Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-13 / 110. szám

1979. május 13. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Önként a tűz ellen — Negyvenkettőben, amikor a templomtorony égett, ^szinte odavesztem. Széngázmérgezést kaptam a íüstben. Nehezen álltam talpra, annyi biztos. Abban az évben let­tem parancsnok: akkor már tizenhat éve önkéntes tűzoltó voltam. Kilencszázhuszonhatban a leventéknél alakult meg az első testület. Aztán vagy nyolc év múlva kaptunk hiva­talosan is működési engedélyt. Szász Elek tarpai önkén­tes tűzoltóparancsnok het- vennegyedik évét tapossa, ám fiatalos mozgékonysága, életereje meglepi az idegent. Igaz, ma már az egészség sem szolgál olyan jól, mint régebben, de nagyobb baj nincs: Elak bácsi rendületle­nül ott áll a község tűzoltói­nak élén. — Az az igazság, hogy minket már csak a parancs­nokunk tart egybe — szólt egy idős férfi a tűzoltóegye­sület közgyűlésén. — Amíg ő köztünk van, mi is mara­dunk ... Az egyesület tagjai közül — összesen mintegy ötve- nen vannak — a többség kö­zépkorú. Komoly tekintetek kereszttüzében számolt be az elmúlt négy év munkájáról az egyesület titkára. Elmond­ta, hogy összesen tizenegy tűzeset miatt szólalt meg a sziréna a tűzoltószertáron, illetve verték félre. a haran­gokat a három faluban: Tar- pán, Gulácson, Tivadarban. Volt ezek között gyermekjá­ték okozta tűz éppúgy, mint rövidzárlat vagy villámcsa­pás, de a legszomorúbb, hogy 1976-ban életet is követelt egy kályha szabálytalan használata ... Csaknem száz­ezer forint anyagi kár is ke­letkezett a tüzek miatt! Szabolcs-Szatmár megyé­ben ma körülbelül tizenkét ezer ember segíti a tűzvé­delmet, a hivatásos tűzoltó­kat. Köztük négyezren ön­kéntes tűzoltók a falvakban, városokban — 117 egyesület tagjai. Négy éve, 1975-ben tartották az egyesületté ala­kult tűzoltótestületek első vezetőségválasztó közgyűlé­seit, idén került sor a máso­dik ilyen alkalomra. A négy évre választott vezetőségek többsége megfelelő ered­ményekről számolhatott be a közgyűlésen — csák mintegy másfél tucatra tehető a me­gyében az olyan tűzoltóegye­sületek száma, ahol gyengén megy a munka. A nagy többség elvégzi azokat a fel­adatokat, amelyeket reájuk ró önkéntes vállalásuk. 1978-ban száznegyven olyan tűzeset volt megyénk­ben, ahol az önkéntesek avatkoztak be — legtöbbször olyan sikeresen, hogy az ál­lami tűzoltók munkájára nem is volt már szükség. Sokszor részt vettek a tüze­ket követő vizsgálatokban is — egyenrangú partnerként az államiak oldalán. — Mik a feladatai az ön­kéntes tűzoltóknak? — kér­deztem a tarpai közgyűlés után az idős parancsnokot. — A száz lakosnál na­gyobb lélekszámú települé­seken már létre kell hozni az egyesületet, hogy bizton­ságban legyen a falu népe, anyagi javai. Ezt egyrészt azzal biztosítjuk, hogy ha bárhol tűz üt. ki. riasztjuk a tűzoltóinkat, és tüzet oltunk. Ez a faladat a legismertebb a köztudatban. De ennél ta­lán még fontosabb, hogy jól végezzük a megelőző mun­kát. Minden évben átvizsgál­juk a házakat, középülete­ket tűzvédelmi szempontból — ennek a megelőzésben roppant nagy jelentősége van. A mi három falunkban az elmúlt négy év alatt ki­rívó esetekkel nem talál­koztunk, ahol kisebb sza­bálytalanságot találtunk, ott intézkedtünk, hogy szüntes­sék meg ... No, meg itt van még az ügyeleti szolgálat a moziban, a művelődési ház rendezvényein. És persze, a versenyek! Sókat jelent az önkéntesek életében az évről évre megrendezett tűzoltó­verseny. Nagy a készülődés mindig. S ha első nem is le­het mindenki, csak hasz­nunkra válik a gyakorlat. .. Hogy mennyire jelentős összefogó erő a versengés, azt jól mutatja egy másik falu példája. Kisarban és Nagyarban húsznál több ön­kéntes tűzoltó van az egye­sületben, ám igencsak gyen­gén mennek a dolgaik. Szak­mailag nincs komolyabb baj, ám többen hiányolták példá­ul a fiatalok közül: miért nem mennek versenyre? S mint kiderült: egyszerűen szervezési hibák miatt sik­kadt el a versenyfelhívás ... Holott — s ezt el is mond­ták a közgyűlésükön — so­kat jelentene az önkéntesek­nek, ha lenne egy közös, mindannyiúkat érdeklő cél: a verseny. Manapság, ha valahol tűz keletkezik, gyakorta megüti az ember szemét a híradá­sokban : néhol százezrekre rúg egy lakóház és porta égésének kára. milliókra egy üzemi tűzé. A vörös kakas ősi ellenség — nem hiába mondja a szó­lás: „fél, mint a tűztől”. Nagy tűzvészek leírása sok­szor megborzongatta már a hátunkat — Róma égésétől egy közeli példáig: a me­gyénkben Sonkád szinte tel­jesen leégett a múlt század kilencvenes éveiben. S ez nemcsak az akkori építési anyagoknak, módnak kö­szönhető, hanem a megelő­zés hiányának is — és a tűz­oltók nemlétének ... Ezért alakultaik meg sorra a 19. század utolsó harmadától az önkéntes tűzoltóegyletek — az első éppen Szabolcsban: 1870-ben Kisvárdán. S 1906- ban Milánóban egy világver­senyen a nyíregyházi tűzol­tók alkották a magyar válo­gatottat — aranyéremmel tértek haza! Nos, visszatérve a károkra, nem kell sok töprengés, hogy kiderítsük: miért „drágább" ma egy tűzeset. Nem vályog­kunyhók szalmafedelei ég­nek, hanem jól felszerelt háztartású, korszerű családi házak, s nem kezdetleges manufaktúrák műhelyei gyulladnak ki, hanem sok­milliós értékű üzemcsarno­kok ... A veszélyforrások száma is roppant megnöve­kedett: egy háztartásban — gondoljunk bele — meny­nyiféle ilyen van. Az elekt­romos háztartási eszközök sokasága a tévétől a vasaló­ig, az olaj- vagy villany­kályhák, a gáztűzhelyek — mind-mind tüzek forrása le­het, ha nem helyesen hasz­nálják azokat vagy hibásak. Hol van ez már a kemence, a spór vagy a petróleumlám­pa veszélyeitől!... A megye önkéntes tűzol­tóinak száma magasabb, mint az előírt — azaz sehol sincs létszámgond, inkább többen vannak az egyesüle­tekben, mint kevesebben. Az is igaz ellenben: a kor sze­rinti megoszlás nem minde­nütt egyenletes — mint pél­dául Tarpán. Az utánpótlás nevelés fontos feladata az önkéntes tűzoltóságnak — hiszen át kell venni a stafé­tabotot apáiktól a fiatalok­nak! A megyében 29 úttörő- gárdista szakasz van — 300 úttörő-tűzoltó. EZen kívül ezer gyerek vesz részt az ugyancsak utánpótlást je­lentő úttörő-tűzoltói szak­körökben. A középiskolás korú fiatalök számára — mi­vel 18 év az alsó korhatár a tűzoltó-egyesületekben — if­júsági rajokat hoztak létre 23 helyen a megyében. Az innen kikerülő fiatalok már közvetlen utánpótlást jelen­tenek. Sőt, még tovább fej­lődik e korosztály bevonása a tűzoltói munkába: immár négy olyan Ifjú Gárda-raj dolgozik a megyében, amely tűzoltóalegységgel is rendel­kezik! — Két kézifecskendőnk még megvan a régi időkből, de már nemigen használjuk — mondta a tarpai parancsnok. — Van ugyanis mellette egy ZSUK típusú gépkocsin fecs­kendőnk és két nyolcszázas kismotorfecslkendőnk. — Sajnos, éppen most akarjuk megcsináltatni a ZSUK-ot — vette át a szót Csürke Sándor tanácselnök. (A községi tanácsok a gazdái mindenütt a tűzoltóegyesü­letnek!) — A községi sütő­üzemnél olyan belvíz volt az elmúlt időszakban, hogy nagy munkát jelentett a szi­vattyúzás. Ehhez is az ön­kéntes tűzoltókat vettük igénybe... Több mint öt­ezer ember lakik a három községben, gyarapszik min­den falu, van hát mit véde­ni tűzoltóinknak. Csak úgy nézem — ingatta a fejét —, hogy az utánpótlás dolga nem könnyű. Sok az idősebb ember köztük, s a gyerekek valahogy nem jönnek úgy, mint régebben ... Szarka László, a gulácsi kőműves kisiparos tizenhar­madik esztendeje önkéntes tűzoltó — vagyis hát annak idején mint úttörő-tűzoltó kezdte. Ma ő a gulácsi egy­ség parancsnoka — huszon­hét éves. Ami az utánpótlást illeti: ő igyekszik mindent megtenni. Úttörőkkel foglal­kozik ugyanis: szakkörveze­tő. — Tizenkét gyerek jár a szakkörbe, szeretik ezt a munkát. Csakhogy az a gondunk: amint elvégzik az általánost, többségük elke­rül a faluból középiskolába, szakmunkásképzőbe. Így hát állandóan keresnünk-kutat- nunk kell az itthon lévő fia­talok közt, kit tudunk be­vonni. De megoldható — ha jól tudom, az összlétszámúnk magasabb az előírtnál... Az önkéntes tűzoltók ingyen vállalják feladatukat — valóban önként. Am, ha már elvállalták, a fegyelem, szer­vezettség életük részévé válik — s ez biztosítja, hogy min­dig számíthatnak rájuk. Az elismerés sem hiányzik persze alkalomadtán: tavaly például a megyében félezren kaptak pénzjutalmat, és közel ennyien vehették át a szolgálati érem különböző fokozatait — van, aki ötéves szolgálatért kapta, van, aki ötvenévesért... Tíz önkéntes tűzoltó megkapta a Tűzbiztonsági Érmet a vele járó pénzjutalommal együtt A falvak lakói nyugodtan hajtják álomra a fejüket, ám mindenütt van pár tucat olyan ember, aki tudja: lehetsé­ges, hogy kiugrasztják ágyából, és a felcsapó vörös lángok­hoz kell sietni, hogy megfékezze azokat... —sraatwruri—n« i'i ■ >■ w. iiaima———ubbi—■■ Tarnavölgyi György Tizenkilenc hervadhatatlan virágai Nők a Tanácsköztársaságban H atvan esztendeje már. hogy Dénes Zsó­fia, a most kilencvennégy éves írónő egy tüneményesen kedves kis röpira- tot adott ki. A Tanácsköztársaság első hetei­ben megjelent írás témája: a nő helye az új társadalomban. Dénes Zsófia akkor már be­járta Európa fővárosait, Párizst, Madridot, Londont, és természetesen Bécset. Az osztrák —magyar monarchia sajátos szellemi életét is közelről ismerte, azt a nagy bécsi generá­ciót — Schönberget, Kokoschkát, Freu- dot, Lukácsot, Kari Kraust —, akik a ré­gi világrend sajátos osztrák—magyar el- vesztettségét. előre látták- De ha most belelapozunk a bécsi íróknak a régi nő­kérdés kényes-bajos, kellemes, kellemet­len megvilágításaiba — meglepődve lát­hatjuk, hogy Dénes« Zsófia jóval előbb ebben a kis tizenki- lences röpiratban év­tizedekkel előzte meg Stefan Zweig, Kafka. Arnold Zweigék né­zeteit és elemzéseit. Itt van előttünk a vonzó kis könyvecs­ke, egyetlen fővárosiv könyvtár nagy becs­ben álló unikuma: Szabó Ervin kapta annak idején a szer­zőtől. — A tőkés társa­dalmi rend épp úgy elnyomta a nőt, mint a proletárt! — kezdi a röpirat. — Mind a kettőt a magántulajdon rendszere vette szolgaságba... Mindkettőt — a nőt és a proletárt — a kommunista vi­lágrend váltotta vissza abba az életbe, amelyben emberhez méltó formáját kifut­hatja. A tőkés társadalom azonban a nőt még egy újabb területen is elnyomta, mint proletárt. A bérmunkást gazdasági és társa­dalmi függésre kárhoztatta, addig a nőt e két kizsákmányolási területen kívül még egy harmadikban is igájába hajtotta: nemi füg­gésben, mivel ez felelt meg a magántulajdon érdekeinek. A röpirat eddig is telitalálatokban gazdag! De Dénes Zsófia rögtön kifejti benne, hogy a magántulajdont megelőző korban, az őskommunizmusban a nő nem volt elnyo­mott — a dolgos, harcos férfi mellett ő ma­ga is dolgos, harcos: egyenjogú életet élt. Ám most jön a fordulat: — Miután magántulajdon még nem léte­zett, nem kényszerítette még a férfi a nőt háza, jószága gondozására, javai fenttartá- sára, szolgálói munkákra, amelyek fejében a nőnek még vagyon- és ^önrendelkezési joga sem lett. Miután a gyermek még nem örököl­hetett, a birtokló férfi nem találta még fel a törvényes és törvénytelen gyermek megbé­lyegző rendszerét. Az a szégyenfoltnak szánt bélyeg, melyet a -tőkés társadalmi rend bizo­nyos emberekre a „törvénytelen származás” jogcíme alatt rásütött — „szégyenfolt” volt, amely a „természetes” anyát -természetes ösz- szefüggéssel éppúgy érte! Ez a megkülönböz­tetés törvényes és törvénytelen gyermek kö­zött gyökerére nézve nem egyéb, mint a ma­gántulajdonnal bíró férfi örökségét védő, összetartó, körülbástyázó intézkedés. Magára a házasságra nézve is bátran meg­fogalmazta Dénes Zsófia a maga véleményét — az igazságot: — A házasság sem volt a tőkés rend férfi­ja számára elsősorban érzelmi intézmény, hanem igenis túlnyomóan gazdasági speku­láció. A nőt a férfi termelő eszköznek tekin­tette, amely számára anyagi, hatalmi és tör­vényes utódokat „kitermelő” gyarapodást hozott. A burzsoá házasság idealizmusa ha­zug frázis. .. Mert ami a tűzhely „tisztasá­gát” illeti, azt sem tartotta a férfi a maga számára kötelezőnek. Nem tartozott a házas­ság kötelékébe szűzen és érintetlenül lépni úgy, ahogy azt a nőtől -megkívánta. A házas­társi viszonyban pedig még színlegesen sem tartotta meg a hűséget, hiszen a maga nemi vágyai számára — melyéket az érdekházas­ság nem elégíthetett ki — tartotta fent in­tézményesen a prostitúciót és létesítette a burzsoá társadalom egyik jellemző tünetét, a kitartott nő: a metressz rendszerét. így te­hát a nőket két kasztba csoportosította: a társadalmilag elismert és a társadalomból úgyszólván kiközösített nők táborára. A bur­zsoá rend valamennyi törvénye a nővel szemben a birtokló férfi szempontját érvé­nyesítette, gazdaságilag és társadalmilag annyira elnyomja, hogy a férfitől függése, ráutaltsága a megélhetés, a kereset terén minél biztosabban belehajtsa a nemi elnyo- mottság, az egyoldalú férfiérdek lerázhatat- lan igájába. Dénes Zsófiának hatvan évvel ezelőtti agi- tációjában ki kellett az akkori tömegolva­sónak is közérthetően mondania, hogy a kommunista társadalom a dolgozó egyének közössége, amely csakis a becsületes munká­ra alapszik és senkinek nem ad semmiféle kiváltságot. Törvényeiben nincs szó külön férfiről és külön nőről, egyféle rendelkezés van csak, amely az emberre vonatkozik. A kommunista társadalom a munkások társa­dalma, amely nem tűr meg kebelében here egyént. Nincs a kommunista társa­dalomban munkanél­küli eltartottság, má­sok verejtékén ala­puló kiváltságos hely­zet. Ebben a társada­lomban a nő is dol­gozó egyed. A fizikai munkásnő számára a munka kötelezettsége nem jelent újat, csak annyiban hozott lé­nyeges változást, hogy munkája felté­teleit az új rend tö­kéletes méltányos- tággal szabja meg. A társadalom szerette a nőt abban a hazug hiedelemben megtar­tani, hogy a nő he­lye háztartása körül van. Lakása szűk fa­lai közé szerette szo­rítani, de az éhség nagyobb úr a hazug frázisoknál. Az éhség kivezette a proletár nőt otthonából a gyárba, a földre, a mezőre. Megkezdődött az ő bérmunkája is, hogy robotosa legyen ő is a profit embertelen hajszolóinak. De a sor­sa súlyosabb volt a férfiénál, mert a bér­munka után haza kellett sietnie, hogy a ház­tartás körüli teendőket is maga végezze el. Itt tért át a „fejmunkás nőkre”. Mennyi akadállyal kellett nekik is meg- küzdeniök szakképzettségükért, uzsorabérért és munkaidőn túl, a háztartási, anyasági gyermeknevelési gondjaik rhéllétt — fejti ki a röpirat. Minél nagyobb emberi szabadsá­got megszerző pályákra törekedett a nő — minél tudományosabb, szellemibb és fele­lősségteljesebb munkakört akart betölteni — annál élesebb maradisággal és vetélytársi féltékenységgel találkozott a burzsoá férfi szellemét tükröző társadalomban. De hozzá kell tenni, hogy a burzsoá férfi felesége és leánya nem is törekedett egyébre, mint hogy színtisztán kitenyéssze a renyhe, dologtalan élet képletét. A burzsoá nő magától értető­dőnek tartotta, hogy eltartassa magát a tő­kével. Leánykorában apja vagyona — asz- szony korában férje tőkéje, itt-ott esetleg leplezett prostitúcióból származó jövedelme tartotta ki. A munka lehetősége, sőt mi több, emberi kötelezettsége a legtávolabb marad­tak felfogásától; ő eltartást a nemi érintke­zésért igényelt és kapott. A háztartási mun­kásnők végezték helyette — éhbéren — mindazt a munkát, amit egy-egy családi ott­honban a beszerzés, főzés, tisztogatás, gyer­meknevelés körül el kellett végezni. A bur­zsoá asszony gazdaasszonyi ténykedése pa­rancsosztogatása, kiuzsorázó erélyre és osz- tálygyűlöletes ellenőrzésre szorítkozott. És a burzsoá férfi? Erről így ír a röpirat: — Amellett ott láttuk esetleg a kitartott szeretőjét és nyilvános prostitúcióból élő asszonyait. Ezek a nők — a burzsoá társa­dalom fonákja —, akiket a nagyképű, hazug, szemforgató burzsoá erkölcs megvetett, de azért mint szükséges élvezeti cikket, a leg­sürgetőbb kereslettel megkövetelt, sőt, csak­is keresletével hívott életre: ezek a nők is élősdi módon csüggtek a tőkén és fogyasztot­ták anélkül, hogy termelték volna. De tegyük hozzá: a prostituált nők nagy hányadának a burzsoá nőkkel szemben megvolt az a ment­sége, lehetne mondani: az az etikai előnye, hogy őket legtöbbnyire proletársorból, éh­ségből, kilátástalan nyomorból segítette em­beribb megélhetésbe ez a kitartottság. A bur­zsoá társadalomban a munka, mi több, a női munka eshetőségei nem helyeztek neki kilá­tásba kellő megélhetést. A kommunista tár- sádalom viszont mindennek éppen az ellen­kezőjét parancsolta életre. Semmi egyébért nem ad eltartást, csakis munkáért, közhasz­nú munkáért, amelyet annak ismer el. A munkát olyan piedesztálra emeli, annyira megbecsüli, annyira a munka hozzáférhető­sége, teljesítése, gyarapodást nyújtó tartalma szempontjai szerint állítja be, hogy öröm ebben a társadalomban dolgozni és munkáért cserében az élet összes javaihoz hozzájutni. A mikor hatvan évvel ezelőtt mindezeket Dénes Zsófia leírta — bármennyire hitt benne maga is és a forradalom kifinomult szellemei — nem kevesen úgy néztek a röpirat szép megállapításaira, mint a jövő illúzióira. Azóta mindez megvalósult. Fodor László « KM VASÁRNAPI melléklet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom