Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1979. január 26. Kommentár Carter mérlege ■r-HZ elnöki mandátumának I félidejéhez érkezett fiftrcr, a napokban az amerikai kongresszus elé terjesztette szokásos évi jelentését az ország helyzetéről, valamint kormánya tevékenységéről, illetve jövőbeni terveiről. Jókora adag kincstári optimizmusról tanúságot téve, az elnök egészségesnek jellemezte az inflációval, tömeges munkanélküliséggel és más gazdasági nyavalyákkal bajlódó Egyesült Államok helyzetét. Kénytelen volt azonban elismerni, hogy tavaly az infláció elérte a 9 százalékot, a termelékenység növekedése kevesebb volt egy százaléknál, a külkereskedelmi hiány viszont két év alatt tízmilliárdról 45 milliárd dollárra nőtt, miközben az ország pénze tovább romlott. Jelentésének külpolitikai részében kiemelt hely jutott a szovjet—amerikai viszonynak. „A Szovjetunióval való együttműködés a békét szolgálja, mert a nukleáris korszakban a világbékének magába kell foglalnia a két szuperhatalom közötti békét s az atomfegyverek ellenőrzését” — mondotta Carter. Ezzel összefüggésben az elnök hangsúlyozta, hogy semmi sem lehet fontosabb, mint a hadászati fegyverek korlátozását célzó újabb szovjet— amerikai megállapodás, a SALT—II. megkötése. Kife jezte reményét, hogy erre, s ez alkalomból Leonyid Brezsnyev tervezett amerikai látogatására is hamarosan sor kerül. Carter szerint az esemény a következő 2—3 hónapon belül esedékes. Ez egyben — mondotta — alkalmat nyújt majd arra is, hogy a két nagyhatalom megerő sítse elkötelezettségét az enyhülési politika mellett. Ez és más pozitív elemek azonban sajátosan keveredtek a jóval kevésbé konstruktív, illetve az előbbieknek ellentmondó állásfoglalásokkal az elnök beszédében. Ab ból kiindulva, hogy az Egyesült Államok külpolitikájának fő alapja katonai ereje, Carter síkra szállt a fokozott ütemű fegyverkezés mellett, mely a NATO keretein belül is végrehajtandó. Az elnök sürgette a törvényhozást: hagyja jóvá a jövő évi rekordmagasságú — 138 milliárd dolláros — hadiköltségvetést. S bár hangsúlyozta, „Amerika nem kíván a világ rendőre lenni”, de amikor arról beszélt, hogy országa „nagy ereje igénybevételével” továbbra is rendezni kívánja a nemzetközi válságokat — lényegében önmagának mondott ellent. P gfigyelők véleménye szerint az elnök jelenerősen tükrözte kormányzata politikai gyengeségeit. Csupán mérsékelt helyesléssel fogadták saját párthívei, a demokraták is. Pártja ugyanis élesen megosztott a Carter által a középpontba állított kérdésekben: a liberális szárny bírálja a Pentagon javára és a szociális kiadások rovására hirdetett takarékossági programját, míg a konzervatívak támadják a SALT-szerződést. Carter pedig kötéltáncosként középen próbál haladni. Pálfi Viktor Összeült a japán parlament Ohira kormányfő a szovjet kapcsolatokról A japán parlament csütörtökön megnyílt ülésszakán beszédet mondott Ohira Maszajosi kormányfő és Szo- noda Szunao külügyminiszter. Ohira a kabinet elsődleges feladatának mondotta, hogy megfelelően szavatolja az ország békéjét és biztonságát. Ezért — jelentette ki — Japán szilárdan fenntartja jelenlegi biztonsági rendszerét, amelynek alapja „a japán— amerikai katonai szerződéssel alátámasztott mérsékelt önvédelmi képesség”. Japán igazi biztonságához azonban — mint hangoztatta — ez kevés. Szükség van a nemzetközi realitások józan mérlegelésére, valamint a békés nemzetközi légkör megteremtése szempontjából elengedhetetlen diplomáciai erőfeszítések tevékeny kifejtésére is. Szintén a japán külpolitika fontos céljának nevezte „a baráti kapcsolatok további elmélyítését a nemzetközi közösségben kiemelkedő szerepet játszó két szomszédos országgal, Kínával és a Szovjetunióval”. Szonoda szerint „a japán külpolitika egyik alapvető feladata a baráti viszony fenntartása és fejlesztése a Szovjetunióval, amely a szigetországnak épp oly fontos szomszédja, mint Kína. Hangoztatta, hogy szükséges az egymás iránti jobb megértés és a kölcsönös bizalom elmélyítése, valamint a mun- kajellegű együttműködés további bővítése. Ennek megfelelően „Tokió minden szinten fejleszteni óhajtja a párbeszédet, beleértve a szovjet vezetők japáni látogatását is”. Kijelentéseinek értékét azonban ez alkalommal is lerontotta az, hogy a japán—szovjet 'kapcsolatok „valóban szilárd alapokra helyezését” megalapozatlan területi követelések teljesítésétől tette függővé. A teheráni kormány manővere Khomeini vasárnap utazik Nagy csalódást keltett Neauphle-le-Chateauban, Khomeini ajatollah környezetében, hogy a vallási vezető péntekre tervezett hazatérését vasárnapra kellett halasztani a Baktiar-kormány döntése, a teheráni repülőtér lezárása és az Air France francia légitársaság ezt követő állásfoglalása nyomán. Dr. Jazdi, az ajatollah tanácsadója a Baktiar-kormány „összeesküvésének” nevezte azt, ahogy Teherán kikényszerítette az utazás elhalasztását. Maga Khomeini pedig a Párizs környéki kisvárosban összegyűlt többszáz hívéhez fordulva a „törvénytelen” hatalom megdöntésére szólított fel. A különböző nyilatkozatokból kitűnt, hogy Khomeini a hazatérési terv pénteki dátumát az Air France állásfoglalása nyomán adta fel. Az ajatollah, miután az Irán Air különgépének távozását Párizs félé megakadályozta az iráni hadsereg, a francia légitársaságtól kívánt gépet bérelni. Az Air France csütörtök délután közleményben szögezte le, hogy az iráni vallási vezetőt csak akkor szállítja Teheránba, ha újra megnyitják a főváros repülőterét és normális biztonsági feltételek uralkodnak mind a levegőben, mind a földön, és ha a repülést az érvényben lévő nemzetközi szabályzatok szerint engedélyezik. Ez azt jelenti, hogy Teherán — vagyis Baktiar — szava dön tő az Air France járatának elindításában is. Több megfigyelő úgy értelmezte a halasztást, hogy Khomeini a válság kezdete óta először volt kénytelen visszavonulót fújni. Legújabb hírek szerint Khomeini ajatollah, az iráni síita vallási ellenzék vezetője szombaton éjfélkor indul el Párizsból, hogy az iráni repülőterek vasárnapra tervezett megnyitása után nyomban földet érhessen. MUNKATÁRSAINK TESTVÉRORSZÁGOKBAN (2.) Áz emeletes falu Ki látott már olyan falut, ahol minden ház emeletes? Magyarországon nemigen lehet ilyet találni. A Német Demokratikus Köztársaságban viszont az a ritka, ahol nem emeletes házakból tevődik össze a falu, legyen bármilyen kicsi. Csak a pontosabb térképeken, a legkisebb falvakat, lakott helyeket is feltüntető atlaszokon található meg Weissendorf, ez a kis, alig ötszáz lakost számláló falu. Thüringia keleti határán fekszik, alig három kilométerre a Nyírbátorhoz hasonló városkához és járási székhelyhez, Zeulenrodához. Nemzedékek egy fedél alatt Többnyire szelíd dombok szabdalják a tájat, ahol a haragoszöld fenyők mutatják a ridegebb éghajlatot, a hir- ' télén mélybe futó patakok csörgedezése frissíti a vándort. A búza- és rozsföldeken szeptember elején jelennek meg a kombájnok, hogy kicsépeljék a szemet. A mező- gazdaságból élők inkább az állatartásból pénzelnek, hiszen van bőven csapadék, zöldek a rétek. Ez a magyarázat az emeletes házakra is. Hajdan, a hagyományos paraszti gazdálkodás során alakult ki az a szokás, hogy a földszinten az istállók vannak, a gazdálkodás eszközeit tárolják, míg az emeleten a lakószobák kaptak helyet. Az emelet különben sem a nálunk megszokott. A tetőteret építik be, nincsenek hatalmas padlások. Így aztán nem is egy, hanem kétemeletes házak is vannak. Közben, a termelőszövetkezeti mozgalom kiterjedésével, azzal, hogy falun sem él mindenki a mezőgazdaságból, hanem ingázik, ipari üzemekben dolgozik, megváltozott a lakások hagyományos beosztása is. Az új házak is emeletesre épülnek, de a földszinten a konyha, a mellékhelyiségek, hatalmas nappali és ebédlő kap helyet, az emeleten, a manzárdon pedig a hálószobák vannak. Többesszámot kell mondani, mert a német faluknál is szokás, hogy egy fedél alatt két-három nemzedék él. Az idős szülőknek külön lakrészt alakítanak ki, többnyire még a konyha is külön van, de ha vigyázni kell a gyerekre, ha segíteni kell a házimunkában, akkor nagyon jó, ha együtt van a több generáció. Röplabdaterem és klub — Egy héten egyszer, csütörtökön este találkozunk — mondja egy pohár sör mellett Dieter Schreiber, miközben izzadt arcát törölgeti. Éppen vége lett az „öldöklő” röplabdameccsnek, amiért a két tucatra való falubeli fiatal hetente ösz- szejön 18 évestől 40 évesig. (Számítanak is mindenkire, különben aligha lenne ki egy-egy csapat.) A röplabdaterem már ötvenéves múltra tekinthet vissza. Egyszerre színházterem, művelődési ház, és mellékesen — a szomszéd teremben — klub, afféle söröző, ahol egy-egy pohár habos, korántsem erős, de jóízű csapolt sör mellett az idősebbek elkártyáznak, a fiatalabbak kiértékelik a meccset. Látogatott hely, ahová a nők éppúgy elmennek — mi több, ahol sportolnak is — mint a férfiak. A központi fűtés gondoskodik az egyenletes hőfokról. A gyerekek ilyenkor, télen vannak igazán elemükben. A szülők áldozatos munkájának is köszönhető, hogy a falu szélén egy „igazi” síugró sáncot építettek. A 12 éves Steffen Schreiber a bajnok a gyerekek között, járási, megyei versenyeket nyer a szülők nem kis büszkeségére. Trabant az istállóban A faluban egy óvoda, egyetlen fűszerbolt, egy fiókposta jelenti az összes közintézményt. A nagyobb gyerekeket a szomszéd város iskolájába autóbusz hordja, de legtöbb családnál ott van a hagyományos népautó, a Trabant is. Többnyire az istállót alakították át garázs- zsá, lovak helyett lóerők vesztegelnek a falak között. Persze azért megmaradt a háztáji állattartás is. Különösen azoknál, ahol az idősebbek a mezőgazdaságból élnek. De másutt sem ritka a házi „fűnyírógép”, egykét bárány, amely a ház körüli gyepet lelegeli. A telkek ugyanis kicsinyek, a veteményes általában nem ott van, hanem a falu szélén egy külön elkerített rész, vízvezetékkel, vilannyal, esetleg kis szerszámos kamrával ellátva. Következik: Szlovák hegyek között Lányi Botond Ellentmondó értesülések érkeznek Khomeini ajatollah hazatérésének időpontjáról. A képen: az iráni síita vallási vezető még Franciaországban. (Telefoto) Jerzy Mister MacAreck üzletei FORDÍTOTTA; BÁBA MIHÁLY Az egyik délután, amikor a hölgyek magukra hagyták a férfiakat, valaki azt javasolta, hogy kártyázzanak. Nagyon ártatlanul kezdődött — dollárban játszottak. De egy félóra múlva már megjelentek az 50 és 100 dolláros bankjegyek is az asztalon. Mister Wheeler nyugodtan licitált, de csak biztosra ment. Dufay úr inkább csak szórakozott a kártyalapokkal, MacAreck úr szinte kő-arccal ült, melyen semmiféle érzés nem tükröződött. A licitálás könyörtelen volt. Ellenfeleiből ki tudta kényszeríteni az utolsó kockázatos összeget is. Két fiatalember, James Brown és Carter Pierce egyre nagyobb összeggel hazardírozott. A játék egyre veszedelmesebbé fajult. Végül Wheeler és Dufay űr csak statisztált a három játszó mellett. Mister MacAreck előtt egyre nőtt a bankjegycsomó. Amikor a bank nagy tét volt, csaknem minden esetben nyert. Ellenfelei egyre jobban idegeskedtek. Végül előkerült a toll és a csekkfüzet is. A társaság legidősebb tagja, Wheeler úr, hiába javasolta néhányszor, hogy félbe kellene, szakítani a játékot — hiszen a kirándulás nem ér véget ma, lesz még idő, hogy tovább játsszanak az urak. MacAreck hajlandónak mutatkozott a kártyázás abbahagyására. Biztosította ellenfeleit, hogy bármelyik pilanatban kész a revánsra, de most ideje befejezni a játékot, a kajütbe menni, vacsorához átöltözni. De a fiatalemberek hallani sem akartak erről. Végül is, amikor Wheeler úr rábeszélése sem hatott, MacAreck úr azt mondta: — Csak négy kört játszom! Ha önök vissza akarják nyerni elveszített összegüket, akkor a végtelenségig licitáljanak. — Ez őrültség! — állapította meg Dufay úr. — Így egy egész vagyont el lehet veszteni. Nem játszom tovább. — Én sem őrültem meg — mondta Wheeler úr. — Akkor hármasban játszunk — kiáltott fel Carter Pierce úr. — Ezer dollárral kezdek — és letette az asztalra az ezer dollárról szóló csekket. — Ez az ezer, és még négy válaszolt hűvösen MacAreck. James Brown osztotta a lapokat. Mindhárman beszálltak a játékba. Az asztalon 15 ezer dollár hevert. MacAreck két lapot kért. Meg kell jegyezni, hogy európai módon játszottak, mely lényegesen különbözik az Egyesült Államokban népszerű hazárdjátéktól. Brown egy lapot vett, Pierce viszont hármat. A licitálást Pierce kezdte ezer dollárral. Brown háromra emelte, MacAreck pedig nyugodtan túllépett rajta: „ez a három, és még hét”. Mindketten kiegészítették korábban betett összegüket. Felfedték a lapokat. Pi- ercének három ásza volt, MacAreck nyert, hanyagul húzta maga elé a csekkcsomót és azt javasolta: — Vakon, háromezerrel nyitok. A játékosok köré gyülekeztek a kibicelők —, akik közül bárki könnyedén kiállíthatott egy százezer dollárról szóló csekket, — csodálkoztak a nagy télben játszókon. Az USA-ban a nagy játék a tőzsdén, lóversenyen folyik, kártyán nem hazardíroznak, mint ennél az asztalnál. A következő osztáskor a játék még jobban elfajult, MacAreck néhányszor elveszített pár ezer dollárt, de sokkal gyakrabban és többet nyert. Végül ledobta a lapokat és felállt: — Uraim, elnézést — mondta, — de bejelentettem, hogy négy körnél többet nem játszom. Nyugodtan megszámolta a bankjegyeket és két részre osztotta a csekkeket. Kiderült, hogy Pierce úr majdnem negyvenezer dollárt veszített, Brown úr viszont 43 ezret. A kártyázás után mindkettőjüknek kifejezéstelen lett az arca. — Van az urak közül valakinek tüze? — Kérdezte MacAreck úr, elővéve cigarettatárcáját. Slade úr, aki csak szemlélője volt a zöld asztal mellett folyó őrültségnek, szolgálatkészen vette elő arany gyújtóját és tüzet adott az írnek. MacAreck azonban nem gyújtott cigarettára, csak hozzáértette a tüzet Brown és Pierce urak kék és rózsaszínű csekklapjaihoz. — Mit csinál, uram? — kiáltott fel csodálkozva az egyik kifoic, látva, hogy a láng martaléka lesz a csekkhalom. MacAreck úr az égő csekklapot a halom papírra dobta, ahol hamarosan hamuvá változott. — Egyszerűen elégetem azt, amit nyertem — válaszolt hűvösen Mr. Henry. — Nem lenne becsületes részemről, ha kihasználnám a fiatalos vakságot és kifosztanám ezt a két tapasztalatlan, fiatal gentlemant. Hiszen velem szemben nem volt semmiféle esélyük. Kénytelen voltam nyerni. — Hogyhogy? — kérdezte Pierce úr. Arcán már megkönnyebbülés, de ugyanakkor szégyenkezés is látszott örült, hogy a könnyelműen aláírt csekkek soha nem jutnak el a bankba, mégis ostobán érezte magát, hogy ebben a társaságban úgy kezelték, mint egy taknyost. Elég volt mister Brownra tekinteni, hogy megállapítsák: ő is hasonló érzéseket él át — Egyszerű ez — válaszolt MacAreck úr —, úgy játszottam, hogy ujjamon volt a talizmán. Vesztesen nem állhattam fel az asztaltól. — Bocsánatot kérek, uram, és köszönöm a leckét — mister Pierce felállt és a győztes felé nyújtotta kezét — Nem hiszek az ön talizmánjában, de meg kell állapítanom, hogy ön igazi gentleman. Brown úr követte példáját. — Kérem, uram, semmiség. Nincs miről beszélni. Idősebb vagyok, tehát semmi csodálatos nincs abban, hogy jobban uralkodom idegeimen. Minden rendben. Meghívom önöket a bárba. Vacsora előtt megiszunk egy pohár igazi polish vodkát. Ki kell használni az alkalmat, amíg van a bárban. Másnap, amikor MacAreck úr találkozott a fedélzeten sétáló Dufay úrral, Dufay be. szélgetésre hívta. — Tudja, uram — mondta, amikor mindketten leülték az egyik fülkében — nem vagyok babonás, de valóban nem tudom, mit gondoljak az ön talizmánjáról. Ha nem lennék a dolog tanúja, amelyet nehéz elhinni, még ha a legjobb barátom mesélné is, az Egyesült Államok legnagyobb hazudójának vélném. (Folytatjuk)
