Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-30 / 306. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. december 30. Szovjet vélemény A kínai—amerikai kapcsolatokról W ashington enyhén szólva óriási késéssel, a kínai forradalom győzelme után 29 évvel ismerte el a Kínai Népköztársaságot. A teljes diplomáciai kapcsolat helyreállításával azonnal felmerült több, kikerülhetetlen kérdés. Például olyan is, hogy az elismerés tényében a megkésett realizmus, vagy a nyílt opportunizmus dominál-e? Az utóbbira mutat az a hir. télén döntés, amely egy pillanat alatt félretette az útból az elvi jellegűnek hirdetett tajvani kérdést. Ez már önmagában is elárulja, hogy a két fél közül legalább az egyik kedvező politikai előnyökhöz akart jutni az ügy kapcsán. A jelenlegi kínai vezetés különben az utóbbi években és hónapokban nem is leplezte, hogy minden újabb világpolitikai partner csak annyira értékes számára, amennyire az „egységes szovjetellenes front” eszméjét szolgálni képes. Ami pedig az Egyesült Államokat illeti, nem vonhatjuk kétségbe azoknak a megfigyelőknek az igazságát, akik a Washingtonban Kína iránt felébredt „különleges érdeklődést” éppen Peking nagyhatalmi, soviniszta irányzatának kialakulásával — miként ezt Vietnam példája is mutatja — kapcsolják össze. Ugyanakkor Moszkvában jól tudják, hogy Carter elnök a Fehér Házban tartott katonai eligazításon kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem szándékozik „új viszonyát Kínával az oroszok, vagy bárki más kárára” felhasználni. Miként a Pravda írja, ez igen fontos bejelentés, de az idő mutatja meg, hogy követik-e gyakorlati tettek és politikai lépések. Ugyanakkor Pekingben nem sietnek egyetértésüket kifejezni ezzel a hivatalos amerikai bejelentéssel. Jellemző az is, hogy számos nyugati megfigyelő azonnal az új lehetőségekről kezdett beszélni, amelyben a „kínai kártyát” ki lehet játszani a Szovjetunió ellen. A Szovjetunió őszintén kívánja, hogy minden ország között normális kapcsolatok legyenek. De annyira nem vak, hogy ne lássa, a jelenlegi pekingi vezetés minden lépését egyetlen elvnek rendeli alá: Kína bárkit kész támogatni, aki a szocialista országok és a nemzeti felszabadító mozgalmak ellen szervezkedik. is mondhatnánk: ha ■ újabb akadályok me- SJJI rülnek fel a feszültség enyhülésének útján, akkor ennek elsősorban Pekingben örülnek. Peking az erőszak, a konfliktusok diplomáciájának fenntartása mellett van, sőt nem is leplezi türelmetlenségét, szeretne minél hamarabb, teljes súlyával beszállni ebbe a „játékba”. A jelenlegi kínai vezetés számos nyugati ország fővárosában a legkülönbözőbb korszerű fegyverek vásárlására jelentkezett. Képmutatóan, a hegemonizmus ellen szónokolva Peking mindent megtesz, hogy partnereit saját hegemonista törekvései szolgálatába állítsa a világ minden pontján. Az amerikai—kínai kapcsolatok fejlődését az enyhülés útján, a leszereléshez vezető úton, csak üdvözölni- tudnánk. A kínai vezetés nyilatkozataiban és gyakorlati lépéseiben azonban semmi sem utal erre. Szpartak Beglov Bumedien temetése Pénteken az Algírtól mintegy húsz kilométerre lévő mártírok temetőjében eltemették Huari Bumedient, a szerdán elhunyt algériai államfőt. A gyászszertartáson és a temetésen a külföldi küldöttségek vezetőinek sorában ott volt többek között Vaszilij Kusznyecov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács elnökségének első elnökhelyettese, . Michael Blumenthal amerikai pénzügyminiszter, Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter, egy (Folytatás az 1. oldalról) Dolgozó Ifjúsági Szövetségen tevékenykedtek, majd az ellenforradalmat követően a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével újjászervezték az ifjúsági mozgalmat. 1957. március 21-én létrehozták a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséget. — A KISZ születése pillanatától a párt politikájának szolgálatában állt, céljait a munkásosztály hatalmának helyreállításában, a szoci- mus felépítésében jelölte meg — húzta alá az ünnepi ülés szónoka. — Ma a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség képviseli az ifjúságunkat, és tagságát arra mozgósítja, hogy legjobb képességei szerint vegye ki részét a szocialista építőmunkából, a tanulásból, a haza védelméből, a békéért és a társadalmi haladásért vívott világméretű küzdelemből. A párt példáját követve és vezetését, támogatását élvezve a KISZ több mint két évtizede betölti hivatását a magyar társadalomban — mondotta. Az ifjúsági szövetség mai tevékenységéről szólva Ma- róthy László elmondotta: az ifjúsági mozgalom egészét áttekintve megállapíthatjuk, hogy tervszerűen folyik a KISZ IX. kongresszusán hozott határozatok végrehajtásor arab ország vezetője, Magyarországot Losonczi Pál, a MSZMP PB tagja, az Elnöki Tanács elnöke képviselte. Az algériai fővárosban a gyászolók százezrei vonultak az utcára, hogy szemtanúi legyenek, amint utolsó útjára kísérik Bumedient A rend- fenntartó erők csak a legnagyobb erőfeszítések árán tudták biztosítani, hogy a gyászmenet áthaladjon a tömegen. Zokogó algériaiak álltak az út mentén, amely a fővárosból az El Alia teme- metőhöz vezet. sa. Alig néhány hónap választ el bennünket attól, hogy számot adjunk a KISZ IX. kongresszusán magunk elé tűzött feladatok időarányos végrehajtásától. — A társadalom megkülönböztetett figyelmet fordít az ifjúságra: bizalmat és lehetőséget, támogatást és kedvezményeket ad. Viszonzásul azt várja, hogy a fiatalság becsülettel teljesítse kötelességeit, felelősen éljen jogaival, hogy tudása és képességei legjavát nyújtsa minden területen. — Hat évtizedes kommunista ifjúsági mozgalmunk legfontosabb tapasztalatait érezzük sűrűsödni abban a jelszóban, amely a párttól kapott zászlónkon lobog és amely a további évtizedeken is meghatározza tevékenységünket: „Hűség a néphez, hűség a párthoz!” — zárta beszédét Maróthy László. A nagy tapssal fogadott beszéd után Nemes Dezső, a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének egykori titkára emelkedett szólásra, s az MSZMP Központi Bizottsága nevében üdvözölte az ülés részvevőit. Az ünnepség első részét a DlVSZ-induló zárta, majd műsor következett. A KISZ KB kibővített ünnepi ülése az Internacionálé hangjaival ért véget. Afrika-dosszié '78 Eseménynaptár Január 2.: Angolában több mint száz mezőgazdasági vállalkozást, ültetvényt, Mozambikban csaknem minden külföldi és helyi magánbankot államosítottak. Február 15.: Rhodesiában Ian Smith miniszterelnök és a vele együttműködni kész helyi afrikai politikusok megállapodtak a „belső rendezésről”. Március 11.: Etiópia csapatai kiűzték Ogaden tartományból az agresszor Szomália alakulatait. Május 12.: Újabb kormányellenes felkelés tört ki Zaire Shaba tartományában. Belgium és Franciaország közvetlenül, az USA közvetetten részt vett a felkelés kegyetlen elfojtásában. Június 3.: Huang Hua kínai külügyminiszter Kinshasában országa támogatásáról biztosította Mobutu zai- re-i elnököt és a nyugati hatalmak beavatkozását a shabai eseményekbe. Július 27.: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyta a na- míbiai rendezési tervet, amelyről az „érdekelt” tőkés országok és a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO képviselői 15 napja az angolai fővárosban megállapodtak. Augusztus 14.: Ian Smith rhodesiai miniszterelnök és Joshua Nkomo, a Zimbabwe Hazafias Front társelnöke titokban találkozott a zambiai fővárosban. Szeptember 20.: A dél-afrikai fajüldöző rezsim vezetője, Balthazar Johannes Vorster bejelentette visszavonulási szándékát. Nyolc nap múlva az addigi hadügyminisztert, Pieter Willem Bothát nevezték ki kormányfővé. Október 17.: Luandában kétnapos tárgyalás után Agostinho Neto angolai és Mobutu zaire-i elnök megállapodott a két ország kapcsolatainak normalizálásáról. Október 19.: Rhodesiai csapatok barbár támadást intéztek a Zimbabwe Afrikai Népi Unió (ZAPU) zambiai menekülttábora ellen. A mészárlás 1700 ember életét oltotta ki. November 20.: Szovjet—etióp barátsági és együttműködési szerződést írtak alá Moszkvában a két ország vezetői. December 4.: A dél-afrikai fajüldöző rezsim által törvénytelenül kiírt „választások” Namíbiában. n most záruló esztendőben ez a földrész szinte mindennap szerepelt a hírekben. Vannak, akik meggyőződéssel vallják: 1978 Afrika éveként vonul majd be a történelembe. S hogy nem járnak messze az igazságtól, bizonyíték az információáradat, amely azt is jelzi: ez a korábban világ- politikailag látszólag másodlagos kontinens egyszerre a nemzetközi események középpontjába került. Ennek oka a sajátos történelmi adottságokon, örökölt feszültségforrásokon túl elsődlegesen az, hogy a két világrendszer harca egyre inkább Afrikára terelődik át, ott éleződik tovább. o Miért éppen Angola és Mozambik szerepe az egyik meghatározó tényező a kontinensen? — kérdezik sokan, ha Afrika újabb forrongására kívánnak választ kapni. A volt portugál gyarmatok fel- szabadulása három éve, fordulatot hozott a földrész' életébe is. Nemcsak egyszerűen legyőzték a NATO által támogatott „anyaországot”, hanem a szocialista orientációjú államok helyzetét is erősítették a kontinensen. Szaharától délre 12 ország több, mint 77 millió lakosával és 6,2 millió négyzetkilométernyi területével ma ezt a politikai-gazdasági- társadalmi fejlődési utat követi. Őket támadják legtöbbször a reakció erői, nem riadva vissza a legbrutálisabb eszközök alkalmazásától sem. Angolában és Mozambikban mégis megőrizték, sőt ^megszilárdították a forradalom vívmányait. Ez a magyarázata az év egyik legfontosabb afrikai eseményének: ősszel oly hosszú ellenségeskedés után Angola és Zaire rendezte kapcsolatait. Zaire hirtelen „békülékenységében” persze szerepet játszott az is, hogy két shabai felkelés után a szétzilált gazdaság helyre- állítása már létkérdéssé vált Mobutu számára. De békü- lésre „kényszerítették” a zaire-i ásványkincseket kiaknázó nyugati hatalmak is: a feltárt nyersanyagok olcsó elszállítása csakis az angolai területen átvezető Benguela-vas- útvonal újbóli megnyitásával volt lehetséges. Ez természetesen jelentős bevételhez juttatja majd a luandai kormányt is. A fő haszon Angola számára elsősorban mégis az, hogy Zaire szerződéses kötelezettséget vállalt az agresszív cselekmények beszüntetésére, a szakadár angolai szervezetek és zsoldosok eltávolítására a határmenti övezetekből... e Afrika nemcsak földünk 2. legnagyobb, de minden bizonnyal a leggazdagabb kontinense is. „Aki uralja — vallotta be egy alkalommal a nyugatnémet Der Spiegel —, annak kezében van a világ krómérctartalékának 95, uránkészletének 18 és aranyának 53 százaléka”. A nemzetközi reakció, a volt gyarmatosítók és az önjelölt újak ezért aztán valóságos kihívásként fogják fel azt, hogy mind több afrikai ország önállóan kívánja megválasztani fejlődési útját és barátait. A nyugati hatalmak most új, finomabb módszerekkel próbálják megtartani a leggazdagabb területet, Afrika déli részét. A még 1975 végén is „fehér ötszögként” emlegetett térség Angola és Mozambik haladó rendszerének megszilárdulásával háromszögre zsugorodott: Rhodesiára, Namíbiára és a Dél-afrikai Köztársaságra. S most újabb „veszély” fenyeget: Zimbabwe és Délnyugat-Af- rika függetlenségének kikiáltását minden korábbinál határozottabban követelik az ENSZ és az Afrikai Egységszervezet tagállamai. Optimista megfigyelők úgy is gondolták, hogy erre még 1978-ban sor kerülhet, s ötvenegyre nőhet a független afrikai államok száma velük. Nem így történt. A többségi uralom bevezetéséről Namíbiában az érdekeltek részvételével egyezmény, biztonsági tanácsi határozat ezúttal is született. Az Egyesült Államok, Franciaország, Kanada, Nagy-Britannia, az NSZK és a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO képviselői az ütemtervben is megállapodtak. Eszerint ötezer kéksisakos és ezer-másfél ezer polgári ENSZ-ellenőr felügyelete mellett alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat tartanak jövő márciusban, áprilisban kidolgoznák az alkotmányt, és Namíbia 1979 júli- usában-augusztusában nyerné el függetlenségét. Az eredeti terv már az év végére függetlenséget ígért, de a délafrikai fajüldöző rezsim különböző manőverekkel, többek között a törvénytelen választások kierőszakolásával decemberben keresztülhúzta — keresztülhúzhatta! — a számításokat. Az imént felsorolt nyugati hatalmak mindenesetre „közvetítőként” mossák kezeiket... Nem különb a helyzet Rhodesiában sem, ahol Smith miniszterelnök belső rendezési tervének kudarca után egy látványos huszárvágással Joshua Nkomot, a Zimbabwei Hazafias Front egyik társelnökét próbálta leválasztani a haladó erők oldaláról. A nyári titkos találkozó azonban nem azzal az eredménynyel zárult, amire Smith számított. Néhány nappal utána Nkomo kijelentette: ameny- nyiben Smith nem adja át önként a hatalmat a frontnak, úgy fegyveres harc útján kényszerítik ki a többségi hatalom bevezetését Rhodesiában ... o Afrika földünk leggazdagabb kontinense — mondtuk az imént, de nemcsak az, hanem a legszegényebb is: a szó fizikai és pszichológiai értelmében egyaránt. Az éhinség, a betegségek legalább olyan ellenségei ma még a kontinensnek, mint a reakciós, neokolonialista erők. Különösen akkor, ha ezek is, azok is, egyszerre támadnak. Ez történt Északkelet-Afrikában is. „Nagy Szomália” illúzióját táplálva a mogadishui kormány tavaly az akkor már ígéretes úton járó szomszédja, Etiópia ellen fordult — olyan erővel, hogy az addisz-abe- bai kormány csapatai csak idén tavasszal tudták kiűzni az országból az agresszoro- kat. A haladó etióp katonai kormányzat helyzetét a Szomáliái agresszió idején, s utána egy „testvérháború” is súlyosbította: az eritreai mozgalmak elszakadási törekvései. Ez a harc tulajdonképpen még tart — annak ellenére, hogy Addisz-Abe- bából több alkalommal is méltányos rendezést ajánlottak fel a szakadároknak. (Ebben az ügyben talán a legszomorúbb, hogy az eritreai háború jó tíz évvel ezelőtt a reakciós etióp feudális rend ellen indu’t, s napjainkban egy haladó, anti- feudális kormányzat ellen folytatódik.) ★ Az ilyen, s hozzá hasonló helyzetek, vallási és törzsi ellentétek, a gyakran helyi háborúkba torkolló határviták ma még fel-feltörhetnek Afrikában. A kontinens 400 milliós népessége csaknem háromezer törzsre és altörzsre oszlik, s ahány törzs, annyi veszélyforrás, annyi különakarat, amely már eddig is sok áldozatot követelt a kontinens lakóitól... A földrész 49 független országa valamilyen módon mégis a jövőt formálja. Afrika az ENSZ-tagállamainak egyharmadát, az el nem kötelezettek mozgalmának pedig felét adja, 49 állama tagja az Afrikai Egységszervezetnek. A kép ma még róluk nemegyszer kusza, ellentmondásos, de hogy jól értsük őket, látni kell: 365 nap nem elég, s a sokszorosa is kevés lehet az arculatát, jövőjét most alakító Afrikának, országainak. Kocsi Margit
