Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-18 / 41. szám
TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK FILMJEGYZET Kalász Márton újabb — sorban a kilencedik — verseskötete a korábbiak egyszerű folytatása munkássága kiteljesedése felé. Ezen az úton egy sajátos, a szintézist mellőző számadás. Már a címadás is jelképes, miként az az állapot, mely a „jóleső ernyedés, a megnyugvás” érzetét kelti: „Megszámítom derűmet — ahogy hajdan a dühöt megfontolatlan osztottam szét...” E veszélyt rejtő létállapot azonban annak lehetőségét is hordozza, hogy a költőt övező tér és idő egyfajta ragyogásban vibráljon. Ez ad lehetőséget Kalásznak, hogy új kötete az előzők folytatásaként az erő és tömörség sodrába vezessen, a higgadt gondolatok övezte ,Szállás”- ra, elkerülve a Tacitus jelezte „poshadt rév”-et, mert „kemény a szem ...” Hazára és emberre találva a költő gondolatisága „... e homályos országból ered / nagy folyam mellől a beteljesülés” A közérzet leltára (Kalász Márton: Szállás) felé (Naptár). Alkotásaiban vállalja á történelmi önvizsgálatot, s ezáltal a primer környezethez, a természethez és emberhez fűződő, kapcsolata kiegyensúlyozott, amit két évtized tapasztalatai szerint a természet és társadalom kialakult, kialakított rendjében talál megbízhatónak. így válik. írásaiban evidenssé: megszenvedett igazságait nem hajlandó vitára bocsátani. A 6 ciklusba válogatott 83 költemény az egyén társadalmi küzdésének tükre. A rokontémák sokszínű változatainak ölelkező, önelemző feltárása a számvetés okán, s egy-egy ciklus határai között a lírikus egyéniség további gazdagodásának múlt- és jelenbeli útjait mutatja meg. Társadalmi tartalma, hogy versalkotó kedvét a valóság, az igazság megragadásának és feltárásának igénye gerjeszti, életünk napi gondjait a „Szállás”-ra érkező ember biztonságával, nyugalmával, de az olvasóban mintegy ellenpontozásként türelmetlen nyugtalanságot, indulatokat keltve a gondolatiságot és érzelmességet egyensúlyban tartva optimista kicsengéssel tárja fel: „Jól fényeskedem nyaraink felett...” — értékeli történelmi feladatvállalását. A versépítés vasfegyelme, a gondolati gazdagság, az egyszerűségében kimunkált ritmusvilág mögött nagy nyelvi gazdagság húzódik meg. Életútja ismeretében ez is a kiteljesedés része. „... a versírás eszköze a nyelv, gondolatot érvényesen csak általa közvetíthetek...” — vallja. Ehhez igazodva építkezésében a forrás folyammá dagad, a szenvedély fűtötte változatosság alapja az erőteljes koncentráltság, a sokszó- lamúság, a képgazdagság, amit a rendet szülő értelem öntörvényei szerint érvényesít. A példát is adó mesterek közül Juhász Ferenc hatása emelhető ki. Utal erre a gondolati azonosság, mely következménye az egyazon munkahelynek, mondhatnók, műhelynek. Utal továbbá a kifejezés eszköze is: Kalász tapasztalati tényanyagát és az emberi lélek egyre mélyebb rétegeit törekszik feltárni. A gondolati absztrakció és a látomás szintézisének igénye tapintható ki. A szubjektív élmény látomássá erősítését olyan formai elemek is érzékeltetik, mint a képzuhatagok, a sajátos szóösszetételek („ágról-kedvű lény” vagy „mész-vas romjai”). Formai megoldása ez annak a válasznak, melyet dinamikusan fejlődő korunk kérdése igényel: Felelősséggel fordulsz-e önmagad felé? A válasz emberséget, vész- ben-bajban helytállást, közösség felé történő kitárulkozást, örömet mutat. Ezért van, hogy Kalász történelmileg hiteles és pontos képet rajzol leltárában az emberi létállapot változásairól. Örömkeltő az a felelősséget vállaló tudatosság, hogy a míves mesterség, a szerkesztés szigorú fegyelmével alkotott költemények új utak, a jövő keresésének igényét is jelzik: „...elhagyva nagy áramlásokat / kerülve a horizont füstjét...” — írja a határozott célkitűzést. Másutt prózában erősíti: ...... írtam eddig, amit írtam, ami ezután következik, volna fontosabb ...” Mintegy jelzése ez annak, hogy az állapot, a „Szállás” feszültségoldó világa belső erőfeszítést, küzdelmet takar, mert a mindennapi erőfeszítés, a készenléti állapot világa a „Szállásion is jelen van. (Szépirodalmi, 1978.) Miklós Elemér Á kiskőrösi szlovák tájház A középkori Kőrös falu a török uralom alatt szinte teljesen elpusztult, kihalt. 1718- ban, az akkori Magyarország felvidékéről hoztak szlovák telepeseket, akiknek utódai az évszázadok folyamán szinte teljesen beolvadtak a környező magyarságba. Átvették tárgyi kultúrájukat, építkezési módjukat. Nemzetiségi, nyelvi különbözőségük inkább csak a használati tárgyak díszítési módjában szokásaikban élt tovább. Egy 1830-as évekből fennmaradt (többször átalakított) szlovák parasztház berendezéseivel tájházmúzeumként őrzi a tárgyi emlékeket. A puritán egyszerűséggel berendezett első szoba egy középparaszt- család életmódját idézi. A sárkemence előtt a gazda csizmája és a csizma lehúzását segítő fakutya látható. A hátsó szobában, a berendezés helyett néhány népviseletbe öltöztetett bábu várja a látogatókat. Nyári konyha a tájház udvarán. Győri Lajos képriportja Ragadozó madarak, avagy feszültségkeltés — amerikai módra A Ragadozó madarak fő címlistáján egyetlen nagy név sem található. Az író, a rendező és az operatőr nem tartozik az élmezőnybe. Ha valaki csak kicsit is jártas az amerikai filmművészetben, tudja, hogy ilyen hátránnyal szinte istenkísértés indulni a nézőért folytatott gyilkos versenyben. A húzóerőt ilyen esetekben két dolog jelentheti. A „mindent bele” alapon megszervezett parádé, a külsőségek csillogó felvonultatása — avagy a művészi kifejezés hatékonysága, a tartalmas tehetség. Kell-e magyarázni, hogy filmművészklasszisok nem születnek minden bokorban? S az ismeretlen nevekkel operáló alkotások inkább az első számú recept szerint készülnek? Az amerikai filmstílusnak többféle változata ismeretes. Akad néhány alapszabály is. Az egyik — talán a legfontosabb — az, hogy aki a forgatást irányítja, fölényes biztonsággal ismerje a hatáskeltés fogásait. Számtalan rossz mű gördül le a hollywoodi futószalagról, a technikai kivitel ellen mégis ritkán lehet panaszunk. Feszültséget kelteni, izgalmat csiholni, atmoszférát megjeleníteni nemhogy kitűnő rendezők, hatodrendű iparosok is tudnak. Talán ez az egyik magyarázata annak, hogy az amerikai film mostanában megint nagyon együtt él közönségével (világszerte csökken a moziba járási intenzitás, az Egyesült Államok azonban kivétel: 1978-ban is számottevő az emelkedés). Hogy miért írok éppen ezekről a kérdésekről William Graham Ragadozó ma- darak-ja apropóján? Éppen azért, hogy a fentebbi tanulságokat egy konkrét film kapcsán — azaz a gyakorlatban — t^onyí thassam. A sztori tipikusan amerikai, másutt nem nagyon játszódhatna, márcsak azért sem, mert helikopterek csatáját látni benne — s mint köztudomású, nem nagyon elterjedt még ez a közlekedési alkalmatosság. Dehát nem ez a lényeg, hanem a következő. Robert Boris (a forgatókönyv szerzője) egy izgalmas alaphelyzetet „tupíro- zott fel”. Ezt nyújtotta, mint a rétestésztát, ezt töltötte meg érdekfesztő fordulatok epizódjaival. Harry Walker, egy rádióadó száguldó riportere — aki a levegőben dolgozik és ex- háborús repülő — gyanús eseményeket észlel leszállás előtt. Színhely: egy bank. Furcsán ólálkodó férfiak vannak az épület előtt. Walker azonnal érintkezésbe lép a rendőrséggel, ahol a régi cimbora, az egykori harcostárs a főnök (McAndrew- nék hívják). A riporter balsejtelme beigazolódik. Nem is akármilyen bűntényt követnek el a gengszterek. Lelövik az őröket és 200 ezer dollárral elszelelnek. De még ez sem elég nekik: túszként magukkal viszik az egyik banklisztVlfeelőnőt. Ennyi az expozíció. És ekkor Graham mester begyújtja a rakétákat. A Ragadozó madarak Walker és a banditák harcát örökíti meg. A hajsza jelentős része a föld felett zajlik le, ugyanis két rablónak sikerül helikoptert szereznie. Nehogy valaki a realitás elleni merényletnek tekintse ezt a mozzanatot: az USA-ban, mint említettem, sok a légi járgány és ennek megfelelően számos állampolgár ért a vezetéséhez is. A küzdelem tulajdonképpen egyhangú, sőt unalmas lenne, ha az amerikai filmesek nem tűzdelnék meg néhány hajmeresztő cselekmény elemmel. A fiatal túsznő megszökik. Walker felveszi a hölgyet. Megfordul a kocka: most már a törvényen kívüliek támadnak. Aztán megsérül Walker gépe, de hát neki meg se kottyan a szerelés. A lány marad a földön, a rettenthetetlen bűnüldöző pedig fölemelkedik a légbe, hogy megvívja élet-halál küzdelmét a bankfosztogatókkal. Közben a rendőrség is akcióba lép. Nem árulom el a poént, csupán annyit jegyzek meg, hogy a befejezés egyáltalán nem emlékeztet az olcsó ponyvák diadalaira. Inkább A szoba udvar felöli falában egy szépen festett tékát (fali szekrényt) találunk, abol a család értékesebb tárgyait őrizték: iratokat, gyógyszert, imakönyvet és néha a gyerek elöl eldugandó pálinkás- üveget. A kamrában kaptak helyet a háztartás és a gazdálkodás legjellemzőbb eszközei. Az 1825-ben készített sajtprés ritka tárgynak számit. lehangoló szomorúság, megrendítő tragikum „színezi” a záróképeket. A Ragadozó madarak hőse — ki tudja hányadszor — a „magányos lovas”, az egyes számú ideál, aki megszállottként verekszik és viszi vásárra a bőrét. A korábban látott változatoktól eltérően Walker a hivatalos bűnüldözők szövetségese s nem az életből kiszorított polgár (a film szerzői egyébként némi kritikával mutatják be a rendőrségi munkát). A cselekményre — és a tanulságokra — nem érdemes sok szót vesztegetni. A szabvány mindent meghatároz. Felfedező erőt ne is keressünk a képsorokban. Az eszmei summa? Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Hanem a feszültségkeltés: csillagos jeles. Lélegzetünket is visszafojtjuk, amikor a kissé keserű — magánélete zűrjeivel küszködő — Walker vakmerő húzásait figyelemmel kísérjük. A helikopter látószöge különleges nézőpont beállítására ad alkalmat. Jordan Cronenweth azonban nem bravúroskodik, hanem a vállalkozás rettenetét érzékelteti. A Ragadozó madarak-nak az égbolt és a táj is „főszereplője”. És majdnem mindig történik valami a filmben, pedig, mint fenn- tebb írtam, villanásnyi a történet röppályája. Helikopterünk nincs (mint Várkonyi Zoltán nyilatkozatában hallottuk, még az se igaz, hogy ő akart egyet vásárolni), szerencsére bankrablásban is elmaradunk a nemzetközi átlagtól. Egyet ajánlhatok filmeseinknek: az atmoszféra vibráló feszültségének megteremtését lessék el amerikai kollégájuktól. Talán ezt a ragyogó technikát másfajta tartalmak szolgálatába is lehetne állítani... Veress József KH VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. február 18. Könyvespolc L A
