Kelet-Magyarország, 1979. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-21 / 92. szám
1979. április 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Megbízatás F igyelmet és elismerést érdemel, ihogy egyse töbib szalbolcs-szatmári üzemben célfeladattal, ideiglenes pártmegbízatással látják el a párttagokat. Egy-egy — áltálában rövid ideig tartó — 'gazdasági, vagy szervezési feladat sikeres végrehajtásához .kérik munkájukat. Az említettek operatív intézkedés nyomán kapják a megbízatást, természetesen az állandó párton egfbízatásük mellett. A nyíregyházi Ságvári Tsz kommunistáit például azzal bízták meg a közelmúltban, hogy a tavaszi hetekben segítsék a szocialista brigádok szervezését, javaslataik alapján új brigád is nevezzen be a versenybe. Annak idején a búsprogram megvalósításához ikérték néhány párttag segítségét. Komolyan vették a pár hónapra szóló megbízatást. Az egyik középvezető például a sertéslkombinátban több hasznos újítást vezetett be. Természetes az is, hogy bő termés, vagy kedvezőtlen időjárás esetén elsősorban a kommunistákat kérik: segítsenek a 'betakarításban, tegyenek többet szorosan vett munkaköri kötelességüknél. Az Öntödei A/állalat kis- várdai gyárában a pártvezetőség titkára termelési osztályvezető is. Arról tájékoztatott bennünket, hogy a pártvezetőség megbízatása szinte kivétel nélkül minden pártitagot a termelés segítésére ösztönzött. így az új gyártmányok előkészítését, az új technológia bevezetését eredményesen segítik a párttagok. A siker érdekében szakmunkások, művezetők és mérnökök, párttagok és pár- ton kívüliek fognak össze. A Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi gyárában szintén az új termékek gyártásának segítésére irányul a legtöbb ideiglenes pártmegbízatás. De ha ibaj van a negyedéves iterv teljesítésével, a lemaradás pótlásához is 'kérik a párttagok segítségét. Néhányan csak 2—3 hétig szóló megbízatást kaptak: például azt: a fiatalok körében segítsék a pábtépítő munkát. Az új gumiabroncs- gyár beüzemelése után pedig szinte valamennyi párttagnak lesz rövidebb-hosszabb ideig tartó külön megbízatása is. A nyíregyházi Városi párt- bizottság külön is felhívta az üzemi pártszervek és szervezetek figyelmét: a párt- csoportok is adjanak konkrét feladat teljesítésére .^ideiglenes megbízatásokat. Arra figyelmeztettek, hogy főleg a fizikai dolgozó párttagokról ne feledkezzenek mag. Ez gyakorlatiassá teszi a pártmunkát. Itt az eredményesség jobban mérhető. Ezért is fontos, hogy a megbízók gyorsan reagáljanak, s az értékélés Után az elismerés se maradjon el. N. L. Árubemutató Nyíregyházán Szövetkezetek a gyermekekért címmel árubemutatót rendez Nyíregyházán április 23-tól 28-ig a helyi ÁFÉSZ és a Kelet Szövetkezeti Kereskedelmi Közös Vállalat. A nemzetközi gyermekév alkalmából sorra kerülő kiállításon gyermekruházati cikkeket, bébiételeket, üdítő italokat, gyermekkozmetikai termékeket, játékokat és könyveket mutatnak be. Emellett kétszer — 23-án és 26-án délután — zenés divatbemutatót is tartanak. A kiállítást a KPVDSZ Szarvas utcai művelődési házában rendezik. Nyíregyházán kívül a megye más városaiban, községeiben is kiállítják ezeket a termékeket, így augusztusban Mátészalkán, szeptemberben Fehérgyarmaton, októberben pedig Tiszalökön tekinthetik meg az érdeklődők. Folyamatos foglalkoztatás a tsz-ekben (2.) A fejlesztés útjai A termelőszövetkezetek mellék- és kiegészítő tevékenységének mai keretei: az élelmiszer-ipari feldolgozás, a szállítás, a kereskedelem, az építőipari tevékenység, illetve egyéb ipari tevékenység. A termelőszövetkezetek területi szövetségénél kialakított vélemény: a fejlesztést elsősorban a megye mezőgazdasági termelésének sajátos helyzetéből kiindulva, ahhoz kapcsolódva kell megoldani. Más szóval a jelenleginél nagyobb arányú lehetne az élelmiszer-ipari feldolgozás, de a szállítás, a kereskedelem is. A város környéki termelőszövetkezetek az eddiginél nagyobb mértékben járulhatnának hozzá szolgáltatásokkal, élelmiszer- ipari cikkekkel az ellátáshoz Húsfeldolgozás, kenyérsütés A véleményeket a számok igazolják. Húsfeldolgozással például mindössze nyolc termelőszövetkezet foglalkozik és a csontos nyers hús, a szalonna, a kolbász, a zsír értékesítésének együttes értéke csak 16,5 millió forint. Konzervüzem» csak a nyír- tassi Dózsa, a csegöldi Baj- csy-Zsilinszky és a nyírlugo- si Szabadság Tsz-nek van. Ezekben az üzemekben 1977- ben 1528 tonna gyümölcskon- zervet, 39 tonna gyümölcsszörpöt és 1350 tonna savanyúságot készítettek, 44 millió forint értékben. Kenyérsütéssel összesen egy termelőszövetkezet foglalkozott, s éves szinten 1300 tonna pékárut állított elő. Annál nagyobb a pálinkafőzés értéke. A termelőszövetkezetek keElső alkalommal rendeztek bevásárlónapot a megye áruházaiban, néhány ruházati és dparcikküzletében április 19-én. Ezt követően csütörtökön este 8 óráig tartanak nyitva ezek a boltok. Nyíregyházán a legnagyobb forgalmat a Centrum Áruház bonyolítja le a meghosz- szalbbított nyitvatartási időben, összesen 80 ezer forintot költötték el a vásárlók az eredeti 6 órai zárástól 8-dg. Divatbemutatót tartottak az áruházban kapható női és bakfis konfekció- és kötöttárukból. Elsősorban a csak náluk kapható, úgynevezett monopolcikkekből, amelyeket a budapesti Centrum Áruházak textilfeldolgozó üzeme 'állít elő. A Centex termékeiből és valamennyi reskedelmi tevékenysége szorosan kapcsolódik a háztájihoz, az itt termelt árut vásárolják fel és adják tovább. Éves szinten 8000—8500 vágómarha, 40—45 ezer sertés, 5—6 ezer vágónyúl, 250 ezer hektoliter tej, félmillió tojás, több mint 400 ezer mázsa alma és egyéb kis tételű áru kerül így a feldolgozóiparhoz, illetve a nagyobb kereskedelmi szervekhez. Jelentős mennyiségű a zöldségértékesítés, ezen belül is a káposzta, sárgarépa, paradicsom, a paprika és a karalábé. A fafeldolgozás a termelőszövetkezeteknek összességében 140—150 millió forint árbevételt jelent. A szállítási, fuvarozási tevékenység értékéről nincsenek pontos adatok, de a falusi lakosság igényét nagyrészt a termelőszövetkezetek elégítik ki. Tonnák szépséghibával A tonnák és milliók szépséghibája, hogy ezek előállítása a legtöbb esetben nem a tervszerű foglalkoztatás, inkább a kényszerűség következménye. Vegyük példának a pálinkafőzést, amely tonnában is, forintértékben is osztály néhány áruféleségéből 20 százalékos kedvezménnyel adtak el. A divatosztályt keresték fel legtöbben. A Nyírfa Áruházban 62 ezer forintot hagytak a vásárlók fél 7 és 8 óra között. Ennek felét a műszaki osztály forgalmazta. Közületak és magánszemélyek vásároltak, többek közt színes televízió, hangerősítő, mikrofon és lemezek találtak gazdára. Ezenkívül a cipő- és férfidivatosztályt látogatták a legtöbben. összesen 270 fizető vásárló kereste fel a Nyírfát. A Kelet Áruházban a másfél órás többlet vásárlási időben 236 vevő talált kedvére való árut. ötvenezer forintot költöttek el, főként a vegyesosztályon. (t. k.) nagy. Ez a meléküzem csak néhány tucat embert foglalkoztat és nem asszonyok százait. Természetesen szükség van a szilva, az alma és egyéb gyümölcs ilyen jellegű feldolgozására is, de örvende- tesebb volna, ha a szilvatermő területeken a kedvelt gyümölcsből konzerv is készülne. A szilva, alma vagy más gyümölcs feldolgozására létesített üzemek valóban tömegeket foglalkoztathatnának. A melléküzemági tevékenység létesítésére az akarat nem hiányzik. Sok helyütt mondják viszont, hogy nincs beruházási, fejlesztési alap munkahelyek létesítésére. Kétségtelen: a termelőszövetkezetek szűkében vannak a fejlesztési alapnak, de ehhez hozzá lehet tenni, hogy azokban a termelőszövetkezetekben sem bővelkednek a milliókkal, ahol valamilyen üzemet már létesítettek, s ott asszonyok százait foglalkoztatják. A melléküzemágak többségét régi, már nem használt épületekben, például dohány- simítóban létesítették. Sok ilyen vagy ehhez hasonló, ki nem használt épület van még a megyében. Ügy is lehet melléküzemágat létesíteni, hogy termelőszövetkezetek társulnak, kooperálnak élelmiszeripari feldolgozásra vagy más ipari tevékenységre. Különösen megtehetik ezt azonos termelési szerkezetű, szomszédos szövetkezetek. Jó támpont A Központi Bizottság határozatától még alig telt el egy év. Nem várható, hogy ennyi idő alatt lényeges változás történjék. A lehetőségek azonban nagyobb előrehaladásra is módot adtak volna. Már folynak a hatodik ötéves terv előkészületei. Ennek jegyében történik a termelőszövetkezetek állóeszközeinek pontos felmérése. Ez jó támpont lesz ahhoz, hogy a gazdasági vezetők a nem, vagy csak részben hasznosított épületekre tervezzenek, törekedjenek arra, hogy a lehetőségek hasznosításával nagyobb erőre kapjon a melléküzemági tevékenység, s megvalósuljon a tsz-tagok folyamatos foglalkoztatása. Seres Ernő S zatmár szépségének jeles edénye, réttakaróval takarózó sík, magányos fák hazája, ligetek megtartója, tornyok birodalma, lápemlék őrzője; bő vizek öntözte táj, víg halak nevelője, napsugárdárdákat felfogó, madár- paradicsom, sárga-kék virágot nevelő, fejfatermő világ; kemény embert adó, magot befogadó, tengerit termő föld, ekét 'törő talaj, kereket fogó sár, birkózásra késztető óriás, szelíd szerető; okosság falvai, tréfa meg- szülői, cemende természetet megzabolázók tanyái, tenyérnyi községek, fwttyemtésnyi utcák, csábító útvesztők; piros almások, zöld diósok, piros fajú szilvák, zöld leszállófák, elszáradt kútgé- mek, gémek csípte holttestek, dankasirályok; szüzeket raboló Szemke, költőt ihlető Túr, aranyhomokot rejtő Tisza, kanálissá züllött Kraszna, határt rajzoló Botár, névtelen erek szövevénye; rizsnek anyja, napraforgónak anyja, nagy tőgyű teheAz Újpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárában Szemán Jánosné előkészítő mángorlós előfonó gépen készíti elő a fonógépekre az anyagot. (Gaál Béla felvétele) Sikeres premier Bevásárlónap az áruházakban Mi a véleménye? X Póczos József Márföldi János Pétervári János Az anyagellátásról „Minden szinten javítani kell a tervezőmunkát, a gazdasági, műszaki előkészítést, a szervezettséget, rövidíteni az indokolatlanul hosszú kivitelezési időt.” (Az MSZMP XI. kongresszusának határozatából.) AKI RENDEL, Póczos József, a Hajtóművek és Festőberendezések nyíregyházi gyárának anyaggazdálkodási csoportvezetője: — Azt hiszem, az anyag- ellátás a legtöbb üzemben nagy gond, nálunk különösen az. Annak, hogy az anyagellátás nagyon sokszor nehézségekbe ütközik, két fő oka van. Egyrészt, mi nem rendelkezünk saját tervező kapacitással, így gyakran késnek a tervdokumentációk, másrészt pedig az alapanyagot előállító üzem a legtöbb esetben igen hosszú várakozás után tudja csak kielégíteni az igényeket. — Bonyolítja a helyzetet, hogy nekünk a budapesti központ anyagellátási főosztályán kell bejelenteni az igényeinket, hiszen ők állnak szerződéses kapcsolatban a különböző cégekkel, akik nem ritkán másfél, két év után szállítják a megrendelt anyagot. AKI TÖRI A FEJÉT, Márföldi János, a HAFE konvejorüzemének vezetője. — Nekünk minden körülmények között biztosítani kell a munkát. Olyanra nem is emlékszem, hogy anyaghiány miatt leállt volna a termelés, viszont az gyakran előfordul, hogy át kell programozni a termelést. Ilyenkor aztán főhet az ember feje, hogy a kecske is jóllakjon, meg a káposzta is megmaradjon. Magyarul: mind a munkás, mind az üzem jól járjon. — Sokszor bizony a szerencsén múlik, hogy megjön-e időben az anyag. S erre alapozni nagyon nagy kockázatot jelent. A múlt év őszén rendeltek meg nálunk egy óriás konvejort, aminek az értéke majd 400 millió forint. Ezt elvileg már az idén szállítanunk kellene, de még a komplex terveket sem kaptuk meg, nem beszélve a szükséges alapanyagokról. Hogy lesz-e belőle valami az idén, nem tudni. AKI BOSSZANKODIK, Pétervári János üzemi diszpécser. — A termelési tanácskozások állandó, időről időre visszatérő napirendi pontja a hiányos anyagellátás. Nem tudnám megmondani, hogy mit lehetne tenni orvoslására, de egy biztos, a becsületesebb, gondosabb anyagbeszerzés sokat jelentene. — Igaz, tavaly jól dolgoztunk, teljesítettük a tervet, s jobban meg volt szervezve az anyagellátás, mint a korábbi években. Mégis előfordultak furcsa esetek. Egy ZIL-típusú festékelőkészítő és adagoló- berendezést például már több mint egy éve elkészítettünk, s néhány lényegtelen részegység hiányzik csak belőle. Azóta ez a berendezés itt áll nálunk, nem tudjuk értékesíteni. Pedig még egy félnapi munka sincs rajta már hátra. — Az első negyedévben a gyár termelési terve 130 millió forint volt, amit lényegében teljesítettünk, mégis csak a felét tudtuk eladni. A többi itt maradt, mert néhány kisebb egység hiányzik belőle. Ezt a munkát egy hét alatt be tudnánk fejezni, ha megkapnánk hozzá a kért anyagot. Balogh Géza Szatmári antifónák nek anyja, gyümölcsök anyja, kapubálványok anyja, diókoporsók anyja; munkást nemző géntalálkák, hőst szülő ölek, hűséget nemző férfiak, újkori földimádók, megtartás ereje, visz- szahívás mágnese; hollófészket rejtegető, rétisast nevelő, rókát elbújtató, őzet megriasztó, gémet vonzó, gólyát hívó, fecskevillám szabdalta ég; kökénytő menyasszony, pipacstól vérző, kankalintól irigy, tölgytől komor, fűztől ezüst, bodzától illatos, tip- pantól szappanos; fekvésre csábító fű, ölelkezésre ingerlő inda, bújásra hívogató bokor, csalás tányérvirágja, kacérkodó barka; higanyszínű holdfény, borbélytányér napfény, földi tűz mása: csillag, égő gally lángja, szivek melege, feketén is ragyogás; borzmarta faitörzs, fészket tartó ág, égnek meredő karom, simogató zuhatag, biztonság fája, erő törzse, törzsek fája; himnusztermő, népdalt szülő, mesét mondó, tréfálkozó, írót küldő, írót váró, parasztházak csillagszemű, szép szó őrzői; hadat látott föld, békét só- várgó föld, halottat befogadó föld, termőföld, vízben puha föld, napban sziklaföld, élet földje; nyitott szivek vidéke, őszinte szájak birodalma, költészet udvara, szitkok világa, megbékélés háza, hűség tornya; embered, tájad, szavad, munkád, virágod, hűséged, meséd, valóságod, tanyázásod, bölcsességed, sok hibád, múltad, változásod, tavaszod, teled, kóbor vadad, réted megfogott. S többé nem ereszt. Szatmár, szeretlek. Bürget Lajos