Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-09 / 33. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. február 9. Rajtra készek a tiszavasvárí súlyemelők Tenisz Király Kupa Váratlan vereség Csütörtökön Pécsett került sor a Magyarország—Csehszlovákia tenisz Király Kupa döntő első mérkőzésére Az első egyest Be. nyik János Iván Lendl ellen vív­ta. A mágyar versenyző kezdett jobban, 5:4-nél játszmalabdája volt, de Lendl egyenlített. 6:6 után a rövidített játékban Be- nyik 7:5-re nyert. A folytatásban 5:3-as Benyik-vezetést követően a csehszlovák fiú 7:5-re fordí­tott. A döntő játszma ismét a rö­vidített játékban dőlt el. 6:6 után Benyik 7:3-ra verte ellen­felét és 1:0-ás magyar vezetésre tett szert. A Taróczy—Smid mérkőzés el­ső játszmáját a magyar tenisze­ző nyerte 7:5-re. A folytatás el­maradt, Smid erősített és 6:3-ra győzött a következő játékrész­ben. A döntő játszmában óriási csatát láthatott a mintegy négy­ezer főnyi nézősereg. 4:4-ig együtt haladt a két versenyző, de aztán a 9. játékban Taróczy elvesztette saját adogatását, 4:5. A befejezésre sem kellett sokáig várni. 6:4-re Smid győzött és egyenlített. A mindent eldöntő páros előtt l:l-re alakult a dön­tő állása. A Taróczy, Szőke—Smid. Slo- zii párosmérkőzésen a vendégek higgadtabban játszottak és az el­ső játékrészben 6:4-re győztek. A másodikban megismétlődött min­den. Slozilék ismét 6:4 arányban bizonyultak jobbnak. A tenisz Király Kupa-döntő első mérkőzé. sének eredménye így váratlan, 2:1 arányú csehszlovák győzel­met hozott. A visszavágóra vasárnap Chru- dimban kerül sor. Sporthírek A győri országos tollaslabda serdülő vidékbajnokságról Bartha Agnes és Novák Csaba, az NYVSSC vegyespárosa beju­tott az országos döntőbe. A dön­tőt március 3—4-én Budapesten, a Körcsarnokban rendezik meg. ★ Vasárnap Salgótarjánban kez­di meg NB Ill-as szereplését a Tiszavasvári Lombik súlyemelő­csapata. Az első lordulóban a Salgótarjáni TC és a Gödöllői AC lesz a szabolcsiak ellenfele. Az átszervezett területi csapat- bajnokságban egyébként 18 együttes vesz részt. Cél: dobogós helyezés A tiszavasváriak az elmúlt év­ben az NB III hetedik helyén végeztek. Az idén magasabbra került a mérce, az első három hely valamelyikét várják a sportegyesületi vezetők a súly­emelőktől. — Csapatunk rajtra kész, a Juhász Mihály, Pethő Lajos, On­di László, Almási Imre, Kiss László, Gábor Mihály hatos kezd Salgótarjánban — mondta ér­deklődésünkre Nagy Béla edző. Az első fordulóban 2700 pont körüli teljesítményt várok a fiúktól, s ez véleményem sze­rint elegendő les2 arra, hogy megelőzzük a salgótarjániakat és a gödöllőieket. A felkészülést a tiszavasvári súlyemelők január 5-én kezdték meg, heti négy edzést tartva. A foglalkozásokon 30 igazolt ver­senyző vett, illetve vesz részt rendszeresen. Uj fiú nincs a ke­retben, a régiek közül sem tá­vozott senki. Január 5-én, az átigazolások során alaposan megerősített gár­dával látott munkához a Nyír­egyházi Vasutas-Spartacus SC NB III-as férfi tekecsapata. Le­igazolták. Niklai Tibort, az ózdi Kohásztól, Koleszár Józsefet, a Kaposvári Volántól, Varga Ká­rolyt és ifj. Herczegfalvi Józsefet pedig a Nyíregyházi TTTÁSZ- Elektromostól. Ök tavasszal már játszanak is az NYVSSC színei­ben. Erősítés átigazolásokkal Az új fiúk mellett a régiek, Molnár Rudolf, Hegyes Pál, Ari István, Hegyes Tibor, Fábián György, Kanyó Béla, Tukacs Zoltán, Szlovenszki Tibor, Nagy Miklós és a játékos-edző Her­cegfalvi József alkotja az NB III-as, 14 fős keretet. A március 4-i, bajnoki rajtig heti két ed­zést tartanak, s az Egri Sparta- cussal, a Szombathelyi SE-vel, a Kecskeméti MAV-val és a Sze­gedi VSE-vel játszanak előké­születi mérkőzéseket. Az NYVSSC tekézői az el­múlt évben bronzérmesek lettek. Az idén nem titkolt céljuk: az aranyérem megszerzése! Az NB II-be jutás mellett 1980-ban sze­retnének a kiemelt szakosztályok közé kerülni. A Tuzséri ÉRDÉRT MEDOSZ SE megyei I. osztályú labdarú­gócsapata január 10-én, Revák László vezető edző irányításával kezdte meg a felkészülést a ta­vaszi szezonra. Heti négy fog­lalkozást tartanak, melyen pz alábbi játékosok vesznek részt: Révész Sámuel, Bamai Gyula, Révész Zoltán, Gazdag Gyula, Tóth János, Szűcs István, Márta Zoltán, Kutasi Bertalan, Révész Béla, Ruzsnák Béla, Kovács Sándor, Molnár János, Révész Dezső, Balogh László, Juhász Tibor, Farkas Pál, Varga Ist­ván, Bodnár János, Kecskés Ká­roly és Orgován József. A ke­rethez tartozik még Berecz Ár­pád is, aki rövidesen leszerel és tavasszal már játszik. Tuzséri tervek A március 4-i rajtig Mándok- kal, Rakamazzal, Záhonnyal, Kisvárdával és Nyírtassál ját­szanak előkészületi mérkőzést. Az őszi idényt a 9. helyen fe­jezték be. Ezen feltétlenül javí­tani szeretnének és a bajnokság végére az élvonalba akarnak ke­rülni. Helyzetük nem reményte­len, hiszen a második Tiszavas­vári Lombik mindössze négy ponttal szerzett többet a tuzsé- riaknál. Bagoly Dániel A Magyar Röplabda Szövetség szervezési és versenybizottsága elkészítette a röplabda NB II csoportbeosztását. Az öt szabolcsi együttes egyaránt a Keleti cso­portba került. A Keleti csoport női mezőnye: MTK-VM. Építők SC, DMTE. NYVSSC, Eger SE, Sátoraljaújhely, Ferroglóbusz. Tiszavasvári Lombik, Beloian­nisz, Miskolci Spartacus, Nyír­bátor. Kazár, Debreceni Volán, Nyíregyházi Tanárképző Főis­kola. A férfimezőny: Szolnoki Vegyiművek. Borsodi Bányász, NYVSSC. DEAC. MAFC, FÉG SK. Kazincbarcika. Külker SC, Szolnoki TITÁSZ. DASE. Hejö- csaba, Kossuth KFSE. MEAFC, Sátoraljaújhely. A bajnokság áp­rilis 4-én kezdődik. Az NB III-as csapatbajnoki érem mellett egyéni sikereket is vár fiaitól Nagy Béla. Az el­múlt évben Juhász Mihály n. osztályú minősítést ért el, Pethő Lajos és Ondi László pedig if­júsági ezüstjelvényes szintet tel­jesített. Tölii Lajos, Bakos Já­nos és Kiss Antal bronzjelvé­nyes sportoló lett. Tehetségüket és szorgalmukat alapul véve, ők az Idén még tovább léphetnek a minősítési ranglistán. Az or­szágos ifjúsági egyéni bajnok­ságra három vasvári súlyemelő készül, méghozzá éremesélyek­kel. Pethő Lajos, Ondi László és Ondi István ott lehet a súlycso­portja legjobbjai között. Hl ÚJSÁG AZ ELLENFELEKNÉL? TESTNEVELÉSI ÖRÄN. A Csengeri Ady Endre Gimnáziumban a 1979. február 9., péntek KOSSUTH RADIO 8,37: Kovács Dénes és Kovács Lóránt felvételeiből. — 9,33: Szói a nóta. — 10,05: Hívogató. — 10,35: Zuglói búbos pacsirták. Verseit elmondja: Csanádi Im­re. — 10,40: A Budapesti kon­cert fúvószenekar Sebestyén András fúvósműveiből ját­szik. — 11,00: Gondolat. — 11,45: A Monszun együttes műsorából. — 12,35: Hétvégi panoráma. — 13,57; Kóruspódium. — 14,12: Balettzene. — 14,44: Magyarán szólva... — 15,10: Klara Ka- gyinszkaja operaáriákat énekel. — 15,28: Dominó. — 16,05: Vá­sárhelyi Zoltán népdalkórusai­ból. — 16,19: A Délutáni Rádió­színház bemutatója. Anti. Bo- renich Péter dokumentumjáté­ka. — 17,09: A hegedű virtuózai. — 17,40: Láttuk, hallottuk. — 18,05: Udvary Tibor két film­dalt énekel. — 18,15: Hói volt. hol nem volt ... — 19,15; Be­számoló a jégkorongbajnokság utolsó fordulójáról. — 19,25: „Üj matekot” tanul a gyerek. — 19,45: Puccini: A fecske. Ko­média három felvonásban. — 21,31: Üdülni jó — lenne... — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Mendelssohn: F-dúr szo­náta. — 22,51: Az űripar kez­dete. Riportműsor. — 23,06: Ül lemezeinkből. — 0,10: Citeramu- zsika. PETŐFI RADIO 8,05: Az izraelita felekezet negyedórája. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Klasszikus operettrészletek. — 941: Népze­nei Hangos Üjság. — 10,00: Ze- nedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyel­vűnk. — 12,38; Nótamuzsika. — 13,15: A Pozsonyi Rádió gyer­mekkórusa énekel. — 13,30: A zene* titka. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Mindenki is­kolája. — 17,30: Ötödik sebes­ség. — 18,33: Teddy Wilson hangversenye az Erkel Szín­házban. 20,00: Félóra népzene. — 20,33: Iránytű. — 21,35: Zieh- rer-művek. — 22,20: Sárközi Béni zenekara játszik, Pécsi Kiss Agnes és Lukács Bálint nótákat énekel. — 2345: Bágya András szerzeményeiből. NYÍREGYHÁZI radio 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Sztárok és slágerek. — Köikép. Heti kommentár. — Dzsesszdal- lamok. — Jó hét végét! Prog­ramajánlat. Műsorvezető: Pod- ráczki Zsuzsa. — Pályaválasz­tás. - Szabolcsi népdalkörök összeállítása. — 18,00: Észak­tiszántúli krónika. — A Dr. Hook és a Medicine Sohow együttes játszik. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,39: Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna (ism.. színes). — 8,45: Iskolatévé. Francia nyelv (középisk. IV. oszt.) En fran- cais. Il fant manger pour vivre. — 10,05: Matematika (ált. isk. 5. oszt.) Tizedes törtek összeadá­sával és kivonásával kapcsola­tos feladatok megoldása. — 10,40: Orosz nyelv (középisko­lásoknak). A mi iskolánk (szí­nes). — 11,05: Matematika (ált. isk. 7. oszt.) Egyenes arányos­ság. — 12,05: Világnézet (kö­zépisk. IV. oszt.). A demokrá­cia. — 13,05: Osztályfőnöki óra (középiskolásoknak). Beszélőn. — 14,55: Iskolatévé. Matemati­ka (ált. isk. 5. oszt. — ism.). — 1545: Matematika (ált. isk. 7. oszt. — ism.). — 15,45: Világné­zet (ism.). — 16,28: Hírek. — 1645: Szín játékosok. Kisdobo­sok műsora. — 1740: Játék a betűkkel. — 17,35: Reklám. — 17,40: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 1840: Tévébörze. — 18,20: öt perc meteorológia. Időjárás-előrejel­zés. — 18,25; Szigetek a Csen­des-óceánban. Lengyel rövid­film. — 18,40: Forradalmak nemzedéke. Holnap már tavasz lesz — Kun Béla. — 19,00: Rek­lám. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19,30: Tv- híradó. — 20,00: Delta. Tudo­mányos híradó. — 20,20: Mar­cello Mastroianni-sorozat. A bigámista. Magyarul beszélő olasz filmvígjáték. — 21,55: Pár­beszéd. Látogatóba Kocsi Már­ta és Csömör Lajos népi bú­torfestő házaspárnál (színes). — 22,35: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20,00: Három jelenet Ingmar Bergmannal. Finn riportfilm­sorozat. in/3. rész: A tudás fe­lé. — 20,30: öt perc meteoroló­gia. Időjárás-előrejelzés (Ism.). — 20,35: A Nílus. Osztrák is­meretterjesztő rövidfilm (szí­nes). — 20,50: Tv-híradó 2. — 21.10: Czakó Gábor: Iskolavár. Tévéjáték (színes). MOZIMŰSOR Krúdy mozi: A Nö ILLATA. (16 év!) Béke mozi: AZ EZÜST-TÖ KINCSE. Móricz Zs. mozi: VERI AZ ÖRDÖG A FELESÉGÉT. Nyírbátor: HUSZADIK SZA­ZAD III—IV. (18 év!) Kisvárda: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT. (14 év!) Mátészalkai mozi: HATHOL­DAS ROZSAKÉRT. Fehérgyarmat: SOKAT AKAR A SZARKA ... (14 év!) Vásárosnaményi mozi: A NÉGY TESTŐR. SZÍNHÁZMŰSOR Febr. 9-én 17,00 Csokonai Színház: FEJEK FERDINAND- NAK. Krúdy-bérlet. 10-én 19,00 Ödry-bérlet. 18-án 19.00 NÉPSZÍNHÁZ A CSAPODÄR MADÁRKA. Bér­letszünet. TURMIX Öröm Jászberényben, bizakodás Mezőtúron nap minden órájában foglalt a tornaterem. A testnevelési órák mellett a diákok számos sportág házibajnokságain vesznek részt. Ottjártunkkor a teremben az első osztályos tanulók tornaórája zaj­lott. Felvételünkön Gaál Mária és Katona Erika gerendagyakorlatot mutat be. (Both Pál Ambrus felvétele.) Szuper Liga 5:2 az angolok ellen A Lehel SC NB Il-es labdarú­gócsapata bravúrosan szerepelt az őszi fordulóban. A Szolnoki MTE-nél hosszú évekig pályaed­zőként dolgozó Czigony István nagyszerű érzékkel összeková­csolta a gárdát és várakozáson felüli teljesítménnyel a 11. he­lyen kötöttek ki. A tavaszi fordulóra a felkészü­lést Csehszlovákiában kezdte a Lehel. Tíz napig Érsekújváron, az Elektro Szvit Hűtőgépgyár vendégeként láttak munkához. — Ideális körülmények között, zavarmentesen készülhettünk — mondta Hoffer András, a szak­osztályvezetőség tagja. — Uszo­da, tornacsarnok és jó állapot' ban lévő pálya állt a csapat ren­delkezésére. sérült, beteg játékos nincs, mindenki becsületesen, szorgalmasan készült. A játékosállományban néha történt változás, a tavaszi keret áll Czigony edző rendelkezésére. Az jelent örömet a jászberényi­eknél, hogy az ősszel, a Szolnoki MÁV elleni kupamérkőzésen sú­lyos sérülést szenvedett Gergely meggyógyult, teljes értékű játé­kos és amennyiben visszanyeri régi formáját, helyet kaphat a csapatban. A Lehel eddig kevés edzőmérkőzést játszott. Szolno­kon, az MTE ellen döntetlent ért el, Jászberényben viszont vere­séget szenvedett az SZMTE és a Bem SE csapatától. — Ezek az eredmények nem jelentenek semmit, hiszen a fel­készülés elején tartunk — véle­kedett Hoffer. — Tavasszal ma­gasabbra állítjuk a mércét, ter­vünk az első tíz között végezni. Ha tavasszal is az őszihez ha­sonló harcosság, keménység, lel­kesedés jellemzi a jászberényi csapatot, akkor tervüket túl is teljesíthetik. Mezőtúron, a Honvéd Szabó Lajos SE csapatától az őszi 16. helynél többet vártak. Különösen azok után, hogy több ismert, — közöttük NB I-es játékos — Ke­lemen (FTC), Merley (SZEOL), Balázs (Balassagyarmat), Hódi (Csepel), Cserháti (Gyula) erősí­tette soraikat. Elkeseredve azért nincsenek, mert hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy O csapat tavasszal mindig jobban szerepel, mint ősszel. Ezt várják most is. A Szabó Lajos SE egyébként az utóbbi években jubileumi felajánlásokkal hívja fel magára a figyelmet. Tavalyi közgyűlésü­kön például ígéretet tettek arra. hogy Mezőtúr 600 éves évfordu­lójára NB H-es csapata lesz a városnak. Teljesítették. Az egye­sület az idén ünnepli huszonöt éves fennállását. Az évfordulóra azt ígérik, hogy a labdarúgók bentmaradnak az NB Il-ben. Teljesítik? Majd meglátjuk. A mezőtúriak — mint a kato­nacsapatok általában — az idén ismét változtak. Molnár a Bé­késcsabai Előre, Bánfi a Szegedi Dózsa, Petényi a Kecskeméti SC, Adám pedig a BVSC csapatába távozott. — Az őszi utolsó mérkőzése­ken már nem is játszottak — tá­jékoztatott Buzi Lajos elnökségi tag. — Olyan összeállításban sze­repelt a csapat, amellyel a ta­vaszi idényt kezdhetjük. Takács Barna, a söprögetőnk is lesze­relt, de a DVSC az idén június 30-ig kölcsönadta. Brekk Jánost pedig a Nyíregyháza végleg ki­adta. Februárban számítunk négy—öt olyan játékos bevonu­lására, akik közül ketten vagy hárman helyet kaphatnak a kez­dő tizenegyben. Célunk az, hogy a tizenötödik helynél előbb vé­gezzünk. A Szabó SE előkészületi mér­kőzésen, otthonában és idegen-» ben is legyőzte a Szolnoki MÁV és a Szarvas együttesét, a BTASK ellen döntetlenül ját­szott, Dunaújvárostól pedig Sá­ré kikapott. Mi, ahogy a mező­túriakat ismerjük, Bencsik Gyu­la vezető edző irányításával, ta­vasszal jobb eredményeket ér­nek majd el. Pataki István Belperben az Anglia— Magyarország Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzésen ki­tűnő rajtot vett a magyar csapat. Az első négy mérkő­zésből csak a női egyest vesz­tettük el. Eredmények: Ger­gely—Douglas 2:1 (18 —15, 12), Klampár—Jaryis 2:0 (8, 10), Magos—Hammersley 0:2 (—20, —16), Jónyer, Klam­pár—Jarvis, Douglas 2:0 (17, 19), Gergely, Magos—Doug­las, Howard 0:2 (—17, —21), Klampár—Douglas 2:1 (—18, 18, 20), Gergely—Jarvis 2:0 (19, 15). Végeredményben: Magyarország—Anglia 5:2. Az asztalitenisz Szuper Li­ga 6. fordulójának utolsó méríkőziésén Franciaország — Párizsban — 6:1 arányú fö­lényes győzelmet aratott Svédország ellen. A nyolcas mezőnyben Csehszlovákia változatlanul az első helyen áll Magyarország előtt. Az Európa Liga első osz­tályában Lengyelország 6:1- re győzött Olaszország ellen és így függetlenül az utolsó fordulótól, ősztől a Szuper Ligában játszhat. A Szuper Liga utolsó for­dulójának március 8-án sor­ra kerülő párosítása: Svéd­ország—Magyarország, Fran­ciaország—NSZK, Anglia— Szovjetunió, Csehszlovákia'— Jugoszlávia. Bartha és Sárréti A hét végén Berettyóújfaluban és Bukarestben kerül sor a ma­gyar—román női, illetve férfi ifjúsági válogatott teniszmérkő­zésre. A magyar csapatban két nyíregyházi teniszező. Bartha Katalin és Sárréti György kapott helyet Bartha egyébként hétfőn érkezett haza Szófiából, ahol Mil- tényi Évával, a Vasas versenyző­jével harmadik helyen végzett a nemzetközi páros viadalon. Négy tusgyőzelem Szolnokon 30 egyesület. 200 ver­senyzőjének résztvételével ren­dezték meg az országos szabad­fogású Tisza Kupa birkózóver­senyt. A nyíregyháziak közül Pocsai Tamás érte el a legna­gyobb sikert, négy tusgyőzelem­mel szerezte meg a 68 kilogram­mosak aranyérmét. Smajda At­tila és Medgyesi Antal ötödik. Révész Zsolt pedig hatodik lett. A csapatversenyben az NYVSSC a hatodik helyet szerezte meg. Kosárlabdakupa A Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumi DSK 10 középiskola, 13 csapatának részvételével ko- sárlabdatomát rendez a megye- székhelyen. Az Elsős Kupa dön­tőjére vasárnap kerül sor. Az elődöntő eredményei, lányok. A csoport: Nyh. Széchenyi DSK— Nyh. Krúdy DSK 13:7. Nagykál- lói Budai DSK—Krúdy 17:6. B csoport: Nyh. Vasvári DSK—Kis- várdai Bessenyei DSK 58:20. Nagykállói Korányi DSK—Nyh. Kereskedelmi DSK 43:12. Vasvá­ri-Kereskedelmi 83:22. Korányi— Bessenyei 37:15 Fiúk. A csoport: Nyh Ipari Szakközépiskolai DSK —Nyh. 110-es DSK 80:18. Nyh. Krúdy DSK—110-es 73:21 B cso­port: Nyh. Vasvári DSK—Nyh. EVISZ DSK 84:18. ÉVISZ—Kisvár- dai Bessenyei DSK 23:21. Vasvá­ri—Bessenyei 72:24. Fedettpályás tenisz Befejeződött Nyíregyházán a megyei fedettpályás teniszbaj­nokság. Az I osztályúak küzdel­mében Sárréti 7;6, 6:0 arányban verte a döntőben Pázmándyt. Harmadik Káplán és Erőss lett, A II. osztályúak versenyét Koczka nyerte, a döntőben G:2, 6:3 arányban győzött Molarovich ellen. Harmadik Tóth és Loson- czy. ASE—KSE 3:2 (1:1) Előkészületi labdarúgó-mérkő­zést játszott a Kisvárdai SE a megyei I. osztályban vezető Asz­talos SE otthonában. A KSE az alábbi összeállitásban lépett pá­lyára: Kovács B. (Kocsis) — Ta­kács, Kovács M.. Baksa. Mikito- vics (Kapin), Gólyán. Földesi. Komáromi, Bori. Tóth I.. Kubik. 1 :l-es félidő után az Asztalos SE 3:2-re nyert. A találkozó gólszer­zői: Kovács II. 2, Csintalan, il­letve Komáromi éc Bori. TÉLI ALAPOZÁS (14.) RÁDIÓ FILM || KÉM­magjfamzíg Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—s. 4401 Telefon: 11-277, 11-429, 11-929, 11-846 Telexszám: megyében 24«, megyén kívül 72 244. Postacím: Nyíregyháza, Pf-: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—9. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-190. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 20,— forint, egy évre 260,— forint Kéziratokat nem önünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 29 S90 HU ISSN «22—SS9S

Next

/
Oldalképek
Tartalom