Kelet-Magyarország, 1979. június (36. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-03 / 128. szám
Történelmi látogatás Q magyar—szovjet tárgyalások befejeződtek, a közös közlemény mondatai összefoglalják a megbeszélések lényegét. A teljes egyetértés, a kérdések azonos vizsgálata az alap — aztán ha valaki megkísérli a szovjet—magyar párt- és állami tárgyalások témáit fontossági sorrendbe rakni, bizonyosan az első tárgykörök között említi majd azt a megállapítást, hogy a két párt „tisztelettel tekint a társadalom forradalmi átalakításáról, a szocializmus és a kommunizmus építéséről szóló, Marx, Engels, Lenin tanításait továbbfejlesztő íestvérpártok alkotó útkeresésére” — azaz alapvető fontosságúnak mondja a testvérpártok internacionalista szolidaritásának állandó növelését. A legmagasabb szintű megbeszélések valóban az egész világon megszólaló visszhangjában volt egy elem, amelyre érdemes külön is felfigyelni. Baráti országok sajtója csakúgy mint a nyugati tudósítók, szónoki fordulatnál, udvariasságnál jóval többnek tekintették, hogy a vendég, Leo- nyid Brezsnyev, jó néhányszor utalt Budapest politikai szerepére. Valóban: aki ma napjaink történelmének eseményeit kísérli meg összefoglalni, irányzatait próbálja elemezni, szükségszerűen korszakváltó jelentőségű (tettnek értékeli az európai biztonsági értekezlet záróokmányát. S > ehhez szorosan odatartozik, hogy ennek előzménye a szocialista közösség országainak emlékezetes budapesti felhívása volt. De Leonyid Brezsnyev Budapestet említette, mint a holnap felé vezető út lényeges állomását akkor is, amikor a szocialista külügyminiszterek minapi felhívását idézte. Most, néhány nappal ezelőtt a katonai enyhülés megvalósítására, a hidegháború maradványainak végső eltakarítására hívták fel újra a mi fővárosunkból a Varsói Szerződés külügyminiszterei — s ahogy Leonyid Brezsnyev megjegyezte, nem más leszerelési kezdeményezések, tárgyalások, meglévő fórumok helyettesítésére, hanem éppen azok elevenebbé tételére javasolja az új budapesti kezdeményezés az új összeurópai értekezletet. „A Bécs előtti állomás” — jegyezte meg szellemesen, az időbeli és a földrajzi fogalomra egyaránt gondolva az egyik nyugati rádiókommentátor a magyar fővárosban lezajlott fontos politikai tárgyalásokról. Valóban így van. Mindazok a megnyilvánulások — Kádár János beszédei, más magyar felszólalások —, amelyek a Brezsnyev-látoga- tás napjaiban elhangzottak magyar földön, nemcsak a szovjet politika általános békeszándékait hangsúlyozták. Mindenütt szó esett a hónap közepén sorra kerülő szovjet — amerikai csúcstalálkozóról, a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról kidolgozott újabb, immár második szovjet—amerikai megállapodás aláírásáról. S amikor Leonyid Brezsnyev azt mondta, hogy a szovjet fél kész aktív, konstruktív párbeszédre a világpolitikai tárgykörök mindegyikében, nagyon is konkrét, nagyon is időszerű kérdésekre gondolt. A világ képes és köteles a politikai enyhülés két-, ségtelen — bár bizonyos körök által fenyegetett — művét teljessé tenni a katonai enyhüléssel. Éppen a szocialista országok pozitív kezdeményezései- I nek sora mutatja meg a lehetséges utat: a tárgyalásokkal, a megállapodási készségnek a megállapodás reális lehetőségeivel való összeegyeztetésével. Ha Budapest „a Bécs előtti állomás”, nekünk magyaroknak külön is jó okunk Van örömmel és elégedetten ösz- szegezni az elmúlt hét magyar—szovjet csúcstalálkozójá- nak^redményeit. Utalhatunk itt mindenekelőtt arra, amit Kádár János úgy fejezett ki, hogy újra hongoztatva elveink, céljaink, érdekeink közösségét, a teljes nézetazonosságot, a forradalmi hagyományok folyamatosságában, történelmi perspektívában ábrázolta a testvéri szovjet—magyar viszonyt. S idézhetjük Leonyid Brezsnyev megállapítását arról, hogy egy-egy ország „megismételhetetlen vonásai”, sajátosságai figyelembevétele nélkül lehetetlen egészséges együttműködést kialakítani, kölcsönös megelégedéssel rendezni ezt vagy azt a problémát. „Alighanem a Brezsnyev-látogatás talán leglényegesebb két mondataként kell megjegyeznünk a díszvacsora pohárköszöntőjében mondottakat: „a szovjet—magyar együttműködés normájává vált, hogy figyelemmel, a szó szoros értelmében jó szándékkal kezeljük egymás sajátosságait. Sőt, mi több, barátaink érdekeit és gondjait mindannyian a magunkénak érezzük és sajátjainként figyelünk azokra.” Természetes dolog, hogy a magyar politika a szovjet párt- és kormányküldöttség látogatásának alkalmát is felhasználta arra, hogy kifejezze, milyen elsőrendű jelentőséget tulajdonít a Moszkvához fűződő testvéri szövetségnek, annak a kipróbált, mindig eredményes együttműködésnek, amely gondos egyeztetés, a közös és kölcsönös érdekek figyelembevétele közepette jellemzi a szocialista közösség országainak fellépését a nemzetközi színtéren. ■R^Byílt szó, világos beszéd szólt a hazai holnapról is 'S az elmúlt napokban. Amikor Kádár János rádió- IKdlyil és televízióbeszédében az elért hatalmas eredmények mellett az előttünk álló útszakasz új, nehezebb, bonyolultabb feladatairól beszélt. Olyan kérdésekre utalt, amelyeket a mindennapi munka, a gazdasági építés hétköznapja mind gyakrabban tesz fel. A politikai témák mellett átfogó véleménycsere zajlott Budapesten a magyar— szovjet távlati gazdasági együttműködés fő irányairól. Amikor a közös közlemény külön is kiemeli, hogy „a felek szükségesnek tartják az együttes tervezési tevékenység tökéletesítését, a termelési kooperáció és szakosítás fejlesztését” — nem egyszerűen az 1990-ig szóló hosszú távú program befejezésének meggyorsítására hívnak fel, hanem arra is, hogy a műszaki-tudományos együttműködés hatékonyságának növelésével is erősítsék a két ország sokoldalú gazdasági kapcsolatait. Változó világ új jelenségei, új problémái, új és bátor megközelítéseket, feleleteket követelnek. Szilárd és egyértelmű ideológiai megalapozás kell ezekhez a feleletekhez és ezért is utal a közlemény a magyar—szovjet ideológiai együttműködés fontosságára. Hogy a nem könnyű feladatokkal megbirkózzunk, a legnehezebb kérdésekre is megadhassuk a kor és a szocialista eszmék által megkövetelt legjobb választ, a szocialista közösség egységének, együttműködésének erősítését kell szolgálni. Ennek s mindenekelőtt a magyar—szovjet viszony szilárdságának volt világos, részletes kifejezője a szovjet párt- és kormányküldöttség eredményes magyarországi látogatása. Közös nyilatkozat a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége testvéri barátságának és sokoldalú együttműködésének továbbfejlesztéséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának meghívására Leonyid Iljics Brezs- nyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének j vezetésével 1979. május 30. és ; június 1. között hivatalos ba- | ráti látogatást tett a Magyar j Népköztársaságban a Szovjet j Szocialista Köztársaságok | Szövetségének párt- és kor- ! mányküldöttsége. A szovjet küldöttséget ; mindenütt forró, baráti lég- ■ körben fogadták, amely hű- ; en tükrözte Magyarország és ; a Szovjetunió, az MSZMP és : az SZKP megbonthatatlan i egységét, szolidaritását és Kifejezte a magyar és a szovjet nép mélységes tiszteletét egymás iránt. A Szovjetunió párt- és kormányküldöttsége bensőséges keretek között találkozott a magyar munkásosztály képviselőivel a Parlament épületében, ahol L. I. Brezsnyev átnyújtotta az Októberi Forradalom Érdemrendet a Csepel Vas- és Fémművek kollektívájának. A küldöttség megtekintette a magyar főváros néhány új létesítményét, ismerkedett a fejlett szocialista társadalmat építő testvéri magyar nép életével. A látogatás során a két fél tárgyalásokat folytatott, amelyeken részt vett: — magyar részről: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Gye- nes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Méhes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Púja Frigyes, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, külügyminiszter. Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, vala(Folytatás a 4. oldalon) A GYERMEKÉV JEGYÉBEN Nemzetközi fórum Budapesten Losonczi Pál üzenete — Aczél György beszéde Öt világrész képviselőinek részvételével szombaton megkezdte munkáját a nemzetközi gyermekév budapesti fóruma. A Parlament kongresszusi termében megnyitott tanácskozáson, amelynek kezdeményezője és rendezője a Magyar Népköztársaság kormánya, a gyermekek boldogabb és biztonságosabb jövőjét szolgáló nemzetközi együttműködésről, s ennek tennivalóiról váltanak szót. A nagy jelentőségű eseményre elküldte delegátusait az Egyesült Nemzetek Szervezete, az ENSZ számos szakosított szervezete, valamint több mint 70 ország kormánya. A nemzetközi fórum szombati megnyitójának díszelnökségében foglalt helyet Estefania Aldaba Lim asz- szony, az ENSZ-főtitkárhe- lyettese, az ENSZ gyermekévi különmegbízottja, Ama- dou-Mahtar M'Bow, az UNESCO főigazgatója, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezete több más tisztség- viselője. Hazánk képviseletében a díszelnökség tagja volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a nemzetközi gyermekév magyar nemzeti bizottságának elnöke. A tanácskozást Szentágo- thai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a nemzetközi fórum díszelnökségének elnöke nyitotta meg. Bejelentette: Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a fórum fővédnöke üzenetet intézett a nemzetközi gyermekév e rangos eseményéhez. Az üzenetet Nádor György, az Állami Ifjúsági Bizottság titkára olvasta fel. Ezt követően Estefania Aldaba Lim asszony Kurt Waldheimnek, az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának üzenetét tolmácsolta a fórum részvevőinek. Ezután Amadou Mahtar M’Bow, az UNESCO főigazgatója üdvözölte a nemzetközi fórumot, majd Almamy Sylla, az ENSZ élelmezés- ügyi szervezetének főigazgató-helyettese tolmácsolta Eduard Szauma, a FAO főigazgatója, L. A. Kaprio, az egészségügyi világszervezet európai regionális irodájának igazgatója, Halfdau Mahler, a világszervezet főigazgatója üzenetét. Theo C. Bőven, az ENSZ emberi jogok bizottsága genfi irodájának igazgatója szintén üdvözölte a fórumot. Ezt követően Aczél György emelkedett szólásra. A nagy tapssal fogadott beszéd után a magyar gyerekek képviseletében kétszáz kék és piros nyakkendős kisJÚNIUS 14-RE ■ I Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést 1979. június 14-én, csütörtök délelőtt 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a Magyar Népköztársaság 1978. évi költ- I ségvetésének végrehajtásáról szóló jelentést, valamint az állami pénzügyekről szóló törvényjavaslatot. (MTI) dobos és úttörő rajzott szét a teremben. Szállt az ének — „Mint a mókus fenn a fán...” —, a rádió világhírű gyermekkórusának száztagú együttesével daloltak a többiek, a vöröskeresztes úttörők, a kis vasutasok, a fehér sapkás, matrózblúzos vízi úttörők követei. A szónoki emelvényre egy nyúlánk, egy apróbb kislány, egy tömzsi kisfiú kapaszkodott fel. Bemutatkoztak: „Nekünk a Magyar Népköz- társaság a szülőhazánk, itt élnek és dolgoznak a szüléink, itt vannak a testvéreink és a barátaink, itt tanultunk meg beszélni és járni, itt kaptuk az első jelest és az első intőt... ez az ország az otthonunk. Most mégis úgy érezzük: nem beszélhetünk csak magunkról. Ezen a fórumon nekünk kell képviselnünk a világ másfél milliárd, hozzánk hasonló korú gyerekét, hiszen nekünk jutott az a lehetőség, hogy egyszerre szólhatunk ennyi komoly felnőtthöz, ennyi ország kormányának képviselőihez, ennyi világot átfogó szervezet küldöttéhez". A magyar gyermekek küldöttei piros, fehér, rózsaszín szegfűből, fátyolvirágból kötött csokorral kedveskedtek a delegátusoknak, szakértőknek, vendégeknek. Embert formálni B rágerdőt varázsol ilyenkor a diákok hálája és a szülők figyelme a katedrákra. A pedagógusok — a szülői és a gyermeki köszönet apró figyelmességeit kapják sűrítve, együvé vonva. S ez a szerető figyelem, bármi megszokott is egy-egy dolgos nevelői élet ritmusában — az egyik legszebb jutalom évi fáradságukért, áldozatos munkájukért. A nevelők türelmes és sokat dolgozó tagjai a társadalomnak. A megyében dolgozó több mint nyolcezer pedagógus sokszor szinte erejét meghaladó munkát végez, hiába szabályozta munkaköri kötelességüket figyelemreméltó szakszervezeti-minisztériumi ajánlás. És nem egy hétig, egy hónapig vállalják az élet feszítettebb tempóját, hanem esztendőkön, évtizedeken át. Ezrével dolgoznak az iskolákban s más intézményekben. Tanévet zár nemsokára, alig két hét múlva valamennyi iskolánk. Nem könnyű tanévet. S ha felidézzük a korábbi esztendők köszöntőinek sorát, ez a „nem könnyű” kifejezés vissza-visszacseng mindegyikből. Az okok többré- tűek. Feltétlenül közéjük sorolandó az az ismeretanyag-módosulás és meny- nyiségi gyarapodás, amely már esztendőkkel korábban a tantervi, és tananyag- korszerűsítés folyamatának gyorsítására késztette, az oktatáspolitika irányító szakembereit. Ez a tanév volt a „vizsgája” a 11 napos munkarend bevezetésének az általános iskolákban s a további út kijelölésének. Ami koránt sem az utolsó helyre kívánkoznék: a most záruló tanévben jelentkezett első, már komolyabban figyelmeztető hatásaival az alakuló demográfiai hullámhegy is — az iskolai diáklétszám gyarapodásával, a váltás, az iskolák „népességi” gondjaival.. Ez különösen a megyeszékhelyen jelent nagy feladatokat. Utóbbi mindjárt jelzés arra, hogy szeptembertől sem várható könnyebbség közös iskolai dolgaink végzésében. Nem lesz kevesebb a pedagógusok tennivalója, és nem lesznek érezhetően jobbak — legalábbis a nagyobb településeken — a tanítás körülményei sem. ■ '&Sassan beköszönt a va- I káció, megint csak Ísi9 több ezer nevelő segíti majd a szülők munkáját. A napközis táborokban, a nyári gyermeknya- raltatásoknál, sok-sok kellemes és hasznos szünidei foglalatosság szervezésénél változatlanul nélkülözhetetlen a jelenlétük. S ők — a több, mint százezer nevelő — szívesen adják pihenőjük egy részét is a gyermekeknek. Nemcsak kötelességből, hanem a hivatástudat nemes indításából. Hiszen az életük a diákközösségeké is. A gyermekeké, akik az igazi pedagógusnak mindig és mindenkor az élet igazi értelmét, a hivatás kiteljesedését, a pálya szüntelen örömét jelentik. Amit értük tesznek: meghálálni és megköszönni sohasem tudjuk teljesen ... U Ke.ot. Q iBagyarnrszilB XXXVI. évfolyam, 128. szám ÁRA: 1,60 FORINT 1979. június 3., vasárnap
