Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-01 / 77. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. április 1. o VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Élei a tanyán A Magyar Tájszótár 1836. évi kiadása így írta körül a tanya jelentését: „Tanya — pásztorok, mezei emberek szállása, vagy laka”. Ma ez a meghatározás már megyénkben sem állja meg a helyét, vagyis nem egészen pontos. Sza- bolcs-Szatmár megyét számos monográfia, tanulmány és riport a tanyás megyék közé sorolta. A mai tanácsi szakemberek hivatalos szóhasználatában a „tanya” helyett a „külterület” vált szokássá. Nos, megyénkben még most is több mint százezer ember él külterületen. Életmódjuk élet- színvonaluk alaposan megváltozott, de a tanyán élésnek még megvannak a hátrányai. Számos országos és megyei határozat született e hátrányok csökkentésére. MAGYAR ÍRÓK A FORRADALOMBAN Juhász Gyula: Á munkásotthon homlokára Kli itt belépsz, templomiba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy menedéke, Embert egekbe emelő, A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke ő. Csak az bitang és az hazátlan, Ki here módra él magában! Ki itt belépsz, jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe, Hogy legyenek mind boldogok! Hogy a gyalázott Ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt ikiimégysz, vidd diadallal A mély hitet, Vidd szerteszét! Dolgozni föll mind, lankadatlan, Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más, Csak aki alkot, aki munkás! „Ptros zászlónak a reményt" Márton István megyei főépítész bőséges információkat tartalmazó kimutatásai és felmérései szerint a külterületeket több szempontból osztályozták, kategorizálták. Erre a megkülönböztető osztályozásra 1975-ben került sor. Mint mondja, az idő szempontjából megkülönböztetünk stagnáló tanyákat, lassan csökkenő (20—30 év alatt), gyorsan csökkenő és nagyon gyorsan csökkenő tanyákat. Az utóbbiakat egy-két éven belül felszámolják. A megyei tanács határozata értelmében harminckilenc tartósan fennmaradó tanyát jelöltek ki. Ilyen például a Nyíregyházéhoz tartozó Rozsrétszőlő, a Balkánjaihoz tartozó Cibakpusz- ta, a Nyírpazonyhoz tartozó Kabalás. A tartósan fennmaradó tanyák fejlesztésére a tanácsok a lehetőségükhöz képest gondot fordítanak, ezekre a helyekre építési engedély is kiadható. „A tartósan fennmaradónak nem jelölt tanyákból van több” — mondja a főépítész. Ezeken a településeken a lakóépületek alapterületei 25 négyzetméterrel bővíthetők, ha ezáltal új lakások nem jönnek létre. Az összesítő adatok szerint a külterületek ' villamosítása befejeződött, a kisebb, szétszórt településekre azonban még nem ért el a villany- vezeték. Sokat javult a kereskedelmi ellátás, a főépítész alapvetően fontosnak tartja a bekötőút-hálózat kiépítésének folytatását. Kanyarodjunk vissza egy kicsit a múltba. Megyénk szülöttei: Móricz Zsigmond és Váci Mihály gyakran és szívesen választották témául a tanyai élet bemutatását. A költő egyik versében leírta, hogy a petróslámpák mellett, borongó félhomályban sok-sok kérvényt és levelet megírt a parasztoknak. A tanyai iskola, pontosabban a tanító szinte az egyetlen közvetítője volt a világ eseményeinek. Erdei Ferenc Magyar tanyák címmel átfogó könyvet írt a harmincas évek tanyavilágáról. Az író- politikus 1951-ben tartotta székfoglaló előadását a Magyar Tudományos Akadémián. A megyénket is érintő székfoglalónak ez volt a címe: „A tanyarendszer kérdései a mezőgazdaság szocialista átszervezésével kapcsolatban.” Az említett könyvben egyebeik között ezt írta Erdei Ferenc: „A nyírségi bokroknak szőlőhegyei vannak. Van itt szabálytalan csoportos halmaz, van kétsoros út- melletti bokor, van tó körül elhelyezkedő (köraüakú forma, van utcákat alkotó faluforma. De egyformán jellemző mindegyikre, hogy nem a Nyíregyházára vezető sugaras főutak mellett fe- küsznék a bokrok. Az itt élők úgy termelnek és úgy élik hétköznapjaikat, mintha falusiak lennének és úgy járnak piacra, úgy mennek a templomba és úgy élik le nyugalmi Idejüket, mintha nyíregyháziak lennének. Mindez azért lehetséges így, mert nem falusiak és nem városiak nyugati értelemben, hanem egy sajátságos magyar agrárvárosi szervezetnék, a tanyás városnak a polgárai”. Az író a negyvenes évek elején a tanyapolitika jövőjét is felvázolta. „A tanyák falvasítása” címmel ezt írta: „Vagy össze kell telepíteni a tanyákat, hogy tömör falu legyen belőle, vagy a szétte- lepülés fenntartása mellett önálló társadalmi, igazgatási gócot kell létesíteni a tanyák között, hogy ekörül szórványfalusi egységgé szerveződjenek”. Nos, ebben az elképzelt formában alakult megyénkben egy község: Nyírtelek. A tanyák „váro- siasításáról” is cikkezett az író. Gondoljunk csak Borbányára, amely ma Nyíregyháza szerves része. • A híres toliforgatók által megörökített szőlőhegyeknek és lámpás iskoláknak a valóságban már alig van nyoma. A direkttermő, „népbutító” szőlőtőkéket kiforgatta az eke, a kültelki iskolákat körzetesítették. Ahogy Üjfe- hértót elhagyva Hajdúdorog irányába haladunk, a Kovács-tanya előtt találunk egy sárgára meszelt, jellegzetes épületet: valaha iskola volt, már rég nem tanítanak benne. Az iskolához kőhajitásnyira egyforma szolgálati lakások sorakoznak katonás- rendben. A kö- vesút másik oldalán a Kovács-tanya a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság üzemegysége. Tipikus helye ez a modern mezőgazdaságnak. A gazdasági dolgozók gyermekei — kevés kivétellel — tanyai kollégiumiban laknak. A „Váci-féle” iskolától oly messze van ez a kollégium! Néhány gyerek naponta bejár az újfehértói iskolába, de nem ám gyalog, kacska- ringós gyalogösvényeken, hanem a gazdaság autóbuszán. A távolság egyébként bő hét kilométer. . Az egyik szolgálati lakást nemrégiben egy fiatal lánynak, László Annának utalták ki A tanya üzemi konyháján szakácsnő. Apja halála után rá szakadt a család- fenntartás gondja. Édesanyja könnyebb munkát végez a gazdaságban, két testvére még iskolás. A családfenntartó húszéves lány borongós arccal emlékezik vissza a szülői házra, ahonnan ide költöztek. A nádfedeles házikó egyetlen szobából, konyhából és kamarából állt. A zsúfolt helyiségben lámpafény mellett tanult, úgy végezte el a nyolc általánost. A szolgálati lakásba bevezették a vizet, nem kell kútra járni. A tv és a rádió idehozza a nagyvilág híreit. A lány udvarlójia, illetve vőlegénye szintén itt lakik a tanyán. Hétvégeken bejárnak az újfehértói művelődési házba szórakozni, táncolni. Azt mondja, hogy öltözködésük és viselkedésük után senki idegen nem mondaná meg, hogy tanyáról érkeztek a nagyközség központjába. Üjfehiértó és Nyíregyháza között, a régi négyes főút két oldalán húzódik Butykasor. A jókora kültelki település a megyeszékhelyhez tartozik. Ügy középtájon található a bolt. Érdekes, hogy a tulajdonos a Nagykálló és Vidéke ÁFÉSZ. A nagykál- lóiak boltja zsúfoltabb már nem is lehetne. A korszerűtlen tárolásnak az áru, pontosabban a vásárló láthatja kárát. A régi főúton és rissz-rossz dűlőutakon mintegy nyolcszáz vásárló látogatja a boltot. Sokan kerékpáron érkeznek ide, most is négy kerékpárt támasztottak a bolt előtti oszlopnak A boltvezető nő azt mondja, naponta ötven liter tejet árul, a heti húskerete 80 kg sertéshús. Két hűtőgépnek is helyet szorított a parányi helyiségben, s látható örömmel mondja, hogy alapvető élelmiszerekből nincs hináy. Az egyik hűtőgép tetején kávédaráló látható, a kávé az ittenieknek is „nemzeti italukká” vált. A Butykasor elején lakik a 77 éves Gombos Zsigmond- né. Régimódi háza előtt terebélyes eperfa árnyékol. Az idős asszony tanúja sok-sok változásnak, népdalok, tirpák történetek tudója. Emlékszik még a közös összejövetelekre, meg arra is — ne szégyeljük leírni —, hogy évtizedekkel ezelőtt nagy volt a torzsalkodás, meg- megvillant a bicska. Most a csendet, a nyugalmat élvezi, nyugdíjából az állattartás mellett jól megél és kíváncsi a rádió híreire. Egy korszerű, falusi jellegű házban lakik Tóth Jó- zsefné. Azért nincs bent nyíregyházi munkahelyén, mert héthónapos terhes és az orvos kiírta táppénzre. Pihen. Azt mondja, a szomszédos Roszrétszőlőről jött ide férjhez. Szülő tanyáján minden szombaton diszkót rendeznek a fiatalok, éjfélig is eltart a csendes, kulturált tánc. Itt a Butykasoron nincs lehetőség szórakozásra, de naponta négyszer megy busz a megyeszékhelyre és férje motorkerékpárjával a város hamar megközelíthető. Mindennel elégedett, a jövőjét is itt képzeli e‘l. Gyermekét majd a közeli osászárszállási óvodában helyezi el, s úgy fog járni dolgozni. De mintegy kontasztként hozza fel a sógornője esetét, aki a nyárikonyhában zúgatja a mosógépet. Azért mos itt, mert az ők tanyájára még nem ért el a villanyvezeték. Medve János erőteljes fiatalember a délutáni műszakba készülődik. A Papíripari Vállalat nyíregyházi gyárának dolgpzója. Segédmunkásiként sem keres keveset, felesége a gumigyárból jött gyesre. Gyári dolgozók, félig városi emberek. Azt mondja, hogy három éve beadták a lakásigényüket a városi tanácsra és most, hogy megszületett a második gyermekük is, esélyük van arra, hogy belátható időn belül lakást, emeletes lakást kapnak a városiban. Nincs kedvük tanyán élni és dolgozni, jövőjüket a megye- székhelyen képzelik el. ök költöznek a városba, szülei azonban maradnak iaz ősi házban. 1918. február 1-én újabb csapás érte a betegségektől gyötört, kudarcoktól sújtott Juhász Gyulát: a Vallás- és Közoktatási Minisztérium beszüntette tanári fizetésének folyósítását. A költő, ki az előző évben hosszú ideig kezeltette magát az idegkli- niikán, s most épp hogy csak lábadozik, arra kényszerül, hogy íróként, újságíróként keresse meg kenyerét. Mégsem az anyagi szorítás magyarázza elsősorban Juhász verstermő kedvének és publicisztikájának fölívelését. Az Októberi Forradalom győzelme, a legutóbbi hónapok hírei mind jobban éltetik a reményt: most már hamarosan vége kell legyen a négy éve öldöklő háborúnak; s a forradalomvárás is egyre tüzesebb a lelkekben. Juhász Gyula hittel és váratlan energiával veti magát a küzdelmekbe, s * a temérdek munka szinte többet ér az orvosságoknál: betegségről elfeledkezve írja verseit, új világot áhító-sürgető cikkeit a szegedi lapokba. Forradalmi reménykedésének legszebb és legismertebb dokumentuma a Magyar nyár 1918 című költemény, amelyhez cikkek sora csatlakozik. 1918 tavaszától 1919 nyaráig — a várakozástól a bukásig — tart a lázas forradalmi tevékenység időszaka Juhász Gyulánál; munkásságával ekkor előtte jár a haladó magyar irodalom legjobbjainak is. Az életmű egészében is oly jelentős időszakot Péter László, Szeged irodalom- történésze tudós kutatója önálló kötetben dolgozta föl, Juhász Gyula a forradalmakban címmel. Az 1965- ben megjelent monográfia bizonyság arra is, hogy a költő gondolkodásmódja, világlátása hónapról hónapra fejlődött, gazdagodott, ár- nyalódott, s a Tanácsköztársaság idején — nem tévedések és fenntartások nélkül ugyan — eljutott a forradalmi gondolat, a proletárhatalom igenléséig. Ezúttal csupán néhány mozzanatot emelünk ki Juhász fáradhatatlan munkásságából, jelezve az utat és irányt, ahogyan A Munkás- otthon homlokára című — szintén a legkiemelkedőbbek közé tartozó — verséig érkezett. Juhász Gyula 1918 novemberének végén, a Szabad Lyceum megnyitó előadásán Petőfi és a forradalom címmel tartott előadást; 1919 újév napján tartott újabb előadásának pedig már ezt adta címül: Petőfi és a kommunizmus. Ez utóbbi a nem sokkal korábban indult politikai, társadalmi és irodalmi folyóirat, a szegedi Tűz második irodalmi estjének műsorába illeszkedett. Juhász — többek között Oláh Gábor, Schöpflin Aladár, Bíbó Lajos mellett — a lap szorgalmas cikkírói közé tartozott. Petőfi öröksége és költészete természetes módon igen fontos része volt a polgári demokratikus és különösen a proletárforradalom időszakának. Számos verse jelent meg falragaszokon, versek és cikkek sora idézte szellemét, sorait, példa-érvénnyel idézték a forradalmak fiatal, alakuló irodalmának lelkes poétái. Juhász Gyula már a 48-as hagyományt lankadatlanul ápoló családban, gyerekként lett Petőfi-rajongó — s nyilvánvaló, hogy a Petőfi iránti elmélyült szeretete, a költő verseinek átélése is jelentékenyen segítette a forradalomhoz való közeledésében. Cikkel, emlékbeszéddel búcsúzott 1919 januárjában és februárjában Juhász az alig pár napja elhunyt költőtársától, Ady Endrétől. Az egykori piarista diák, ki világi tanáriként oktatott is piarista gimnáziumban, a kegyesrendlek szegedi iskolájának önképzőkörében is tartott előadást Adyról. Ady és Juhász viszonya, kapcsolata nem volt ellentmondásoktól, viszályoktól mentes, de a költő nagyságát Juhász az elsők közt látta, értette meg, s Ady forradalmiság_a is hozzájárulhatott világképének alakulásához. A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre március 22-én jutott el Szegedre, s három nappal később Juhász Gyula már közzé is teszi egyik legfontosabb publicisztikai írását, a Forradalmi Kis Kátét. A Káté 15 pontja aláírás nélkül jelent meg a Délma- gyarország első oldalán — Péter László tartalmi és stilisztikai jegyek alapján valószínűsítette Juhász szerzőségét. „Milyen a magyarországi proletárdiktatúra?” — teszi fel a kérdést az 5. pont. „A magyarországi proletár- diktatúra békés, vértelen és végső győzelme, minden lehetőségével bíztató önvédelmi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükség- szerű következménye és logikusan kapcsolódik bele abba a diadalmas világforradalomba, amely Európa keletéről 1917 tavaszán elindult és amelyhez fogható eseménye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta” — hangzik a felelet. Valóban jellemző itt Juhászra a kereszténység és kommunizmus összevetése, a békeszeretet és féltés, a világforradalom üdvözlése. A Káté utolsó pontja a forradalom jelszavát adja meg: „Rend, .munka, fegyelem és kitartás a végső győzelemig, amely az emberiség legnagyobb szabadságharcát befejezi, s ezzel megszüntet minden külső és belső szolgaságot és elnyomatást. Éljen a proletárok világforradalma!” A forradalmi proletáriátus megmozdulása lehetett volna Szegeden a május 1-i felvonulás, erre azonban a francia katonaság megszállta városban már nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság az országban hősiesen tartotta magát, Szegeden azonban májustól már az ellenforradalom az úr. A felvonulás helyett a Berlini körúton épített, egyemeletes Munkásotthon avatásával ünnepel május 1-én a proletariátus. A munka és a munkások otthonát, „a jövő nagy menedékét” július 15- én újra, új ünnepséggel nyitják meg, s itt már elhangzik az ugyanazon a napon újságban is kinyomtatott Juhász Gyula-vers, A munkásotthon homlokára. „A munka, a rend és a béke” — írja a költő, s szavai mintha csak a Káté utolsó pontját ismételnék: a forradalom jelszavát a forradalom bukása után is „Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt” — ez annak a poétának a hitvallása, aki a munkásosztály érdekeivel és világtörténelmi hivatásával végképpen azonosult, s aki — noha az elkövetkező esztendőkben mind sötétebb pesszimizmusba zuhant — soha nem tagadta meg a forradalmak alatti tetteit és nézeteit. Aki — törvényszerűen és jelképesen — a legnagyobb magyar proletárköltőnek, az induló fiatal József Attilának nyújt kezet. T. T. ■HMMUKanHmHMHBBNnwsmMnMnHB Ha a központosított tanyákon eladó egy ház, hamar megveszik. Mert a kintebbi településről a tanyát szeretők „beljebb” költöznek. A tanyán élők száma ha lassan is, de csökken. Sok tanyára, illetve sok tanyán lakóra azonban még sokáig szükség lesz. Akkor is, ha a mezőgazdaságot gépesítik, centralizálják. Éppen ezért — és nem csak ezért — a „tanyakérdést” nem szabad levenni a napirendről. Nábrádi Lajos Juhász Gyula (jobboldalt) a Délmagyarország szerkesztőségében. (Korabeli felvétel.) KM
