Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-16 / 296. szám
12 KELET-M AGYARORSZÁG 1978. december 16, Két nyíregyházi az év legjobb sportolói között Az MTI sportrovata a szakszövetségek véleménye alapján 1964-től megszakítás nélkül, minden esztendő végén közzéteszi „Az év legjobbjai” listáját. Az idei, immár tizenötödik választáson 84 sportoló érdemelte ki, hogy sportága, versenyága idei legjobbjának minősítsék. A 84-ből 39 már a korábbi választásoknál is szerepelt, 45-en viszont először a legjobbak. Huszonnégyen védték meg elmúlt évi elsőségüket, vannak viszont olyanok, akik hosszú ideje élvezik szakvezetőik bizalmát. 1978 legjobbjai között van rádióamatőr sportban Sápi Imre, a Nyíregyházi Városi Rádió Klub tagja, sportlövészetben Fórián Éva, az MHSZ nyíregyházi versenyzője. Gratulálunk mindkettőjüknek! Rajt az Izvesztyija Kupában Megszokott jelenség, hogy a lassan másfél évtizede rajtolt jégkorongsorozat, a moszkvai Izvesztyija Kupa minden évben a csapatpróba lehetősége. Ezen az eseményen mérik fel igazán a világ legjobbjai: a legutóbbi VB után mi történt a riválisok táborában? A szombaton kezdődő, immár 12. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi tornán az eddigieknél is sokkal több fiatal tehetség próbatétele várható. A sort mindjárt a világbajnoki cím védő Szovjetunió együttese nyitja ebben a vonatkozásban, hiszen szakvezetésük hat tehetséget küld a „mélyvízbe”. A kapus Do- roscsenko, a két védő, Szta- rikov és Hatulev, továbbá 3 csatár, Prirogyin, Sosztak és Frolikov most teszi kezdő lépéseit a nemzetközi hokivilágban. Csehszlovákiát új erők bevetésére a szükség kényszeríti, miután a tavalyi szezon végeztével neves játékosok egész sora (Holacek, Dzuril- la, Pospisil, Macbac, J. Ho- lik) mondott végső búcsút a címeres meznek. A skandináv indulók közül a svédek pályázhatnak több babérra, bár manapság már két válogatottra való játékosuk profiként keresi kenyerét a tengerentúlon .. . A tengerentúli profivilág képviseletében a Winnipeg Jets és a Quebec Nordiques részvételét követően most számíthat a többi együttes és a közvélemény a legerősebb kanadai küldöttségre: az egyik hivatásos liga, az NHL válogatottja érkezik Moszkvába. IÁDIÓ <771 BÜNTETŐPONT A tyukodi és a mándoki csapat a legsportszerűbb A megyei labdarúgó-szövetség értékelte az I. és II. osztályú bajnokság őszi idényének sportsze- rüségi versenyét. Sajnos, csakúgy, mint az utóbbi években, Szabolcs labdarúgásának élcsapatai ezúttal sem remekeltek! A 32 együttes — az NYVSSC II. és a KSE II. kivételével — összesen 771 büntetőpontot gyűjtött össze. Csak öten A megyei I. osztályban 358 hibapontot volt kénytelen kiosztani a szövetség. Ebből 205-öt a felnőttek, 153-at pedig az ifjúsági csapatok kaptak. Elgondolkodtató, hogy a 16-os mezőnyben mindössze öt — Tyukodi Tsz, Csengeri MEDOSZ, Nagykállói SE, Nyíregyházi SZÁÉV-MEZÖ- GÉP SE, Záhonyi VSC — sportszerűen küzdő csapat akadt. Különösen a kótaji, a tiszalöki és a mátészalkai együttes vétett sokat a sportszerűség ellen, ök hárman az összhibapontok egy- harmadát gyűjtötték össze! A Kótaji Tsz SE pályáját botrány miatt három mérkőzésre betiltották. A Mátészalkai MTK — ugyancsak botrányért — egy találkozóját zárt kapuk mögött volt kénytelen megrendezni. A Tiszalöki MEDOSZ pályáján sorozatban fordultak elő kisebb rendzavarások. Az őszi idény 15 fordulójában 57 játékost állítottak ki a bírók, tízzel többet, mint egy évvel korábban. Az okok: 41 esetben az ellenfél bántalmazása (!), nyolc alkalommal a játékvezető megsértése, nyolcszor pedig durva játék. A legtöbb játékost, hetet— hetet Kótajból és Mátészalkából állították ki. A rakamazi és a tiszalöki csapatból pedig hat-hat labdarúgó jutott hasonló sorsra. Az ifjúsági csapatok szerepeltetésére több egyesület nem fordít kellő gondot. Az Asztalos SE — a felnőtt mezőny listavezetőjének — ifjúsági gárdája egy alkalommal olyan késve érkezett a találkozó színhelyére, hogy a mérkőzést nem lehetett végigjátszani. A fehérgyarmati, a tiszalöki és a tuzséri ifigárda pedig egy-egy alkalommal csak kevesebb számú játékossal tudott kiállni. A sportszerűségi verseny őszi végeredménye (zárójelben az ifjúsági csapat hibapontjainak száma): 1. Tyúkod 3 (3), 2. Csenger 5 (0), 3. Nagykálló 5 (0), 4. Nyíregyházi SZAÉV-MEZÖGÉP 5 (0), 5. Záhony 8 (8), 6. Asztalos SE 15 (5), 7. Nagyhalász 16 (3), 8. Nyírbátor 20 (20), 9. Tiszavasvári 20 (5), 10. Tuzsér 25 (10), 11. Fehérgyarmat 29 (21), 12. Kakamaz 30 (15), 13. Balkány 35 (5), 14. Mátészalka 43 (26), 15. Tiszalök 45 (17), 16. Kótaj 54 (15) hibapont. Á botrányok bajnoksága A megyei II. osztály 16 csapata 415 hibapontot kapott. Sajnos a II. osztály az ősszel a botrányok bajnoksága volt. A kemecsei és a jánkmajtisi pályát bíróverésért három, illetve két mérkőzésre betiltották. Igen sokszor (!) történt rendzavarás a mérkőzés alatt, vagy után Ujfehértón, Ib- rányban, Baktalórántházán, Ho- dászon, Nyirmadán és Nyírtasson. A csapatokból 50 labdarúgót állítottak ki a játékvezetők. A baktalórántházi, a jánkmajtisi és a vásárosnaményi játékosok közül hatan-hatan fejezték be hamarabb a mérkőzést. Dicséretes viszont, hogy az ibrányi és a mándoki csapatból nem kellett senkit kizárni a játékból! A II. osztályban — a magyar labdarúgás negyedik vonalában — két felnőttmérkőzés maradt el, mert Nagyvarsány és Kemecse nem utazott "él ellenfeléhez! Az ifibajnokságban három találkozó maradt el, ugyancsak Nagyvarsány és Kemecse, valamint Jánkmajtis igazolatlan távolmaradása miatt. Igen sok az ifjúsági együtteseknél a késés, Kisléta kétszer, Ibrány, Jánkmajtis, KeVESZTEGETÉS Három skót „furcsa“ ajándéka A labdarúgó UEFA Kupában a sorsolás az olasz AC Milant a bolgár Levszki Szófia együttesével hozta össze. Az azzurriak jól tudták, hogy a Levszki úgysem nyerhet az AC ellen, de azért jobb félni, mint megijedni alapon megtették a szükséges ,.intézkedéseket”. Ez abból állt, hogy a Milánóba érkező skót játékvezetőket azonmód városnézésre vitték, s hogy, hogy nem, az úticél egy nem éppen olcsónak mondható áruházba vezetett. A skótoknak még arra sem volt idejük, hogy elgondolkodjanak, máris 500 ezer líra értékű ajándékkal távozhattak az áruházból. A számlát persze nem nekik, hanem á feltűnően bőkezű AC Milan képviselőjének nyújtották be . . . John Gordon — az egyik legismertebb skót játékvezető — és két partjelzője Rollo Kyle, valamint David McCartney a kezét dörzsölte. Most meg vakarhatják a fejüket. . . A vesztegetési kísérletről — még kideríthetetlen módon — gyorsan tudomást szerzett az Európai Labdarúgó Szövetség és azóta már ítéletet is hozott. Az olaszoknak 20 ezer svájci frankos büntetést kellett fizetniük, s ezek után még örülhettek, hogy ilyen könnyen megúszták. A skótokat felruházó AC Milan elnöke, Felice Colombo semmit sem tagad, csak magyarázkodik: — Milánóban mindig is szokás volt úri módon ellátni és megajándékozni az egyesület vendégeit. így tettünk a játékvezetőkön kívül az UEFA ellenőreivel és természetesen a vendégcsapat vezetőivel is. Soha senki nem ellenkezett, vagy utasított vissza bennünket. Az UEFA előírásai szerint az ajándékok átadására csak a mérkőzések után kerülhet sor, ami pedig azok értékét illeti, bár nincs idevonatkozó előírás, az 500 ezer líra mindenképpen túlzás. Nemcsak az IJEFA tett lépéseket az ügyben, hanem a Skót Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága is. — Mindhárom játékvezető működését felfüggesztettük, ügyüket hamarosan játékvezető bizottságunk alaposan kivizsgálja — ígérte Érnie Walker, a skót szövetség titkára, aki azt is elismerte, hogy Gordon és társai mindent bevallottak, csak egy dologra nem voltak hajlandók: az ajándékok beszolgáltatására . . . Végül egyetlen mentő körülmény : a skótokra nagyon nehéz ráfogni, hogy Milánóban elfogultan ítélkeztek, még annak ellenére sem, hogy az eredmény 3:0 volt az AC javára. SAKK Radies (USE) győzött Befejeződött a Szabolcs- Szatmár megyei Sakk Szövetség mesterjelöltversenye, melyen a hazaiak mellett két gyöngyösi versenyző is részt vett. A verseny esélyese, a legnagyobb értékszámmal rendelkező sakkozó, Demeter István, a Gyöngyösi Energia SE elsőtáblás mesterjelöltje volt. Kellemes meglepetésre Radics László, a Honvéd Asztalos János SE sakkozója rácáfolt a papírformára, megnyerte a tornát és itthon tartotta a díszes serleget. A mesterjelöltverseny végeredménye: 1. Radics László (Asztalos SE) 8,5. 2. Demeter István (GYESE). 7,5. 3. Kiss István 7, 4. Trembácz László 6,5, 5. Mile József (valameny- nyien az Asztalos SE versenyzői) 5,5, 6. Molnár Imre (NYVSSC) 5,5, 7. Mikitovics János (GYESE) 5,5, 8. Papp Lajos (Vakok SC) 5,5. 9. Ku- szi Gyula (NYVSSC) 5. 10. Bánházy István 4,5, 11. Kerékgyártó István 2,5. 12. Szilágyi Sándor (valamennyien az ASE versenyzői) 2,5 ponttal. A versenyt követő villámtornát Deák Sándor nyerte. Korsós Imre, Abri Ferenc és dr. Gaái Attila előtt. (fekete) 1978. december 16., szombat mécsé, Nagyvarsány és Ujfehér- tó pedig egyszer-egyszer nem érkezett meg a kezdési időre. A mándoki ifi háromszor, a vásárosnaményi kétszer, a jánkmajtisi, a kemecsei, a kislétai, a nagyecsedi, a nyírmadai és a nyírtassi pedig egy-egy alkalommal csak kevesebb számú játékossal tudott kiállni. A II. osztály sportszerűségi versenyének őszi végeredménye (zárójelben az ifjúsági csapat hibapontjainak száma): 1. Mándok 6 (6), 2. Ajak 8 (0), 3. Nagyecsed 9 (4), 4. Nyírmada 11 (7), 5. Ibrány 11 (5), 6. Hodász 13 (0), 7. Nyíregyházi Volán-Dózsa 15 (5), 8. Gávavencsellő 16 (3), 9. Nyírtass 16’ (7), 10. Ujfehértó 28 (20), 11. Kisléta 35 (12), 12. Vásárosna- mény 36 (21), 13. Baktalórántháza 37 (10), 14. Nagyvarsány 43 (20), 15. Kemecse 63 (24), 16. Jánkmajtis 68 (24) hibapont. Rendet a pályákon! Sajnos a két bajnokságban egyre több sportszerűtlenség fordul elő. Ideje lenne tehát végre rendet csinálni — az egyesületek háza táján. A sportegyesületi vezetők között jó néhányan vannak olyanok, akik alkalmatlanok feladatuk ellátására. Bármilyen hihetetlen is, előfordult, hogy az edző kezdeményezte a mérkőzés után a botrányt, vagy éppen a rendezők verték meg a játékvezetőt. Kemecsén például ez utóbbi történt. . . Szigorúbb ítéleteket várunk a labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságától is. A megyei II. osztályban például — mint azt a szövetség a sportszerűségi verseny értékelésekor megállapította — sorozatos rendzavarás történt az újfehértói, az ibrányi, a baktalórántházi, a hodászi, a nyírmadai és a nyírtassi pályán. Az egyesületek azonban valamennyi esetben megúszták figyelmeztetéssel . . . A bajnokságok hajrája tavasz- szal kezdődik, s a második félidőben minden egyes pontnak nagy jelentősége lesz a bajnoki cím, vagy a kiesés elkerülése szempontjából. KOSSUTH RADIO 8,30: Lányok, asszonyok. — 8,55: A Liszt Ferenc zeneművészeti Főiskola énekkara Mo- zart-müveket énekel. — 9,10: Szimfonikus könnyűzene. — 10,05: A Vigadó története. — 10,45: Nótacsokor, csárdáscsokor, verbunkosmuzsika. — 11,30: Rádiószínbáz. — 13,30: Magyarán szólva... — 13,45: Tito Schipa operaáriákat énekel. — 13,00: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 14,00: Ne csak a külszínt. Bajnok Zsolt írása. — 14,30: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 15,40: A Carpenters együttes felvételeiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sportkrónika. — 18,00: Svéd Sándor operettdalokat énekel. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 18,45: Világszinház. — 19,50: A zeneirodalom remekműveiből. — 30,51: Adam Mickiewicz versei. — 31,00: Földön, vizen, levegőben. — 33,15: A Bécsi filharmonikus zenekar hangversenye. — 0,10: Meiódiakoktél. PETŐFI RADIO 8,08: Indulók, táncok fúvós- zenekarra. — 8,30: Tíz perc külpolitika. — 8,38: Behár György és Fényes Szabolcs operettjeiből. — Közben: 9,05: A tél csendje. Nagy Piroska riportja. — 9,30: Az operettközvetítés folytatása. — 9,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,00: Szombat délelőtt. — 13,00: Harminc perc rock. — 13,33: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,30: Éneklő ifjúság. — 14,00: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15,00: Suppé: Banditák. Nyitány. — 15,08: Népdalkörök országszerte. — 15,38: Gyere haza, Lassie! Erich Knight regénye. — 16,33: ötórai tea. — 17,35: Szivárvány. — 19,35: „Egy sor a kórusban” Michael Bennett „A Chorus Line” című zenés játékának ismertetése. — 30,33: Közvetítés a magyar kosárlabda-bajnokság tornájáról. — 30,38: Kapcsoljuk az újvidéki rádió stúdióját. — 31,40: Népzenei Hangos Újság. — 33,30: Finn könnyűzenei újdonságok. — 23,10: Slágermúzeum. nyíregyházi rádió 17,00: Hírek. — Lapszemle. — Időjárás. — Kívánságműsor. (Közben: Tájak, korok, múzeumok.) — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások a két megyéből. — Rockzene. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 7,59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism., színes). — 8,05: Iskolatévé. Film- és tévéesztétikai műsor középiskolásoknak. A hagyományos játéic- film (ism.). — 9,30: Világnézet. Szükségszerű és véletlen. — 10,00: A balek bosszúja. Magyarul beszélő francia film (ism.). — 11,35: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. — 11,45: „Leszek a cselédje.” Nemzetközi ifjúsági figyelő (ism.). — 12,15: Játék a betűkkel (ism.). —14.58: Reklám. — 15,05: Kántor. Történetek a híres nyomozókutyáról. v/3. rész: Az erdész halála (ism.). 15,55: Hírek. 16,00: TIT kosárlabdakupa. Leánydöntők. Közv. a Sportcsarnokból. 17,20: A nap gyermekei. Jugoszláv kisfilm (színes). — 17,30: Hogy mindenki jól járjon. Riportfilm. — 18,05: Reklám. — 18,15: „Hogy nálam különb legyen...” I. rész: Mit hoz magával? — 18,45: Reklám. — 18,55: Egymillió fontos hangjegy. Koncz Zsuzsa műsora (színes). — 19,15: Cicavízió (színes). — 19,30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: 07 jelentkezz! Magyarul beszélő lengyel filmsorozat. 300 000 zloty új bankjegyekben (színes). — 20,50: Játsszunk musicalt! (Színes.) — 21,30: Szovjetunió— Svédország Izvesztyija Kupa jégkorongmérkőzés. Közvetítés Moszkvából, felvételről (színes). — Közben: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16,53: Karinthy Frigyes: Minden másképpen van. A Radnóti Miklós Színpad előadása, két részben, felv. (ism., színes). — 18,25: Kék fény ... Riportmü- sor (ism.). — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Mesterházi Lajos: A Prométheusz-rejtély. Játék két részben. A Thália Színház előadása, felv. (14 éven felülieknek!) — Közben: 21,15: Tvhíradó 3. SZLOVÁK TV 9,15: A manók. (12. rész.) (Sz.) — 9,45: Fenn, északon (tévéfilmsorozat 4. rész.) (Sz.) — 10,30: Kalandok Ontarióbaii. Román—francia film.) (Sz.) — 12,35: Angol nyelvtanfolyam. — 13,35: Szórakoztató sportműsor. (Sz.) — 14,10: Katonák műsora. — 14,50: Francia tévésorozat. — 16,00: Hófehérke. (Cseh film.) (Sz.) — 17,25: Szovjetunió—Svédország jégkorongmérkőzés. (Sz.) Közben: Esti mese. (Sz.) — 19,50: Tvhíradó. — 30,20: Igaz történetek. (Sz.) — 21,45: Szórakoztató vetélkedő. (Sz.) — 22,25: Sporthíradó. — 22,35: Tévéjáték. — 23,10: NDK zenés műsor. (Sz.) MOZIMŰSOR Krúdy mozi: FÉRFIAK PÓRÁZ NÉLKÜL (16 év!) 20%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k. 16, 18 és 20 óra! Béke mozi: HÜVELYK MATYI. E. k 16 óra! POLICE PYTHON 357 (16 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k. 18 és 20 óra. Móricz Zs. mozi: TÉTOVA SZERELEM. E. k. 15,30, 17,45 és 20 óra! Kisvárdai mozi: DE HOVA TŰNT A 7. SZAZAD? Mátészalkai mozi: NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL. Nyírbátori mozi: A POKOLI TORONY I—II. (14 év!) 50%-kal felemelt, dupla helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! SZÍNHÁZMŰSOR Dec. 16-án délelőtt 10 órakor Gyermekszínház: HAMUPIPŐKE. Hét végi műsor SZOMBAT Sportaktívák tanácskozása: a Szabolcs-Szatmár megyei Tanács V. B. testnevelési és sport- hivatala sportaktivaülést tart Nyíregyházán, a KISZÖV Vörösmarty téri klubtermében, 9.30 órától. Kézilabda, a Kelet-Magyaror- szág Kupa döntője a nyíregyházi tanárképző főiskola sportcsarnokában: Borsodi BányászMiskolci Spartacus, női mérkőzés a 3. helyért, 15.00 órakor. Nyh. Tanárképző Főiskola— Nyh. Volán-Dózsa, női mérkőzés az 1. helyért, 16.00 órakor. Nyh. Tanárképző Főiskola—Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, férfimérkőzés a 3. helyért 17.00 órakor. Nyírbátori BSC—Debreceni MEDICOR, férfimérkőzés az 1. helyért, 18.00 órakor. Kosárlabda: a középiskolás kupa megyei döntője Nyíregyházán, a közgazdasági szakközépiskola Városmajor utcai tornatermében. Nyh. ÉVISZ DSK— Nyh. Kossuth DSK, fiúmérkőzés, 15.00 óra. Nyh. Krúdy DSK— Nyh. 110-es DSK, fiúmérkőzés, 16.30 óra. VASÁRNAP Kosárlabda: a középiskolás kupa megyei döntője Nyíregyházán, a közgazdasági szakközépiskola Városmajor utcai tornatermében. Leánymérkőzés a 3. helyért, 8.00 órakor. Nyh. 110- es DSK—Nyh. Kossuth DSK, fiúmérkőzés, 9.30 órakor. Leánymérkőzés az első helyért, 11.00 órakor. Nyh. ÉVISZ DSK— Nyh. Krúdy DSK, fiúmérkőzés, 12.30 órakor. Ünnepélyes eredményhirdetés 14.00 órakor. Kosárlabda NB II: Nyh. Tanárképző Főiskola—Debreceni VSC, női mérkőzés a főiskola sportcsarnokában, 10.30 órakor. Nyh. Tanárképző Főiskola—Bp. Zrínyi SE, férfimérkőzés a főiskola sportcsarnokában, 12.00 órakor. Tömegsport: Belépés csak tornacipőben. Ügyességi sportvetélkedő Nyíregyházán, a városi KISZ-bizottság rendezésében, a mezőgazdasági főiskola tornatermében, 9.00 órától. Labdarúgás, NB II: NYVSSC— Gyöngyösi Spartacus, Nyíregyházán, a városi stadionban, 13.00 órakor. KSE—Leninvárosi MTK, Kisvárdán, a várkerti pályán, 13.00 órakor. Moszkva készül az olimpiára. Gyors ütemben folyik az olimpiai falu építése Moszkvában. A képen látható 16 emeletes házakban az olimpia idején versenyzőket és 'Vakvezetőket fognak elhelyezni. (Fotó: TASZSZ—MTI> Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, li-425. 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Módi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—3058 »WWW WWWWWWW1 FILM H Kelet IRajprorszái