lehúzását és a tarlószántást is mindenütt időben el kell kezdeni. Célszerű a tarlóvetéseket minél nagyobb területen elvégezni. Ehhez a legkülönfélébb vetőmagvak rendelkezésre állnak. Különösen a tömegtakarmányok termesztésére érdemes nagy gondot fordítani annak ellenére, hogy az idén kiváló minőségű pillangósokat sikerült betakarítani. Biztató képet mutat a megyében a kukorica. Nagyon sok helyen a silókukorica jobb állapotban van, mint tavaly a szemes takarmánynak vetett növény, így ezeket is érdemes átminősíteni. Az így kiesett zöldtakarmányt ugyanis másodvetésekkel pótolni leheti (b. g.) Elutazott a SWflPO küldöttsége Magyarországi látogatását befejezve csütörtökön elutazott Budapestről a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO küldöttsége, amelyet Sam Nujoma elnök vezetett A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács főtitkára búcsúztatta. Jelen volt Vladimir Videnov, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagykövete. || Kelet| fflaqvarorszigj B XXXVI. évfolyam, 150. szám ARA: 1,20 FORINT 1979. június 29., péntek | Ülést tartott