Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-12 / 292. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. december 12. ÚJ RENDELET Saját ház egyszerűbben > A korábbinál egyszerűbb eljárással segíti a sajátház-építőket az építés, ügyi és városfejlesztési miniszter új rendelete. Az új jogszabály nemcsak a lakásépítésre vonatkozik, hanem üdülők, horgásztanyák létrehozására, valamint melléképületek, gazdasági épületek építésére, továbbá a fenntartási, az átalakítási és a korszerűsítési munkálatokra is, amelyeket házilagosan végez az építtető, vagy az állampolgárok építőközössége, illetve a lakás-, üdülő- vagy garázsszövetkezet. Korábban kétszintes és hatlakásosnál nagyobb lakóházat az építési engedélyen túl csak külön hatósági hozzájárulás alapján építhettek házilagosan. Az új jogszabály lehetővé teszi, hogy külön engedély nélkül négyszintes — tehát háromemeletes — lakóházat, üdülőt vagy horgásztanyát hozzanak létre házilagos kivitelezésben. Nagyobb távlatokra is előremutató intézkedése az új rendeletnek, hogy házilagos építési munkának minősíti a gyárilag előállított, tehát a házgyári termékekből összeszerelt, vagy az építőipari szervezetek által készített félkész házak befejező munkáit is, amennyiben azt, vagy annak túlnyomó részit az építtető maga végzi’ él, febbén természetesén a munkáltató segítségét is igénybe veheti. Következetesen ragaszkodik azonban a rendelet az építési munkák szak- szerűségéhez, az általános érvényű hatósági erőírások. szabályzatok, szabványok stb. érvényesítéséhez, hiszen ezek az élet- és vagyonbiztonságot szolgálják. Ennek érdekében a korábbinál szabatosabban határozza meg a házilagos kivitelezést irányító felelős műszaki vezető képesítését, feladatait. Nincs szükség azonban műszaki vezetőre, ha az építési munka építési engedély nélkül végezhető el, vagy ha az építkezés nem érinti az épület teherhordó szerkezeteit. Az új jogszabály feloldja az alkalmazotttartási tilalmat, s lehetővé teszi, hogy az építtető saját munkájának kiegészítéseként egyidejűleg három munkaképes korú szakmunkást vagy szükséges számban nyugdíjas szakmunkást foglalkoztasson. Ezzel összefüggésben természetesen az alkalmazottak bérezéséről is intézkedik az új jogszabály. A rendelet 1979. január 1-én lép hatályba. Elrejtették Horváth János tiszateleki és Lengyel János nyírtéti lakosok ügyében tárgyalás mellőzésével döntött a bíróság. Mindkét vádlott a Nyíregyházi 5. sz. Volán Vállalat dolgozója. Ez év június 2-án a Nagykállói Cipőipari Szövetkezet részére 2 konténer bőrfelsőrészt szállítottak. Az áru lerakását a szövetkezet dolgozói végezték. A kirakodás befejezése után Horváth és Lengyel észrevették, hogy a gépkocsin maradt valamennyi bőráru. Ahelyett, hogy visszaadták volna a kocsin maradt bőrt, Cipő Nyírbátorból A nyírbátori minőségi cipőgyárban az év végéig még húszezer pár lábbelit kell készíteni, hogy teljesítsék közel 1,4 millió páros vállalásukat. o Október végén helyezték üzembe a 6 darab nagy teljesítményű buggológépet, amely jelentősen segíti a cipők felsőrészének kidolgozását. o A meóban Piánk János minőségi ellenőr naponta 700 pár cipőt vizsgál át. (Elek Emil felvételei) INGÁZÓ DIÁKOK SZABOLCSBAN Peronon az iskolába Több ezer szabolcsi diák naponta kilométereket utazik az iskolába. A megye mintegy 78 ezer általános iskolása közül minden huszadik ül buszra, vonatra, némelyek kerékpárra, mert a körzeti felső tagozatos iskola a szomszéd községben van. Ennél sokkal nagyobb sereg kél útra reggelente a középiskolákba, a szakmunkásképző intézetekbe; itt minden harmadik-negyedik diák bejáró. 15-50 kilométerig A megye több mint harminc középiskolájában 3400 diák bejáróként érkezik, még nagyobb a számuk 4500—5000 a szakmunkásképző intézetekbe naponta ingázó fiataloknak. Átlagosan két-két és fél órát töltenek a kényszerű utazással, a távolság, amelyet naponta megtesznek oda- vissza a 15 kilométertől az 50 kilométerig terjed. A bejáró fiatalok többsége korán kel, némelyik már 4- kor talpon van, és legalább minden második ingázó este 6—7 óra körül ér haza. Amíg az otthon, vagy kollégiumban lakó társaik pihennek, vagy már javában tanulnak, ők a zsúfolt buszon, vonaton üla bőröket eldugták az ülés mögé és menet közben megegyeztek, hogy értékesíteni fogják, vaz árán pedig megosztozkodnak. A terv azonban nem sikerült. A 20 darab bőrfelsőrészt, — ami 1548 forint értékű volt — lefoglalták és a szövetkezetnek visszaadták. A bíróság figyelembe vette, hogy mindkét vádlott büntetlen előéletű, a kár az eljárás során megtérült, ezért sikkasztás vétsége miatt egyenként 2500 forint pénz- büntetésre ítélte őket. Az ítélet jogerős. (m. f.) nek. Sok esetben állnak, mert nincs ülőhelyük, olykor a peronra szorulnak... Bejáró diákok mindig is voltak — mondhatnánk. És nagyon sokáig még lesznek is. Természetes állapotnak fogható fel, hogy nincs minden fiatal olyan helyzetben, hogy helyben járhasson iskolába. De az már nem természetes, hogy megfeledkezzünk azokról a hátrányokról, amelyek a fiatalokat sújtják. A bejáró diáknak kevesebb ideje jut a tanulásra, az önművelésre, az olvasásra, a pihenésre, a szórakozásra, a családdal való együttlétre. Már reggel fáradtabban érkezik az iskolába. Ebből következik, hogy ugyanazért az iskolai teljesítményért jobban megdolgoznak, nagyobb fáradtságot fejtenek ki minden elért jó pontért, mint a hely- benlakók. Segíteni nekik Mit tehetnek az iskolák, hogy a bejárási idő és fáradtságveszteség, az ingázó diákok hátránya valamelyest csökkenjen? Az iskolák egy részében igyekeznek sajátos helyzetüket figyelembe venni. Néhol a tanítási órák egymást követő „nehézségi” fokának összeállításánál is gondolnak a bejárókra. Másutt a tanórán kívül, külön is foglalkoznak velük. A tanulószobák körülményeinek javításával, felszereltségével is segítik a másnapi felkészülést, a tartalmas időtöltést. A legtöbb iskolában különtermet bocsájtanak a bejárók rendelkezésére, egy-két helyen kísérleteznek a bejárók klubjával is. Azzal is segítenek az iskolák, hogy a bejáró diákok menetrendjét is figyelembe veszik a kirándulások, és egyéb iskolán kívüli rendezvények lebonyolításánál. Sok módja és lehetősége van még a figyelmességnek, amely főként a középiskolás fiataloknak érdekes, hisz. az ingázók többsége gimnáziumi, szakközépiskolai és szakmunkásképző intézeti tanuló. Kevés a kollégiumi hely Könnyű megoldás lenne a jövőre bízni a bejárók gondjait. Ennek egyik módja a kollégiumi helyek szaporítása, a meglévő kollégiumok vonzí ibá tétele, minél több ma még bejáró diák elhelyezése ezekben. A kollégiumi hálózat fejlődésének üteme azonban aligha fog ugrásszerűvé válni a következő években. Ezért a valóság talaján kell maradni. Jelenleg a megyében mintegy 1200 gyermek lakik az általános iskolai tanyai diákotthonokban, 3500 a középiskolai és 1400 a szakmunkásképző intézetek kollégiumaiban. A legnehezebb helyzetben a szakmunkás- képző intézetek vannak, az utóbbi évek fejlődése ellenére a tanulóknak alig 15—16 százaléka lakik kollégiumban. Lassú csökkenés Visszatérve az ingázó diákokhoz, számuk évenként néhány százzal csökken, a létesülő kollégiumok arányában. Közülük sokan akkor sem vennék igénybe a kollégiumi elhelyezést, ha erre lehetőség adódna. Ennek okai sokfélék, a család marasztalása, az otthoni környezethez való ragaszkodás, az idős szülőnek nyújtott ház körüli segítség és még más tényezők, mint a kollégiumi „életformától” való idegenkedés. Egyszóval, a bejáró diákok előmenetelére, gondjaikra, segítésükre még sokáig szükséges odafigyelni, hogy kevesebb legyen közöttük a gyenge, a lemorzsolódó, a bukási kudarcokkal küszködő tanuló, mint jelenleg. Ehhez persze, az ő igyekezetük is szükséges. .. P. G. íjKÉPERNYŐplIl Szeretünk játszani, még mi felnőttek is. Amíg nem volt hazánkban televízió, ki-ki a családi vagy egyéb ünnepek alkalmával, olykor szű- kebb baráti körben, némely esetben még alkalmi társaságban is. Jó másfél évtizede pedig a televízió kezdett el velünk társasjátékot űzni. A versenyzők mindeddig viszonylag szűk körben mozogtak, illetve kis létszámú szurkoló csapattal (a tévé stábjával) körülvéve iparkodtak tudásuk javát adni. Most pedig itt van ez a Ti és mi, ez a Nők és férfiak országos társasjátéka, amelyről ugyan már volt szó e hasábokon, de amelyről — úgy látszik — nem lehet eleget beszélni (sem írni), mert országos ügy lett belőle, amint az utcai és a munkahelyi beszélgetésekből kitűnik. Itt van ez az újabb játék, s ez már kétszeresen is tömegjáték, sőt ha jól meggondolom, háromszorosan is az. A múlt heti — negyedik — játéknapon, mint hallottuk, Pécsett négyezer nő biztatta a helyszínen á gyengébb (?) nem képviselőit; milliók nézték az élő (egyenes) közvetítést, és nem utolsósorban: monstre zsűri osztott igazságot. Nagyszabású minden, a teremtő gondolat, amely ki- ötlötte ezt a társasjátékot, és alkalomról alkalomra megtölti (sziporkázó, jó és — bizony — gyengébb) ötletekkel, nagyszabású a szervező és lebonyolító munka, amelynek eredménye egy-egy adás; grandiózus tehát minden, csak az ember bizonyul olykor kicsinynek: lélekben, tartásban, moralitásban. Az ember, aki a szerzőkből és a műsor készítőiből kicsiholta ezt a szórakoztató és tömegeket mozgató, valóban tévés játékot (kicsiholta, mert tömegigény szülte), az ember, aki ihlette és egyben végig is játssza, bizony gyengének: hiúnak ellenségeskedésre hajlamosnak, szűkkeblűnek, bizalmatlannak, a játékhoz képest a kelleténél indulatosabbnak is mutatkozik, amellett, hogy mindezek ellenkezőjéről is bizonyságot tesz. Kiváltó oka több is lehet az előbb kárhoztatott megnyilatkozásoknak. Például az, hogy két játékvezető (Szilágyi János és Antal Imre) jó néhányszor bizonytalankodott, ez vitára adott okot, s ez pedig fölöslegesen szította az indulatokat. Ok lehet az is, hogy — bár játék — de versengés is, s ezért nem lehet meg pontozás nélkül, a megszerzett pontok száma viszont még játék esetében is presztízskérdés. Ok lehet az is, hogy némely esetben nem egyenlő képesítésű versenyzők kerültek szembe. Például a távirászok és a maszkkészítők esetében. Egyikük profi, másikuk amatőr volt. Mindkét alkalommal a nők hátrányára. Ez rendezői, szervezői hiba. Pedig ilyen „apróságokra” is gondolni kellene, még akkor is, ha játékról van szó. Mert minden játék legalább félig: komoly dolog. Seregi István A FITTM MELLETT A Délutáni Rádiószínház csütörtöki adásában Rákosy Gergely legújabb hangjátéka, a Chat noir a nemzedékek közötti érzelmi eltávolodást példázta. Az egyetemista lányát sok küzdelem árán felnevelt munkásasz- szony üzemi balesetének kell lennie a szomorú alkalomnak ahhoz, hogy visszanyerje a — különben joggal — nagyobbra látó leánya szeretetét, emberi törődését? A szeretetigény persze kölcsönös. És mikor az anya (a baleseti kártérítésből!) megajándékozta a leányát egy üveg Chat noir kölnivel, mindketten rájöttek arra, hogy „ ... tulajdonképpen csak pillanatok vannak az életben, s most ez egy ilyen pillanat volt”. A hangjáték az elején kissé lassan kezdett „felpörögni”, a diákklub hangképei — noha világos dramaturgiai funkciójuk volt — némileg hosszúra nyúltak. A szereplők közül Szemes Mari Ko- vácsné-alakítása volt a legkarakterisztikusabb. A mindig szívesen hallgatott Huszas Stúdió pénteki dók umen t um-r i po r tműso ra szintén húsbavágóan mai témájú, művészileg nagyon tudatosan megkomponált volt. Némileg szokatlan formában kifejező címe, a Ház -osság, pontosan jelezte Hegyi Imre riporter és Ko- valik Márta szerkesztő emlékezetes dokumentumműsorának mondandóját: hogyan omlik össze egy házasság a gyarapításban, ha például „ ... nem a ház lesz az eszköz az élethez, hanem az élet csupán eszköz ahhoz, hogy ház legyen.” És nem is akármilyen ház. Befejezetlenül is 1 millió 600 ezer forintot ér, — amit 10 évig éhezett meg, spórolt össze — a szülők segítségével — egy értelmiségi házaspár. A céllá magasztosí- tott eszköz — ezt a feltevést kell elfogadnunk — a házasságuk csődjét váltotta ki. S most a házaspár válik, a befejezés előtt álló óbudai villa pedig eladó. Ez nemcsak a házasságuk, hanem egyben a megidézett életforma és szemlélet kudarca is. A dokumentumműsor patetikusan ünnepélyes expozícióját (egy esküvői szertartás őszintén meghatott mondatait) igen hatásosan ellenpontozták a későbbi kijózanult megnyilatkozások. Hiszen a meghatott örök hűséget esküvőkből lesznek végtére a kiábrándult válók is...) A jól felépített és megszerkesztett hangképsor legfőbb vonzóereje az ízléses keretek között maradó intimitás volt, ami elsősorban Hegyi Imre riporter érdemének, közvetlen kapcsolatteremtő képességének tudható be. Pl. a házaspár szomszédaitól semmit sem kérdezett „di- rektben”, mégis — szinte azonnal — megszólaltak a tulajdonképpeni témáról, t. i. arról, hogy a ház voltaképpen miért eladó. S hogy van-e törvényszerű a házépítő Molnárék (nevezzük mi is így őket) házasságának történetében? Ha talán nincs is bizonyíthatóan, de a „tünetek” feltétlenül figyelmet érdemelnek. Merkovszky Pál
