Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-11 / 108. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. május 11. Barátságunk pártjaink internacionalista együttműködéséből fakad Maróthy László beszéde a magyar—vietnami ifjúsági barátsági nagygyűlésen A vietnami Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövet­ség küldöttsége, amely Dang Quoc Baónak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának, a Ho Si Minh Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizott­sága első titkárának vezeté­sével tartózkodik hazánkban, csütörtökön délelőtt Szent­endrére látogatott. A vietnami vendégek dél­után a főváros egyik nagy múltú munkáskerületébe, Kő­bányára látogattak, a Kőbá­nyai Gyógyszerárugyárat keresték fel. A gyárlátogatás után a vendégek — a gyógyszeráru- gyár kultúrtermében — ma­gyar—vietnami ifjúsági és barátsági nagygyűlésen vet­tek részt. A forró hangulatú nagy­gyűlést Hámori Csaba nyi­totta meg, majd Földesi Jó- zsefné, a Kőbányai Gyógy- szerárugyár „Kabay József” ifjúsági Szocialista Brigádjá­nak vezetője, a gyár egyik KISZ-alapszervezetének ve­zetőségi tagja kért szót. A fiatal mérnöknő felszólalásá­ban egyebek között arról be­szélt, hogy a gyár ifjúkom­munistái és a vietnami fia­talok között a barátságnak és az együttműködésnek régi hagyományai vannak. Ezt követően a hazánkban tanuló vietnami diákok ne­vében Nguyen Thi Ngoc Lan, a budapesti nemzetközi elő­készítő intézet hallgatója szó­lalt fel. Beszédében meleg szavakkal mondott köszöne­tét a sokoldalú segítségért. Ezután dr. Maróthy László emelkedett szólásra. — Nagy öröm számunkra, hogy hazánkban üdvözölhet­jük a hős vietnami nép kül­dötteit, s itt . találkozhatunk vietnami testvérszervezetünk, a nagy forradalmár, Ho Si Minh nevét viselő ifjúsági szövetség képviselőivel — hangsúlyozta a KISZ Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, majd arról szólt, hogy bár Vietnam — földrajzi ér­telemben — távol esik or­szágunktól, népünk és ha­zánk fiataljai mégis jól isme­rik Vietnam hős népének a nemzetközi imperializmus el­len vívott több évtizedes har­cát és azt, hogy milyen küz­delmek árán teljesedett be Ho Si Minh álma, s jött lét­re az egységes Vietnam. — A magyar nép — mon­dotta — sokoldalú segítséget nyújtott a testvéri vietnami népnek és ebből ifjúságunk is kivette részét. A háború vészterhes éveiben szolidari­tási akciók sorát szervezték a magyar fiatalok. A KISZ szállítóeszközöket, gyógyszert és vért, kerékpárokat és hír­közlési berendezéseket jutta­tott el Vietnamba. Amikor most ismét szoli­daritásunkat fejezzük ki a Vietnami Szocialista Köztár­sasággal, felemeljük szavun­kat a maoista külpolitika el­len, és mélységesen elítéljük a Vietnam ellen indított fegyveres támadást. Szilár­dan és határozottan ítéljük el, mert ez a külpolitika na­gyon is messze áll a marxi— lenini alaptételektől: feladja az osztályszolidaritás és a proletár nemzetköziség elvét. Maróthy László végezetül arról beszélt, hogy a Magyar Kommunista Ifjúsági Szö­vetség és a vietnami fiatalok kommunista ifjúsági szövet­ségének barátsága marxis­ta-leninista pártjaink — az MSZMP és a VKP — inter­nacionalista együttműködé­séből fakad. Közös harcban és közös munkában ková- csolódott ez a barátság és ezért megbonthatatlan. Ez határozza meg együttműkö­désünk jelenét és biztató jö­vőjét is. Pártjaink elvi poli­tikáját követve a világ min­den fórumán együtt lépünk fel közös céljainkért: a bé­kéért, az imperializmus, a gyarmatosítás és a fajüldözés ellen — mondotta befejezé­sül a KISZ KB első titkára. Ezután Dang Qüoc Bao, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­ja, a Ho Si Minh Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség első tit­kára emelkedett szólásra. — A vietnami ifjúságot, a A Francia Kommunista Párt XXIII. kongresszusa csütörtökön délelőtt folytatta a szerdán, Georges Marchais főtitkár beszámolója után megkezdett általános vitát. Meleg ünneplésben részesí­tette a francia kommunisták tanácskozása a külföldi pár- i tok, forradalmi mozgalmak ' képviselőit, akiket Maxime Gremetz, a politikai bizott­ság tagja, az FKP KB kül­ügyi osztályának vezetője üdvözölt. A kongresszus nagy figye­lemmel hallgatta Joseph Sanguedolcet, Saint Etienne város kommunista polgár- mesterét, aki egyenesen arról a megbeszélésről érkezett, amelyen sokéves küzdelem után megegyezés született a város legnagyobb üzemének szanálásáról. A kommunisták, vietnami népet öröm és büsz­keség tölti el a magyar nép sikerei láttán — mondotta —, s ezekre ösztönző példaként tekint saját szocialista hazá­jának építésében és országá­nak védelmezése közben is. Külön öröm tölt el bennün­ket annak láttán, amit a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a magyar fiatalok tettek népünk forradalmi cél­jainak valóra váltása érdeké­ben. A továbbiakban részle­tesen szólt a kínai vezetők világszerte, s így Délkelet- Ázsiában is megnyilvánuló nagyhatalmi törekvéseiről, azokról a provokációkról, amelyekkel Vietnam bizton­ságát és szuverenitását, a tér­ség békéjét kívánták és kí­vánják aláásni. A továbbiakban részlete­sen szólt arról, hogy Viet­nam ifjúsága és népe mély­séges köszönettel tartozik a magyar népnek, ifjúságnak a sokféle módon kifejezett szo­lidaritásáért. — A magyar nép és ifjúság testvéri szel­lemtől áthatott szavai és tet­tei a proletár internaciona­lizmus ragyogó megnyilvánu­lásai — mutatott rá. A vietnami ifjúsági szövet­ség első titkára végül — Vi­etnam kommunista fiataljai­nak nevében — a magyar és a vietnami fiatalok barátsá­gát jelképező vörös zászlót nyújtott át Maróthy László­nak és a gyár KlSZ-szerveze- tének. A nagygyűlés az Interna- cionálé hangjaival ért véget. a dolgozók hosszú küzdelme akadályozta meg a több ezer embert foglafkoztató gyár bezárását és a gyárban, va- lámint a bedolgozó üzemek­ben mintegy 8000 munkahely felszámolását. Saint Etienne városa látja vendégül pénte­ken az Óvári Miklós vezette magyar pártküldöttséget. A kongresszus a plenáris ülésekkel párhuzamosan bi­zottságokban is folytatja munkáját. Az egyik bizottság a határozat megszövegezésén, a másik a közös piaci integ­rációival, a június 10-i „euró­pai” választásokkal kapcso­latos nyilatkozat megfogal­mazásán dolgozik, a harma­dik a szervezeti szabályzattal foglalkozik, míg a negyedik a mandátumok megvizsgálását végzi. (Folytatás az I. oldalról) Cyrus Vance, az Egyesült Államok külügyminisztere sajtóértekezletet tartott és azon bejelentette, hogy a ha­dászati fegyverrendszerek korlátozásával kapcsolatos tárgyalásokon a lényeget il­letően alapvető kérdésekben elvileg megegyezés jött létre. Kijelentette továbbá, hogy a küldöttségeknek most Géni­ben egyrészt be kell foglal­niuk a megállapodás szöve­gébe az elért megegyezése­ket, másrészt pedig be kell fejezni néhány egyéb, má­sodrendű kérdés egyeztetését. A külügyminiszter az elért megegyezést kommentálva ki­jelentette, hogy a Szovjet­unió és az Egyesült Államok most az új SALT-megállapo- dás aláírásának küszöbén áll és hogy a megállapodás a nukleáris fegyverkezési haj­sza gyakorlati korlátozását jelenti. A kérdéssel kapcsolatban rövid nyilatkozatot tett James Carter, az Egyesült Államok elnöke és Harold Brown had­ügyminiszter is. Kijelentet­ték, hogy a SALT-megálla- podás pozitív szerepet tölt be a fegyverkezési hajsza korlá­tozásában, a nukleáris hábo­rú veszélyének csökkentésé­ben, valamint a szovjet— amerikai kapcsolatok általá­nos fejlesztésében. Az ameri­kai elnök nyilatkozatában mindazonáltal megismételte azt a kitételt, hogy feltétle­nül szükség van az Egyesült Államok „erős védelmi rend­szerének” fenntartására és „a NATO megszilárdítására”. Libanon a BT összehívását kérte Libanon a Biztonsági Ta­nács sürgős összehívását kér­te szerdán annak megakadá­lyozására, hogy izraeli csapa­tok hatoltak be az ország dé­li részébe. — Brian Urquhart, az ENSZ- főtitkár közel-keleti ügyek­kel megbízott helyettese szer­dán fogadta az izraeli delegá­tust, s a megbizott ezután kap­csolatba lépett kormányával. Vasco Futscher Pereira, a BT elnöke, azoknak az orszá­goknak a képviselőivel ta­nácskozott, amelyek kontin­gensekkel vesznek részt a dél-libanoni Unifil-erőkben. Az Unifil képviselőivel folytatott tárgyalások után az izraeli csapatok visszavonul­tak az ENSZ ellenőrzése alatt álló térségből, de az es­ti órákban tüzérségi támadást zúdítottak a körzetben fek­vő Madzsdel Szelm település­re. Az el nem kötelezett orszá­gok koordinációs irodája az ENSZ székhelyén közzétett nyilatkozatában tiltakozott az izraeli csapatok dél-libano­ni támadása, a palesztin me­nekülttáborok bombázása és Libanon területi integritásá­nak megsértése miatt. Tanácskozik az FKP kongresszusa NEW YORK-I LEVELÜNK Kísérleti nyíllak M artin Simonis 45 éves rendszeranalitikus, Sterling Heights-i lakos (Michigan állam) vérében a nor­málisnál sokkal több a mész. Ezért évente kétszer jelentkeznie kell felülvizsgálatra: az orvosok attól tarta­nak, hogy egyszer fehérvérűséget találnak nála. Simonist nemrégiben operálták pajzsmiriggyel. Egyáltalán sokat bajlódik az egészségével. Az elmúlt négy esztendő alatt tízszer feküdt kórházban. Egyik orvosa megpróbált a dolgok végére járni. Kü­lönösen azt nem értette, mi történt páciense vérével. — Nem röntgenezték túl sokat a fogait vagy a pajzs­mirigyét? — kérdezte a doktor. A kétségbeesett Simonisnak (minden kórházi tartózko­dásért átlagosan 4000 dolláros számlát kapott) ekkor jutott eszébe, hogy a fogát ugyan nem igen világították át, annál több röntgenbesugárzást kaphatott negyedszázaddal az­előtt, amikor is tizenegy tengerészgyalogos társával együtt mindössze 1600 méternyire tartózkodott egy atombomba­robbantás színhelyétől. Nem tévedésből: a kísérlet végre­hajtói azt állították, hogy az adott körülmények között ez ilyen távolságban veszélytelen. Éppen ezt akarták bebizo- -nyítani, amikor is a tizenkét (igaz, önként jelentkezett) katonát fél óráig hagyták egy lövészárokban a nevadai kí­sérleti telepen az atomtöltet felrobbantása után és csak azután szállították el őket helikopteren. A robbanás egyéb­ként olyan erejű volt, hogy az Utah állambeli St. George városkában, a kísérlet színhelyétől több mint 230 kilomé­ternyire is látták az „atomnap” felvillanását. Simonis a hadviseltek ügyeivel foglalkozó állami szerv­hez, az Egyesült Államok veterán hivatalához fordult, ám ott — saját szavai szerint — kinevették. Most kártérítésért perli a hivatalt. A részleges atomcsöndegyezményt megelőző légköri kísérletek során 1945 és 1962 között az Egyesült Államok 181 nukleáris szerkezetet robbantott fel az ország dél­nyugati területein, továbbá a Csendes-óceán térségében. 400 ezerre becsülik azoknak a katonáknak, valamint az atomenergia-bizottság alkalmazásában állott személyek számát, akik ezek során kisebb vagy nagyobb besugárzást kaptak. Valamennyiüknek azt mondották annak idején: amiben részt vesznek, az nem károsíthatja az egészségü­ket. Valójában — mint most fokozatosan kiderül — tör­téntek közönséges balesetek is. Ennél gyakoribb, hogy az illetékesek figyelmen kívül hagyták a biológusok és az orvosok figyelmeztetéseit, elsüllyesztették az e szempont­ból „káros” vizsgálatok eredményét, meghamisították a su­gárzó részecskéket tartalmazó esők utáni méréseket stb. S most, amikor a tudomány azt gyanítja, hogy még a kis mennyiségű sugárzás és a rák között is van összefüggés, egymás után jelentkeznek igényeikkel a károsultak. M évada, Dél-Utah, Észak-Arizona lakosai (tehát a kí­sérletek közelében élt, de azokban részt nem vett személyek) eddig 600 kártérítési pert indítottak az atomenergia-bizottság jogutóda, az energiaügyi miniszté­rium ellen. Az amerikai bíróságok azonban nem sietnek ezeket az ügyeket tárgyalni. Hiszen ha több esetben megítélik a kár­térítést, újabb ezrek és tízezrek jelentkezhetnek, s mil- liárdokra perelhetik az Egyesült Államok kormányát. Vannak azonban „tiszta” ügyek is. Paul Cooper, akit ' nem sokkal egy 44 kilotonnás nukleáris robbantás után átzavartak a helyszínen, a még meleg talajú „zeroponton”, s aki ebbe két évtizeddel később belebetegedett, megnyerte a pert. Ügyéről rengeteget írtak az újságok. Cooper meg­kapta a kártérítést. De már nem lesz rá szüksége. Három hónappal ezelőtt meghalt fehérvérűségben. New York, 1979 május. DCuíeuír Qitoán CIPRUS: Tárgyalások küszöbén Kétéves szünet után, má­jus 15-én ismét tárgyal egy­mással a ciprusi görög és tö­rök közösség vezetője: Szpi- rosz Kiprianu, a szigetország elnöke és Rauf Denktas, a ciprusi törökök vezetője Waldheim ENSZ-főtitkár rendezési javaslatáról tanács­kozik majd. Ezek a száraz té­nyek, mögöttük azonban a világpolitika szüntelen sod­rása rendezgeti a sorokat. Köztudott, hogy Ciprus szige­tén angol NATO-kontingens állomásozik. Ugyancsak NA- TO-körökből származik a „lehorgonyzóit anyahajó” ki­fejezés, amely nagyon talá­lóan kifejezi az észak-atlanti tömb elképzeléseit Ciprus jövőjéről. A legenda szerint Aphro­dite születési helyéül szolgá­ló, egykor virágzó turizmus­sal büszkélkedő szigeten újabban amerikai katonák bukkantak fel. Jelenlétük az iráni és török eseményekkel függ össze. Az amerikai stra­tégákat nyugtalanítja, hogy mindmáig nem tudták pó­tolni Iránból való kiűzeté­sük nyomán keletkezett vesz­teségeiket, Törökország ma szintén bizonytalan pont ah­hoz, hogy oda helyezzék el radarbázisaikat, a Szovjet­unió, a szocialista világ kato­nai megfigyelésére. Kézenfek­vő megoldásnak tűnhet hát a méreteinél fogva különben is jobban ellenőrizhető Cip­rus. Nem is haboztak, az amerikaiak máris áttelepítet­ték az Iránban leszerelt be­rendezéseik egy részét, s a ciprusi angol támaszpontok­ról indulnak felderítő útjuk­ra az U—2 és SR—71 típusú felderítő repülőgépek is. Az amerikai, illetve NATO- elképzelések szépséghibája, hogy Ciprus görög, illetve tö­rök közössége mindmáig nem tudott szót érteni kapcsola­taik jövőjében, ez pedig ál­landó feszültségforrásul szol­gál a NATO délkeleti szár­nyán Törökország és Görög­ország között. Ezért az ame­rikaiak tavaly novemberben 18 pontos rendezési javaslat­tal, amolyan ciprusi Pax Americanával álltak elő. A javaslat szövetségi kormány, továbbá autonóm görög és török körzetek létrehozását és — bizonytalan, homályos megfogalmazásban — a görög ciprióták szabad visszatelepü­lését helyezi kilátásba a törö­kök által 1974-ben megszállt területekre. A közel-keleti mintához hasonlóan az ame­rikai rendezési javaslat nagy­vonalúan „átlépi” az ENSZ Ciprusra vonatkozó határo­zatait, s az egész rendezést a világszervezet teljes mellőzé­sével képzeli el. Kurt Waldheim az idén áprilisban terjesztette az ér­dekeltek elé rendezési terve­zetét, amelyet a görög és a ciprusi sajtó ismertetett. E tervezet legfontosabb pontjai a következők: — Kyrenia és környéke tö­rök fennhatóság alatt marad, de a törökök által megszállt, úgynevezett északi zóna töb­bi körzeteiben biztosítják a görög menekültek számára a hazatérést, — a Karpaso-félszigeten (Ciprus északkeleti csücské­ben) a görög ciprióták saját ellenőrzésük alatt álló kan­tont alakítanak ki, — a két népközösség saját bírósági szerveket hoz létre, de ezektől függetlenül műkö­dik egy szövetségi bíróság is, — Cipruson egyetlen sze­nátus és egyetlen parlament működik, és ezek határozatai a görögökre és a törökökre egyaránt érvényesek, — mindkét közösség meg­őrzi saját rendfenntartó erő­it, emellett szövetségi rendőr­séget is felállítanak, — a két szövetségi állam­ból létrehozott föderáció élén görög elnök és török alelnök áll, de mindkettőjüket a cip­rusi nép választja meg. Bár a jelek szerint a cipru­siak nem egységesen reagál­tak a javaslatokra, a két kö­zösség vezetője lényegében a világszervezet főtitkárának tervezetét tekinti tárgyalási alapnak, s nem az amerikai­akét. Ciprusi testvérpártunk, az AKEL, a centrista irány­vonalat követő EDEK párt­hoz hasonlóan elvetette az amerikai elképzeléseket, Athénban pedig még az ult­rajobboldal sem tudott egy­értelműen azonosulni azok­kal. A törökök körében több kétkedő nyilatkozat látott napvilágot Waldheim elkép­zeléseivel kapcsolatban, el­sősorban a saját rendfenntar­tó alakulatok megmaradása miatt, hiszen a törökök szám­szerű kisebbségben vannak Cipruson, amiből egyenesen következik, hogy nekik min­denképpen kisebb kontin­genssel kell számolniuk. A tárgyalások megkezdése előtt azonban zavart okozott az a gesztus, amivel a görög ciprióták szabadon engedték börtönéből Nikolasz Szamp- szont, az 1974-es Makariosz- ellenes puccs ultrajobboldali vezéralakját (aki a Görögor­szággal való egyesülést akar­ta puccsa révén végrehajta­ni). Szampszont húsz évre ítélték, s most az NSZK-ba távozhatott, hogy állítólagos tüdőbetegségét gyógykezeltes­se. Az 1974-es ciprusi pün­kösdi király (nyolc napig ne­vezhette magát a szigetor­szág elnökének) becsületsza­vát adta, hogy „amint meg­gyógyul, visszatér és folytat­ja büntetésének letöltését”. Ám megfigyelők kétlik, hogy ez a bizonyos ..gyógyulás” és visszatérés valaha bekövetke­zik. Mindenesetre sokan úgy vélik, hogy Szampszon távoz- tával talán egy újabb aka­dály hárult el a tárgyalások útjából. H. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom