Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

EMLÉKEZETES IÍET71 PILLANATOK |l»llll ELTELT AZ ÉV. VAN, AKINEK SOK EGYFORMA NAPJA VOLT, ÉS VAN, AKINEK NEM VOLT KÉT HASONLÓ. DE LEHET A MINDENNAPI TÖRTÉNET IS EMLÉKEZETES, CSAKÚGY, MINT AZ, AMI CSAK EGYSZER-KÉTSZER FORDULHAT ELŐ. MUNKATÁRSAINK AZT KÉRDEZTÉK KÜLÖNBÖZŐ FOGLALKOZÁSÚ NYÍREGYHÁZIAKTÓL: SZEMÉLYES ÉLMÉNYEIK KÖZÜL MI EMLÉKEZETES SZAMUKRA 1978-BÓL? VÁLASZOL A PÉNZTÁROS, A FŐ­ISKOLÁS, A RENDŐR, A MODELLEZŐ, A KÉMÉNYSEPRŐ, A FUTBALLKAPUS, A CIGÁNYPRÍMÁS ÉS A KALAUZ. Á „mini város" készítője Kobajasi tapsa Egymaga megépített 160 lakóépületet, egy bevásárló­központot, két ABC-áruhá- zat, három parkolóházat, egy víztornyot, bölcsődét, óvodát, iskolát — egy egész lakónegyedet, „mini” város­részt, a nyíregyházi Szamu­ely Lakótelepet, a maga teljes valóságában. — Nekem is nagyon tet­szik az új városnegyed, és örömmel láttam, hogy na­gyon sokan megnézték, az el­ső n'ap megindult a „város­nézés” — mondja llcsik Já­nos. — Csak egyvalami - hi­bázott, s ezt, mint nyíregy­házi, én is őszintén sajná­lom: az egész lakónegyed méretaránya egy az ezerhez. A városnézés a kiállítóterem­ben volt... llcsik János ugyanis a NYÍRTERV modellezője, elő­ször, még kicsiben, az ő ke­ze nyomán válnak“ valóra a tervezőiroda munkatársai ál­tal megálmodott gyárak, épü­letek, városrészek. llcsik János — Aprólékos munka egy ilyen „miniváros” elkészítése — teszi hozzá —, de a java mégis csak ezután jön. Amikor az az ezer körüli lakás és az intézmények egy az egyben les'znek meg a me­gyeszékhelyen ... Benczi Jenőt kevés zene­szerető embernek kell bemu­tatni Nyíregyházán. 25 éve prímás különböző zenekarok élén, öt éve a Hotel Szabolcs éttermében dirigálja öttagú zenekarát. Sokan csodálják , meg zenéjüket, a vacsorázni betérők és a szálloda vendé­gei is. — A legértékesebb dicsé­retet talán Tátrai Vilmostól, a Tátrai vonósnégyes veze­tőjétől kaptuk, de Kobajasi is abbahagyta a vacsorázást, hogy közben megtapsoljon bennünket. Ferencsik János karmester, a Duna Művész- együttes vezetője, a Rajkó zenékiar vezetője, Igor Ojsztrah hegedűművész, a nyírbátori zenei napok ven­dégművészei szóltak elisme­réssel muzsikánkról, a Ko- dály-népdalfeldolgozások, a magyar népdalok tolmácsolá­sáról. Külföldi vendégek so­ra gratulál, s mióta Müller Lala is a zenekarban ját­szik, nincs olyan külföldi, akivel meg ne értenénk ma­gunkat Benczi Jenő sok történetet mesélt, de egyről hallgatott, Benczi Jenő pedig ez a legnagyobb sztori. Arról, hogy egy hónappal ezelőtt felajánlotta: ha ujjai felmondják a szolgálatot, 352 éves Mathias hegedűjét a magyar államnak ajándékoz­za. A hegedűről csak any- nyit: az ország legértéke­sebb hegedűi közé tartozik. — Ha Benczi Gyula, a nagy­apám élne, úgy gondolom, helyeselné elhatározásomat... Csóka a kályhában Gyorsíróbajnok Kevesen tudnak olyan írás szakos hallgatója. No- gyorsian írni — valójában vember 9—13-a között az gyorsírni —, mint Prin And- NDK-ban megrendezett nem- rea, a tanárképző főiskola zetközi gyorsíróversenyen az élső éves magyar—gyors-gép- ificsapat tagjaként győzött a fiatal főiskolás lány. — Emelkedő sebességgel, átlagosan 300 szótagot dik­táltak percenként. A 8 perces szöveget ezután át kellett „tenni” a hagyományos írás­ra. Aznap este már hirdették is az eredményt. Mivel az ifik közül egyikőnk sem tu­dott németül, s hogy tudjuk, mikor kell kimenni átvenni a díjat, előre megsúgták ne- -künk, hogy mi nyertük meg a versenyt. Alig tudtuk „fa­pofával” végigülni az ered­ményhirdetést, hogy nelátsz- szon rajtunk, tudjuk. Ezután egy hatalmas asztalt meg­raktak ajándékokkal, s min­denki ízlése szerint választ­hatott közülük. Én egy bőr utazótáskát néztem ki ma­samnak ... Szűcs Zsuzsa Nyíregyhá­zán, a Búza téri ABC-bolt- ban pénztáros. Különösen szerdánként és szombaton­ként, vagyis piacnapokon akad sok tennivalója. Ezek­nek a hétköznapoknak azon­ban akadnak kellemes epi­zódjai is, amelyekre szíve­sen emlékszik vissza. Kapás­ból meséli a csattanós törté­neteket, s új.ra felvidul raj­tuk. íme az egyik: A pénztárnál kígyózó sor végén megpillantott egy kis­mamát. Intett neki, jöjjön előre, leblokkolja az áruját. Közben tovább dolgozott. Egyszer hallja, hogy valaki vékony hangon megszólal: most ő következik, ne ve- Szűcs Zsuzsa Prin Andrea szemmel rémüldözött, hogy félelmetes hangok szűrődnek ki a kályhájából. Én mentem át a mamával a takarékház­ba. Igaz volt a hír: tényleg motozott valami a kályhá­ban. Kivettem a koromszedő dugót, de azonmód el is ej­tettem ijedtemben, amikor nagy koromfelhőbe burko­lózva kiugrott egy csóka. Egyenest a fényre igyekezett. Ám az ablak éppen be yolt zárva, ezért csapkodott, rep- desett a szobában, kormos szárnyaival összeverte a fa­lat, a bútorokat. Utóbb rá­jöttem, hogyan került a ma­dár a kályhába. Mai napig is sok csóka fészkel a régeb­bi házak tetején, a meleg zugokban. Behúzódnak a füstjáratokba, úgy melegsze­nek. A mi csókánk beleesett a kéménybe, majd a csövön át' a kályhában kötött ki — de visszajutni nem tudott. Ahogy kiröppent, követtük szemünkkel az útját. S mit gondol hová repült? Termé­szetesen vissza, a háztető­re... Buús György Fekete ruhájában gondo­san letakart székre ereszke­dik, hanyagul nyakába veti a kaparóvasat, és beszélget­ni kezd Blóz István kémény­seprő : — Egy délelőtt öreg néni­ké futott lélekszakadva az irodára, és kikerekedett Blóz István Ki a tolvaj? — Egyik este a Kossuth téren teljesítettem szolgála­tot. Odajön egy fiatalember és azt mondja: menjek be a Koronába, mert egy részeg randalírozik. Rögtön megis­mertem, tudtam, hogy rend­őri felügyelet alatt áll, és igazoltatni akartam, mire az élettársa cinkuszolni kezdett. A fiú is felkapott egy üve­Szabó Miklós get, de megütnie nem sike­rült. Egy békéscsabai csoport vacsorázott a közeli asztal­nál, egyszerre ugrottak fel, hogy segítsenek megfékezni a garázdát. — Lehet, hogy ez minden­napos történet, de a hét év rendőrösködésemből ötöt a városközpontban töltöttem, ilyen a leggyakoribb. Persze gyakran béhívnak az ABC- be is, mert tolvajt fogtak. A legfurcsább az volt, ami­kor egyik színművészünk egy üveg gint „tett el”. A magánéletemben a névnapom volt emlékezetes: december 6-án kötötték be a lakásba a vizet, most már ki tudjuk használni a fürdőszobát. — Gyakran jönnek oda az utcán hozzám: őrmester elv­társ, segítsen! Verekedés? Ga­rázdaság? Na Szabó Miklós, most hogy (kezdj hozzá, hogy minél hamarabb rend le­gyen? Van, amikor az egyen­ruhától lecsillapodnak, de van, amikor közéjük kell áll­ni. Mi ebben a szép? Hogy segíthetünk a rendes embe­reknek. gyen elé senkit, siet. — Még ön is lehet kismama! — ve­tette oda munkáját folytatva Zsuzsa. A sorban állók haho­tában törtek ki. Ekkor fel­emelte fejét a pénztárgép­ről, s látta, hogy egy férfi állt előtte. Lekésett vonat A nevem: Sípos Mária. íalauz vagyok a MÁV-nál. 973 óta szolgálok a nyíregy- íázi állomáson. A szükséges ifcből négy szakvizsgám már megvan. Legközelebbi cél: a vasúti tiszti iskola ... Ahogy mondják: A moz­dony füstje elég hamar meg­csapott. Sokáig jártam vonat­vezetőként. És a múlt év egyik nehéz szolgálata után mi esett meg velem: huszon­három óra harminc percet aludtam egyfolytában. Köz­ben természetesen szolgálat­ba kellett volna mennem. Félórás késéssel jelentkeztem szolgálatra. A vonatot, ame­lyiken én lettem volna az egyik kalauz, ha percekkel is, de lekéstem, öt utas hasonló sorsában osztoztam ... Összeállították: Bagoly Dániel, Balogh József, Házi Zsuzsa, Kádas Vik­tória, Marik Sándor, Tóth Kornélia. Sipos Mária R. Prizmus: Hagyomány M Ú jév hajnalán valaki be­csöngetett hozzám. Fél- álmosan nyitottam aj­tót és megpillantottam a ház­mestert, aki hidegtől piros­ra csípett arccal, széles jó­kedvvel köszöntött rám: — Boldog új évet és sok vidámságot kívánok — har­sogta és egy színes képesla­pot nyomott a kezembe, ame­lyen az újévi rajz alatt ez a szöveg állt: „JÓKÍVÁNSÁG A HÁZMESTERTŐL!” Elmosolyodtam és a keze­met nyújtottam. — Köszönöm szépen! Ha­sonló jókat kívánok én is önnek...! Be akartam csukni az aj­tót, de a látogatóm jelentő-- ségteljesen köhintett. — Ö, bocsásson meg...! — szóltam zavartan, szégyen­kezve tapintatlanságom miatt, és gyorsán néhány koronát csúsztattam a kezébe. „Milyen rendes ember... — gondoltam. — Hajnalok hajnalán felkel csak azért, hogy nékem boldog új évet kívánjon...” Aztán már vissza sem fe­küdtem, mert sorra csönget­tek. Jött a vízvezeték-szere­lő, kifejezte örömét, hogy engem újév alkalmából kö­szönthet, és minden jót kí­ván. Én némi pénzzel viszo­noztam a jókívánságait. Aztán jött a postás, külön­leges dísztávirattal, jött a kéményseprő, a tévészerelő, . és még sokan mások... Végül is arra döbbentem, hogy elfogyott minden pén­zem. Ennek már a fele se tréfa! Megijedtem. A fize­tésig még meglehetősen sok idő van hátra, amit pénz nélkül nehéz lesz átvészelni. De még nagyobb zavarban leszek, ha valaki jön még új­évet köszönteni. Bevallom, elkeseredtem. De csak néhány pillanatig tartott, mert hirtelen egy öt­letem .támadt, és döntöttem! Szinte felnevettem jóked­vemben. Magamra öltöttem erdész nagyapám egyenruhá­ját, a válliamra vettem a pus­káját, megnéztem magamat a tükörben — úgy állt rajtam a ruha, mintha rám szabták volna —, aztán elindultam. Becsöngettem az első aj­tón. — Jó napot! — köszöntem vidáman. — Boldog új évet kíván önöknek Vileila, az er­dész ... — Köszönjük szépen, er­dész úr ... — hallottam a ház asszonyának a köszöne­tét, aki megijedt ugyan a vál­lamon fityegő .puskától, de felém nyújtott valami papír­pénzt. M eg se néztem, csak zsebre vágtam. Aztán mentem tovább. Végig az utcán, minden ajtón be­csöngettem, és mindenhol boldog új évet kívántam. Meg voltam mentve... Mert olyan nagyszerű ez az újévi szokás! KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1978. december 31. A „kismama Buús öröme December 3-án Ózdon, az Ózdi KSE—NYVSSC, NB li­es bajnoki labdarúgó-mérkő­zésen Buús György, a nyír­egyháziak kapusa a lehető legjobbkor 'kivédett egy 11-est! — A 22. percben járt a stadion órájának mutatója, amikor Nagy Béla játékveze­tő a 11-es pontra mutatott — emlékezed vissza Buús. Az eredmény 0:0 volt, és hirte­len átvillant bennem: mi lesz, ha bemegy a büntető? 0:1-ről nagyon nehéz lesz véghezvinni tervünket, ne­vezetesen azt, hogy pontot, vagy pontokat szerezzünk Ózdon. Amikor Tóth, az ózdi bálszélső a labda mögé állt, egy kicsit megnyugodtam. Tudtam róla, hogy kifejezet­ten bal lábas, jobbal csak kényszerből ér a labdához. Mondtam magamnak, jobbra menj Gyuri, biztosan oda rúgja. Amikor nekifutott a 11-esnek, mozdulatai még jobban megerősítettek eb­ben. Elmentem jobbra, jött is a labda és kiütöttem a me­zőnybe. Maradt a 0:0, de ne­gyed óra múlva már mi ve­zettünk, Czeczeli góljával. Akkor fogadni mertem volna, hogy győzünk. Nyertünk is, 3:l-re! *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom