Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
KÉPZŐMŰVÉSZET Márffy Ödön emlékezete önarckép a kertben Száz éve, 1878. november 30-án született Márffy Ödön, a magyar művészeti élet kiemelkedő egyénisége. Pályája elején tökéletesen beilleszkedett abba a forrongó, eleven szellemi légkörbe, amely Budapesten az első világháború előtt kialakult. A Nyolcak festőcsoport tagjaként konstruktív szemléletű, erőteljes színvilágé, robbanékony dinamikájú képeket festett. A századforduló reform nemzeNYELVI SAROK E kifejezés alatt, azt értem... Aki idegen nyelvet tanul, gyakran találkozik olyan szavakkal, elsősorban igékkel, amelyeket a vonzatúkkal együtt kell megtanulni. A nyelvtan nem igen igazít el bennünket az ilyen vonzatos kifejezések megszerkesztésében. Az is előfordulhat, hogy ha nem a szükséges vonzatot kapcsoljuk a szóhoz, mást jelent a kifejezés. Az idősebbek emlékezzenek latin nyelvi tanulmányaikra! Ha a ti- meo (félek) ige mellé tárgyesetet teszünk, azt jelenti: félek valamitől. Pl. timeo ca- nem = félek a kutyától. A ré- szeshatározós _ vonzattal azonban már mást jelent: féltek valamit, gondoskodom valamiről. Tiemo cani = gondoskodom a kutyáról. Aki németül tanult vagy tanul, szintén találkozik efféle jelenségekkel. Ich trete in das Zimmer ein=belépek a szobába. Ich trete für die Freihei ein=síkraszállok a szabadságért. Ha az eintreten után pusztán csak tárgyeset van, megint mást jelent: belerúg valamibe, betapos valamit stb. Az ilyen vonzatok megtanulása nélkül nem lehet nyelveket tanulni. Ismeretük azért is szükséges, mert a belőlük szerkesztendő mondatok vázát szinte magukban hordják. A magyar nyelvben is vannak olyan igék és melléknevek, amelyeknek ilyen kötött vonzatúk van, s ha ezeket nem a megszokott rágós vagy névutós szóval használjuk, mást mondunk, vagy nyelvhelyességi hibát követünk el. S ahogy idegen nyelven az tud jól beszélni, aki pontosan ismeri a nyelv vonzatait, szépen és helyesen magyarul is csak az tud beszélni, aki az ige- és melléknévvonzatok használatában nem téved. Nem szoktunk tévedni akkor, ha a vonzathasználat jelentéskülönbséget . eredményez. Az attól tartok és téglát tartok a kezemben szerkezetekben a tart ige kétféle vonza- tát senki sem keveri össze. Nem okoznak gondot az ad igének az ilyen vonzatai sem: nem adok könyvet a fiúnak és nem adok a véleményére. Olyan erős a különbség a tart és az ad igék jelentéseinek kétféle vonzatos használatában, hogy szinte senki sem tévesztheti el. Annál több hibát követünk el az olyan vonzatok használatában, amelyekben a kétféle megoldás között nincs különbség, vagy a különbség nem ennyire éles. Nézzünk példákat! E kifejezés alatt azt értem... (helyesen: E kifejezésen...) Űj gépek beállításán keresztül növelték a termelést. (Üj gépekkel...) Jelentést tett a tanács felé. (= ... a tanácsnak.) Nyilatkozott a termelés felől, (= ... a termelésről.) Az alakjain keresztül mutatta be a valóságot. (= Az alakjaiban ...) Ennél a dolognál más is közre j átszőtt. (= Ebben a dologban ...) Barátságos a szomszédokkal. (=... a szomszédok iránt.) A társadalmi munkánál sok fiatal jelentkezett. (= A társadalmi munkára ...) Nagy részvét mellett temették el. (= Nagy részvéttel ...) Csodálkozott a dolog fölött. (= ... a dolgon.) Az állatoknál észlelték a bajt. (= Az állatokon...) Más az, ha valaki érdeklődik valaki után vagy felől (kérdezősködik utána), mint az, ha: érdeklődik iránta (foglalkozik vele). A példákat sorolni lehetne szinte vég nélkül. Helyettük inkább hadd adjak egy jó tanácsot. Akinek nehézséget okoz a vonzathasználat, a sok jó nyelvhelyességi szakkönyvön kívül forgassa a Magyar Értelmező Szótárt. A szócikkek gazdag példatára nagyon jó útmutatást ad arra, hogy az egyes jelentésárnyalatok kifejezésére milyen rágós vagy névutós vonzatot kíván maga mellé egy- egy ige vagy melléknév. Bachát László dékének tagja, 1913-ban másokkal együtt tiltakozik a Népszava szerkesztőinek letartóztatása ellen, s 1919-ben aktívan részt vesz a Tanács- köztársaság művészeti életének megszervezésében. Belső békéjét és képeinek stiláris kiegyensúlyozottságát szinte zökkenőmentesen tudja összeegyeztetni a 10-es évek társadalmi küzdelmeivel, a hamvas színeket szilárd kompozícióra való törekvéssel. A 20-as évektől művészete „konszolidálódott”, s a további négy évtized során kialakult az a jellegzetes életút, amely Márffyt a harmónia és az életöröm festőjévé avatta. Festészete a vizuális öröm és gyönyörködés kimeríthetetlen forrása. Olyan természetű képi világ, amely a látvány igézetével ejt rabul, a színek villódzásával, a festékből szőtt fátyolszerű felületek vibráló, lüktető érzékiségével. A szépség iránti kivételes fogékonyságáról egyszerű témájú képek vallanak: elmélázó szép nők, Pipacsok rezgő lombú fák, hamvas gyümölcscsendéletek, fodrozódó kék víztükrök és futká- rozó lovak. Páratlan könnyedséggel és virtuozitással megjelenített „ábrájuk” belső feszültséget, visszafogott erőt sugároz. Könyvespolc Bizonyára sokan és jól ismerik a Panoráma Kiadó jelzéssel megjelent A magyar régészet regénye és az Évezredek hétköznapjai című köteteket. Ezeknek testvérpárjaként jelent meg a Régészeti barangolások Magyarországon című összeállítás az Utazások a múltban és a jelenben sorozat új tagjaként: tizenöt szerző egy-egy tanulmánya a magyar föld és nép régmúltjából. A Balaton melléki Lovas községben talált őskori festékbánya felfedezése, a császárkultusz Gor- siumban vagy az avarok élete a Kisalföldön egyaránt olyan téma, amellyel legjobb régészeink évekig foglalkoztak, míg véglegesen megoldották tudományos problémáit. Dienes István a honl FILMJEGYZET Tévelygések, tévedések A minap valaki ezt a kérdést tette fel: „Miképpen lehetséges, hogy Andrzej Wajda, a világszerte elismert lengyel rendező a nevét adta a Szélcsend-hez? A kérdésben minősítés rejlik: az illető csalódottan távozott a Joseph Conrad-regény filmváltozatának vetítéséről. A kritikával nem akarok — és nem is tudok — vitatkozni, magam is félresikerült munkának érzem Andrzej Wajda filmjét, mely egy tengerésztiszt kalandjait — illetve egy vállalkozás történetét — eleveníti meg. Alább mégsem a fiaskó részleteivel, a mű bírálatával kívánok foglalkozni, hanem magával a jelenséggel. A probléma a következő: Kibújhat-e egy rendező a bőréből? Hogyan függ össze — összefügg-e egyáltalán — tér. mékenység és színvonal, önmegvalósítás és lehetőség? Prózaian fogalmazva: van-e joga a filmalkotónak a tévedéshez? Irodalmi párhuzammal kezdeném. A zseninek is lehetnek fáradt pillanatai. Ahogy mondani szokás: még az isten is szunyókál néha. A Móricz-oeuvre-ben a Nem élhetek muzsikaszó nélkül — melynek éppen most játsz- szák legújabb moziváltozatát — úgyszólván jelentéktelen szerepet játszik. Talán nem szentségtörés, ha megemlítem: Petőfi Sándornak akad egy-két gyengébb verse. A világirodalomban is tallózhatunk: Thomas Mann nemcsak remekeket alkotott, tudunk halvány Hemingway- novellákról, Solohov nem minden esetben érte el a Csendes Don magasságait. Ha ez a helyzet az „idősebb testvér”, a rokon-Múzsa gyakorlatában — márpedig ez a helyzet —, egyáltalán nem szabad csodálkoznunk azon, hogy a minőség görbéje a filmen is hullámzik. Hadd hozzak példákat — de nem a Wajda-filmográfiából (a Szélcsendre később még visz- szatérek). Fábri Zoltán jegyzi a Bolond áprilist: mintha nem is ő készítette volna (a film ugyanis érdektelen és fantáziátlan). Fellini Saty- riconja megítélésem szerint rendezői melléfogás, néhány kitűnő részlete ellenére is széteső, átgondolatlan munka. Tarkovszkij Solarisa nem említhető egy napon az Andrej Rubljovval. Klasszikus — és már lezárult — rendezői életpályák velejárója a tévelygés és a tévedés. Eizenstein sem kivétel,' Griffith sem, Chaplin sem. Mindez persze kétszerkettő, viszgáljuk meg kicsit közelebbről az ok-okozati összefüggéseket is. Nyilvánvaló: egyetlen mester sem azzal az elhatározással kezdi meg a forgatást, hogy „lazítani fog” és alulmúlja saját színvonalát. Mégis megesik, hogy — köznapi szóhasználattal élve — nem jön össze igazán a film s a nemes szándék visszájára fordul! Számos körülmény magyarázza és menti a bizonyítványt. Megemlítek néhányat. Nem eléggé kiérlelt a forgatókönyv. A megrendelőnek — ez lehet kapitalista producer, de szocialista állam is — olyanok a szempontjai (divatos kifejezéssel: elvárásai), melyek a művészi koncepció maradéktalan érvényre juttatását gátolják. (Egy adalék a magyar film közelmúltjából a Megszállottak című Makk—Galambos film erőltetett happy end-je kifejezetten a mű ellen „dolgozott”. Ezt a befejezést nem az alkotók találták ki, a film főcímén mégis az ő nevük szerepel.) Az is előfordul, hogy a rendező egyéniségétől, alkatától, világképétől meglehetősen távoli a téma és a problematika. Megtörténik, hogy rossz a szereposztás (a kiszemelt színészek — akik ideálisak lennének a figurák megformálására — nem vállalják a feladatot). S még egy szubjektív körülmény, melyet nem hanyagolhatunk el: az alkotáslélektannak számolnia kell a művész erő- és idegállapotával, közérzetével, esetleges személyes válságaival is. Visszatérve a Szélcsendre: sejtelmem sincs, mi gátolja Wajdát abban, hogy legjobb filmjei, a Hamu és gyémánt, a Minden eladó, az Ígéret földje hagyományait folytassa. Már előzetes nyilatkozata is meglepett (s ez azt bizonyítja, hogy a film első számú embere, a rendező nem mindig illetékes műve megítélésében): „Először sikerült olyan filmet készítenem, amely az irodalmi mű ennyire pontos filmrevitele” — mondotta Wajda. Majd hozzátette: „... Ez a film két okból különbözik attól, amit eddig csináltam. Először is pszichológiai film, ez szavakat, dialógusokat, beszélgetéseket igényel. Másodszor, ez a film az emberek közötti kapcsolatok egy bizonyos, meghatározott formáiról szól... Arra összpontosítottam, hogy a leghatározottabban közöljem azt, amit Conrad akart mondani: a hatalom nagy felelősséggel jár, és csak az méltó rá, akinek van felelősségérzete.” Zavarban vagyok, amikor az elképzelést az eredménnyel szembesítem. Nekem a Szélcsend pszichológiailag sem megalapozott, a mondanivaló is szimplának tetszik. Lehet, hogy az adaptálásra kiválasztott regényben van a hiba? Elképzelhető, hogy Joseph Conrad prózája nem al-' kalmas rá, hogy méltó életet nyerjen a vásznon? A termékenység és a színvonal — tapasztalatok igazolják ezt — nem függ ösz- sze. Egyesek gyorsan dolgoznak, mások sokáig bíbelődnek a munkával. Mellékes, hogy mennyi ideig készült a Szegénylegények vagy a Szindbád (egyébként Jancsó villámgyorsan forgat, Huszárik viszont lassú tempóban). Érdekel valakit — hogy megint irodalmi vizekre evezzünk —, hogy Ady Endre tíz perc vagy egy hét alatt vetette papírra költeményét? Persze tagadhatatlan, hogy akadnak jó és rossz alkotói korszakok. Végül még csak annyit: a filmalkotó — amennyiben igazán igényes — folyton kísérletezik, mindig szeretné megújítani önmagát. Ilyenformán a próbálkozás, a tévedés joga is megilleti. Furcsa igazság, de érvényességét nem kezdte ki az idő: ahhoz, hogy jó filmek szülessenek, szükségesek keyésbé sikerült — netán elhibázott — művek is. Így függ össze mennyiség és minőség. Ez a fejlődés dialektikája a film világában. Veress József Kötetek népünk régmúltjából foglaló magyarok lélekhie- delmeinek megfejtését adja, s részletesen foglalkozik például a magyar törzsszövetség korában alkalmazott kopo- nyalékeléssel. Vajon kultikus eredetű volt avagy gyógyítás-célzatú? A tanulmányok messze visznek úgy időben, mint térben; őstörténetünk, középkori történelmünk eseményeit, azok rugóit világítják meg. A kötet nem tudósoknak készült, hanem közérthető formában azoknak, akiket érdekel történelmünk, illetve annak régészeti vonatkozásai. A Magyar História sorozat új kötete is a régmúltba vezet. Bakay Kornél A magyar államalapítás történetét foglalta össze a nem szakemberek számára is közérthető ■ módon és stílusban. A kalandozások korából sok monda maradt fenn, nemkülönben a pogánylázadásokról vagy Gizella királynéról, Bakay mint e kor egyik legjobb ismerője, biztos kézzel vezeti az olvasót a másféléit; évvel ezelőtti időben, s JCörösí Csorna Kiskönyvtár DIÓSZEGI VILMOS A pogány magyarok hitvilága A Diószegi-kötet borítója. kitűnően vázolja fel a megtelepedő magyarok életmódját, a magyar társadalom X— XI. századi képét. Már második kiadásban jelent meg Diószegi Vilmos A pogány magyarok hitvilága című nagysikerű könyve a Körösi Csorna Kiskönyvtárban. Ma már köztudomású, hogy őseink hitvilágát hoztuk magunkkal keletről, a végtelen sztyeppék vidékéről. A táltos, a sámán kiléte s mibenléte sokunkat izgató, izgalmas kérdés. Hogy ez ma a tudomány s a nagyközönség számára is teljesen érthetővé, megismerhetővé vált, az a korán elhunyt, nagyszerű tudósunk és kutatónk, Diószegi Vilmos érdeme. Alapvető könyvében a táltos kiválasztásától a sámán felavatásáig, „révületétől” a sámán szent felszereléseinek leírásáig mutatja be Diószegi őseink természetfeletti képzeteit, s a szellemi néprajz azon területeit is, amelyeket gyermekverseink, népi mondókáink máig is őriznek. A ráolvasás, a bűbájos versikék soraiban ma is ott él az el nem vesztett hagyomány: „szita, szita péntek, dob szerda” — a magyar táltosdob emléke, egy darabja a régi-régi múltnak. Zéef lH VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. december 3.
