Kelet-Magyarország, 1979. május (36. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-27 / 122. szám
1979. május 27. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Barátság és közérzet Ajándékba kaptam egy könyvet, melybe barátom a következő sorokat írta: „Arisztotelész szerint a barátság a legfontosabb emberi vonzalom. Barátok nélkül ugyanis senkinek sem lehet teljes az élete, még ha minden egyéb jóban része is van.” Tudunk olyan mély, igazi, teljes életre szóló nagy barátságokról, mint amilyenek Marx és Engels, vagy Lenin és Gorkij között alakultak ki. Arany János és Petőfi levelezéseiből is a kölcsönös szeretet, tisztelet, a vonzalom és ragaszkodás sugárzik. Olyan emberek sajátja ez, akik azonos nézeteket vallanak, az élet nagy és kisebb kérdéseiről hasonló módon gondolkodnak. Az embernek kell megvédenie „legkedvesebb madarát” Lesz-e gólyánk 2000-ben? A gólya életképes faj: ahol kedvezőek a feltételek (elsősorban nem üldözik), ott ma is előfordul a hatfiókás fészekalj. (A szerző felvétele.) Régen az emberek között az osztálykorlátok akadályozták, hogy igazi, mély barátságok kialakuljanak. Falat emelt közéjük a társadalmi hovatartozás. Külön világban éltek, s e külön világ törvényei szerint cselekedtek. Nemcsak a családok kapcsolatát jellemezte a közmondás: guba gubához, suba subához, hanem az emberek viszonyát is. Hogyan is ülhetett volna egy asztalhoz az úr és a szolga, a proletár és a tőkés? Nem volt véletlen az a mondás sem, hogy madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg. Mit is keresett volna a szürke veréb a színes „tolla- zatúak” társaságában ? ! S ha véletlenül ideig-óráig közelebb is kerültek egymáshoz más osztálybeliek, a szegényebbnek gyorsan rá kellett döbbennie, hogy nem érdemes az urakkal egy tálból cse- resznyézni. Nemcsak a szólásmondás tartja: az élet is igazolja, hogy az igaz barát a bajban is barát. Ez pecsételi meg az egymáshoz közel álló emberek bensőséges kapcsolatát. Valójában mi is a barátság? Melyek a kritériumai? A barátság kölcsönös ragaszkodáson, lelki közelségen, közös érdeklődésen nyugvó kapcsolat. Kialakul azonos nézeteket, eszméket valló, azonos „hullámhosszon” gondolkodó emberek között, akik azonos célokért küzdenek. Milyen az igazi barátság napjainkban? Hogyan vallanak erről munkások, értelmiségiek, „kisemberek”? Érthető, hogy nehezen oldódtak, hiszen legbensőbb titkaikba avattak be. Egy munkás így vallott erről a Szamos menti Állami Tangazdaságban : „Amikor megtudta a barátom, hogy a kisfiam súlyos beteg, és külföldről csak drága pénzen szerezhető be a gyógyszer, a szocialista brigád minden tagjával beszélt. Megbeszélte velük, hogy segíteniük kell. Azt a pénzt, amit a kollektíva jutalomképpen kapott, felajánlották. Hogyan is hálálhatom én ezt meg a barátomnak, és a kollektívának? Ne kerüljön sor hasonlóra, de ha segítségre szorulnának, nem lenne áldozat részemről sem, amit értük tennék.” Minek is lehetne nevezni azokat a házakat, otthonokat, amelyeket a szocialista brigádok tagjai szabad idejükben társaiknak emeltek? Ezek a barátság házai, a barátság szimbólumai. Tudok ilyenről Nagyhalászon és sokfelé a megyében. És olyan esetről is Nyírbátorban, a növényolajgyárban, amikor az egyik munkás lábát amputálni kellett és a lakatosok, esztergályosok, marósok, a barátai fogtak össze segítésére. Saját maguk tervezték meg neki a tolókocsit, amelynek használatával még kisebb munkát is el tud végezni! K. J. fiatal üzemmérnök arról a barátságról vallott, amely M. J.-vel már húsz éve tart. „Az igazi barát a másikért még az ingét is leveti, ha kell. Együtt jártunk óvodába, iskolába, egymás „szájából ettünk”, s ha bajban voltam, ott állt mellettem. Jó érzés tudni, hogy van az embernek barátja, biztos támasza. Azonos az érdeklődésünk a műszaki kérdésekben is, azonos a világról vallott felfogásunk is. Szinte azon kapja magát az ember, ha beszélget, hogy ő is azt akarta mondani arról a dologról, amit a másik már ki is mondott.” Elmesélte, hogy több újítása van. Ezek közül egy sem valósult volna meg, ha nem köt barátságot villany- szerelővel, lakatossal. Hosz- szan gondolkozott a kérdésen B. Ottó, 25 éves műszerész, míg röviden így fogalmazott: „A barátság a legbizalmasabb viszony.” És megnevezte a legbensőbb barátját, aki ugyancsak műszerész. „Mindent meg tudunk egymással beszélni. Nincs titkunk egymás előtt. Én marxistának vallom magam. <ü> is. Ez a nézetazonosság szerintem nagyon fontos. Tíz éve tart már ez a barátság, és kipróbáltuk a bajban is. Ügy érzem, mindenben számíthatok Gy. segítségére.” B. Mihályné, a fiatal adminisztrátor asszonyka ezt vallotta : „Kölcsönös segítésen, megértésen alapulhat csak az igaz barátság. Álljon bajban is az ember mgllett a barátja. Ne elsősorban anyagilag segítsen. Olyan legyen, akinek az ember kiöntheti a szívét- lelkét. Kitárulkozhat előtte.” Ezután vallotta be, hogy neki nincs igaz barátja. „Van ismerősöm, értelmiségi, diplomás, össze is jár a családunk, el tudunk kellemesen tölteni egy-egy estét, barátkozunk, szórakozunk, de ez nem az igazi. Ennél több kell az embernek.” Dr. H. fiatal jogásznő, ezt válaszolta kérdésemre: „Jól rátapintott, mert úgy érzem az igaz barát nagyon hiányzik. Csalódás ért. Azt hittem, megbízhatok valakiben. Később rádöbbentem, hogy nem igazi barátom.” A nyíltszívű, gyorsan kitárulkozó, titkait felfedő és azokba a nem barátokat is beavató emberek sérülékenyek. K. Zs., 65 éves nyugdíjas munkást viszont a barátság is élteti. V. S.-sel immár ötvenéves barátság fűzi össze. Együtt építették családi házaikat is. És most, miután a kalapácsot letették, felvették a permetezőgépet. A kiskerteket együtt gondozzák, művelik. „Kitölti az életemet, az időmet, nem vagyok egyedül, nem érzem a társtalan- ságot.” Ha fel is lelhetők a zárkózottság, az elidegenedés jelei, tapasztalható a barátság értelmezésének a kitágulása is. A barátságot ápolni szükséges. Milyenek a mi „barátságépítkezéseink”? Éppen a testvéri osztályok és társadalmi csoportok közeledésének eredményeképpen szélesednek, mélyülnek. Nem ritka ma már az orvos és a munkás között kialakult, mélyülő barátság. Nem feltűnő az sem, ha egy mérnöknő a szakmunkás feleségével érti meg magát a legjobban. Kialakul és tartós lehet a barátság a mester és tanítványa között. A főépítésvezető beszélte, hogy egyik legkedvesebb tanítványával érti meg magát a legjobban. Évekig nevelte, tanította, úgy érezte, világnézetileg is a legközelebb áll hozzá. És természetes, hogy mindenbe, még a családját érintő legbensőbb titkokba is beavatja. S vajon miért van az, hogy két ember megérti egymást? Azért, mert benső kapcsolatuknak nem az érdek az alapja. Az igazi barátság önzetlen. Az embernek önmagához való viszonyából kell származtatnia a máshoz való barátságát is. A barát a második énünk. Ennél közelebb senki nem állhat hozzánk. Éppen ezért sok barátja nem is lehet az embernek. Nem vagyunk egyformák. A barátságra való képességeink is különbözőek. Vannak könnyen és nehezebben barátkozó típusok. Fontos a kapcsolatteremtő képesség, az ebben megnyilvánuló álhata- tosság és e viszonyt meghatározó bensőségesség. H. É. elmondta, ő jó kapcsolatteremtő, gyorsan köt barátságot, kapcsolatai mégis gyorsan ellobbannak. Miért? Mert nem találta meg az „igazit”, csalódott, s ez akadályozza újabb baráti kapcsolatok keresésében. Lehet valakinek tartós, de kevéssé bensőséges kapcsolata, s akadnak olyan emberek is, akik kimondottan rossz kapcsolatteremtők, de ha kialakul a barátságuk, az mély és érzelem-, értelemdús. Egy bizonyos: barátokra mindenkinek szüksége van. Csak a barát előtt tárulkozik ki az ember, ilyenkor köny- nyít gondjain, megosztja örömét, támogatást kérhet és várhat. Barátja válogatja, kinek mire kell, mire jó a barátság. Van olyan ember, aki saját énjét látja benne, mások a tanítómestert és syá- molítót keresik. És vannak olyanok is, akiknek azért életelemük a barátság, hogy gondoskodhassanak valakiről. De bármilyenek legyenek is az egyénileg átélt baráti érzések, azok tartalma végső fokon mindig a társadalomban uralkodó értékrendszertől, közérzettől függ. ALIG HISZEM, HOGY LENNE EMBER, aki ne örülne a gólyák hazaérkezésének és egyáltalán mindazon természeti jelenségek összességének, melyek a tavaszt jelentik. A gólyák érkezése az elmúlt évtizedek és századok alatt azonban nemcsak a tavasz érkezését jelezte, hanem a ház hűséges „lakójának”, népünk „legkedvesebb madarának” a hazatérését is, mely madár élete és az emberi élet közt olyan sok párhuzamosságot ismert meg az ember, hogy gyakran választotta eszméi példaképének. A nagy útról hazatért gólyáink sorsának alakulását az utóbbi évtizedekben, elsősorban a szakemberek egyre nagyobb nyugtalansággal figyelik. Nyugtalansággal, mert a lassan közismertté váló tények szerint gólyáink száma rohamosan csökken. Az utóbbi évtizedekben az európai gólyanépesség 20—50 százaléka elpusztult. Svédországban, Svájcban, Hollandiában és Dániában az állomány vagy teljesen, vagy csaknem egészen eltűnt. A kutatások ösz- szesített eredményei szerint a gólyapusztulás kelet felé terjed és aggasztó méreteket ölt. A megbízható számok ösz- szehasonlítása alapján a magyarországi gólyanépesség helyzete az alábbi szomorú képet mutatja? 1958—1974 között a gólyák száma 33 292- ről 16 397-re csökkent, azaz 16 év alatt a gólyák 50,9 százaléka kipusztult. A tragikus helyzetet még világosabbá teszi az a tény, hogy az évi szaporulatban mutatkozó veszteség 16 év alatt gyakorlatilag 60 százalék. A FENTIEKBŐL KÖVETKEZIK, hogy ha az elmúlt 20—30 év alatt a Kárpátmedence gólyaállományának 50 százaléka elpusztult, akkor az ezredforduló éveiben a gólya Magyarországon a legritkább madarak közé fog tartozni. Tudnunk kell, hogy a gólyák pusztulása nem valami örökletes degenerációs tényezők eredményeként mutatkozó jelenség. A gólyanépesség pusztulásának oka életkörülményeik gyors és kedvezőtlen irányú megváltozása a költőterületen (Európában), a telelő területen (Afrikában) és az oda-, illetve visszavezető útvonal veszélyeinek növekedése. Ezeken belül kihangsúlyozódnak a civilizációs komplexhatások (a táplálékot jelentő állatok óriási területeken való mérgezése, az elektromos vezetékek hálózatának rendkívüli sűrűsége, a régi típusú kémények, tetőszerkezetek eltűnése, óriási méretű természetátalakító tevékenységek stb.), valamint az emberi magatartás velük szemben kedvezőtlen irányú megváltozása. A civilizációs hatások elkerülhetetlenek, a káros tényezők egy részéhez azonban az európai gólyák viszonylag gyorsan alkalmazkodtak: fészkeiket előbb csak szórványosan, ma már tömegesen rakják a villanyoszlopokra, növekvő fokozatossággal térnek át a szárazföldi eredetű táplálék fogyasztására és megbarátkoztak a mezőgazdasági gépek közelségével is. Az emberi magatartás kedvezőtlen irányú megváltozásához (üldözésükhöz és zaklatásukhoz) azonban nem tudnak„,alkalmazkodni. Hogy e körülmény mennyire károsítja a gólyanépesség alakulását (fészkelés és utódnevelés), arról személyes vizsgálataim győztek meg. A SZÁZADOKON KERESZTÜL IDEÁLIS fészkelési lehetőségeket biztosító gazdasági épületek (főleg a szalmával, náddal fedettek) törvényszerűen eltűnnek. Következésképp a gólyák lakóházakra, középületekre, fákra, villany- oszlopokra telepednek, illetve telepednének! A házakról és a még meglévő gazdasági épületekről ugyanis a legtöbb helyen igen változatos módon és eszközökkel riasztják el a gólyákat, vagy teszik lehetetlenné fészkelé- süket. Ennek számos változatát figyeltem meg és fényképeztem le. A legkifejezőbb: kéményre épített vastőr, mely hűen tükrözi a gazda magatartását. A gólya hasznos tevékenységéről e helyen szólni sem érdemes, mert az minden kisiskolás könyvében megtalálható. A felsorolt „súlyos” esztétikai (?) és anyagi károkért pedig a gólya jelentős „házbért” fizet, amit, sajnos, a tudatlan szűklátókörűség semmire sem értékel. Külön ben azzal az erővel, amellyel a vastőröket, szél által működtetett kelepelőket, csengős szerkezeteket, szögesdrót-há- lózatot stb. felszerelik a kéményekre és a háztetőkre, a rongálást is hosszú évekre kijavíthatnák, s félévenként az úgynevezett szemetet is eltakaríthatnák. Vajon parasztságunk anyagi jólétét és esztétikai érzékének kielégítését a gólyák olyan fokon károsítják, hogy a fajt halálra kell ítélni? Nem érdektelen talán, ha e helyen idézzük Osváth Pál pontosan száz év előtti és bizonyára nemcsak Bihar megyében érvényes megállapítását, miszerint a „gólya iránt oly kegyeletes a nép, hogy valóságos áldásnak tartja mindenki, ha házára fészkel és azt bántani illetlen dolognak tartatik”. A civilizált, a jómódú, rádiót hallgató. tévét néző, könyveket olvasó, 8—10 osztályt végzett emberek számára elviselhetetlenek lennének a gólyák? A FALUSI ÉRTELMISÉG SZÁMÁRA aligha akad a szolgálatnak szebb és jobb lehetősége, mint hozzájárulni a természetvédelem elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldásához. A gólyák megmentéséről lévén szó, egy-egy falu gólyaállományát a tanári kar a tanuló ifjúsággal és az agronómusok segítségével nemcsak nyilvántartásba vehetné, hanem aktív védelmét is megszervezhetné. Alkalmas épületekre mesterséges fészekalapot helyezhetnének el, sőt egyes országok példájára a termelőszövetkezetek segítségével helységenként néhány jól kitámasztott oszlopot állíthatnának fel, egy-egy rossz kereket helyezve azok csúcsára. A többi már „magától menne”, hiszen a gólyák alkalmazkodásra képesek, és szívesen fogadják az ember segítségét. Ugyanakkor a gólyák nem rongálnák az épületeket és nem kényszerülnének villany- oszlopokra sem, ahol örökös életveszélyben vannak. A falusi iskolák természet- barát köreinek ideális témája lehetne a helységek gólyái fészkelőhelyének biztosítása, érkezésük, távozásuk, fészke- lésük, szaporodásuk, táplálkozásuk és viselkedésük, azaz teljes biológiájuk megfigyelése és nyilvántartása. Ha valaha időszerű volt idézni Herman Ottót, akkor itt és most érdemes: „Aki bekötött szemmel a tudatlanság nevű kakasülőn hallgatja a rét hangját, annak legfeljebb kellemetlen lesz a tücsök kri-kri-je, az a sercegés, ke- replés és dongás; de ha leszáll onnan, részről részre megtekinti a kis világot: onnan az értelem magaslatára jut, ahol megtudja, hogy a legparányibb lény is teljes értékű tényezője annak az örök rendnek, melyet természetnek nevezünk.” Ami pedig azt a kérdést illeti: hogy a gólyát a törvény védi, csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy igen sürgősen el kell jönnie mindnyájunk érdekében annak az időszaknak, amikor a gólyát és a többi természeti lényeket nem az írott betűnek, hanem annak az embernek kell cselekvő módon védenie, aki a természet fajainak százait pusztította ki vagy juttatta a kipusztulás küszöbére. A természet törvényeit ugyanis sem megváltoztatni, sem figyelembe nem venni, büntetlenül nem lehet. Dr. Kováts Lajos, Tiszadob Szocializmust építő világunkban a társadalmi osztályok és csoportok közeledésével, testvéri szövetségük révén nemcsak a pár, hanem a barátság választásának lehetőségei is kibővültek. Nem akadályozzák falak, korlátok, melyek a régi világban elkülönítették az embereket egymástól. De vajon élünk-e megfelelően ezekkel a lehetőségekkel? Farkas Kálmán KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
