Kelet-Magyarország, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-18 / 65. szám
1979. március 18. o KLUBRÓL KLUBRA Társalgás az éterben Kényszer helyett őszinte érdeklődés Munkahelyi művelődési bizottságok A forrasztópáka mellett két üres konzervdoboz: sólet volt benne füstölt hússal. „Tábori csendélet” — 48 órára bezárkózott négy fiatalember, hogy szóba elegyedjen sok száz észak-amerikai emberrel : rádióamatőrök, távoli társaikkal... Ahogy fordul lassan a rádió adóvevő készülék gombja, egymás szavába vágnak a világ négy tájának amatőréi, zsong az éter ... Nesztelenül suhannak a láthatatlan hullámok, hátukon hívójeleket, kérdéseket és válaszokat hordva, összeköttetést teremtve egymástól 10 ezer kilométerekre élő rádióamatőrök között. Ebben a 48 órában az észak-amerikai földrész amatőréinek hívójeleit keresik a világ más részein . — míg az USA-beli és kanadai amatőrök kontinensünkön kívüli rádiósok szavait figyelik feszülten. Ezt a világversenyt minden esztendőben március első teljes ví- kendjén rendezik, s ilyenkor készülék mellett ül a rádióamatőrök sok százezres serege a földkeregségen, hogy minél több kapcsolatot létesítsen ... — Itt H... A... 0 .... K ... L ... E — betűzi angolul a nyíregyházi városi rádióklub hívójelét Fábián József fülére szorítva a hallgatót. Ahogy felhangzik a válasz, a nyíregyházi MHSZ-székház legfelső emeletén sietős mozdulatokkal keresgél Dévényi József: jókora táblázatokat böngész, hogy megtudja, volt-e már kapcsolat az elmúlt 30 óra alatt ezzel az állomással. Nem könnyű a dolga — ekkorra már több mint ezerháromszáz amerikai állomás hívójele szerepelt a jegyzőkönyvben! Szalontai Zoltán klubtitkárral állunk a két fiú háta mögött — ő és Macsuga Győző most éppen pihenőben vannak. — Négyóránként váltjuk egymást a készülék mellett — mondja. — Persze, nem egyformán terheli meg az embert minden óra: volt, hogy egy óra alatt százötven kapcsolatot létesítettünk, de például a délelőtti órákban ez a szám alaposan lecsökkent ... A nyíregyházi rádióklubnak több mint hatvan tagja van. A legifjabbak általános iskolások, a legidősebb Papp Pista bácsi a hatvanegyné- hány évével. — 1972-ben költöztünk ide. az új székházba — mondja a pihenőszobában Szalontai Zoltán. — En magam 1968 óta vagyok a klub tagja. Elektroműszerész a szakmám, s amikor a klub előző titkára elment, „hagytam magam rábeszélni”, hogy az MHSZ-hez jöjjek. A klubtitkári állás ugyanis a főfoglalkozásom. öt szakosztály van a klubon belül: rövid- hullámú, ultrarövidhullámú, iránymérő, konstruktőr és rádiós többtusa szakosztály. Talán akad, aki most — vagy már előbb — megjegyezte: hogy kerül a klubokról írt sorozatba egy sportág? Nem könnyű erre válaállás, hogy érdekelje a társa munkája, élete, véleménye ... Nem szakembereket akarunk mi nevelni. Tömöríteni akarjuk a rádióamatőröket, hogy akik egymás közelében élnek, azok személyesen is jól ismerjék egymást, segítsék, támogassák a másik munkáját. No és az sem megvetendő szempont, hogy a klub keretein belül kedvükre bütykölhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek. Itt van ez a szekrény — mutat a klubtitkár a fal felé. — másikhoz pedig csak annyit: lakott helyektől távol, megfelelő elektromos hálózattal, aggregátorral kellene tábort ütnünk. Ezt legfeljebb nyáron tudjuk megtenni — akkor sort is kerítünk rá minden évben! Zemplénbe járunk „táborozni”. Amolyan kirándulások is ezek, meg persze dolgozunk is közben, teljesen nomád körülmények között. — A fiatalember a Kemévnél villamos üzemmérnök, nemrég szerelt le. Gimnazista korában kezdte a A legjelentősebb rádiós folyóiratok járnak hozzánk, ott vannak a szótárak hozzá, meg szakkönyveink is vannak. A közös érdeklődés köti hát össze a klub tagjait, no meg a klubban teremtett körülmények. Ami pedig egymás megismerését illeti: hát kell-e szorosabb kapcsolat, mint amit egy negyvennyolc órás összezártság, egymásra utaltság létrehoz?... Váltás következik, de közbeiktatnak némi szünetet — kényszerből. A tv-ben ugyanis a vasárnap délutáni filmsorozat megy. Hogy ennek mi köze hozzájuk? Sajnos, sok. A közvetlen környéken azokat a tévéket, amelyek „Bütyköl” a klubtitkár. (Mikita Viktor felvételei) rádiózást. A kérdésre, hogy miért csinálja, széttárja a kezeit: — Nehéz válaszolni... Hobbi, sőt annál több ez. Hiszen a szakmámba is vág! Érdekelnek a technikai lehetőségek, a távoli kapcsolatok. Fábián József is szakmabeli: a tanárképző főiskola számítógépénél dolgozik, ám szakmája távközlési/ technikus. — Én azt is nagyszerűnek találom, hogy különös ismeretségekre tehet szert az ember. Nekem például Lengyel- országban öt személyes jó ismerősöm van, akikkel rádión keresztül ismerkedtünk meg. De fölkerestem pár éve Londonban is két amatőrt, akikkel kapcsolatba kerültem előzőleg ... Remélem, még jó pár ilyen ismerőst szerezhetek. Érdekességekre terelődik a szó. Fábián József felemlíti a szokványos kérdést: a legtávolabbi kapcsolat. .. — Nehéz erre választ adni. Volt rá példa: Japánnal beszélgettem, az antennám kelet felé fordult. Amikor próbaképpen ellenkező irányba állítottam, meglepetésemre jó volt a vétel minősége... a rádióhullámok a Föld megkerülésével jutottak el hozzám! — Igen érdekes szokás — mesélik tovább —, hogy van rá példa: öt-hat ország magyar születésű amatőréi amolyan „kerekasztal-beszélge- tést” tartanak. Körbejár a mikrofon az USA-tól Svédországig. szólni. Mindenesetre sajátos kategória: szellemi sport, technikai sport — és hobbi, nagy szenvedély! Mi hozza össze őket, mi készteti, hogy klubba tömörüljenek? S van-e más jellegű klubélet, mint amit a „szakmai” követelmények megkívánnak? — Igen szoros a kapcsolat a klub legtöbb tagja között. Ismerjük egymást és a célunk is az: az újoncoknáL is alakuljon ki egy olyan alapnem tökéletesek, vagy antennájuk nem megfelelő, zavarja a rövidhullámú rádiózás. Ilyenkor aztán jönnek a reklamálók ... Ügyhogy este, a krimi idejére is abbahagyták ... — Két lehetőség van — mosolyog Dévényi József. — Vagy mindenkinek kifogástalan készüléke és antennája lesz a környéken, vagy mi települünk ki az ilyen nagyobb versenyekre. De egyik sem megoldható ... Az elsőhöz nem kell magyarázat. A ... Üjra á készülék elé ülnek aztán, feszült figyelemmel hallgatják a távolból érkező hangokat, el-elkapva köztük az észak-amerikai hívójeleket. Akkor aztán röppen a nyíregyházi válasz: itt HA0KLE ... S a rövid beszélgetés után az egyezményes üdvözlés: „Good luck in contest! — Sok szerencsét a versenyhez!” Tarnavölgyi György EGY-EGY KÖZÖSSÉG MŰVELTSÉGI SZINTJÉNEK emelése, önművelésük eredményessége az egyén aktivitásától függ. A művelődésben elért eredményeket tulajdonképpen számokkal, adatokkal is kifejezhetjük. Statisztikailag pontosan kimutatható a fejlődés: egy adott időszakban hol, hányán tanultak munka után, hányán és milyen kulturális programokon vettek részt, tagjai-e kluboknak, szakköröknek, könyvtárnak, hány könyvet olvastak el stb. Lehetne még sorolni bőven a meghatározásokat, amelyeket — sokszor — egy hatalmas, szinte áttekinthetetlenül zsúfolt táblázatba beírva végül is számokkal azonosítunk, azokat tartva a lényegesnek. Majd az adatokat — olykor, hogy a táblázat mutatósabb legyen, színes tollal ékítve — összegezzük és számszerűen kimutathatjuk a közösségnek a közművelődésben elért eredményeit. S miután azt tapasztaljuk, hogy a végleges adatok az előző évhez (évekhez) viszonyítva mennyiségileg jelentős (vagy kevésbé jelentős) növekedést mutatnak (de mutatnak!), megnyugszunk és elégedetten gondolunk az elmúlt esztendőre, s (természetesen?!) bizakodással á jövőbe. Ezt a feladatot is teljesítettük, ki- oipálhatjuk a múlt évi vállalások listájáról . . . Most már jöhet az idei terv. az újabb feladatvállalások sora. A MINŐSÉGI KÖVETELMÉNYEK iránti egvre jogosabb gazdasági és társadalmi igénv kielégítéséhez nem elég csak a gazdasági életben való jártasság. A szakmai ismeretek elméleti és gyakorlati alkalmazása csak az összefüggések sokoldalú ismeretében eredményes. Ezek felismeréséhez azonban nem elegendő a szűk szakmai ismeret. Az általános műveltség, a folyamatos önművelés, táiékozó- dás legalább olvan jelentős és befolyásoló lehet a gazdasági munkában, mint a szakmai tudás, a szakmai gyakorlat. Azok a gazdasági vezetők, akik ezt felismerik és beosztottaiktól, munkatársaiktól — akárcsak önmaguk- tól — a művelődést elvárják, jelentős változást tapasztalhatnak a munka minőségében is. Közvetve miniszteri rendelet is segíti azokat a gazdasági vezetőket, akik a társadalom és az egyén közös érkét látják abban, hogy á dolgozóknak ne pusztán termelési kapcsolatuk legyen a munkahelyükkel. Gyárakban, üzemekben, vállalatoknál — e rendelet szellemében — művelődési bizottságokat hoztak létre, amelyeknek — helyi szinten — meghatározott szerepük van a közművelődés fejlesztésében. A MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁGOK eddig tevékenységét, eredményeit — a megalakulásuk óta eltelt rövid idő miatt — még korai lenne összegezni. Tény, hogy a helyi adottságok, lehetőségek mindenképpen befolyásolják — olykor — meghatározhatják e bizottságok munkáját. Ezért kell alkalmazkodni a helyi igényekhez, lehetőségekhez, szokásokhoz, nem pedig irreális feladatokat vállalni. Persze mindezt magas színvonalon. Nincs is központilag megszabva, hogy a művelődési bizottságok konkrétan mit csináljanak. Irányelvek figyelembevételéről van csak szó. Még az egyes helyeken, bevált gyakorlat sem biztos, hogy másik helyen, más környezetben hasznosítható, alkalmazható. Nem szabad tehát — kényelemből, gondolatok, ötletek hiányában — egy az egyben átvenni módszereket, máshol bevált programokat meggondolatlanul lemásolni. Igaz, a művelődési bizottságok helyzete egyáltalában nem könnyű, nem irigylésre méltó. Hiszen ne feledkezzünk meg arról, hogy e bizottságoknak végül is egy adott termelési egységen belül kell eredményesen működniük. S ilyen körülmények között — legtöbb esetben a termeléscentrikusságot leküzdve — kell á szemlélet- váltást elérniük. S ez nagyon nehéz dolog. Mert még mindig könyebb felkérni az embereket társadalmi munkára, kommunista műszakra, mint például tanulásra, színházba járásra, egy-egy jó könyv elolvasására stb. bíztatni, agitálni. Ilyenkor a szellemi munkát, erőfeszítést fárasztóbbnak tartják, s választják inkább a látszatra könnyebbet, kényelmesebbet, a fizikait. (A „Majd gondolkodik helyettem más” — alapon.) NEM SZABAD SZÉGYELLNIÜK a művelődési bizottságok vezetőinek — a felettes szerveik előtt sem — az alapoknál való kezdést. Mert sok esetben ezt igyekszik takarni a látványosságra, a számok, adatok halmozására való törekvés. Egy rosszul sikerült, vagy az adott közösségben népszerűtlen, „nehezebben emészthető” kulturális program után a vezetőség csak a karját tárja szét: „Lám, mi mindent megteszünk, de hiába!” Ne az legyen a fontos, hogy egy-egy rendezvényre szám szerint minél többen menjenek el. hanem az őszinte érdeklődés vezesse a résztvevőket, ne a kényszer. Ezeket az embereket pedig művelődési aktívákként kell „hasznosítani”. Bár a ió. a színvonalas kulturális programoknak mindenképpen híre megy a közösségben ... B. G. Bezzeg János: Arcodra írom belülről dőlő havazásban ország-vallató csavargásban szavak szavakat megtapintva csönd-zubbonyban fordulnak vissza egyetlen egy csak megmarad tekinteteden fennakad szótlan önmagát kimondja — amint arcom arcodra írja Tetők fölött az ég „Valamitől állni kell a háznak, rézpénz, kiskakas, újsághír, édesmindegy, de valaminek lenni kell a falban!” — magyarázta nemrég a mester, részegen és egy 20 fillérest dobott a malteros- teknőbe. Nagy István nem felelt neki, rakta a falat tovább. A mester leült a tete- jetlen szoba közepére és röhögött. „Hogy a fenébe nem raksz te soha görbe falat?” Nagy István nem csak jól, de szépen dolgozott, mozdulatai pontosak, nyugodtak, szinte kimértek voltak; olyan mozdulatok, amilyenek egy építőmesterhez illenének, aki tudja, hogy idővel leszáll a föld alá ez a ház is, a téglák szigorú rendjén kifog a idő még szigorúbb rendje és mégis, talán ennek ellenére, töprengés nélkül készíti a téglák rendjéből a falat, mintha az örökkévalóságnak építene. „Lehet, hogy már ebbe a házba is beköltözött a házikígyó, piros, húszcentis féreg, a dög! — borongott a mester a hűvös betonon, hogy szavai nyomán pára- bolyhok szálltak a hideg levegőben. — Ha előjön a kígyó, valaki meghal a házban, én mondom, így igaz. — Aztán megint csak nevetett: — A szent Szűz Máriának hallgatsz te mindig?” Nagy István rakta a téglát tovább, nem törődött a mester szavaival. Az ő nagybátyja is részeges volt; mesélik, úgy halt meg, ahogy megérdemelte: befalazta magát egy kamrába részegen; persze ez olyan régen esett, talán nem is igaz, annyira mégse ihat be az ember, hogy magára húzza a falat. De abban a rézpénz dologban mégis csak lehet valami. Mert mitől állnak oly sokáig a falak? Hogy elbírják a tetőt? A tető pedig a reá roskadó eget? Valaminek lennie kell a falban. De minek? Mit falazzon be az, akinek semmi se fontos? A mester elbámészkodott: az artézi kútnál várakozókat figyelte. A két termetes asz- szony vihorászva beszélt valamiről, miközben piros kantáikba vékony sugárban csordogált a víz. A harmadik várakozó, keszeg forma öregember, rövid posztókabátban, kopott kucsmával a fején, jó félméterrel az asszonyok mögött álldogált, tekintete mozdulatlan volt, akárcsak ő maga, nem toporgott, pedig elég hideg volt; Nagy Istvánnak igyekeznie kellett, ha nem akarta, hogy megfagyjon a malter a keze alatt. A fal szépen emelkedett, nem bontott anyagból dolgoztak, Mi- hókéknak bőven volt pénzük, őt is megfizették rendesen, néha külön is dugtak neki, hogy a mester ne vegye észre. Nagy István minden pénzt hazaadott, az öregek elrakták, „neked lesz ez, fiam”, mondogatták. Nagy István szerette őket a maga hallgatag, méla módján, mindig igent mondott kevés szavukra, kéthetente templomba is eljárt velük, bár nem gyónt, nem imádkozott, mozdulatlan szemmel bámult maga elé a templompadban, akár az artézi kútnál várakozó, posztókabátos öregember. „Megnősülsz, tied lesz a ház, a kert, aztán meg a gyerekeidé!” — ígértek szép jövendőt a szülői szavak, amelyekre Nagy István hallgatagon bólintott. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Ütjára indul a hívójel...
