Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
i 2 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. április 22. Modern lakások Mátészalkán. GYERMEKCIPŐK, SÖR, STRANDCIKKEK Hét országból Szabolcsba Kishatármenti áruforgalom Pianínó és varrógép a Szovjetunióból, Romániából férfiingek, kerámiák, az NDK-ból függönyök, gyermekholmik, cseh sör, lengyel kötöttáruk, gyerekcipők. Ez a néhány termék csupán töredéke annak az árumennyiségnek, melyet a kishatármenti áruforgalom keretében vásárol a Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Vállalat. Koreából szalmaszatyor Ez az árucsere-kapcsolat elsősorban a választék bővítését szolgálja. Elsőként a Szovjetunióval és Romániával cserélt termékeket a vállalat 1971-ben. Csehszlovákiától és Lengyelországtól először 1975-ben érkeztek termékek. Egy évvel később Bulgária, majd 1977-ben az NDK is bekapcsolódott a kishatármenti kereskedelembe. több árukiválasztáson vett részt partnereinél, ugyanakkor árubemutatókat is szervezett. Legnagyobb partner: a Szovjetunió A kishatármenti kereskedelem keretében még tavaly megkezdődtek a tárgyalások a vállalat legnagyobb külföldi partnerével, a Szovjetunióval. Az idén közel 524 ezer devizarubel értékű hazai terméket szállítunk ki a szomszédos ország részére. Ettől kisebb összegű a behozatal — közel 476 ezer 500 devizarubel értékű. Főleg elektromos cikkeket, motorokat, zománcozott edényeket, elemeket, vodkát kapunk. A román féllel még most is tartanak a tárgyalások. Velük 300 ezer devizarubel értékű árut cserélünk ki. Szakembereik a közeljövőben választják ki termékeink közül a nekik megfelelőket. A kassai PRIOR vállalattal az idén lép előszpr kapcsolatba a Kelet Szövker. A tanácskozások április végén kezdődnek. Ugyancsak ekkor indul a közkedvelt cseh sör forgalmazása is, melyből a megállapodás szerint 25 ezer hektoliter érkezik. Hatszáz termék az NDK-ból Az NDK-val, Lengyelországgal, Bulgáriával áruházi hetek keretében cseréljük ki termékeinket. A partnerek közül az NDK kínálja a legnagyobb választékot, mintegy 600 féle árut — például lakásfelszerelési cikkeket, függönyöket. dekorációs anyagokat, fehérneműt, strandcikkeket. H. Zs. Az idei már a negyedik év lesz, hogy a vállalat egy távoli országtól, Koreától is vásárol — főleg a keresett szalmaszatyrokat, kéziszerszámokat, tornacipőket. 1979- ben a Kelet Szöv. Kér. 100 millió (!) forintos importforgalom lebonyolítását tervezi. Az együttműködés kétoldalú: nemcsak kapunk, de adunk is termékeket. A magyar cikkek közül még mindig a piperecikkek, mosószerek, italok és a Maggi leves- porkészítmények a legkeresettebbek a határon kívül. Az év első negyedében lezajlott a szerződéskötések nagy része. A Kelet Szövker. MÁJUS t-ÉN Nyitnak a strandok A hagyományokhoz híven május 1-én nyitnak a megye strandjai ebben az évben is. A tavi strand június 1-től fogadja a vendégeket. Addig folyamkavicsot raknak a vízpartra és a tóba, valamint utántöltéssel emelik a vízszint magasságát. Apró, n<".-j vényevő halakat telepítettek a tóba és a hidegstrand vízébe, így javul a víz biológiai egyensúlya. A nemrégiBÖRTÖN POKOLNÁK Védtelen nőre támadt Pokol Gyula 27 éves nyíregyházi lakost először 14 éves korában állították bíróság elé, s akkor javítóintézetbe utalták. Pokol nem sokat változott: 18, majd 20 éves korában ismét elítélték. December 22-én fizetésével a zsebében ült fel a gyár munkásszállító buszára, s minthogy indulás előtt jól feltankolt sörből és pálinkából, már részegen ért Nyíregyházára. Útja ekkor sem hazafelé vezetett, hanem a Halászcsárdába, majd a Kiskoronába és este nyolcig még jobban leitta magát. Hogy mi volt a további szándéka, azt állítólag emlékezetkihagyása miatt már örök homály fedi. tény. hogy Pokol este nyolc óra körül a Kelet Áruház sarkánál ácsorgott. Egy idős, 64 éves asszony rokonaitól épp ebben az időben tért haza Egyház utcai lakására Amikor Pokol meglátta, utánairamodott, megkérdezte tőle: hová megy, aztán hátulról nekiugrott, elkapta a torkát, földhöz vágta, fejét a kőbe verte. majd ismét fojtogatni kezdte. Csak egy pillanatra engedte ei Pokol az idős asszony nyakát, de ez elég volt ahhoz, hogy segítségért kiáltson. Szerencsére ekkor két fiatalember ért a környékre, meghallották a segítségkérést és futásnak eredtek a hang irányába. Egyikük, amelyik hamarabb odaért, látta, hogy szép szóval itt nem sokra megy, lerúgta Pokolt az idős asszonyról. Pokol a szemmel látható túlerőtől sem hátrált, támadásba lendült, de a két sportembernek már nem sok tennivalója akadt: megérkezett a rendőrség, tisztázták. hogy nem verekedésről, hanem segítségnyújtásról van szó, s Pokolt őrizetbe vették. Az idült alkoholista Pokolt nemcsak ezért állították bíróság elé, hanem azért is, mert míg börtönben volt, ottani keresetéből kifizették helyette volt feleségének két gyermeke utáni tartásdíjat, de szabadulása után Pokol egy fillért sem fizetett, minden pénzét italra költötte. A Nyíregyházi Járásbíróság Pokol Gyulát visszaesőként elkövetett súlyos testi sértés kísérletéért. garázdaságért és taTtási kötelezettség elmulasztásáért halmazati büntetésül 2 év 4 hónapi szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, elrendelte a korábbi büntetéséből kapott kedvezmény letöltését és kényszerelvonó kezelésre kötelezte. Az ítélet nem jogerős. ben Tatáról vásárolt két hattyú jól érzi magát: építettek a nádas szélére egy kis házat a madaraknak. Nyárra még a szökőkút megvilágítását tervezik. A nyírbátori, mátészalkai és a kisvárdai strand szintén május 1-től fogadja a látogatókat. Valamennyit újra festik, a kerítéseket, megrongálódott kabinokat kijavítják. Az idei nyártól veszi át a SZAVICSAV a fehérgyarmati fürdő üzemeltetését a tanácstól. A felújítási munkák elhúzódása miatt lehet, hogy néhány nappal később nyit ez a strand. A medencét eddig kompresszor segítségével töltötték fel, az idén ezt búvárszivattyú váltja fel. Négyszázhúsz méteren cserélik ki a töltővezetéket. Lebontották a régi drótkerítést és helyette pvc bevonatú műanyagból készítenek újat. A munkákat erősen hátráltatja a mély, vizes talaj, nem egyszer akadt el benne a munkagép. Felújítják az öltözőt, különválasztják a férfiak és a nők rendelkezésére álló területet. 360 szekrényes öltöző és 40 kabin található a strandon. Megszervezik a kölcsönzést, napozópadokat és napernyős asztalokat vásárolnak. Az ÁFÉSZ-szal megállapodást kötöttek: hideg-meleg ételt, üdítő italt, sört és kávét ám- sítanak a strand területén. A fehérgyarmati fürdő kicsinosítása 500 ezer forintba kerül. T. K. Válogatós „vándormadarak" Csak jó pénzért? Munkaközvetítés Nyíregyházán „Legyen tiszta munkahely, jól fizessenek és lehetőleg ne kelljen sokat dolgozni.” Bármily furcsán hangzik, nemegyszer jelentik ki ezt a munkavállalók a Nyíregyházi Városi Tanács ügyfélszolgálati irodáján. Természetesen nem mindenki ennyire „nagy igényű”. van olyan ember, aki azt mondja: mindegy, milyen nehéz a munka, csak magas legyen a fizetés. Hasonlóan nem válogatnak azok az egyetemisták, főiskolai hallgatók, akik a harmadik utóvizsgát sem tudják letenni és így egy fél évre elbúcsúznak a tanulástól. Szinte kizárólag csak a posta tudja foglalkoztatni őket, a legtöbbjüket hírlapkézbesítői munkakörben helyezik el. Vállalatok kategóriában A munkaközvetítésnek az a célja, hogy a népgazdasági ágazatok közül a legfontosabbakra irányítsa a munka- vállalókat. s ezáltal segítse a fejlődő ipart, szolgáltatást, kereskedelmet. Ezért három kategóriába osztották a vállalatokat. Az A kategóriásoknál a létszámot szinte az igényeknek megfelelően fejleszthetik, a B kategóriás vállalatok csak megindokolt kérelem után kaphatnak lehetőséget a létszám bővítésére, míg a C kategóriás üzemeknél a munkások és alkalmazottak létszáma nem növelhető. Több olyan vállalat, intézet akad, ahol nem szükséges munkaközvetítés útján alkalmazni a dolgozókat. Ilyenek a kereskedelmi, az építőipari vállalatok, az egészségügyi intézmények és még néhány vállalat, többek közt a konzervgyár, a dohányfermentáló, a kertészeti vállalat, a SZAVICSAV, az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat, a ZÖLDÉRT. Korábban a munkáltatók negyedévenként jelentették a tanácsnak, hány szak-, betanított és segédmunkásra van szükségük, milyen munkakörük betöltetlen. 1979. január 30-án a megyei tanács elnöke utasítást adott ki, mely szerint az intézményekre is vonatkozik az adatszolgáltatási kötelezettsége. így pontosabban lemérhető Szabolcs- Szatmár megye munkaerő- helyzete és lehetőség nyílik a munkaerővel való gazdálkodásra is. Eddig csak „vadstatisztikák” készültek a munkaerőhelyzet megyei alakulásáról. Ha „kilépett..." — Vannak viszont olyan munkakörök — említi Sán- dorné dr. Fűlőp Magdolna, a terv- és munkaügyi osztályon — amelyeket csak közvetítés útján lehet betölteni. Ilyen a csökkent munkakörben foglalkoztatottak esete. Például a telefonközpontba, vagy a portára vesznek fel csökkent munkaképességű dolgozókat. De itt minden ésetben mérlegelni kell az elvégzendő feladatot, mert például szívbeteg embert nem alkalmazhatnak olyan portán, ahol rendszeresen meg kell nézniük a teherautó platóját is. Akkor is a munka- közvetítő útján lehet elhelyezkedni, ha a dolgozó „Kilépett” bejegyzéssel hagyta ott a munkahelyét, vagy egy éven belül harmadszor létesít munkaviszonyt, felmondással. Naponta átlagosan húsz ember fordul meg az ügyfélszolgálati irodán, tavaly ösz- szesen 4 ezren jártak ott ilyen ügyben. Sokan csak tapogatóznak, hol lehetne legjobban elhelyezkedni. Akik viszont konkrét útbaigazítást kértek, tavaly 969 férfi és 277 nő munkavállalását intézték el. Az idén jóval magasabb lesz ez a szám, hiszen áprilisig máiv231 férfi és 60 nő töltötte ki itt az adatlapot. Csak ajánlással — Szemmel láthatóan akadnak olyan ügyfeleink is — folytatja Bojtos Istvánná főelőadó —, akik csak munkaviszonyt akarnak, hogy utána elmehessenek táppénzre. Szerencsére mind több az olyan munkahelyek száma, ahol szóba sem állnak az ilyen „vándormadarakkal”. A KEMÉV-hez például csak ajánlással lehet menni. Az a tapasztalatom, hogy aki valóban dolgozni akar, csak ritkán jön ide. Rendszerint a „vándormadarak” válogatnak. S az is jellemző adat, amelyik vállalatnál jó a közhangulat, a munkások megtalálják a számításukat, ösz- szeszokik a kollektíva, ott nem kérnek új felvételest. Hiszen válogathatnak úgyis a jelentkezők közt. így sokkal nagyobb a megbecsülése is ennek a vállalatnak az ott dolgozók és a munkát vállalni akarók szemében ... T. K. M ind több szorongással figyelem a flakonok használat utáni utóéletét. Azokról a flakonokról van szó, melyekben jó mosószereket, olajokat, testápoló szereket árulnak. Célszerű alakú és színű „göngyölegek” ezek. Felkeltik a figyelmet, kínálják az árut, jól lehet belőlük kiönteni a tartalmat. Vagyis mindent tudnak, amit egy flakonnak tudnia kell. Amikor a flakon kiürül, még nem fejezi be földi pályafutását. Sőt mi több, megkezdi új, és egyáltalán nem hasznos életét. Bölcsődékbe, iskolákba, óvodákba vándorol, hogy ott hasznosítsák, így lesz aztán belőle madáretető, korlátdísz, báb, kerti karók csúcsa, hogy ne soroljam. Elég ha valaki Nyíregyházán végigsétál és óvodák előtt, bekukkant az iskolákba, s láthatja, felhasználásuk sora szinte végtelen. Miért aggódom mégis a flakonkultúra miatt? Sok oka van, s közreadom, csupán a figyelem ébresztgetése miatt. Az első: a flakon folyékony szerek tárolására készült, ezért egészen sajátos, üzleti célú esztétikuma van. Rikít, kiabál. Amikor tervezik, nem is gondolnak arra, s miért is gondolnának, hogy belőle valaha dísztárgy lesz. Ä kis gyermek, aki látja, hogy a flakon lehet váza, kerti dísz, korlát és a többi, hamar megszokja, hogy ez a látvány hozzátartozik életéhez. Innen már csupán egy lépés, hogy mire felnő, természetesnek tartsa a piacon kapható műanyag virágot, a műgyümölcsöt, a föccsöntött karácsonyfát, - az ízléstelen műanyag lakásdíszt. Aztán nem lesz idegen a kerti törpe a műszarvasagancs, a kiégett neoncsőből készült virágkaró, rajta az elmaradhatatlan színes körtével vagy flakonnal. Rendkívül csodálom, hogy oktatási intézményeinkben, ahol pedig az esztétikai nevelésre is készült tanterv és tanmenet, senki nem gondolt még erre a veszélyre. Van egy felnőtt korosztály, melynek ízlésével már nem sokat kezdhetünk. De vajon miért nem ügyelünk arra, hogy egy felnövekvő nemzedék szépérzékét óvni, alakítani kell, mégpedig nem flakonnal. Ügyeljünk, a mű helyett csak a valódi jusson el hozzájuk. Hagyjuk a flakont a fürdőszobában és a konyhában. Végtére nem dísznek készült. Bürget Lajos Kolbász a földgolyó körül Majdnem négyszer körülérné a földgolyót az egyenlítő mentén az a kolbász — ha közben el nem fogyott volna —, melyet a tabi bélfeldolgozó üzem termékeibe töltöttek az elmúlt tíz év folyamán. Tavaly az ÁFÉSZ fenntartásában működő üzemben — mely a Fővárosi Húsipari Vállalatnak végez bérmunkát — több mint 14 és fél ezer kilométer hosszú sertésvékonybelet dolgoztak föl, valamint jelentős mennyiségű vastagbelet, illetve marhabelet. Sok országból érkeznek a kis tabi üzembe a sózott, tisztítatlan és osztályozatlan termékek, hogy megfelelő feldolgozás, válogatás után visz- szakapva, hurkát, kolbászt és szalámit töltsenek beléjük. i Flakon-' kultúra? . lT.j ABC-áruliaz Tiszavasvariban. 12,5 millió forintos., költse «hol .i helyi epitn-.es szolgáltatoipari szövetkezet az AMIS/ megrendelésére új AltC'-árubazat épít. átadására a közeljövőben kerül sor. (Mikíítc Viktor fél-