Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. január 28. o •C^ui Vasárnapi INTERJÚ Jakab Sándorral, a Központi Bizottság osztályvezetőjével □ z egyik este említetted: azon kaptad magad, lassan cinikussá kezdesz válni. Hallgatod a rádió reggeli krónikáját, amelyben a riporter arról faggatja a birkózók új. harmincéves szövetségi kapitányát, lesz-e ereje a világbajnoki cím megszerzése után ahhoz is, hogy legyűrje a reá váró nehézségeket, mire ő határozottan jelentette ki, hogy szereti a nehézségeket. Erre mondtad magadban te, a tizennégy évvel öregebb és tapasztaltabb: vajon tíz év múlva is ilyen magabiztos lesz ez a fiatalember? Jól lehet tudom, hogy azokat az embereket szereted, akiknek életeleme a küzdelem, akik mindenért megszenvednek, akik nehezen jutnak el a sokkal, de sokkal kisebb eredményekhez is, mint mondjuk egy világbajnoki cím, megértelek. Magam is sokszor töprengek rajta, kinek van igaza. Annak az embernek, aki otthon a tv nézése közben, elalvás után is környezete ügyein töri a fejét, mit és hogyan lehetne jobban csinálni? Annak a munkásnak, aki tudja, hogy azért nem kapott egy munkatársa órabéremelést, mert az üzemi tanácskozáson szóvátette a szervezetlenséget, és ő mégis újból és újból szót emel? Tudom rólad, hogy becsülöd a futót, aki — bár érzi, soha nem lesz belőle országos bajnok sem — mégis kitartóan rója az önmagának kiszabott magányos kilométereket minden este a sós-havas latyakban. Tudom, hogy azt a futballistát tartod kiváló embernek, aki bár soha nem lesz válogatott, a tartalékban is végighajtja a kilencven percet és csuromvizes mezzel jön le a pályáról. Beszélgetéseink végül is ezekben csúcsosodnak a pohár bor után: érdemes-e? Érdemes-e az infarktus árnyékában sem feladni a kényelmet, érdemes-e önzetlennek lenni? Említetted környezeted ártalmai között azt a középvezetőt, aki sosem kezdeményezne, aki tulajdonképpen mások hátán viteti magát —, nem ritkán o sikerek, az anyagi elismerés felé. Nem szól a rosszért, így azt sem várhatja, hogy neki mondanak kényelmetlent. Pontosan érkezik és távozik. Eltelik a napja. Soha sem ütközik, süljenek meg helyette mások. Mondtad, nem szereted a simulékony modorú embert, aki nem neked mondja meg, ha benned valami nem tetszik, hanem a hátad mögött, aki hétrét hajol és nyájasan mosolyog a nála egy lépcsőfokkai magasabb beosztásúak üdvözlése közben, aki abban fullad ki, hogy örökösen mások kegyeit keresi. Nem csodálom, hogy nem szereted őket. Hogy nem tetszik neked az a cégvezető, aki hallott valami rád nézve kedvezőtlent és elhitte anélkül, hogy egy kis fáradsággal ellenőrizte volna a valóságot. Az is természetes nála, hogy csak azért nem fogadja el az ügyet előre vivő javaslatot, mert azt nem ő találta ki, hanem mások. Való igaz, nem lehet szeretni azt a kollégát, aki nem mond ellent, pedig más a véleménye, de azt sem, aki ellentmond, pedig semmi jó oka nincs rá. Ha csak az nem, hogy társai szemében „bátrabbnak” tűnjék. Bizony sok helyen lehet találkozni olyannal is, aki magyarázkodásból próbál megélni évek óta és olyannal is, aki a sértődésre állt be, mert az egyszerűbb, mint magasabb képesítést, tudást megszerezni. És különösen ott, ahol ez még ki is fizetődik, hiszen a sértődöttet meg kell békíteni. Magasabb jutalommal, esetleg beosztással. Kérdezted: ilyen lenne a világ? A választ is magad adtad meg: nem ilyen. Legfeljebb ilyen is. Van és nem kevés a „mérkőzést végig hajtó”, a maga becsületéért, környezete boldogulásáért küzdő ember minálunk. A két pohár után újra megegyeztünk abban: érdemes szólni. Mert ugyan ha már-már azt is hiszi az ember, hogy az élet a felszínen lévőket igazolja, szerencsére hosszú távon mindig jön a bizonyíték, amely szerint azoknak kedvez a rendünk, akik dolgoznak. A nagy ember — tudós, világbajnok, forradalmár — mindig is küzdés, önfeláldozó lemondás árán született. Ma sincs ez másként. S bár abban igazat adok neked, hogy nem lehet mindenki nagy ember, de nagybetűvel írott Ember igen. a párt munkastílusáról A Az utóbbi időben sok szó esik a párt ” munkastílusáról, fejlesztésének szükségességéről. Mivel magyarázható ez a megnövekedett figyelem? — Nincs szükség arra, hogy munkastílusunk alapvető vonásait, legfőbb jellemzőit megváltoztassuk. Olyanokra gondolok, mint a minden előítélettől mentes valóságszemlélet és magas fokú eszmeiség; az új iránti fogékonyság, a haladó felkarolása, a forradalmi magatartás a maradisággal, a konzervativizmussal szemben; elvekben való szigorú következetesség és nagyfokú rugalmasság a gyakorlati megoldásokban; az elméleti igényesség és a gyakorlatiasság; az elvi-politikai irányítás és az operativitás; a kollektivitás és a személyi felelősség; az élcsapat- jelleg és a tömegekkel való szoros kaPcs0' lat; a történelmi távlatok és a napi feladatok egysége stb. Ügy gondolom, hogy-ezek olyan fundamentális jegyei pártunk munkastílusának, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk és még következetesebben szükséges érvényesítenünk. Ez azt is jelenti, hogy a mai körülményeknek megfelelően alkalmazzuk, vagyis a mai politikai feladatokkal összhangban továbbfejlesztjük. A Melyek azok a legfontosabb politikai ” okok, amelyek napjainkban a munkastílus fejlesztése mellett szólnak? — Nagy általánosságban arról van szó, hogy a szocialista építésnek mind belső, mind pedig külső körülményeiben olyan lényeges, újszerű vonások tapasztalhatók, amelyek nemcsak összességükben, de bizonyos mértékig külön-külön is érintik a párt munkastílusát. — Ami a belső társadalmi viszonyainkat illeti, azt látjuk, hogy az extenzív fejlesztés lehetőségeinek kimerülése (amely önmagában is a gazdasági fejlődésünk eredménye) minden korábbitól élesebben veti fel az intenzív fejlesztés útjára való áttérés gondjait, nehézségeit. Ezt még inkább bonyolítják a romló világgazdaság feltételei. Az ellentétes tendenciák erőteljesebb mozgása figyelhető meg a társadalmi viszonyok egyéb területein is. Például a fejlett szocializmus építésének körülményei között a szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válásával társadalmunkban egy nagyon jelentős egységesülési folyamat bontakozott ki. A szocialista érdekazonosság általánossá válásának talaján kiszélesedett és elmélyült a társadalom politikai egysége, megnövekedett a közéleti aktivitás. Mindez kifejezésre jut szövetségi politikánk gyakorlatában, a szocialista, népi-nemzeti egységben. A politikai egység megerősödése, a fokozott társadalmi aktivitás jobban felszínre hozza az ideológiai különbözőséget, az eltérő eszmék ütközését és harcát. Nos, csak a legalapvetőbbeket említettem azok közül, amelyeket a munkastílussal kapcsolatban feltétlenül tekintetbe kell vennünk. A A párt munkastílusának milyen főbb ™ jegyeit helyezik jobban előtérbe? — Először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy a munkastílus fejlesztésénél mindenekelőtt a politikai munka tartalmi jegyeit kell erősíteni. Tekintettel arra, hogy a két kongresszus közötti időszak utolsó évébe érkeztünk, minden erővel a határozatok végrehajtására irányuló cselekvési egységre kell összpontosítanunk. Ez pedig a munkastílusnak olyan jegyeit állítja előtérbe, mint a szervezőmunka erősítése, a konkrét szakmai döntésekre, intézkedésekre való ösztönzés, mozgósítás azok megvalósítására, az ellenőrzés stb. Ezzel párhuzamosan már most napirendre kerülnek a középtávú fejlesztés gondjai. Fel kell mérni az előrehaladás szükségleteit, lehetőségeit, feltételeit stb. Ez viszont az adott terület valóságos viszonyainak alapos tanulmányozását, a felmérő, elemzőmunkát helyezi előtérbe. — A párt munkastílusának hozzáidomí- tása a megváltozott gazdasági feltételekhez egész politikai munkánk szempontjából döntő jelentőségű. Olyan munkastílust kell kialakítanunk, amely meghaladja a korábbi mennyiségi szemléletet és a gazdasági hatékonyságot tekinti a politikai megítélés alapvető értékmérőjének. Ez előtérbe állítja a korszerűség követelményeinek érvényesítését, a széles körű kitekintést, a világszínvonal szem előtt tartásához. Olyan munkastílusra van szükség, amely ösztönzi a gazdasági vezetés bátor, a kockázattól sem visszariadó, ám a kalandorságtól mentes kezdeményezését. Támogatja az öntevékenységet, a haladót, az élenjáró termékeknek, technológiának az alkalmazását stb. — A hatékonyabb gazdálkodás kialakításának egyik lényeges feltétele a fokozottabb differenciálás az anyagi-erkölcsi ösztönzőkben, a gazdálkodás eszközeinek fel- használásában, a preferenciák tekintetében stb. Számolni kell azzal, hogy az előnyösebb és kevésbé előnyös feltételek, az erőteljesebb differenciálás erősíti a konfrontációt egyes dolgozó rétegek, vállalatok, munkáskollektívák között, sőt azokon belül is. Ezen a talajon feltétlenül várható a politikai élet spontán felélénkülése; a különböző viták, szemléletek, magatartási formák élesebb összeütközésére számíthatunk. A megnövekedett politikai aktivitás, a mozgalmi élet spontán felélénkülése növeli a tudatos elemnek, a pártszervezetek irányító munkájának szerepét. Még nagyobb felelősség hárul rájuk a tömegek politikai vezetéséért. Folyamatosan kell reagálni minden spontán megnyilvánulásra. Ez pedig a tömegek között végzett sokoldalú ideológiai-politikai és szervező munkát követel a pártszervezetektől, a tömegszervezetektől. Utalni szeretnék még olyan fontos dolgokra, mint a dolgozók képzettségének, műveltségének, általában a termelési kultúrának megnövekedett szerepe, a magas színvonalon képzett szakemberekre való fokozott támaszkodás jelentősége; a tudomány és termelés kapcsolatának új módon való kezelése; a napi termelési feladatok és a fejlesztés holnapi gondjainak egysége, és egyidejű megoldása stb. Ezek mind érintik az emberi viszonyokat, a legkülönbözőbb politikai tendenciákat szülik és hozzák felszínre. Az elmondottak sok szempontból iránymutatóak is. Mindezek tükrében még- inkább egyértelmű a bürokratizmus káros hatása. A pártszervezetek munkastílusában fellclhetők-e bürokratikus jelenségek? — Pártszervezeteink munkastílusában a politikai mozgalmi jelleg az uralkodó. Tagadhatatlan azonban, hogy helyenként és időnként a bürokratizmus is fellelhető. Ennek számos megnyilvánulása tapasztalható. Valamennyinek közös a lényege; a dolgozók politikai vezetésének felcserélése a dolgozók igazgatásával. A bürokratizmus nem a valóságos érdekviszonyokból indul ki, hanem főleg a felszíni megnyilvánulásokra fordítja a figyelmet, a jelenség itt lényeggé, a látszat valósággá lép elő. Az érdekek összhangjával szemben az egyes elkülönült érdekekre helyeződik a súly. A bürokratizmusnak ez a lényegi tartalma sokféle formában nyilvánul meg. Mindenekelőtt a politikai munka tartalmi jegyeinek háttérbe szorításában, lebecsülésében és az üres szervezeti formák öncélú hajszolásában. Mindig magában hordja a bürokratizmus veszélyét az is, ha a pártszervezet nem a politikai, hanem a szakvezetés feladatait látja el. Továbbá kifejezésre jut a felső pártszervek határozatainak mechanikus, megfelelő adaptációt nélkülöző alkalmazásában; a politikai elvek sablonos gyakorlati érvényesítésében vagy azoknak a formális jelszókénti vagy frázisszerű kezelésében. Meglehetősen gyakori jelenség a konkrétság hiánya, a semmitmondó általánosságok túltengése az előterjesztésekben, a beszámolókban, határozati javaslatokban. Súlyos bürokratikus torzulások melegágya az is, amikor a politikai ügyek a párttagság és az érdekeltek kirekesztésével, irodák és íróasztalok között intéződnek. Szólni kell az olyan jelenségekről is, mint az egyes emberek problémáival, gondjaival szembeni közömbösség, a közöny, az érzéketlenség a dolgozókat foglalkoztató politikai kérdések iránt; a kinyilatkoztató, ellentmondást nem tűrő, utasítgató, a türelmes meggyőzést nélkülöző vezetési stílus; a nagy, látványos rendezvények túlhajszolása, és az emberek közötti párbeszéd, közvetlen eszmecserék elhanyagolása; a szükséges személyi kapcsolatok levelezéssel való pótlása; a túlzásba vitt adminisztráció, a felesleges és a politikai munka szempontjából semmi értéket nem képviselő írásos munka stb. A Ügy vélem, hogy a konkrétság hiánya ” különös figyelmet érdemel, mert a tartalmas politikai munkának ma ez egyik fő akadálya ... — A munkastílus szemszögéből nézve ez a megállapítás helyénvaló. Ezt nemcsak a negatív tapasztalatok támasztják alá, hanem az a sok jó példa is, amelyet éppen a kérdések konkrét kezelése nyújt számunkra. Ott, ahol a felső pártszervek határozatait, a politikai elveket nemcsak mechanikusan ismertetik, hanem rendszeresen szembesítik vele saját gyakorlatukat, nem okoz nehézséget a megfelelő politikai konzekvenciák levonása. Ilyen munkastílus mellett szinte kézenfekvő a politikai felelősség, annak megállapítása, hogy ki dolgozott jól és kit kell elmarasztalni, s milyen követelmények vannak a jövőben. A kérdések konkrét felvetése esetén nincs hiány a tartalmas, érdemi vitában és ennek eredményeként mindig reálisabb képre számíthatunk a helyzet megítélésénél, és a születendő döntések is jobban megfelelnek a szükségleteknek. Az igazság kedvéért azt is meg kell mondani, hogy a konkrétság hiánya nem elsősorban alapszervezeti betegség, hiszen az élet itt erőteljesebben követeli, úgy is mondhatnám, kikényszeríti a dolgozók nevén nevezését, a politikai felelősség személyes meg- címzését. Sokkal inkább jellemző ez az irányító-közbeeső pártszervek munkastílusára. Gyakran egyes pártbizottságok előterjesztései, vizsgálati anyagai úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, és a legjobb szándék mellett sem lelhető fel bennük semmi, ami sajátosan az ő körülményeikre, konkrét feltételeikre utalna. A konkrétság elve a politikai munkának mindig alapvető követelménye. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a mai feltételek között különösen fontos következetesebben érvényesíteni. Most az a feladat, hogy a pártunkban meglévő egység egyetértés össztársadalmi méretű cselekvéssé teljesedjen. Ä politikai munkában csak úgy tudunk előrehaladni, ha az elvek puszta formális hangoztatása helyett konkrétan számba vesszük teendőinket, ha számolunk a helyi körülmények és feltételek sokaságával, sajátos jellegükkel. gfc A párt munkastílusának továbbfejlesz- w tésével kapcsolatban sokféle követelményről esett szó. Viszonylag kevesebb figyelmet fordítottunk a káderfeltételekre. Vajon ilyen szempontból biztosítottak-e a fejlesztés lehetőségei? — Általánosságban válaszolva, határozottan állíthatom, hogy igen. A vezetés különböző posztjain a politikai munkát értő, megfelelő gyakorlati tapasztalattal rendelkező, elméletileg is felkészült pártmunkások állnak. Pártunkban megtalálható a felnőtt lakosság mindhárom nemzedékének színe- java, a politikailag-eszmeileg legelkötelezet- tebb része. A pártban uralkodó légkör kedvező feltételeket nyújt legjobb tulajdonságaik összeötvözésére. Ez a körülmény természetszerűen maga után vonja a munkastílus körüli vitákat, a különböző nézetek ütközését, és mindenekelőtt a gyakorlat kritikáját. Van a kádereknek egy viszonylag nem nagy száma, akik nehezen "vagy egyáltalán nem tudják követni a munkastílussal kapcsolatosan változó követelményeket. Gondoskodnunk kell ezek átcsoportosításáról. Megfelelőbb munkakör megválasztásával, emberségesen, a pártszerűség elveinek betartásával kell rendezni ügyüket. Ilyen értelemben mindenképpen napirendre kerül új emberek beállítása is. Azt az elvet követjük, hogy minél több olyan pártmunkással szaporodjanak soraink, aki széles körű áttekintéssel, a politikai tömegmunkában nagy jártassággal, jó adottságokkal, készségekkel rendelkezik. A kiválasztási feltételeket azokkal a konkrét körülményekkel összhangban mérjük, amelyek azt a területet jellemzik, ahol a kádereknek dolgozniuk kell. A káderek és a munkastílus összefüggésének van egy másik oldala is. Nemcsak arról van szó, hogy az emberek a munkastílus alakítói-formálói. Az alkalmazott munkastílusnak fontos szerepe van magában a kádernevelésben is. A bürokratikus munkastílus csak bürokratákat szülhet. Ahol viszont a politikai-mozgalmi jelleg az uralkodó, ott kedvezőek a kádemevelés feltételei. Az ilyen gyakorlat nagy iskolája a politikai vezetőknek. Rákos Imre
