Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. márci. Megkezdték a kínai csapatok kivonását Vietnamból A VSZK álláspontja: nem támad, ha megszűnnek a harcok Megkezdődött a kínai ag- ressziós csapatok kivonulása Vietnamból — adták tudtul szerda reggel a vietnami hírközlő szervek. Hozzáfűzik: Vietnam békeakaratát demonstrálva utgt enged a visszavonulóknak, ám ha azok a távozásuk során folytatják harci tevékenységüket, a vietnami hadsereg megbünteti őket. A Vietnami KP központi lapja méltatja az ország északi határtartományi különböző nemzetiségeinek és fegyveres erőinek bátor helytállását, hangoztatva, hogy „egy emberként, keményen védelmezték hazánk szent földjét'. Közölték, Bazargan Nyugati hírügynökségek jelentése szerint a Tehran Journal című iráni lap ma közölte, hogy lemondott tisztségéről Mehdi Bazargan, az iráni ideiglenes kormány miniszterelnöke. Hivatalos forrásból cáfolták ugyan a lemondást, de a hírt mégis cáfolták... lemondott helytállónak tartják, mivel azt a kormányfőhöz közelálló személyektől szerezték — írja a lap. A Tehran Journal szerint Bazargan Qumba, Khomeini székhelyére utazott, hogy szándékát a vallási vezető elé terjessze. Leltározás a világűrben A Nhan Dán vezércikke ezután a kínai vereség okait elemzi. „A kínai agresszorok lebecsülték népünket és hadseregünket, s ezért drága árat fizettek” — írja a lap és külön is kiemeli, hogy „Vietnam harcának legerősebb támasza a Szovjetunió”. A Nhan Dán ugyanakkor figyelmeztet: „Egyáltalán nem bizonyos, hogy a kínai hatóságok leszűrik a megfelelő tanulságokat vereségükből” és hozzáteszi: „A vietnami nép békét akar és minden tőle telhetőt megtesz a két ország barátságának helyre- állításáért.” Kommentár Bazargan döntése A kik azt jósolták, hogy Iránban korántsem gyors és felhőtlen a 'kibontakozás, azoknak alighanem igazuk lesz. Már jó ideje több hatalmi központ irányítja az eseményeket, amelyek meglehetősen áttekinthetetlenek. A forradalom folyamatának lelassulása mellett a személyi ellentétek is egyre inkább meghatározó szerephez jutottak. Például Bazargan nem helyeselte az önkényes letartóztatásokat és kivégzéseket. Legutóbb a sah egyik neves régi ellenfelét: Ahmad Báni Ahmadot vették őrizetbe, s a miniszterelnök hasztalan próbált közbenjárni szabadon bocsátásáért a forradalmi bizottságok nem tettek eleget kérésének. Az egykori tabrizi technokrata az iráni nemzeti olajtársaság egyik vezetője volt. Moszadik kormányfő nevezte ki ebbe a tisztségbe. Amikor a Moszadik-féle haladó kísérlet amerikai segítséggel megbukott, Bazargan börtönbe került. 1961-toen ő alapította meg az iráni fel- szabadítási mozgalmat, az ország polgári ellenzéki pártját, s így került kapcsolatba Khomeinivel. Meglehet, a Franciaországban tanult mérnök-politikus számára az sem volt helyénvaló, hogy la forradalmi bizottságok eljárásában a jogi kereteket önkényesen szabták meg, s a törvényesség elemi szabályait nem vették túlontúl komolyan. Lemondása mindenesetre a radikális elemeik győzelmeként is értékelhető. Kérdés azonban, hogy a politikai és gazdaságii gyakorlattal nem rendelkező Khomeini — és általa az iráni forradalom — számára az egyre jelentősebb hatalom birtokosává előlépett fedajinok szerepe megnyugtató megoldás-e? Gy. D. Leltároztak szerdán az űrhajósok a Szaljut—6 űrállomáson: felmérték a meglevő és már korábban az űrállomásra juttatott élelmiszerkészleteket, a különböző használati cikkeket, a tartalék alkatrészeket. Ennek alapján adják majd le a rendelést a Földre, a soron következő Progressz teherűrhajó számára, ha a földi irányító központ a teljes ellenőrzés után úgy dönt, hogy a másfél éve keringő Szaljut újabb hosszú ideig tartó munkára alkalmas. Nemcsak a készleteket, a műszereket, hanem önmagát is ellenőrizte Vlagyimir Lja- hov és Valerij Rjumin. Ismét végrehajtották a testtömeg mérését — Rjumin az elsődleges adatok szerint nem fogyott. de Ljahovnál is csak kicsiny az eltérés a normális földi testsúlytól. Megvizsgálták azt is, hogyan működnek azok az izmaik, amelyeket a súlytalanság állapotában alig haszná inak. TELEX MOSZKVA A szovjet kormány meghívására Kriangszalk Csama- nand tábornok thaiföldi miniszterelnök március második felében hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. PEKING Leonard Woodcock, az Egyesült Államok első pekingi nagykövete szerda délelőtt átadta megbízólevelét Ulanfunalk, az országos népi 'gyűlés állandó bizottsága elnökhelyettesének. Kína és az Egyesült Államok Pékingben illetve Washingtonban levő összekötő irodái március elsején emelkedtek nagykövetségi rangra. NEW YORK Az ENSZ negyvenkét mohamedán lakosságú tagállama kedden kiadott nyilatkozatában támogatásáról biztosította azt a jordániai javaslatot, hogy a Biztonsági Tanács sürgősen foglalkozzék az Izrael által megszállt területeken alkalmazott gyarmatosító módszerekkel. BRÜSSZEL A Közös Piac mezőgazdasá. gi miniszterei, akik hétfő óta tanácskoztak Brüsszelben, kedd éjszaka részleges eredményt értek el. Nyolc küldöttség elfogadta a bizottság javaslatát, amely szerint a mezőgazdasági úgynevezett árkiegyenlítő összegeket két év alatt fokozatosan megszüntetik, s a lírát, az angol fontot és a francia frankot leértékelik a mezőgazdasági „zöld” elszámolási egységre történő átszámításnál. PÁRIZS Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár kedden a francia televízióban egyértelműen a náci háborús bűnök elévülése ellen foglalt állást. A kancellár a francia televízió második csatornáján a „Holocaust” című, a náci zsidóüldözést bemutató amerikai filmsorozat befejező része után egy interjúban mondta el véleményét a filmről, és a náci bűnök elévüléséről folyó vitára gyakorolt pozitív hatásáról. 70 éve született Rajk László R ajk László Székelyudvarhelyen született egy szegény cipész- mester tizenegyedik gyermekeként. Iskoláit szülővárosában, majd Budapesten és Nyíregyházán végezte. Testvérei támogatásával tanult tovább. A budapesti egyetem bölcsészeti karának francia— magyar szakára iratkozott be, majd közét egy évig Francia- országban tökéletesíthette nyelvtudását. Itt kerültek kezébe marxista könyvek és fordult figyelme a munkás- mozgalom felé. Hazatérése után kapcsolódott be tevékenyen a kommunista mozgalomba. Részt vett az egyetemi hallgatók baloldali mozgalmának szervezésében. majd a KIMSZ tagja lett. és 1931-ben felvették az illegális kommunista pártba. „Nem azért vagyok forradalmár. mert a párthoz tartozom, hanem azért vagyok párttag, mert forradalmár vagyok” — írta ebben az időben, utalva arra, hogy az igazi forradalmárt önként vállalt belső kötelék fűzi a mozgalomhoz. A 30-as évek elején több ízben letartóztatták, és 1935-ben — mint román állampolgárt — az országból is kiutasították, de nem hagyta el hazáját, hanem — az egyetemet elhagyva — építőmunkásként dolgozott tovább. Sztrájkot szervezett a MÉ- MOSZ-ban, előadásokat tartott, illegális értelmiségi ösz- szejöveteleken „Mór” fedőnéven agitált. (Az ismertebb Kingiz fedőnév 1944-es ellenállási tevékenysége idején volt használatos.) Az 1935-ös nyári nagy építőmunkássztrájk megszervezésében Rajk Lászlónak is jelentős szerepe volt, így a rendőri üldözés elől illegalitásba ment. Sőt 1936-ban az országot is elhagyta, hogy majd csak 1945rt>en térjen haza. Legismertebb spanyol- országi tevékenysége, ahol a magyar század politikai biztosa lett. Illegális úton tért haza, ám itthon is az internálótábor várta. 1944 szeptemberében került szabadlábra és azonal bekapcsolódott az illegális kommunista- pártmunkába. A párt titkára lett. Mint a Magyar Front egyik vezetője, közvetlenül is irányította az ellenállási mozgalmat. Egyik előkészítője volt a kommunista és a szociáldemokrata párt 1944. október 10-i megállapodásának. December közepén ismét rendőrkézre került és Sopronkőhidára, innét Németországba, Münchenig hurcolták. 1945. május 13-án tért haza. A Szabad Nép május 14-i száma így üdvözölte: „A Magyar Kommunista Párt szeretettel és büszkén üdvözli azt a férfit, akit sem terror, sem üldöztetés megingatni nem tudott, aki a magyar kommunista becsületet társaival együtt mindvégig makulátlanul megőrizte”. A párt májusi „pünkösdi” konferenciáján a Központi Vezetőség, a Politikai Bizottság és az öttagú titkárság egyik tagjává választották, és egyben nemzetgyűlési képviselő is lett. A kormányban is a talán legfontosabb poszton, a belügyminiszterin találjuk. Hatalmas volt munkabírása. Járta az üzemeket, gyárakat, szónokolt, pártszervezeti gyűléseken agitált és helytállt a koalíciós idők választási harcaiban. Tekintélye nagy támaszt jelentett a bontakozó ifjúsági mozgalmaknak is. Forradalmár értelmiségiként sokat segítette a népi kollégistákat, akik példaképüknek tekintették. 1948 augusztusában Farkas Mihály és Péter Gábor intrikái nyomán eltávolították a belügy- ből, és külügyminiszterré nevezték ki. Az 1949. május 15-i választások alkalmával neve még az országos lista negyedik helyén állt. Május 31-én azonban letartóztatták. Szeptemberben koholt vádak alapján bíróság elé állították egy ikiirakatperben, elítélték, és október 15-én kivégezték. R ehabilitálására 1955-ben került sor. Hamvait 1956. október 6-án helyezték örök nyugalomra a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. „Azok, akiknek nevében fájdalommal búcsúztatom Rajk László elvtársat. harcolni akarnak azért, hogy pártunkban a legmélyebben érvényesüljön a lenini demokrácia, országunkban ... erős legyen a szocialista demokrácia, a szocialista humanizmus és a törvényesség ... Azt akarjuk, hogy soha többé ne legyenek Rajk-perek” — mondotta búcsúztatójában Münnich Ferenc. Mindezekre pártunk több mint két évtizedes, következetes és elvi politikája a biztosíték. V. 8. Eddigi egyetlen rövidke életrajzának írói — benyomásokra, személyes közlésekre és visszaemlékezésekre támaszkodva — nyurga, egyenes derekú, higgadt és komoly embernek írják le, akinek mongolosan széles arccsontjai, kreolos bőre, mélyen ülő nagy, barna szeme és nyílt mosolya már az első látásra megmaradt az emlékezetben, Munkabírása, kötelességtudása és többszörösen, legvégül tragikus körülmények között bizonyított hűsége pedig a rokonszenves külsőt hasonló értékekkel párosította. SZOVJET ÉLET Amíg egy szobor elkészül M oszkvában az utcákon, tereken több mint 250 szobor, emlékmű található. A műalkotások monumentális (krónikaként illusztrálják a város történetét és mutatják be nagy embereit. A Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága nemrégiben hagyta jóvá az új emlékművek, szobrok elhelyezésének tervét. Még az idén felavatják az első szovjet államfő. Jako-v Szverdlov szobrát, 1979— 80-iban pedig az első űrhajós. Jurij Gagarin emlékművét, továbbá a nagy orosz író. Csehov szobrát és az 1905—07-es forradalom emlékművét. A közeli években emléket állítanak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak, a Nagy Honvédő Háborúban ‘kivívott győzelemnek és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom hőseinek. Ki kezdeményezi a köztéri szobrok, emlékművek felállítását, — kérdeztem Jurij Csernovtól. az ismert szobrásztól, a Szovjet Képzőművészek Szövetségének titkárától. — A közvéleményt figyelembe véve a helyi tanácsi és pártszervek a kezdeményezők. Amint megszületik a döntés, kiválasztjuk a szerzői kollektívát. Az alkotók megismerkednek a hellyel, ahova a szobrot tervezik, kidolgozzák elképzeléseiket, mégpedig úgy, hogy beleillesszék azt a városképbe. — Meghatározzák-e előre az emlékmű jellegét vagy. azt a művészek önállóan alakítják ki? — Rendszerint megbeszélik a leendő emlékmű gondolati, eszmei mondanivalóját. Annak plasztikus megformálása természetesen a szobrász és az építőművész önálló alkotása. A művészekkel ezután szerződést kötnek vázlattervre, majd elkészül a szobor és a talapzat l/lO-es modellje. Azt a köztársasági minisztérium művészeti tanácsa bírálja el. Ennek munkájában isimert szobrászok, építőművészek, festőművészek, kritikusok vesznek részt. Ök fogadják el a tervet, vagy visszaadják további finomításra. JóváhaA hős város, Moszkva obeliszkje a Kutuzov sugárúton. (Fotó: APN) gyás után pedig bemutatják ott, ahol majd felállítják. Az alkotásról véleményt mond a közvéle-, mény, a városépítési tanács. a helyi hatóságok, s vitát indítanak róla a sajtóban is. Elfogadás után újabb szerződést kötnek a művészekkel, s ezután készül el az eredeti nagyságú alkotás. hogy megkezdhesse elkészítését a kivitelező vállalat. — Kapnak-e elég megrendelést a művészek? — Nem szűkölködünk benne. A Szovjetunióban óriási méretű építkezések folynak, megújítjuk az ősi városokat, a kialakult régi városmag körül gyakorta teljesen új város születik. Évente 20 új város jelenik meg a térképen. Ezeknek még nincs kulturális hagyományuk, kialakult szellemi arculatuk, azt most kell megteremteni, s ebben óriási szerep vár a művészekre. Jómagam például képző- és építőművész társaim egy csoportjával a Novoszibirsz közelében létesülő, 45 ezer lakosra tervezett mezőgazdaságii akadémiai városrész tervein dolgozunk. A tervben eleve helyet kap a monumentális festészet és a szobrászat, a szobrokkal díszített parkok és a kis építőművészeti formák, vagyis igyekszünk minden városépítészeti elemet számításba venni. Napirenden szerepel az is. hogy az új lakónegyedekben és a szanatóriumok, üdülők, panziók környékén is több hely jusson a művészetnek, közte a szobrászatnak. Fontosnak tartjuk, hogy a hatalmas gyári területeken. ahol az emberek életük jó részét töltik, szintén helyet kapjanak a legjobb művészi alkotások. Ar_ ra törekszünk, hogy a művészet jelen legyen ott, ahol a gyermekek felnőnek, nevelődnek. Sok város játszóterén. udvarokon, parkokban láthatók már a kedvelt mesefigurák szobrai. Vagyim Szmirjagin