Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
X. Bács-Kiskun megyében, ahol még ma is a legtöbb tanya található, 1972-ben tanyamúzeumot létesítettek. Lajosmizsét elhagyva az 5-ös főúton, Kecskemét irányában a jól ismert múzeumi jelzőtábla figyelmeztet. Jobbra az út mellett múzeumot találnak az érdeklődők. A be- vezetőút mentén először ezzel a magvető parasztembert megszemélyesítő szoborral találkozhatunk. 2. Alig száz méterrel az előző műalkotástól, egy újabb jelkép — amely ma már ipar- történeti ritkaságnak is számít — várja a kíváncsi látogatókat (a háttérben egy csárda épülete található. 3. A csárdától jobbra van az az épületcsoport, amelyben az elmúlt száz esztendőben egyetlen parasztcsalád tagjai éltek és dolgoztak, s amelyet múzeummá alakítottak át. A nyitott kocsiszínbe a paraszti gazdaságban használatos szerszámokat állították ki. 4. A tejesköcsögök és a köcsögfa itt is nélkülözhetetlen használati tárgyai voltak a tanyán élőknek. 5. Talán még a galambok is megérezték, hogy öreg dúcukat múzeumi tárggyá minősítették. 6. A rövid tanyai séta után a szomszédos csárda kínál pihenési, étkezési lehetőségeket. Győri Lajos képriportja Ritkán adódik a történelemben, hogy egy életen át koncepciózusán tervezett reformpolitikát egyetlen tollvonással semmissé tegyenek. Pedig valójában ez történt, amikor II. József 1790 egyik zord januári napján, tízéves uralkodásának csaknem összes rendeletét visszavonta. Hogy miért, az legalább any- nyira érthetetlen, mint magának a sok reformrendeletnek a kiadása. Igaz, a császár e nevezetes tollvonással csupán a birodalom keleti felére, a Magyarországra tett rendeletéit vonja vissza, mintegy ezzel is jelezve, a Lajtán inneni területekre mindenkor megkülönböztetett figyelmet fordított. Sőt, ezzel azt is jelezte, a magyar rendek ellenállása szívósabbnak bizonyult, mint a nem kevésbé szívósan építgetett felvilágosult abszolitista reformpolitika. Mindmáig sokat vitatott kérdése történetírásunknak', Vadászjelenetek innen-onnan Űjra megjelenik a mozikban a Vadász jelenetek Alsó- Bajorországban című NSZK- film. Peter Fleischmann alkotása annak idején nagy visszhangot váltott ki nálunk. A kritikusok kivételesen jó műnek tartották, mert a rendező a fontos társadalmi-politikai mondanivalót szug- gesztív stílusban, megkapó kifejező erővel ábrázolta. Martin Sperr drámájának filmváltozata az álszent kispolgári magatartás, a tisztességtelen morál bevehetetlennek látszó bástyáit bombázza. A film hősei — egy alsó- bajorországi falucska lakói — a „beavatkozás” programját hirdetik meg s ezzel érzelmeket taposnak szét, kapcsolatokat mérgeznek meg, sőt: embereket feszítenek keresztre. Megint megnéztem a Va- dászjelenetek-et. Ismét tetszett. Pedig időközben sok hasonló témájú filmet láttam. Fleischmann azzal nyeri meg a nézőt, hogy látszólag szenvtelen tárgyszerűséggel beszéli el a történetet. Valójában sokkol és lázit: állásfoglalásra kényszerít. Akcióegységre szólít fel azok ellen, akik a személyiség megbénításának programját hirdetik. Mint említettem, a film — mint esztétikai minőség — : érdekfeszítően izgalmas. A dokumentumok önmagukért beszélnek. A falusi szertartások rajza hát- borzongató. (Ezt a szót: szertartás, idézőjelbe kellene tenni, hiszen a „ki, kivel, mikor, miért”? tolakodó kíváncsisága van mögötte. Fleischmann bemutatja, hogyan születnek a tévhitek. És egy kiesig azt is bemutatja, hogyan kap létjogosultságot, sőt életterhet a fasisztoid magatartás.) Amíg a nyugtalanító képsorokat néztem, volt időm elgondolkozni azon — már régebben készülök írni róla —: vajon mi az oka, hogy számos nyugati film az erőszakról, a kegyetlenségről, azaz a világon sokfelé fellelhető „vadászjelenetekről” szól? Ezt a kultuszt feltehetően nemcsak a kapitalista üzlet érdekei — a téma iránt megnyilvánuló érdeklődés hullámai — táplálják. Olyan valóságélménynek kell lenni mögötte, mely élet és művészet szoros kapcsolatát bizonyítja. Akárcsak az alsó- bajorországi vadászjelenetek, vagy a többi — ugyancsak igényes és felelősségtől átitatott — hiteles társadalmi tükör. Ijesztő, de szükséges bepillantanunk ebbe a tükörbe, mert a válság folyamatát és az emberi degradáció látleletét mutatja be. Más-más helyszínekben — amerikai, francia, olasz, nyugatnémet stb. miliőben — „a romlás virágait”. Itt van például az új USA- széria, a fekete filmek sorozata. Serpicot éppúgy üldözik, mint a keselyűt, de A Dominó-elv című drámában is nagyszabású embervadászat bontakozik ki előttünk. Egyik mese regényesebb, mint a másik, de valamennyinek reális magva van. Vagy vegyünk egy másik tanulságos sztorit — ugyancsak a tengerentúlról. A Jónevű senki című film az ötvenes évek elejének légkörét idézi az Ame- rika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság még a lélegzetvételt is ellenőrizte, s ha „gyanús jeleket” talált, könyörtelenül lecsapott. S nem e „filmes vadászjelenetek” közé tartoznak az olasz maffiatörténetek? Vagy a francia Cayatte krimibe oltott társadalomkritikái? Sokmindenki ellen lehet háborút viselni. Például diákjába beleszerető tanárnő, a munkások igazságáért kiálló művezető, a magasabb körök útjában álló beosztott, szerencsétlen túsz stb. ellen. A stratégia és taktika módozatai eltérőek. Egy valami mégis közös: az emberi méltóság sárbatiprása. a személyiség megalázása. Nemrégiben egy egészen friss variációt láttam a témára. Lumet, a Tizenkét dühös ember rendezője egy televíziós show-man vesszőfutását jeleníti meg a Hálózat című filmben, mely sokáig tilalmi listán szerepelt a szocialista országok számára (most feloldották az embar- bót, így a Hálózat a magyar mozikban is megjelenhet). Howard Beale, az egykori tv- bálvány már nem nagyon kell a közönségnek. Hogy érdeklődést keltsen személyére és az általa „celebrált” műsor iránt, bejelenti műsorában megdöbbentő elhatározását: két hét múlva agyon fogja lőni magát a kamerák előtt. Nosza egyéb sem kell a publikumnak: ájult tisztelettel csüggnek Beale kommentárjain. És az idős férfi vérszemet kap, mindenről és mindenkiről lerántja a leplet. Mígnem munkaadói — akik a „mutatvány” profitját lefölözik — rá nem döbbennek arra. hogy közbe kell avatkozniuk. Meg is teszik. Beale-t megkímélik az ön- gyilkosságtól. Terroristák eresztenek testébe golyót. Hogy- a közönség is kapjon valamit: ez az „ítéletvégrehajtás” egyenes adásban látható. Találóan írja a filmről Bokor László Hidegháború című könyvében: „a Network (Lumet alkotásának eredeti címe) ... talán attól lett világsiker, hogy bepillantást enged a műtermek egzotikus, zárt világába és önnön üzleti érdekeitől is vezetetten leleplezi a konkurrens intézmény lélekkufárkodási magasiskoláját, azt is megmutatja, hogyan hódította el a NetWork (az Egyesült Államok tv-állomásinak hálózata) a mozik közönségét, amely most megbabonázva ül esténként a zümmögő, kéksugarú képernyők elé és várja hogy mint az élelmiszert, vagy ruharendeléseit, világ- szemléletét is házhoz szállítsák.” A Vadász jelenetek Alsó- Bajorországban társadalmi és művészi igazsága egyaránt érvényes. Sajnos. Jó lenne, ha „üzenetének” politikai-szociális hitelét kikezdené az idő s nem ismétlődne meg többé Abram, a fiatal szerelő tragédiája. .. Veress József Á nevezetes tollvonás hogy a józsefi reformpolitika a már válságba jutott feudális társadalmat kívánta-e a polgári világ felé elindítani, vagy éppen ellenkezőleg, magát a feudális viszonyokat akarta konzerválni. A válasz nem könnyű, hiszen a jozefinista reformpolitikát az egyetemes történetírás is oly szélsőségesen ítéli meg. Maga a szerző is vallja, a felvilágosult abszolitista reformpolitikaként ismert józsefi kísérlet bonyolultabb annál, hogy akár valamelyik végleges ítéletbe is beleszorítsuk. Ez a tisztázatlan helyzet persze nemcsak abból adódik, hogy a felvilágosodás alapjául szolgáló filozófiai nézetek maguk is igen ellentmondásosak voltak. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy az uralkodók ezen elveket igen ellentmondásosan alkalmazták. Hiszen maguk az uralkodók, függetlenül a filozófiai elvektől, végső soron a centralista akaratot juttatták érvényre. Így a végső megoldás sok esetben, mint ahogyan a szerző is megállapítja, azt jelentette, hogy maga az uralkodó, egyéni szándékától szinte függetlenül, az állam első szolgálójából a hatalom korlátlan birtokosává tudta magát tenni. A felvilágosult reformpolitikát illetően sok esetben a történeti értékelés a negatívumra helyezi a hangsúlyt. A jelen esetben a józsefi reformpolitikától mégsem tagadhatunk meg néhány elismerő minősítést. A szerző több helyütt kitér arra is, hogy a józsefi tudatos gazdaságpolitika ellentmondásai ellenére is, tartalmazott olyan vonásokat, melyek méltán számíthatnak az utókor elismerésére is. Mert minek lehetne ugyan tekinteni az egyházpolitikai reformokat, vagy az ugyancsak tudatosan alkalmazott parasztvédelmi politikát, mint válóban előremutató intézkedésnek. S a még olyan ellentmondásosan alkalmazott közigazgatási rendelkezéseknek, centralisz- tikus törekvései ellenére is, volt olyan vetületűk, hogy ti. korlátozza a nemesi ellenállás fő bázisának számító vármegye tevékenységét. A kereskedelmi politika pedig gazdasági hasznosságán túlmenően, a polgárság számbeli gyarapodását is segítette. Barta János, a debreceni egyetem oktatója kitűnő és a szélesebb érdeklődők számára is minden bizonnyal hasznosan forgatható tanulmányt írt. Könyvét nemcsak a tárgyi szakszerűség és az olvasmányosan megírt stílus teszik értékessé, hanem az a módszer- és problémaelemzés is, ahogyan a szerző tárgyát kibontja. Mert valójában II. Józseffel is sokszor olyanféle történik, mint pl. Görgeyvel. Vagy retrográdtendenciák kifejezőinek tartják őket, vagy bennük láttatják az előrelépés egyetlen helyes lehetőségét. De mégha igaz is, .hogy jelentős történelmi személyiségek alkalmasint cselekedhetnek ellentmondásos eredményekkel is, de az életművüket általánosságban minősítő szakmunkáknak föltétlenül tárgyilagosnak és objek- tívnek kell lenniük. Barta János könyvét ez a szolid, tárgyával józanul elfogult közelítés teszi az olvasó előtt rokonszenvessé. A szerző nem akar mindent a végérvényesség igényével megválaszolni. Nem tagadja meg hősétől a neki valóban kijáró elismerést, de érzékletesen figyelmezteti az olvasót arra is, hogy e kétségkívül jelentős történelmi személyiség ellentmondásos és módszereiben sem egyértelmű politikai kísérletet kívánt végrehajtani a magyar történelemben is. (Akadémiai Kiadó, 1978.) Szőke Domonkos KIK VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 7. TlliWAMIJZmJM . LiUOSMIZSM *
