Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Fapecsét Hollókőről „...Hátamon a házam" Gyalogos vándortáborok úttörőknek Az irigyelt cigánygazda Kétkezi szerencse lyünk. Az ebédlőben, a színpadon szoktunk dolgozni — fejtegeti a műszerész. — Raktárinak egy üresen hagyott mellékhelyiséget használunk. Sajnos beázik, és már kétszer is víz öntötte el az értékes anyagokat. Szerencsénk, hogy a vállalat sokat segít. Januártól évi 6 ezer forintból gazdálkodunk. Valószínű, hogy végleges helyet is kapunk a volt KISZ- klulbban. Intarzia az ebédlőbe Ha megkapják a műhelyt, végre megvalósulhat a 12 lelkes klubtag programja. Tervezik, hogy diaképeket kölcsönznek majd a városi művelődési központtól. Művészeket hívnak meg beszélgetésre. Kérnek egy szákmai tanácsadót is, aki rendszeresen segíti a munkát. i Szilagyi István egy nonfiguratív kompozíció tervét mutatja. A 'klubtagok az ebédlő falára szánják a 8 méter hosszú intarziát. Olyain lesz, mint egy üvegberakás, és több hónapos munkával valósulhat meg. Feltéve, ha az ötlet megtetszik a vállalat vezetőinek, s a hivatalos zsűri is elfogadja a tervezett mintát. — Nem akarunk giccseket gyártani — szögezi le a klubvezető. — Köztünk senkinek sincs ugyan képző- művészeti végzettsége, de munkáinkat kivétel nélkül zsűri Zteitjük a VMK-ban. Legalább 5 év kell, míg eldől, hogy egyáltalán érde- mes-e ezzel a hobbival foglalkoznunk. Az intarziákat egyébként nem eladásra, hanem a magunk kedvére készítjük. Házi Zsuzsa Nem zökkenő nélkül, nagy türelemmel, sok fáradozással, de változik a cigányság. A munka teszi őket is emberibb emberré. Készül az intarzia. (Gaái Béla felvétele.) Csikós Balázs Nem ördöngösség az intarzia Zsűrizett kedvtelés Borotvapenge szalad a furnériemezen. Furcsa alakú csíkok, hullámok szakadnak ki az alapanyagból, és Szilágyi István keze alatt értelmes formát öltenek. A vámosatyai fatornyot mintázzák. „Csak megrajzoljuk..." Nem ördöngösség az in- tarziakészítés. A Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalatnál egy egész klub: 4 nő és 8 férfi állítja ezt. — Mi „csak” megrajzoljuk, kivágjuk, fölragasztjuk a képet — fejtegeti Szilágyi István klubvezető. — A nehezét, az asztalosmunkát a Mátészalkai Szatmár Bútorgyár vállalta. Bútorlapra préselik, hengerük, fóliázzák, fölcsiszolják az intarziát. — Végezetül egészen finom csiszolópapírral lesimítjuk a felületet, majd lenolajakkal kenjük át — szól Bodnár Jutka. —. Ettől tompa fényt kap. és az olaj elővarázsolja a fa gyönyörű, természetes színeit. Nem úgy, mint a nitrátlakk, amely tükrös felületet ad. Legjobb a diófurnér Az alapanyag: a bútorok borítására használt furnér- lemez. Mikó Sándorné, Bodor Tibor, Tóth László és a többiek úgy tartják, hogy a diófurnér a legjobb. Megfelelő a cseresznye, a kőris, de használnak tölgyet, jávort, mahagónit is. Tavaly 4 ezer 300 forint értékű anyagot kapott a Mub a szakszervezeti bizottságtól. Ez 12—14 embernek egy esztendei munkára elég. — Legnagyobb gondunk, hogy nines megfelelő műhebüszke hangsúllyal mondja, hogy amit látunk — a bútorok, a fürdőszoba, a televízió, a hűtőgép, — a munkájuk után van. — És mit szólnak ehhez, akik a telepen maradtak? — Hát kérem szépen, legyek-e őszinte? Nem nagyon járunk össze. Irigykednek. Azt mondják szerencsénk van. Mondom nekik, dolgozni kell. A termelőszövetkezetben nem irigykednek a tagok, a vezetők is szeretnek. Akármikor megszorulok. én mehetek az elCsak a második háromlépcsős feljárón nyílik az ajtó, ez a konyhába vezet. Egy húsz év körüli lány tesz- vesz a tűzhely körül. — Horváth Ilona vagyok — mutatkozik be. Jaj, ne tessenek a konyhába jönni, nem itt szoktuk a vendéget fogadni. Jöjjenek az első bejáróihoz. A Horváth család már régebben kikerült a cigánytelepről. A Szabadság Tsz-ben dolgoznak. Reggel olyan korán kelnek, hogy mire munkába kell menni, már ellátják a háztáji állatokat. Április 10-én adtak le négy szerződött bikát exportra, amelyért 74 ezer 990 forintot kaptak. Bár többen követnék példájukat — írja levelében Müller Ferenc, a gávavencsellői Szabadság Tsz háztáji bizottságának elnöke. Amíg Ilona ki kulcsol ja az előszobaajtót és elhelyezkedünk a mai kornak megfelelő berendezésű, szőmyeges szobában, elhadarja: „Azt hittam, Pestről jönnék, a munkahelyemről. Egy hónapja táppénzen vagyok. Üzemélelmezésnél dolgozom. Ahogy szállítottuk ki az Gávavencseilő, Báthori út 42. Betonlábazaton zöldre festett kerítés. A takaros, kétszobás ház udvarán szépen gondozott fiatal gyümölcsfák, hátul istálló, vele szemben sertésól. Az épületek mögött — a tavaszi szelek ellenére is — mértani pontosságú szénakazal áll, fogyasztó végén a vágóval nyesett meredek fal takarékos gazdára vall. Ennyit látni az utcáról Horváth János, az egykori hatgyermekes telepi lakos, most nyugdíjas tsz-tag portájából. mentek, megnősültek, ott is laknak. Két dologra büszkék: Pesten valamennyien befejezték a nyolc általánost, és egyikőjük sem részeges. A szülők az utca végén segítettek egy ismerősüknek Horváth János kedvenc hízóit eteti. nőkhöz előleget kérni, tudják, hogy ledolgozom. Közben a szomszéd kapu előtt egy fogat állt meg, a háztáji részére hoztak valamit. Két szép ló, mind a kettő mellett egy-egy csikó nyargal ász. — Itt a Feri fiam! — kiált örömében Horváth János. Módunkban van meggyőződni, hogy mindaz igaz. amit korábban az apja beszélt róla. Nagyon szereti a ’lovakat, még a szabad vasárnapokon sem nyusszik. legtöbbször néhány órára bemegy, megnézi hogy vannak a csikók, ellátta-e rendesen a lovakat, a váltótárs. Ferinek beceneve is van: Hüsi. így hívja a többi fiatal. Sörre, konyakra nem tudják becsábítani az italboltba, különösen nem munka közben. Ha megszomjazik, lehajt egy hűsít a presz- szó küszöbén, hogy félszeme akkor is a fogaton lehessen. Horváth János idő előtt lett nyugdíjas, gyomorbetegséggel leszázalékolták. A nyugdíj nem nagy pénz, 1165 forint havonta. Télen éjjeli- őrséget vállal, ez is jelent 1300—1400 forint pótlékot. Ezekben a hetekben pedig már az időjárást kémleli, mikor lehet kihajtani a háztáji gulyát. Őszig ez ad mellékkeresetet. Nemcsak Müller Ferenc levele dicséri a Horváth családot, a termelőszövetkezet vezetői és a községi tanácsnál is hasonlóan beszélnek róluk. Végső Zoltán tanács- titkár elmondta: a nagyközségben két évvel ezelőtt számolták fel végleg a cigánytelepet. Gávavencsellőn 450 cigánylakost tartanak számon. A munkaképeseknek mintegy 35—40 százaléka rendszeres, állandó munkán dolgozik. Legtöbben a költségvetési üzemnél helyezkedtek el. Itt külön cigánybrigád jván, közülük lett a brigádvezető is. Többen dolgoznak az ipari szövetkezetékben és a két termelőszövetkezetben is. Sokan vannak eljárók. Velük több a gond, mint akik helyben eresztettek gyökeret. Horváth Feri („Hüsi”) büszkén mutatja lovait. (Mikita Viktor felvételei.) ebédet, a gépkocsival karamboloznunk, óltört a lábam.” A falon színes fényképek. Középen a gazda katonakori képe. Ilona gyorsan számot ad öt testvéréről, a három fiúról és két nővéréről. Egyedül Feri van itthon, fogatos a tszrben. A többiek Pesten dolgoznak, építőiparban, üzemben, ki hol. Férjhezháztáji krumplit ültetni. Ahogy hazakerültek, porta- vizitre invitáltak. — Miért nem jöttek két héttel ezelőtt? — sajnálkozik a gazda. — Láthatták volna a négy bikát. A kitakarított istállóval szemben a disznóól nem üres. Hogy jobban lássuk, az öt hízót kiengedték. — Kérem szépen, nekem olyan anyám volt, aki gyerekkoromban iskolába járatott — magyarázza élete sorsát Horváth János. A telepen laktunk, de én nem sütkérezhettem a napon. Eljártunk a gazdákhoz dolgozni. Amikor jött a tsz, 1961- ben anyámmal együtt az elsők között léptünk be és ott miniket szívesen is fogadtak. A másik évben már ide költöztünk a cigánytelepről. A telket megkaptuk a községtől, a tsz fuvarral, mivel segített. Akkor még nem volt az a nagy kölcsön, mint amit most adnak a cigányoknak. Magunk erejéből van minden. Nem panaszkodik, inkább A SZOLOK ELŐSZÖR ELREMÜLTEK. HALLANI SEM AKARTAK RÓLA, HOGY 10—14 EVES LÁNYOK SÁTRAT VEGYENEK A HÁTUKRA ÉS A NYAKUKBA VEGYÉK A VILÁGOT. TÁBOROZNI A FIUKKAL? MÉG MIT NEM?! öt évvel ezelőtt ilyen kép rémlett fel a buji szülők előtt, amikor megtudták, hogy a gyerekek gyalogosan elindulnak táborozni. Az általános iskola egyik fiatal tanára, Császár István ked- veltette meg az itteni gyerekekkel a természetjárást. Ötödik éve készülnek a gyalogtúrára, az idén a Pilisben töltenek két hetet. T uristaszakkör A megyei úttörőelnökség táborozási és turisztikai szakbizottságában a gyalogos vándortáboroik egyre népszerűbbek. Évekkel ezelőtt csak a buji gyerekek, ma pedig már 16 úttörőcsapat fiataljai jelentkeztek megyékből a vándortáborba. Közülük csak 13-at fogadott el az országos úttörőelnökség. Meghatározott útvonalat jelölnek ki az ország különböző részem, és szállást turistaház-atoban, kollégiumban, sátorban, iskolában, er- dészházban adnak. Az ellátást viszont a gyerekek oldják meg. Amikor az első csoport ©1* indult Bujiról, alig jött ösz- sze 10—15 úttörő-turista. A zempléni kiránduló helyeken töltött ikét hétről viszont alig győztek beszámolni a résztvevők. Az iskolában turistaszakkört alakítottak Császár István vezetésével. Megismerkedtek a térképjelekkel, a jelzéseikkel, és a következő nyárra már komoly terveket szövögettek. Most már készültek a lányok is, mindenki szerzett hátizsákot. (Először volt, aki egy szatyorral indult el.) Szilvásvárad környékét cserkészték be, majd a következő évben már mesz- szebhre, a Cserhát - eldugott vidékeire szervezték az utat. Bátorságpróba — Nemcsak romantikus körülményeik közt töltenek a gyerekek két hetet, hanem közben sok érdekeset hallanak az adott helyről — mondja a fiatal pedagógus. — Ösagárdom például — Váctól nem messze — egy eldugott kis szlovák faluban a helybeliek megtanítottak néhány szlovák kifejezést a gyerekekkel. Másnap Rom- hányban pedig megkerestük a 250 éves mogyorófát, amit a legenda szerint Rákóczi Rodostóról küldött haza. Megnéztük a „döntetlenre” végződött 1708-as csata helyét is. Noha itt győztek a szabadságharcosok, mégis ekkorra tehető a visszavonulás kezdete. A gyalogos vándortábo- roknák van egy kialakult „törzsgárdája”, akiik már negyedik alkalommal tartanak a többiekkel. Most már válogatni kell a jelentkezők közt. Elsősorban azok mennek, akik tudnak alkalmazkodni egymáshoz, és 20—25 kilométeres túrákon is fegyelmezetten vesznek részt. A fáradtsággal imég nem kell számolniuk, hiszen pihenők beiktatásával az ötödik osztályos kislányok is bírják a tempót. — Egynegy ilyen kirándulás jó aslkalom a nevelési célok megvalósítására is. Az egyik gyerek javasolta, hogy éjszakai túrát is szervezzünk. Jó ötlet volt, kettőkor keltünk és az erdőből nézhettük végig a napfelkeltét. Bátorságpróbának neveztük el azt a vállalkozásunkat, hogy egy pár száz méteres erdei távot éjszaka egyedül kell megtenni mindenkinek. Nem kötelező, de soha nincs, aki kihagyná. - Este. egyedüli egy erdei ösvényen, ha ennek valaki egyedül nekivág, nem fog félni máskor sem az erdőben. Főzőcske a táborban Bányai Mária és a húga, Marianna már harmadik alkalommal túrázik a többiekkel. Eleinte őket is nehezen engedték el. — Pedig nagy élmény valamennyi út — meséli Marika — Hollókőn fapecsétet készített nekünk egy fafaragó bácsi. Jó dolog volt együtt lenni a barátnőkkel. — Főztünk is mindig, né- hányan maradtunk ott lányok, és friss vacsorával vártuk a többieket a táborban — teszi hozzá Annamária. » — Olyan élményekben lehet részünk, amilyenekből egyébként kimaradnánk — folytatja Urr Géza. — Becskén például a bányászkocsi- val jöttünk le a kőbányából. Évente az országban 18 ezer gyerek vesz részt vándortáborozáson, megyénkben 400-an töltik a szünidő egy részét gyalogos túrákon. A gyerekeik fizikailag megedződnek, idegen tájakat ismernek meg, nem utolsósorban pedig az egymásrautaltság révén jó közösségi emberré válnak. Tóth Kornélia KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. április 30.
