Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-17 / 13. szám

1979. január 17. KELET-MAGYARORSZÁG 5 hírek I Kelet­Magyarország KÉPEK 1 Jelentkezés művészeti szakközépiskolákba Több általános iskolából érdeklődtek: mik a feltételei a művészeti szakközépisko­lákba való jelentkezésnek, il­letve hol jelentkezhetnek a fiatalok. A Művelődésügyi Közlöny idei első számában (január 11.) megjelent az er­ről szóló közlemény. Itt ol­vasható, hogy e szakközépis­kolák zenei, képzőművészeti, iparművészeti illetve tánc szakaira jelentkező általános iskolásoknak mit kell tudni­uk. Hogyan kell harangot önteni? Breyer László előadómű­vész önálló estjét rendezik január 19-én Nyíregyházán a 4. számú általános iskola dísztermében. Az este hétkor kezdődő műsor címe: „Ho­gyan kell harangot önteni?” Az előadáson közreműködik Frideczki Katalin zongora- művész is. A műsor a városi művelődési központ „Irodal­mi pódium” című sorozatá­nak része.-4c A közvilágítás korsze­rűsítésére az idén 170 ezer forintot fordítanak Nábrádon és Kérsemjénben. A hagyo­mányos utcai égőket folya­matosan higanygőzlámpára cserélik. Üttörővezetői konferencia Nyíregyházán Közel 13 ezer iskolás gye­rek mozgalmi nevelésének kérdéseivel, e munka legfon­tosabb feladataival foglalkoz­tak Nyíregyháza úttörőveze­tői a napokban tartott konfe­renciájukon. A felszólalók kiemelték, hogy 1978-ban so­kat fejlődött a megyeszék­hely, és igen jelentős az a társadalmi munka, melynek révén megépülhet hamaro­san a város úttörő-, napközis és ifjúsági tábora a Sóstón. A konferencián megválasztot­ták a 15 tagú városi úttörő­elnökséget, melynek élén to­vábbra is Szokol Tibor áll. □ Bőséges a kínálat pad­lóburkoló lapokból megyénk TÜZÉP-telepein. A készletet a hazai ipar termékeiből — Hódmezővásárhelyről, Rom- hányból és Budapestről — szerzik be. Lesz elegendő mo­zaiklap is, a megye évi szük­séglete 100 ezer négyzetmé­ternyi. E mennyiség egy része már a telepeken van. Kállai esték Nyírbátorban A nagykállói művelődési központ irodalmi színpada, a Vox Humana Színpad lép a nyírbátori közönség elé ja­nuár 17-én este. Az előadás a nagykállóiak kezdeményezé­se, a „Kállai esték” elneve­zésű megyebeli előadássoro­zat keretében kerül sorra. Kis sólyom megyénkben Talán a szibériai tundrák­ról repültek ide azok a ha­zánkban ritkán látható ma­darak, melyeket mostanában gyakorta megfigyelhetnek megyénkben a négyes úton haladók: az úgynevezett „kis sólymot”. Téli kóborlásai so­rán jut el időnként hazánk­ba — az énekesmadarak vo­nuló csapatait követve. Bár zsákmányának nagy része ap­ró madarakból áll, Európa- szerte, így nálunk is védelem alatt áll. Eltakarították a hóátfúvásokat Minden út járható megyénkben Hétfőn éjjel fél tizenkettő tájban állt el a havazás a nyíregyházi meteorológiai ál­lomás körzetében: a mérések szerint összesen tizenkilenc centi méternyi hó hullott két nap alatt. Keddre kiderült az ég, újabb havazás nem ne; hezítette a munkát, melyet folyamatosan végeztek a közúti igazgatóság emberei, gépei. Mint a hószolgálaton közölték, a megyében minden út járható, a vasárnapi-hétfői hóátfúvásokat eltakarították. Kedden délre a főútvonala­kat „feketére” tisztították. Másutt a sózás illetve a for­galom hatására olvadófélben van az útakon a hó, a kásás­csúszós latyakot is folyama­Hóeke a négyes főúton. (Gaál Béla felvétele) tosan tolják el az útból a hóekék. Nyíregyházán kedden reg­gel jókora hókupacok fogad­ták a munkába indulókat — egész éjjel dolgoztak az in­gatlankezelő vállalat embe­rei. A fontosabb utcákat hó- ekézték, megtisztították a gyalogátkelőket. Kedden il­letve mára virradó éjjel a felhalmozott hó elhordása, il­letve a mellékutcák takarí­tása volt a feladatuk. A FIATALKORŰAK UTÓ­GONDOZÁSÁVAL megbízott pártfogók munkáját értékel­ték a napokban a megyében, s a kiemelkedő munkát vég­zetteket jutalomban részesí­tették. A mátészalkai járás­ban tíz társadalmi pártfogót jutalmaztak meg. ARANYSARKANTYÚS TÁNCOS Gégényben. Január 12. és 14. között Békéscsa­bán országos szóló táncfesz­tivált rendeztek. A fesztivá­lon Balázs Gusztáv gégényi pedagógus Aranysarkantyús táncos díjat kapott. Újabb hideghullám közeleg Kocsiátvételi sorszámok 1979. január 15-én Trabant Hycomat Lim. (Budapest) Trabant Lim. (Győr) Trabant Lim. (Budapest) Trabant Lim. Speciál (Budapest) Trabant Lim. Speciál (Győr) Trabant Combi (Budapest) Trabant Combi (Győr) Wartburg de Lux (Budapest) Wartburg Lim. (Budapest) Wartburg de Lux tolótetős (Budapest) Wartburg Lim. tolótetős (Budapest) Wartburg Tourist (Budapest) Skoda 105 S (Budapest) Skoda 105 S (Győr) Skoda 105 S (Debrecen) Skoda 120 L (Győr) Skoda 120 L (Budapest) Skoda 120 L (Debrecen) Lada 1200 (Budapest) Lada 1200 (Debrecen) Lada 1300 (Budapest) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Budapest) Lada Combi (Budapest) Polski Fiat 126 (Budapest) Dacia (Budapest) Polski Fiat 1500 (Budapest) Zaporozsec (Budapest) Moszkvics 2140 (Budapest) Lada 1600 (Budapest) Lada 1600 (Debrecen) Az elmúlt héten hazánk időjárását az Észak- és Kö- zép-Európa fölött örvénylő nagy kiterjedésű ciklonrend­szer és az Atlanti-óceán tér­ségében elhelyezkedő anti­ciklon határozta meg. Dél­nyugati-nyugati áramlással több hullámban enyhébb le­vegő árasztotta el a Kárpát­medencét. A nappali felme­legedés erősödött, a legma­gasabb hőmérsékletek mínusz 1, plusz 6 fok között volták. A hőmérséklet hajnalban is 0 fok körül alakult. A hét vé­gén erős északnyugati széllel hidegebb levegő érkezett a Kárpát-medencébe, ország­szerte havazott és a hőmér­séklet néhány fokkal csök­kent. A Tiszántúlon 5—15 cm-es a hótakaró vastagsága. Ezen a héten még jobbára erősen felhős lesz az idő, sok­felé havazás várható, de né­hány helyen már eső is lehet­séges. A jövő hét elején szá­razabb időre kell számítani, de elszórtan kisebb havazás, hószállingózás is várható. A hőmérséklet csökken: hóval borított, szélcsendes helyeken mínusz 15, mínusz 18 fokig is süllyedhet. Kevés faluban van köztéri szobor. A Csongrád megyei Szék­kutas község azonban most már „szobros falu”. Tóth Valéria szobrászművész a „Béke csendje” című új alkotását a szék- kutasi művelődési ház melletti parkban helyezték el. (MTI fotó) Néptáncosképzés az Állami Balett Intézetben Magyar hét Münchenben A magyar kiállítás egy pavilonja a nyugatnémet vá­rosban. (Kelet-Magyarország tclefotó) Az Állami Balett Intézet a hivatásos együttesek után­pótlásának biztosítására az 1979/80-as tanévben néptán­cos képzést indít. Felvételre jelentkezhetnek azok a leá­nyok és fiúk, akik az 1978/79-es tanévben fejezik be az általános iskola 8. osz­tályát és kedvet éreznek a táncos pálya iránt. A jelent­kezők felvételi vizsgát tesz­nek, ennek időpontjáról és követelményeiről az Állami Balett Intézet írásban értesí­ti a jelentkezőket. A tanulmányi idő négy év, a növendékek a szakképzés­sel egyidejűleg gimnáziumi KÖZLEMÉNY Szabolcs-Szatmár megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, nyíregy­házi üzemvezetősége értesíti fo­gyasztóit, hogy rekonstrukciós munkálatok miatt a városi háló­zaton a csúcsfogyasztási órákban csökkentett nyomással tudjuk az ivóvízszolgáltatást biztosítani az alábbi időpontokban: 1979. január 16-án, 17-én 07—09 óra és 16,00— 20,00 órák között. Kérjük T. fo­gyasztóink szíves megértését és türelmét. Szabolcs-Szatmár me­gyei Víz- és Csatornamű Vállalat nyíregyházi üzemvezetősége. (39) HlRÜG YELETES: Tarnavölgyi György Telefon: 11—425 oktatásban is részesülnek. Tanulmányaik - befejeztével szakmai oklevelet és érett­ségi' bizonyítványt kapnak. A felvételi vizsgára jelent­kezők budapesti elhelyezésé­ről a szülőknek kell gondos­kodniuk. Az újonnan felvett növen­dékek számára az intézet diákotthoni elhelyezést csak korlátozott számban tud biz­tosítani. A jelentkezési kérelmet 1979. február 5—17-ig közvet­lenül az Állami Balett Inté­zet címére (1061 Budapest, Népköztársaság útja 25.) kell eljuttatni. Pénzügyőrnek árulta a valutát.. Az elmúlt év augusztusá­ban az egyik piaci napon megjelent a nyíregyházi ve­gyespiacon Nagy Lajosné, Nyíregyháza, Simonyi óbester utcai lakos. A piaci forgatag­ban egy ismeretlen férfitől üzleti megbízást kapott. Az ismeretlen ember 200 rubelt adott neki, hogy próbálja el­adni forintért. Az asszony átvette a 200 rubelt, majd el­indult, hogy eladja valaki­nek, ám pechére az első ajánlatát nem másnak, mint N. Ferenc pénzügyőrtisztnek 7 614 7 090 IS 245 23 184 15 785 4 006 1 063 14 350 11 270 4 515 2 546 3 949 2 565 291 842 1 902 4 338 1 792 98 005 49 538 11 035 6 253 19 103 12 800 14 649 11 844 13 835 27 936 4 200 2 622 930 □ A RENESZÁNSZ TÁNC- MUZSIKÁJÁVAL ismerked­hetnek meg azok a hangver­senylátogatók, akik január 18-án beülnek az Országos Filharmónia koncertjére. A nyíregyházi 107-es számú szakmunkásképző intézetben rendezendő hangverseny az intézet közművelődési prog­ramjának része, s nemcsak a diákokat, hanem a környék lakóit is szívesen látják. Halottak a tengerből Negyvenhárom holttestet — az ALITALIA olasz légi- társaság karácsony előtt le­zuhant gépének áldozatait — sikerült hétfőn estig felku­tatni a tengerben a szicíliai Palermo közelében, össze­sen 129 utas tartózkodott a repülőgépen, mely az ünne­pekre hazatérő olasz vendég- munkásokat szállított. Hu­szonegy utast közvetlenül a lezuhanás után sikerült meg­menteni, s eddig a viharos időjárás akadályozta meg a holttestek, s a roncsok kie­melését. ' Január 17., szerda KRÓNIKA ANTAL NAPJA A Nap kél 7 óra 27 perckor nyugszik 16 óra 22 perckor. A Hold kél 20 óra 42 perckor, nyugszik 9 óra 17 perckor. Kétszáznegyvenöt évvel ezelőtt, 1734. január 17-én született és 1829-ben halt meg Francois Joseph Gos- sec belga származású fran_ cia zeneszerző, több fórra, dalmi dal szerzője. Tanulmányainak befeje­zése után Párizsban telepe­dett le. s kezdetben egy gaz. dag mecénás, La Poppeli- niére zenekarának kar­mestereként működött. Ek­kor ismerte meg J. Stamit- zot. akinek zenéje nagy ha­tással volt művészetére. Az említett mecénás halála után Gossec Conti herceg zenekarának lett a vezetője. Az 1770-es években mint ze­neszerző is nagy sikereket ért el, elsősorban - szimfoni­kus müveivel. 1775-tői a párizsi operában működött, 1782-től annak igazgatója­ként. Az 1752-től 1813-ig terjedő zeneszerzői munkássága so­rán sokféle műfajjal kísér­letezett. s a többi között színpadi műveket és forra­dalmi darabokat is szerzett, Szimfonikus zenéje a mann- heimi hagyományokhoz kapcsolódott. Kiemelkedő zenei képviselője volt a francia forradalomnak és számos jelentős. egyéni hangú'forradalmi művet'itt. . Várható időjárás ma estig: a keleti, északi or­szágrészben változóan, más­hol általában erősen fel­hős idő Többfelé havazás, főként a nyugati megyék, ben hófúvás. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő, néhány he­lyen viharos lökésekkel kí­sért északi, északkeleti szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma: mínusz 1—mínusz 6 fok kö_ zött. □ Sportpályák, játszóte- rek, parkok kialakítását, karbantartását tervezik tár­sadalmi munkában a jánk­majtisiak. A nagyközségi kö­zös tanács erre az esztendő­ben közel kilencszázezer fo­rint értékű önkéntes munkát tervezhetett a lakosság és a termelőszövetkezet felajánlá­sai nyomán. tette, aki civil ruhában éppen szolgálatot teljesített a piac területén. A póruljárt valutaárust el­járás alá vonták, a rubelt bűnjelként lefoglalták, mely­nek értéke 3245 forint volt. A bíróság a devizagazdálkodás szabályait sértő cselekmény miatt tárgyalás mellőzésével 1500 forint pénzbüntetésre ítélte Nagynét és elkobozta a lefoglalt 200 rubelt. Az ítélet jogerős. (m. t.) Megér egy mosolyt — Emlékszel drágám, milyen vihar volt, amikor megismerkedtünk? — Hogyne emlékeznék! És én ostoba akkor nem értettem meg a természet figyelmeztető szavát... A férj részegen érkezik haza. A feleség ezekkel a szavakkal fogadja: — Na te szépen berúg­tál! — Végre valami tetszik neked! — örvendezik a férj. * — Miért ragaszkodsz olyan kitartóan ahhoz, hogy házasságunkat titok­ban tartsuk? — Mert a feleségem annyira érzékeny az ilyen dolgokra. tdtfjdrás

Next

/
Oldalképek
Tartalom