Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-11 / 8. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. január 11. KOMMENTÁR Madarat tolláról... E z a hír csakugyan megerősítésre szorult, any- nyira nehéz elhinni. Még akkor is, ha a pekingi vendégkönyv jó néhány furcsa bejegyzést tartalmaz. Franz-Josef Strauss, a bajor CSU vezére például kétszer is vendégeskedett Kínában. Mi több, a repülőtéren és programja lebonyolítása során államfőnek kijáró ceremóniában részesítették házigazdái. Kína szuverén állam, s a pekingi vezetők azt látnak vendégül, akit csak akarnak. Ebbe valóban senkinek nincs beleszólása. Azt azonban a világ közvéleménye aligha hagyja megjegyzés nélkül, hogy vendéglistájukra most olyan személy neve is fölkerült, akit a földkerekség csaknem valamennyi államában a nemkívánatos elemek listáján tartanak nyilván. Pinochetről, Chile diktátoráról van szó. Mivelhogy a legfrissebb jelentések szerint a latin-amerikai ország pekingi nagykövete a minap megerősítette: Augusto Pinochet Kínába látogat. Hát ez a bejelentés csakugyan megerősítésre szorult. Nehéz ugyanis beletörődni, hogy a magukat kommunistának valló — valójában soviniszta, hegemo- nista politikát folytató — pekingi politikusok olyan fasiszta tábornokot, tömeggyilkosságokért felelős diktátort tüntetnek ki meghívásukkal, aki éppen a baloldaliak, a nép legjobb fiai, a chilei kommunisták százainak és ezreinek az életére tört. Nem könnyű magyarázatot találni Kína eljárására. Igaz, a meghívás nem nélkülöz bizonyos előzményeket. Kína és Chile kapcsolatai — mint a már idézett nagykövet kijelentette — minden szempontból kiválóak. Peking az elsők között, egymillió dolláros hitelt nyújtott a juntának, s a gazdasági együttműködés az elmúlt években lendületesen fejlődött. A kínai vezetés az idén minden korábbinál több küldöttséget meneszt Chilébe, nyilván a gazdasági és a politikai kapcsolatok megszilárdítására. Ezt a célt szolgálja majd Pinochet pekingi látogatása is. S nem lehet kétségünk afelől, hogy a diktátor és tárgyalópartnerei — a hivatalos komünikék nyelvén szólva — a világpolitika sok vonatkozásában azonos álláspontra jutnak. Gy. D. Normalizálódik a helyzet Kambodzsában A Kambodzsából érkezett legfrissebb jelentéseket ösz- szegezve megállapítható: az országfelszabadítás teljesen befejeződött. Az ország új adminisztratív irányító szervének, a népi forradalmi tanácsának létrejöttével szervezetten folyik az élet normalizálására, a gazdasági termelés helyreállítására irányuló munka. A Kambodzsai Nemzeti Egységfront katonai és biztonsági egységének legfőbb feladata a bukott rezsim hadseregének, s a garázdálkodó bandáknak felszámolása, az ország közbiztonságának mihamarabbi megszilárdítása. Külpolitikai síkon figyelemre méltó gyorsasággal szilárdul a forradalmi Kambodzsa helyzete. Magyarország mellett elismerte már a Szovjetunió, Bulgária, az Az Egyesült Államok három további hadihajót küldött „csendben” az Indiaióceán térségébe, hogy „megnyugtassa” az iráni fejlemények kiterjedése miatt aggódó arab rendszereket, (Folytatás az 1. oldalról) az amerikai fél is kész erre, a Szovjetunió a maga részéről konstruktív, kölcsönösen elfogadható módon kívánja fejleszteni kapcsolatait az Egyesült Államokkal a legkülönbözőbb területeken. Nagy lépést jelentene ebben az irányban a hadászati támadó fegyverek korlátozásáról szóló új megállapodás mielőbbi megkötése. Az amerikai szenátorok a maguk részéről ugyancsak kiemelték, hogy milyen fonAz új forradalmi kormányzat intézkedéseket tesz, hogy az otthonaikból elűzött kambodzsaiak visszatérhessenek eredeti lakhelyükre. Képünkön: Svey Rieng tartomány falvainak lakói visszatérnek felszabadított otthonaikba. (Kelet-Magyarország telefotó) NDK, Vietnam, Laosz, Kuba és Afganisztán a népi forradalmi tanácsot az ország most létrehozott kormányzó testületét és további elismerések várhatók rövid időn belül. A vietnami és a laoszi elismerés, miként erre Hanoiban rámutatna^ — azt jelenti, — hogy ismét realitássá válik a három indokínai nép szolidaritása, amely az amerikaellenes függetlenségi harcban kovácsolódott ki. TELEX KINGSTON Michael Manley jamaicai miniszterelnök kedden kihirdette országában a rendkívüli állapotot, amelynek értelmében a hatóságok letar- tóztatási parancs nélkül is őrizetbe vehetnek embereket és kijárási tilalmat rendelhetnek el. ÜJ-DELHI: Az Indiai kormány képviselője hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államok új-delhi nagyköve- veténél, amiért Washington hadihajókat vonultatott fel az Indiai-óceánon — adta hírül az Indian Express című lap. Az „ágyúnaszád-politika” eme újabb megnyilatkozása csak súlyosbíthatja az iráni helyzetet — hangsúlyozta a tiltakozás. CHICAGO: Chicago egyik elővárosában szerdán csaknem 91 000 liter tűzveszélyes, erősen mérgező hatású vegyszer folyt ki egy vasúti tartálykocsiból. A rendőrség szerint nagyobb károk nem keletkeztek, a környező épületek lakói mindamellett pánikszerűen elmenekültek otthonaikból. RÓMA: Szabályszerű gyermekkereskedelem 9 új esetét leplezte le az II Messag- gero című római lap. Tudósítása szerint Torino északolasz városban lé- lekkufárok főképpen egyedülálló anyák szorult helyzetét használják ki. Rábeszélik őkét újszülötteik eladására, s a lap szerint — a csecsemőkereskedelem használt gépkocsik adásvételéhez hasonlóan folyik. A kisbabákat az kapja meg, aki a legtöbbet kínálja értük. NARITA: „Műszaki problémák” miatt szerdán különböző légi- forgalmi társaságok négy Boeing—747 típusú utasszállító gépe hajtott végre — szinte egyidejűleg — kényszerleszállást Tokió új repülőterén, a Narita légikikötőben. Az egyik gépen a pilótafülke ablaka repedt meg, két másiknak a hajtóművéből olaj szivárgott ki. A negyedik gép műszaki hibáját nem közölték. A kényszerleszállások közben senki sem sebesült meg. Újabb amerikai hadihajók az Indiai-óceán térségében jelentette szerdán a The Baltimore Sun. A lap Pentagontudósítója szerint három, egyenként négyezer tonnás rombolót vezényeltek a térségbe, kettő közülük rakétafegyverekkel felszerelt. tosak a szovjet—amerikai kapcsolatok a jelenlegi nemzetközi fejlődés szempontjából, és állást foglaltak amellett. hogy — függetlenül a számos kérdésben fennálló nézetkülönbségektől — a két fél folytassa erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megtalálja a problémák kölcsönösen elfogadható megoldásához vezető utat. A szenátorok végezetül köszönetét mondtak Leonyid Brezsnyevnek a nyílt és átfogó eszmecseréért. Berlini levelünk II hó embereiről A hóemberek után a hó emberei, azaz a „Stras- senwinterdienst” elnevezésű szolgálat tagjai kerültek a figyelem középpontjába a Német Demokratikus Köztársaságban. Azok, akik szembeszálltak a tél támadásával, az újévi ítéletidővel, a soha nem látott észak-európai hideggel, hóval és faggyal. Mi is történt valójában? „Megfagyott az ország” — kapott szárnyra a mondás az NDK-ban, és ebben nem is volt semmi túlzás. Az NDK északi részét december huszonnyolcadikén érték el a sarkvidéki hideg légtömegek, huszonkilencedikére pedig már mínusz 19 fokot mértek a fővárosban. A Keleti-tenger felől betörő hideg, heves hó- és szélviharoktól kísérve, megbénította Rostock, Schwerin, Neubrandenburg, az Odera menti Frankfurt és Potsdam környékét, de ítéletidőt hozott a főváros és Cottbus mi több Karl-Marx-Stadt és Erfurt környékére is. A szélsőséges időjárás viszontagságai katasztrofális állapotokat eredményeztek az országban. Fotsdam- ban 85 év óta nem mértek olyan hideget, mint a mostani évváltáskor. Az NDK több településén áram nélkül, fűtetlen lakásokban, a külvilágtól elzárva töltötték a szilvesztert. A hó emberei épp az ő érdekükben voltak talpon. 18 ezer munkás dolgozott csak a közutakon, 7700 hókotró-, seprő- és szórógép, nagy teljesítményű hóeke küzdött azért, hogy ha csak egy nyomsáv szélességben is, de újra járhatóak legyenek az NDK útjai. Két napra a Berlin—Rostock autópályát is le kellett zárni, befagyott a stralsundi kikötő, járhatatlan volt újévkor a Stralsund—Sassnitz és a Neubrandenburg—Malchin vasút, valamint 14 szárnyvonal. A hó emberei légi úton juttattak el egy súlyosan megbetegedett nőt Malchinból a rostocki műveseállo- másra, helikopterek érkeztek élelmiszer-szállítmányokkal az egyébként megközelíthetetlen helyekre, és a szülő nők Is a légierők segítségével kerültek kórházba. A hó embere lett egy neubrandenburgi orvos is, aki szilveszter éjszakáján nyolc órát volt úton, hogy betegét a hóvihar és a csontig hatoló hideg ellenére is kórházba juttassa. A haditengerészet matrózai tették szabaddá a Grimmen—Rakow vasútvonalat és egy hóba temetkezett gyorsvonatot. A példátlan időjárási katasztrófa Rügen szigetét érintette legerősebben, öt méter magas hótorlaszok, járhatatlan utak, valamint a telefon-összeköttetésben és az energiaellátásban támadt tartós zavarok jellemezték a szépségéről ismert keleti-tengeri szigetet újévkor. Tízezereket vetettek be a mentési munkálatokba. A hadsereg különleges, gépesített alakulatainak, a belügyi szervek és a népi rendőrség készenléti osztagainak tagjai éjjel-nappal talpon voltak, Hogy kimentsék a hó és a jég foglyául esett embereket, autókat, lakó- és középületeket. Roppant erőfeszítést követelt a szilveszteri ítéletidő a szén- és bányaipar dolgozóitól, az erőművek munkásaitól is az energiaellátás stabilizálása érdekében. E sorok megjelenésekor valamelyest már stabilizálódott a helyzet, az NDK szén- és energiaipari üzemei azonban változatlanul nagy kapacitással fáradoznak az energiatermelés helyreállításán. N ormalizálódott a helyzet Berlinben is. Ismét járnak az autóbuszok és villamosok — az ítéletidőben csak az U-Bahn (földalatti) járatai közlekedtek több-kevesebb késéssel —, eljutnak rendeltetési helyükre az élelmiszer- és fűtőanyag-szállítmányok. Néhány helytől eltekintve sikerült helyrehozni a megrongálódott villamosvezeték-hálózatot. S bár sem a szénbányák hozama, sem a gáztermelés nem éri el még az átlagos mértéket, a lakosságnak szóló energiakorlátozást az új év első csütörtökére már megszüntették. A hó emberei tehát jól vizsgáztak: megállták helyüket a nehéz napokban, visszaverték a tél zord támadását. Berlin, 1979. január Quhcuii. OLajjJj. Q-ánfri Jerzy Mi9ey Mister MocAreck üzletei FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY o — Nyolc órán át, délután négy órától éjfélig, álltam egy kis sötét helyiségben — mesélte Henio —, és végeláthatatlan mennyiségű poharat, tányért, kést, villát, kanalat mostam. Minden törött edény árát levonták a fizetésemből, és minden vendég reklamálásáért, hogy piszkos a tányér, vagy a villa, büntetést kellett fizetnem. Az első hónapokban semmit sem kerestem, sőt gyakran kiderült, hogy én tartozom a munkaadómnak. Később fantasztikus gyakorlatra tettem szert. Sok ezer különféle edényt, evőeszközt mostam törés nélkül. Még arra is volt időm, hogy egy cigarettát elszívjak. De hát végül ezt a foglalkozást is abba kellett hagynom. — Megint állampolgárságot kértek? — kérdeztem. — Nem. Az angolok megengedik, hogy piszkukat idegenek mossák, nem érdekli őket a származásuk — nevetett mister MacAreck. — Egyszerűen a szálloda vezetősége kiszámította, hogy jobb két mosogató legény alkalmazása helyett megvenni az olasz automatát. A kiadás ugyan nagy, de megéri. Az automatának nem kell inni adni, pontosan dolgozik, nem töri az edényeket és nem kér bért kéthetente. Az egyik szombaton a pénzesborítékom mellé kaptam egy nagyon udvarias levelet, amelyben a szálloda igazgatója őszinte sajnálattal értesített, hogy a legközelebbi hétfőtől ne fáradjak be a munkahelyemre. A levél a legőszintébb kívánságot tartalmazta a jövőre vonatkozóan és biztosított változatlan baráti érzésükről és tiszteletükről, mely megilleti személyemet a hotel vezetősége részéről. — Aztán rpi történt? — kérdeztem. — Aztán? Meggyőződtem róla, hogy munkát még nehezebb találni, mint korábban. El akartam utazni Ausztráliába, de nem volt pénzem. Korwaliban szénbányába felvettek a lengyelek, de ez a munka sokkal nehezebb volt, mint a tányérmosogatás, s azzal a perspektívával kecsegtetett, hogy a széntermelés legkisebb konjunktúrája miatt állás nélkül marad az ember. Akkor értettem meg igazán, amiről tegnap beszéltem neked. A gazdag és az úgynevezett becsületes ember, nem mulaszt el egyetlen alkalmat, hogy a jog palástja alól kiforgassa a szegényebbeket és a tőle tapasztalatlanabbakat maradék vagyonukból. Elhatároztam, hogy én is kipróbálom ezt a módszert. Ezúttal én öltöm magamra a naiv ember szerepét, akit az ügyes businessman igyekezni fog megfosztani az utolsó fillérétől. Az lettem, akit Lengyel- országban hochs taplernek neveznek. De hochs tapler nagy stílű! Aki pénzt, súlyos összegeket képes kombinálni. De engem soha senki nem látott a vádlottak padján. Egyetlen általam becsapott „áldozat” nem vallotta be, hogy ismer engem. A velem való ismerkedés és az, hogy engem akartak becsapni, nagyon sok fontjukba, dollárjukba került. — Hogyhogy? Nem értem! — Iszunk még egy kávét — javasolta Henio és intett a pincérnek, aki majdnem futva érkezett asztalunkhoz. — Két kávét hozzon nekünk, de erőset. A Hennessyt a szerkesztő úrnak, nekem pedig tisztességes lengyel vodkát. A pincér elénk tette a fe- ketéscsészét, majd ünnepélyesen, nagy ceremóniával töltötte tele a poharakat vodkával és francia konyakkal. Mesélőm ivott egy korty kávét, utána ivott az aranyszínű italból, aztán kényelmesen elhelyezkedett a fotelben és elkezdte elbeszélését. ★ A Jermyn Streeten, a Re- genc Hotel közvetlen közelében van egy kis papíráruüzlet. Két lépcső vezetett a keskeny, hosszú üzletbe. Keskeny pult terpeszkedett középen. Hátul, a polcokon különféle áruk. Nem voltak itt luxus levélpapírok, de a papíráruk választéka gazdag volt. Gyerekek jöttek matricáért, hajó- és repülőgép-mo- dellekért. A felnőtteknek levélpapírra, csomagolópapírra, tolira és ceruzára volt szükségük. Az üzlet belsejében látni lehetett a bádoglemezzel burkolt keskeny ajtót. Ez vezetett az ugyancsak keskeny szobába. Egyetlen bútordarabja egy régi íróasztal, három szék, és a falhoz lapuló nagy páncélszekrény volt. A bejárati ajtó mellett egy régimódi csengő lógott. Hangjára az üzlet tulajdonosa, mister James Tomlinson kijött a szobából és kiszolgálta az ügyfelet. Néha, főleg az esti órákban, olyan ügyfelek jelentek meg, akiket Mr. Tomlinson behívott a szobába. Ilyenkor korábban zárta be az üzletet. A vendégeit, az ugyancsak bádoglemezzel borított, de a lépcsőházra nyíló ajtón engedte ki. Innen ki lehetett jutni a Jermyn Streetre, és a nagy szálloda mögötti kis utcára is. Az üzlet nem versenyzett a belvárosi, nagy áruházakkal, nem volt nagy forgalma sem. Ennek ellenére Mr. James Tomlinson a környék nagyon gazdag emberének számított, és a szobában lévő páncélszekrényéből valóságos legendák keringtek. Állítólag igazi kincs rejtőzött benne: dió nagyságú briliáns régi mesterművű aranytárgyak, és értékpapírok. Értékük szédí- tően magas összegre rúgott. Az üzlettulajdonos magányos ember volt. Mindenesetre a szomszédok, a vásárlók és az eladók, a szállítók közül, soha senki sem hallott semmit Tomlinson úr családjáról. Egy kicsiny lakásban lakott a közelben. Nagyon szerényen élt, sőt szegényesen öltözött. Mindenki úgy vélte, hogy a papírárubolt vezetése csak kényelmes póz. (Folytatjuk)
