Kelet-Magyarország, 1979. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-04 / 2. szám

1979. január 4. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A népgazdaság januárja □ mi természetesen olyan lesz, ami­lyenre a vállalatok többségének ja­nuárja sikerül, egész egyszerűen nem lehet másmilyen. Ahhoz tehát, hogy a nép­gazdaság januárja jó legyen — azaz egy­beessék a tervcélokkal is, a társadalmi szükségletekkel is — vállalati jó januárok tömege kell. Ez utóbbiálkhoz viszont elen­gedhetetlen ... s itt hosszú lista következ­hetnék, de hiszen a termelőhelyeken jól tudják, mi minden a feltétele a folyama­tos munkának, hogy a január olyan legyen, mint a többi hónap. Hosszú évek óta ugyan­is nem olyan. Egészen pontosan: az ipar­ágak, iparcsoportok tekintélyes részénél nem olyan. Előttünk 1978 hónapjainak ipari terme­lési adatai. A statisztika tizenkét hónap át­lagából alakít ki egy mutatót, s ehhez mé­ri a havi időszakot. Hegyek és völgyek, olykor már-már szirtek és szakadékok váltakozása ez, s e változatosság az, ami nem gyönyörködtet, sokkal inkább elgon­dolkodtat. Hiszen elgondolkodtató, mi több, meghökkentő, hogy 1978 januárjában a ti­zenkét hónap átlagának mindössze 71,5 szá­zalékát érte el a termelés a műszeripar­ban, 84 százalékát a gyógyszeriparban, ahogy a fafeldolgozásban, a textilruházati iparban is jócskán elmaradt az átlagtól. A szocialista ipar egésze 1978 januárjában kereken kilenc százalékkal teljesített ke­vesebbet, mint a havi átlag, s azért, mert iparágaink többsége akkor fújta ki ma­gát ... De csak a többség, s nem az ipar­ágak mindegyike! Amivel kimondtuk: le­het egyenletesen, szervezetten, nagy elté­rések nélkül is dolgozni. Kézenfekvő: néhány iparterülettől balga­ság lenne ugyanazt várni januárban, mint májusban vagy szeptemberben. A tégla- és cserépgyártás, a sörtermelés, a mész- és cementkibocsátás például okkal kötődik az úgynevezet szezonális ingadozásokhoz. Igenám, de másfajta tények is előttünk so­rakoznak, olyanok, ahol a kényszer csi­karja ki a folyamatosságot, a nagy telje­sítménykülönbségek elkerülését. így van ez a villamosenergia-iparban, a kőolaj- és földgázkitermelésben, a szerves és szervet­len vegyiparban, a papírgyártásban. A kényszer megjelenési formája persze sok­féle: hol a technológia, a termelőberende­zések technikai hogyanja ez a kényszer — például a folyamatos üzemű kőolaj-feldol­gozásban —, hol pedig a fogyasztás, fel- használás diktátuma. A lényeg azonban most nem az ok, hanem az okozat, a fo­lyamatos, mennyiségében is nagyjából egyenletes termelés, árukibocsátás. Ami bi­zonyíték a szirtek és szakadékok elkerül­hetősége mellett, a hajrák és a sétálások időszakának váltakozásával szemben. Illenék az első munkanapon úgy dolgoz­ni, mint a hetvenkilencediken vagy a há­romszázadikon; 1978-ban 306 munkanap volt. Az illemnél azonban fontosabb az ér­dek: nagyon nehéz, olykor szinte lehetet­len novemberben és decemberben pótolni azt, ami a januári, februári „kiengedés, le­eresztés” adóssága. S ha sikerül is, a költ­ségek, a fajlagos ráfordítások tetemes emel­kedése mellett — amit vizsgálatok igazol­nak — megy ez végbe, csökkentve a válla­lati nyereséget éppúgy, mint a népgazdasá­gi tiszta jövedelmet. Hallani most olyan vélekedéseket, hogy az 1979. évi terv visszafogottabb, szeré­nyebb célokat megfogalmazó, azaz — ezt sugallja a veszélyes okoskodás — teljesíté­se könnyebb, egyszerűbb, mint a korábbi feladatoké volt. Amit akár el is hihetnők, ha vállalnánk a régi cipőben járást, a s_zá- zalékok mechanikus összevetését, hiszen igaz, az ipari termelés' 4, az építési-szere­lési teljesítmény 1 százalékos növekedése 1979-ben kisebb emelkedőnek látszik, mint amit megtettünk 1978-ban. Végzetes hiba lenne, ha a termelőhelyek a puszta száza­lékok latolgatásával jelölnék ki lépteik ritmusát. A mennyiség szerényebb tömege a minőség- és hatékonyságjavítás felada­tainak árnyékában állhat csupán, s nem a fő helyen! Pontosan a célok átsorolása az, ami meg­követeli az ésszerű tempót, az araszolgatás és a rohanás száműzését a műhelyekből. Amihez gondolkodás- és szemléletmódunk sokféle elemét is újra kell rangsorolni, észrevenni: az idő alapvető termelési té­nyező! A szocialista ipar 1978 januárjában egy munkanapra vetítve 1,9 milliárd forin­tot kitevő árut értékesített, októberben vi­szont 2,8 milliárdnak megfelelőt. N em arról van szó, hogy mindenáron és mindenütt sikerhónapot csináljanak a januárból, hiszen ahol baj van a gazdaságossággal, ott nem okvetlen a nagy árutömeg a megfelelő bizonyítvány a kö­zösség igyekezetéről. Arról van szó, hogy az évet átfogó feladatok időarányos részét januárban kell végrehajtani, s nem június­ban vagy decemberben. Arról van szó, hogy minden munkanapnak megvan a jelentősé­ge, szerepe, súlya, azoknak a januári na­poknak is, melyeket némely helyen úgy töltenek, na lássuk, mit csinálunk — majd februárban. Az év január másodikén kez­dődik, minden munkahelyen, minden fog­lalkoztatottnak.. Ennyi az egész. Ez az eny- nyi azonban meghatározója lehet annak, milyen lesz munkánk közege, a munkavég­zők közérzete október táján, s milyen lesz a népgazdaság decembere, mindannyiunk esztendei mérlege. V. T. A híres túristvándi vízi­malom közelében szá­nalmas putriban élt népes családjával idős La­katos Sándor. A most 56 éves fiának a szelíd Túr mel­lett szépen berendezett ott­hona van. A harmadik ge­neráció tagja, ifjabb Lakatos Sándor érettségi előtt áll, terveket szövöget, ő tán még emeletes házat is építhet magának. Lakatosék emberi felemelkedése követésre mél­tó. A modern házat jól záró kerítés és a szatmári csend veszi körül. A rendezett ud­varon fiatal gyümölcsfák vár­ják a tavaszt. Az udvar hát­só részén jócskán találni aprójószágot. A kövér disznó már nem sokáig röfög, mire ezek a sorok megjelennek, biztosan tort ülnek felette. Az előszobában és a kony­hában példás a rend, semmi sem látható, ami nem ide il­lik. A szobában a padlónak még megvan a fénye, a ké­nyelmes fotelba süppedve sok hasonlat és rengeteg el­lentét juthat az ember eszé­be. Az olajkályha sziszegő­duruzsoló hangjáról például eszünkbe jutnak azok az elő­dök (és utódok), akik a kö- mörői erdőből hátukon cipe­lik a napi tüzelőt. A rádió árammal működik, nemcsak akkor kapcsolják be, ha Ko­vács Apollónia énekel, a nagyvilág hírei is elhangza­nak a barátságos szobában. Talán csak a tv-készülék hiányzik a szobából, arra már nem futja a rokkantsági nyugdíjból. Lakatos Sándor ugyanis a Szamos menti Ál­lami Gazdaság rokkant nyug­díjasa. A kétkezi munka eredménye ez, amit itt lá­tunk a kerítésen és a falakon belül. A házigazda azonban nem az anyagi boldogulásra a leg­büszkébb, hanem arra, hogy hat gyermeket felnevelt, s mind a hatan törvénytiszte­lő, becsületes emberek. „A fiúk vitték is valamire. Egyik fiam gépkocsivezető, másik érettségizett hivatal­nok, a legkisebb, a Sanyi most fog érettségizni”. S még valamire büszke az öreg. Ar­ra, hogy szervezett munkás­ként ment nyugdíjba. Elő­keríti a szakszervezeti tagsá­gi könyvét, belelapoz, mint­ha ebben a könyvben lenne megírva az ő története a si­kereivel és a botladozásaival együtt. A mátészalkai mezőgazda- sági szakközépiskolában ta­láljuk ifjú Lakatos Sándort. Jól öltözött, nyurga fiatal­ember, ápolt, dús haján csil­log a fény. Más beosztásban, de apja munkahelyén akar dolgozni. Apja szerettette meg vele a mezőgazdasági munkát — emlékszik még, hogy ki­csi korában ment utána a mezőre. Amikor elvégezte az általános iskolát, abban egyeztek meg, hogy eljön a szálkái iskolába, szakmun­kás-bizonyítványt szerez és a csekei üzemegységben áll munkába. A fiatalember azonban a kisvárosban, meg a nagy állami gazdaságban egy év alatt is sokat tapasz­talt, tanárai is biztatták, így különbözeti vizsgát tett és egyből másodikos lett a szakközépiskol ában. „Senki nem dédelget az iskolában, nem is fogadnám el a megkülönböztetést, az elnézőbb osztályozásokat, közepes tanuló vagyok, ezt az eredményt terveztem be magamnak.” Mintegy kiegé­szítésként mondja, hogy a ta­nulás mellett rászokott a szépirodalmi könyvekre, be­iratkozott az iskolai és a vá­rosi (!) könyvtárba. Tagja a KISZ-nek, olyannyira sike­rült beilleszkednie diáktár­sai közé, hogy már az első­sök sem forszírozzák: honnan jött és hét végén hová megy haza. Boldogan közli, hogy a rokkantnyugdíjból, a spórolt pénzből a szálkái áruházból már megvették a sötét-csíkos szövetet, a ballagáson olyan lesz az öltönye, mint a többi fiúé. A nyáron érettségizett szakmunkásként lép apja nyomdokába. Nábrádi Lajos Lakatosék Istvándiból HARMINC ÉV UTÁN ÚTRA Jeges árhullám a Tiszán Hősi védekezés, nagy szervezettség Magas vízállás Vásárosnaménynál. A nyíregyházi árvízvédel­mi osztag tagjait az év első napján, ebéd közben riasztot­ták. A 61 fős csapat Vásáros- naményba települt. A műve­lődési házban talált otthont a védelmi törzs. Itt rendezték be a szállásokat és a kony­hát is. Eiben Endre, az osz­tag helyettes vezetője itt tá­jékoztat: — A szerdán délelőtti mé­rések szerint a Tisza Na- ménynál lassan apad. Az ár­hullám levonulóban van, s éppen Záhonynál tetőzik. A készültséget Tiszabecsnél meg is lehetett szüntetni, most az alsóbb szakaszokon kell különlegesen jól szervezett fi­gyelés. Osztagunk fő része je­lenleg Mezőladány térségé­ben dolgozik, ott az úttesten folyó vizet kell gát közé szo­rítani. Az éjszakai munkától fá­radtan érkezik a törzs szállá­sára az osztag vezetője, Antal József. — A fő gondot meg­oldottuk — mondja. — A leg­veszélyesebb pontot sikeresen megvédtük. Érdemes megnéz­ni a helyzetet Mezőladánynál — bocsát útnak. Először a vásárosnaményi hídhoz igyekszünk. A Krasz- na és a Tisza egy vízfelületet alkot. A fák vízben állnak a hullámtéren. Ahogy a folyó apad, úgy nő az ágakról le­csüngő jég, húzza a fát, töri a gallyat. A vízügy telepén a víz ellepett egy munkagépet, csak a daru csúcsa látszik ki. A Tiszán úszó flottilla hajói szinte a fák csúcsánál him­bálóznak. A víz Gergelyi- ugornya szélső házaiig ter­jed. Baranya István részlegve­zető, aki elkísér az árvíztől veszélyeztetett területre, .mondja: — Legutóbb ponto­san 30 évvel ezelőtt volt erre jeges ár. 1948 szilveszterén jött és tetemes károkat oko­zott. Úgy mondják erre: el­mosta a Bereget. Jelenleg, szerencsére nem ilyen veszé­lyes a helyzet. Az almaúton megyünk Me­zőladány felé. Aranyosapáti közepén terelőtábla jel­zi: nem tanácsos továbbmen­ni. És innen az út jobb olda­lán már egy egybefüggő ten­ger képét mutatja a táj. A víz kásásán sűrűsödik a szé­leken, belül látszik egy-egy erős sodrás gyors iramodása. A víz az útpadkát mossa. Mind közelebb és közelebb kerül az úttesthez. — Szeren­cse, hogy nincsen szél — jegyzi meg kísérőnk, aki szí­nes szavakkal ecseteli, milyen veszélyes lenne a jeges hul­lámok széltől hajtott áradata. Mezőladány előtt járunk. A távolból feltűnik a falujelző tábla. De ez előtt találjuk a nagy munkát. Szalánczi Ferenc részlegve­zető-helyettes irányítja a munkát. Szeme karikás, az egész ember átfagyott. — Éj­szaka is dolgoztunk. A hő­mérséklet mínusz 18 fok volt. Lámpákat szereltünk, hogy valamit lássunk. — A veszély itt az volt— magyarázza a helyzetet Antal József —, hogy az út bal ol­dalán van egy hatalmas ku- bikgödör. Ha ezt — mutatja — nem tudtuk volna elszige­telni és a víz átjön erre az oldalra, úgy elmossa az egész úttestet. A KPM kérte a se­gítséget, s mi jöttünk. Gyalog indulunk tovább. Szalánczi Ferenc mutatja a védelmet. — Itt csak kézzel lehet dolgozni. A jeges víz alattomos, elmosná a földet, ha nem úgy kezelnénk, mint a hímes tojást. Csak szél ne legyen! — sóhajt fel. Az idő­járás eddig nekünk segített. A munkahelyre telepített rádiós' autóban egyre másra hangzanak el a jelentések és tájékoztatók. Az osztag egy részét leváltják. Friss erők érkeznek. A KPM autói egy- remásra hozzák a friss föl­det. Már a szomszédos dom­bot bontják, a homokbánva nem megközelíthető— A ladányi falujelzőnél már vízben járunk. Jó 300 méteres szakaszon hatvan centis víz áll az úttesten. A házak sze­rencsére az út bal oldalán állnak, ahol kissé dombos a falu. Emberek gyűlnek a víz széléhez. Most napfénynél ta­lán nem olyan izgalmas, mint éjjel, amikor bugyogott, zúgott a víz. — Szerencsére túl nagy anyagi kár nem keletkezett — magyarázza Baranya Ist­ván. — Az Endespusztát kör­bevette a víz, de jól védett magaslaton van, így komoly veszély nem volt. A faluban egy-két házat kellett kitelepí­teni. Több helyen nyújtot­tunk este segítséget, hogy mentsük a teheneket, sertése­ket, lovakat. Miután mosf már stagnál a víz, nagyobb baj itt nem fenyeget — mondja kissé nyugodtabban. A körülöttünk álldogáló emberek hirtelen izgalomba jönnek. — Ott! A fák között! — kiabálnak és mutogatnak. Özek. És valóban, 8—10 te­hetetlen vad vergődik az ár szélén, egy kis száraz föld­folton. — Meg kellene men­teni — mondja egy fiatalem­ber. — Nem lehet — sajnál­koznak az árvédelmiek. A víz kásás, a csónak nem bír haladni, a jég pedig gyenge. Nyulak, őzek, fácánok ria- doznak, sok pusztul közülük a jeges árban. A vásárosnaményi árvé­delmi törzsnél ódánként rög1- zítik a helyzetet. A kiállító­teremben felállított ágyakon pihennek az éjszakások. A ház melletti gulyáságyuban fő az ebéd. Van, aki most bo­rotválkozik, hiszen a ké­szültség sem ok az elhanya­goltságra. A rádió ontja a különböző védelmi pontok je­lentéseit. — Szerencsénkre a víznek nincsen utánpótlása — ma­gyarázza Eiben Endre osztag­vezető-helyettes. — Most már remélhető, hogy az árhullám lassan levonul. Jelenleg jó a helyünk, innen minden elér­hető. Ha azonban máshová riasztanak, akkor települünk oda, ahol segítségünket ké­rik. Ha kell, létszámunkat is fel tudjuk emelni. Pontos in­formációk birtokában va­gyunk, így nem érhet megle­petés. Üjra végigutazzuk az árvíz legveszélyesebb területeit. Vigasztalan a kép. Jeges víz rohan, fákat sodor magával. Helyenként torlódnak a jég­lemezek, a kásás jég ostro­molja a fakérgeket. Egy­másfél kilométer széles, egy­befüggő vízfelületeket látni. A töltéseken mindenfelé a figyelőszolgálat emberei. Több százan követik nyomon a Tiszát megyénkben. Vi­gyázzák az emberéleteket, az anvagi értékeket. A januári jeges ár ellen harcolókat illesse köszönet és tisztelet. Bürget Lajos LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Lassú apadás a folyókon A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szerdán kiadott jelentése szerint a Tisza Tiszabecs és Vásárosnamény között apad, Vásárosnamény és Tokaj között árad. Ennek megfelelő­en a készültség Tiszabecs és Tiszakóród között megszűnt. Ti- szakóród és Szabolcsveresmart között harmadfokú a készült­ség. Szabolcsveresmart és Tokaj között másodfokú árvízvédel­mi készültséget rendeltek el. A Tisza mellékfolyói — a Túr, a Kraszna és a Szamos — vizei lassan apadnak, de még mind­három folyón másodfokú készültséget tartanak. Ugyancsak másodfokú a készültség a tovább áradó Lónyai-csatornán is. Lapzártakor érkezett: a Tisza szerdán délután Tiszakere- cseny és Lónya között tetőzött, fölötte apadt, alatta áradt. En­nek megfelelően harmadfokúról másodfokúra mérséklődött a készültség Tarpa és Gergelyiugornya, illetve Szatjnárcseke és Olcsvaapáti között. Előreláthatóan ma, csütörtökön szabaddá válik a víztől a Vásárosnamény és Záhony közötti közút is. Gátépítők Mezőladánynál. (Elek Emil felvételei)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom