Kelet-Magyarország, 1979. február (36. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-15 / 38. szám
1979. február 15. KELET-MAG Y ARORSZÁG 3 Közelebb a városhoz O ivatalos statisztikáik és előrejelzések szerint az utóbbi években számottevően csökkent hazánkban a lakóhely-változtatások száma és üteme. Mostani ötéves tervünk időszakában további 25 százalékos mérséklődéssel számolhatunk. A népesség megyék közötti megoszlásában lényeges változások nem várhatók. Valószínű, azonban, hogy a legnagyobb népességikibocsátó térség továbbra is az Alföld — azon belül főként az északi rész — lesz. A bevándorlás zöme változatlanul az ország központi területére, mindenekelőtt a főváros vonzáskörzetébe irányul. Ez a szűkszavú összegezés is kifejezésre juttatja, hogy alább hagyott a több mint harminc éve elkezdődött, s időnként rendkívül erőteljes elvándorlás, városba törekvés a kis településekről. Felszabadulásunk óta egyébként akkora belső népvándorlás ment végbe Magyarországon, amelyhez fogható évszázadokba visszamenően nem zajlott le. Elegendő utalnunk vagy emlékeznünk az iparosítás fejlesztésének, s vele egyidejűleg a mezőgazdaság szocialista, szövetkezeti átszervezésének éveire. S arra, hogy ké- I* sőbb. a mezőgazdaság gépesítése, általános korszerűsítése és ugyanakkor a vidéki ipartelepítés, az átfogó területfejlesztés következményeként százezrek, ha nem milliók változtattak foglalkozást, munka- és lakóhelyet. Napjainkra elérkezett az az idő, amikor a városok és az ipari központok nehezen, vagy csak nagyon lassan voltak képesek elfogadhatóan, elviselhetően kielégíteni a városlakók és a városlakókká vált vidékiek gyorsan megnőtt igényeit. Uj gondok keletkeztek a lakáshelyzetben csakúgy, mint az áruellátásban, a közlekedésben, a szolgáltatásokban, s a szociális és a kulturális ellátottságban. Divattá váltak a magas, többemeletes lakóházak. Tanúi lehetünk annak, hogy mind több városlakó igyekszik telekhez jutni, ott hétvégi vagy lakóházat építeni. S ez nem valamiféle mániákus megszállottságból fakad, hanem jórészt abból, hogy az álmok álma, a budapesti vagy egyéb nagyvárosi életkörülmények, nem bizonyultak annyira eszményinek, amennyit és amit vártak tőlük. A régihez képesít óriásit fejlődött a legtöbb község áruellátása, vendéglátóipari és másféle szolgáltatása. Rohamosan — bár az igényekhez viszonyítva nem eléggé gyorsan — nőtt vidéken is a személygépkocsik száma. Fogyatékosságokkal terhelten ugyan, de szembetűnően gyarapodtak a kulturálódás, a közművelődés lehetőségei. Közelebb került a falu a városhoz azáltal is, hogy termelőszövetkezeti és más forrású támogatással, közreműködéssel egyrészt igen sokan jutnak el budapesti és más városokban lévő színházakba, másrészt jeles színészek lépnek fel gyakorta a községekben, falvakban is. Mindennek fontos szerepe van abban, hogy ma már aránytalanul kevesebben kivánkozak a faluból a városba. S elgondolkoztató a még nem általános, de észrevehető és az előbbivel ellentétes folyamat, a visszaáramlás. Itt az ideje, hogy nagyon alaposan és évtizedekre előretekintve fontoljuk meg. mi a teendő, ha a mai fiatalok és a következő nemzedékek életkörülményeit minél jobbá, minél kedvezőbbé akarjuk tenni. Az-e, hogy mindenáron a már meglévő és ezután kialakuló városok mostani irányzatú fejlesztését szorgalmazzuk, vagy elképzelhető más, az ország és népessége szempontjából előnyösebb megoldás is? Aligha tévednek, akik azt vallják, hogy lehetéges a jelenlegitől eltérő és célravezető gyakorlat. Hazánk települési adottságai, s a már véghez vitt vidéki ipartelepítés jelenlévő következményei ezután is elképzelhetetlenné teszik az ingázás megszüntetését. Mérsékelni persze lehet, de olyan, világ sohasem lesz, amikor mindenkinek ott van a munkahelye, ahol lakik. Hossziab- rövidebb távolságra sok-sok embernek kell eljárnia gyárba, mezőgazdasági nagyüzemi telepre vagy máshová, ahová foglalkozása köti. Nem szorul bizonyításra az sem, hogy Budapest és a többi város nem bővíthető korlátlanul. Éppen elég gonddal küszködnek a nagyvárosok már ma is. Egyébként is: mii értelme volna annak, hogy az eddig faluról eljárt emberek későbben, városi lakosokként legyenek kénytelenek ugyanannyit ingázni, mint manapság, csak éppen az eddigivel ellentétes irányba induljanak hajnalonként. T 1 ucatnyi megfontolnivaló van az elmondottakon kívül is. A végeredmény mindenképpen az, hogy 'leghelyesebb, ha távlatilag valamennyi jövős községben, településen igyekszünk gyorsabban javítani a vezetékes vízellátást, a csatornázást, általában a közművesítést, s hasonlóképpen a különféle szolgáltatásokat. Ez természetesen azt' is jelenti, hogy egy-egy kiválasztott város fejlesztésére nem vonnak el anyagi erőket a többi településről. S nem térhetünk ki annak a felismerése elöl sem, hogy többemeletes lakóháziak és középületek nélkül is ■lehet igen jó emberi körülmények között élni, egészséges szellemű közösségeket kialakítani. Nagy vándorlás volt oda — a városokba —, s megkezdődött vissza — a kisebb településekre —, amelyeket nem is olyan régen gondolatban vagy nyilatkozatokban is meglehetősen sokan halálra ítéltek. Ma már mindenki előtt világos lehet, hogy tévedtek. G. P. Többért—többet, de mikor? Érdekeltség kérdőjelekkel AZ UNIVERSIL BÉRGONDJAI A vasas szakmunkások kétötöde hagyta ott 1978-ban az UNIVERSIL-t. Velük tartott néhány műszerész is; egyszóval érzékeny veszteség érte az üzemet. Mi volt az ok? Tóth László, az akusztikai gyárrészleg vezetője szerint: — Az alacsony bérek. Kevés pénz jutott a premizálásra Ráadásul 1978 első felében hiányzott az alkatrész, az anyag: központunk, a Budapesti Elektroakusztikai Gyár nem szállított. Sokszor munka nélkül álltunk ... Akik elmentek 2—3, sőt több forinttal jutottak az itteninél nagyobb bérhez. Még nyereségrészesedést sem tudtunk fizetni. Hatott a korrekció Egy adat a „fizetésképtelenség” érzékeltetésére: a gyárrészlegben emberenként 700 forint mozgóbér jutott egész évre. Tóth László 1979-et illetően mérsékelten derűlátó. Mert eddig anyagellátásban fennakadás nem volt, úgy érzi, megállt a negatív folyamat; hatott a megkésett, 1978 decemberi bérkorrekció, amikor a vasas szakmunkások átlag egy forintnyi órabéremelést kaptak. Nem elhanyagolható az egynegyeddel több mozgóbér sem; 110 ezer forint osztható szét az első negyedévben. Azonban nem mindenkit nyomnak egyformán a gondok. Pankotai Ferenc elektronikai műszerész, például meglehetősen elégedett. Negyedik éve szakmunkás, a papírgyárból jött ide. — Itt szakmunkát végzek és jobb a keresetem — indokolja lépését a fiatalember. —• Legkevesebb három és fél ezret kapok, igaz, két műszakban dolgozunk. Azonban, ha saját asztalán túl tekint, akkor ő is úgy véli: Kicsi pénzzel indulnak a kezdő szakmunkások. A műszerészek 11—12 forint körüli órabért kapnak, és ez jóval kevesebb, mint ami másutt jut nekik. Néhányuk emiatt elkeseredett. Ki mennyit tett? A bérezés egészét nézve, az üvegtechnikában sem elégedettek. Mert igaz, hogy Konyán Béla a legrégibb és a legjobb szakmunkások egyike 4000—4500 forintot keres haA Budapesti Elektroakusztikai Gyár — a moszkvai olimpia akusztikai berendezéseinek hivatalos szállítójaként — húszmillió rubel értékben gyárt híradástechnikai készüléket a Szovjetunió részére. A BEAG konstruktőreinek terve alapján készült típusok zöme az olimpián szerepel először. A gyár szállítja a rádióstúdiók komplett hangtechnikai berendezéseit, valamint a tv-stúdiók hangrészeit és a kommentátor-rendszereket. Ezek jó része szabolcsi üzemekből indul útra. vonta, de aki sokallná ezt, ne feledje: az üvegtechnika, melegüzem. Konyári Béla elégedettségét szokatlanul méri: — A bátyám pedagógus, négy évvel többet tanult nálam, mégis kevesebbet keres. Miként lehetne segíteni? Szerinte azzal, ha csoportbérezéseknél is differenciálnának, aszerint, ki, mennyit tett a közösen elért százalékhoz. Csatlakozik hozzá ebben Bodnár József is, aki nála másfél ezer forinttal keres kevesebbet. Két éve szakmunkás csak, de tizenharmadik éve dolgozik a vállalatnál. — Ügy 110 százalékot teljesítek, ezzel jön össze a havi háromezer... Már a másik üzemrészben is elhangzott: sokan sérelmezik a tavaly októbere óta érvényes gyakorlatot, hogy a 110 százalékon felül elért teljesítménynek csak a felét fizetik ki. Á minimumon alul Székelyhídi Ferencnek, a gyárrészleg termelésvezetőjének véleménye: — Mi 70 százalékban exportra* dolgozunk, ez már magában rejti a differenciálás szükségességét. A deg- resszív bérezést a mozgóbérrel próbáljuk kiegyenlíteni, ami csak esetenként sikerül. Ez a bérezés a kiugrás lehetőségét leszorítja, de a képhez tartozik: a jó normakarbantartásra is szükség lenne. Azonban — és ez országos jelenség — hiányzanak a képzett norma szakemberek. Az üvegtechnikában 30, az egész gyárban pedig majdnem száz azoknak a száma, akik nem érik el a számukra előírt minimális bért sem. Ezek fizetését emelni kell. Megközelítően 1 forintot óránként és személyenként. Az első pillanatra tetszetős lépésről azonban többnyire helytelenítő a vélemény. Mert: a lemaradottak többsége — így mondják — fegyelmezetlensége, gyenge munkája miatt rekedt alacsony szinten. Sokan fűzik még hozzá: ezzel megint kevesebb lesz a érdem szerinti elosztás lehetősége, hiszen a pénzt a közösből veszik el. — És a kiegyenlítődés felé mutat... — vélekedik Székelyhídi Ferenc. Az iparágban a BEAG bérezése — a munkával összefüggésben — a legrosszabbak egyike. A nagyvállalati átlag — kerekítve — 37 ezer forint, az UNIVERSIL-ben pedig ennél ötezerrel kevesebb. Az üvegtechnikai részlegben egy munkás átlagosan havi 2600, az akusztikai részlegben viszont 2400 forintot keres. — Szűkösek a lehetőségek — mondja Garay Sándor főkönyvelő. — Ez a nagyvállalat gondjaival függ össze — vélekedik Kői László, a gyár igazgatója. — Budapesten nagyobb a mozgás, nehezebben tartható meg a munkaerő — egészíti ki Nagy Imre főmérnök. Mit jelent ez? Indokolatlan eltérések — Tavaly — közli a főkönyvelő — az UNIVERSIL 3,7 százalékos béremelést kapott ... Az idei terv — nagy- vállalati szinten — 3,8 százalékot irányoz elő. — Az volna a szép, ha mi is ennyit kapnánk — sóhajt az igazgató. — Több mint 1000 forintot jelentene fejenként. Nem mondja senki sem, de egyértelmű, mire gondolnak: „Nehogy megint az átlagnál kevesebb jusson nekünk ...” Helytálló a kérdés: hátha a munka minősége, mennyisége indokolja a különbséget? A számok nem erre engednek következtetni. Az UNIVERSIL a teljes vállalati létszám egyharmadát foglalkoztatja és ezzel — a részben végleges adatok alapján —a teljesítményük is összhangban volt. Kétségtelen: a különbségek nem mindig indokoltak. A gyár vezetői szerint a központban is érzik ezt. Erre lehet következtetni abból, hogy a BEAG egy új érdekeltségi rendszert szándékozik kidolgozni, aminek a lényege: a vidéki gyár, ha többet teljesít, többet is kap. Nyíregyházán azt mondják: most az olimpiai szállítások kötik le a nagyvállalat illetékeseinek energiáit, ezért az elvek kidolgozása csak a világverseny után lehetséges. A szándék dicséretes. Azonban: a többért többet elv alapigazságnak tűnik. Csak a BEAG-ban nem volt eddig az? Speidl Zoltán K edvence egy időben Bach volt, az utóbbi hónapokban a Vasfedő együttes. (Ez az ő nevével volt egyenlő.) Annak idején ugyanis orgonistának készült, de az első két vizsga után megunta a zeneiskolát. Mivel szülei anyagi helyzete megengedte, a szobája felét betöltő nagy zongorát felcserélte elektromos orgonára. Szabóhoz vitte a bő szárú nadrágokat csöveztetésre, ingeit kicserélte az apjáéval, a cipőket pedig kirakta a kukára, mert tompa orruk volt. Hangversenybérletet már sikkből sem váltott, nyíltan kiállt az új zenei irányzat mellett, amelynek ugyan még nem adott nevet, de érezte, hogy szenzációsat alkotott. Naphosszat gyakorolt, ösz- szeszedte a konyha valamennyi csörgethető, kongatható edényeit, csinos kis gúlát alkotott belőlük hangszere tetején és egy-egy új akkord felfedezése közben odasózott az oldalukra molyán foglalkozott a gondolattal, hogy magántanuló lesz, mint a nagyok. Nem engedte befolyásolni magát sem rádió, sem lemezjátszó szolgáltatta zenéVilághír Költségei az újítás arányában növekedtek. Mert ki tudja a zenei átélés közben szabályozni indulatait? Néha derekasan oldalbatalálta a kristálypoharakat — tiszta csengést követelve tőlük —, azok pedig méltán üvegdarabokká szédültek. Már nem járt társaságba, az iskola küszöbén is csak másnaponként lépett át. Kovel. Bár amikor anyja reszketve bekapcsolta az özönvíz előtti Sokol rádiót, a fülsiketítő sípolás különös élménnyel töltötte el. Ilyenkor kínok közt töprengett, hol találhatna állandóan előcsalható zenei reccsentőt. Kísérletezett. Szenvedélye lett az új muzsika. Terveiben egy tavaszi nyugat-európai turné szerepelt, mert biztosan megérezte a világhír lehetőségét. Nem akart felesleges ráfordítást, tingli-tang- li fellépéseket. Néha kísértette a társak gondolata, de amikor a reflektor csak neki villogó szikráira gondolt, elvetette ezt az ötletet. Travoltát nem tartotta ellenfélnek, az ugra-bugra nem az ő stílusa. Itthoni zenei életünkkel nem foglalkozott. Egyik zenekart sem tudta elképzelni előegyüttesének. Néha rászólt az apjára, hogy lassan duzzad a betétkönyve, de vigyázott, ne legyen ánnyira ideges, hogy tervei holmi fiziológiai okból később valósuljanak meg. Elkészültek a plakátok, három hónapra szólt a vízum, bőröndök felcímkézve. Az utazás reggelén aztán klasz- szikus módon — felébredt. Jávor Ágnes KISMAMÁK SZALAGJA. Ebben az évben kezdték meg a kisgyermekes anyák egy műsza kos foglalkoztatását a nyíregyházi Divat Ruházati Vállalat varróüzemében. A szalag dolgozói a kabátok előgyártásán dolgoznak. (Császár Csaba felvétele)
