Kelet-Magyarország, 1978. december (35. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-14 / 294. szám
4 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. december 14. Ideológiai tanácskozás Szófiában Óvári Miklós felszólalása „A szocializmus hatása a világra” témáról Szófiában szerdán második napja folytatódott a Béke és Szocializmus című nemzetközi folyóirat és a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága által közösen szervezett nemzetközi ideológiai tanácskozás. A délutáni ülésen szólalt fel Matiur Rahman, a Bangladesi Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, Michele Rossi, az Olasz Kommunista Párt képviselője a Béke és Szocializmus szerkesztőségében, Óvári Miklós, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, az értekezleten részt vevő magyar küldöttség vezetője, Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára, valamint a Mozambiki Felszaba- dítási Front (Frelimo) képviselője. Óvári Miklós, a magyar küldöttség vezetője felszólalásában részletesen foglalkozott a testvérpártok kapcsolatainak kérdéseivel, szólt a fejlett szocializmus magyarországi eredményeiről és tapasztalatairól. Válságos a helyzet az iráni olajiparban Egyre több jel utal arra, hogy Iránban a katonai kormány és az ellenzék közötti harc gazdasági fronton is éleződik. Teheránból kedden nem jelentettek összetűzéseket, de az ellenzék gazdasági fegyvere ismét hatékonynak bizonyult, amikor a fővárost ellátó erőmű sztrájkoló munkásai több órára megbénították az áramszolgáltatást. Különösen válságos a helyzet az olajiparban, ahol a termelés immár a második egymást követő napon kevesebb volt a szokásos napi szint egynegyedénél. A rhodesiai főváros: Salisbury külvárosában még tegnap is lángolt az az üzemanyagtelep, amelyet hétfőn este gyújtottak fel a Zimbabwe Afrikai Népi Unió, az ZANU fegyveres erői. Az összesen 11 tartályban mintegy 180 millió liter benzint tároltak, amelyet a nagy nemzetközi tőkés olaj- monopóliumok az ENSZ-szankciók kijátszásával, kerülő úton szállítottak Rhodesiába. Hír szerint a Rhodesiában tárolt benzin egynegyede, körülbelül 45 millió liternyi meny- nyiség megsemmisült. (Kelet-Magyarország teleiotó) Választások a Szovjetunióban (Folytatás az 1. oldalról) zelméért vívott együttes harcban jött létre a politikában, a gazdaságban, az ideológiában, s más területeken. Kapcsolataink e területeken már ma is életteliek. A szovjet—vietnami együttműködés alapját nem anyagias számítások képezik — mondotta Brezsnyev. — Természetesen számításba ves/- szük egymás gazdasági érdekeit. A fő dolog azonban az, hogy internacionalisták vagyunk, s a testvéri Vietnam, minden szocialista ország sikerei nagy örömmel töltenek el bennünket. E sikerek a szovjet emberek szerint közös nyereséget jelentenek a békéért, a társadalmi haladásért folyó küzdelemben. Brezsnyev rámutatott: a szerződés jellegzetes vonása, hogy a jövőbe mutat, kifejezésre juttatja az SZKP. a Vietnami KP, a két állam szándékát, hogy évről évre gazdagítani kívánják az együttműködést, erősíteni akarják a szovjet—vietnami barátságot. Ugyanakkor igen nagy nemzetközi jelentősége is: biztosítja a békét, a nyugalmat, a külső beavatkozás elleni védelmet, a jószomszédi kapcsolatokat — annál is inkább, mert Délkelet- Ázsiában, az ázsiai'* kontinensen most pontosan erre van szükség, s erre van szükség mindenütt a világon. A szerződés ezeket a célokat szolgálja — hangoztatta az SZKP KB főtitkára, aki elfogadásra ajánlotta a szovjet—vietnami szerződést a Legfelsőbb Tanács elnökségének. A tanács az előterjesztést egyhangúlag elfogadta. A szerződés hatályba lépéséről szóló törvényt Leo- nyid Brezsnyev írta afá. A Legfelőbb Tanács elnöksége megvitatta a tanács küldötteinek megválasztásáról, ’ az új választás kiírásáról szóló törvénytervezetet is. Erről Vaszilij Kuznyecov, a tanács elnöksége elnökének első helyettese tartott előadói beszédet. A tanács legutóbbi ülésszakán határozat született arról, hogy a választásokat a jövő év márciusára írják ki. Kuznyecov javasolta, hogy a választás pontos időpontja 1979. március 4-e, vasárnap legyen. Leonyid Brezsnyev felszólalásában hangsúlyozta: a választás előkészítése nagy fontosságú, felelősségteljes politikai feladat. A Szovjetunió új alkotmánya tartalmasabbá tette minden választott szerv. így a Legfelsőbb Tanács munkáját, s ez egyúttal azt jelenti, hogy megnövekszenek a követelmények a választott képviselőkkel szemben. E felelősség fontos része, hogy jobban használják ki a szovjet gazdaság, az oktatásügy, a szociális intézmények lehetőségeit, s egyúttal élesebben szánjanak szembe a hibákkal. A nép által választott képviselők hangja, állásfoglalása feltétlenül jelentős kell hogy legyen ebben. Tökéletesíteni kell az igazgatást, a vezetést, a képviselőknek elő kell segíteniök a terv teljesítését, a megszabott feladatok végrehajtását, s egyúttal ellenőrizniük is kell azt. Az SZKP KB főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyszabású tervek megvalósítása magasfokú szervezettséget, fegyelmet és aktivitást követel meg. Meggyőződésem, hogy a pártszervezetek, egész társadalmunk mindent megtesz annak érdekében, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsába a nép legjobb képviselőit jelöljék és válasszák meg, hogy a tanács a legjobb tapasztalatok tárháza legyen, egyesítse kommunista jövőjét építő társadalmunk legkiválóbbjait — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. A Legfelsőbb Tanács elnöksége egyhangúlag elfogadta az előterjesztett javaslatot, valamint a választókerületek kijelöléséről szóló előterjesztést, s a választással összefüggő egyéb rendelkezések tervezetét CDU-elnökjelölt A feledékeny Carstens Hosszú vajúdás után megszületett a bonni uniópártok döntése: Kari Car- stenst, a Bundestag jelenlegi elnökét jelölik a jövő év május 23-án sorra kerülő szövetségi elnökválasztásra. S mivel az elnökválasztó testületben a CDU/CSU pártszövetségé a többség, megválasztása szinte bizonyosra vehető. A jelölésnek egyetlen „szépséghibája” Carstens náci múltja — és még egy „apróság”. No de nézzük sorjában. Carstens — okulva az eltitkolt náci múltja miatt nemrég megbukott Filbin- ger baden-württenbergi miniszterelnök példáján, mindent gondosan előkészített és az adatokat nyilvánosságra hozta. Az okmányok tanúsága szerint egy 1948. június 3-i esküdtbírósági ítélet Carstens javára írta, hogy „elöljárói nyomására 1937-ben kérte ugyan a felvételét a hitlerista pártba, de a szükséges iratokat „előrelátásból” késve nyújtotta be és így felvételi kérelmét 1939. május 12- én elutasították. A tagfelvételi zárlat feloldása után 1940 elején mégis felvették a pártba. „Minthogy azonban a háború végéig katona volt, gyakorlatilag csupán tagjelöltnek volt tekinthető”, — így az adenaueri igazságszolgáltatás. Az, hogy 1933-tól 1935-ig az SA- hoz, a hírhedt rohamosztaghoz tartozott, — úgymond — nem írható a terhére, mert csak ez biztosította továbbtanulását. Minthogy az SA-tagsága 1935-ben megszakadt — az esküdtbíróság szerint — Carstens szinte a nácizmus üldözöttje lett... Carstenst 1939-ben behívták a hadseregbe, de a frontszolgálat alól felmentették. így alkalma volt jogászként működni. Érdekes módon azonban erre az időre nem képes visszaemlékezni. És most az „apróság”: Carstens ellen hamis tanúzás vádjával bírósági eljárás folyik, amelynek tárgyalását jövő tavaszra tűzte ki a kölni fellebbviteli bíróság. Carstens ugyanis egy korábbi parlamenti vizsgálat során tagadta, hogy anak idején mint Kiesinger kormányának államtitkára tudott volna arról, hogy a Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) részt vett az illegális nemzetközi fegyverkereskedelemben. Mikor kihallgatták, azt mondta: „Most hallok erről először!” Günther Metzger, a vizsgáló bizottság szociáldemokrata tagja hazugságnak minősítette Carstens vallomását és bizalmas iratokat terjesztett elő a Szövetségi Nyomozó Szolgálat főnöke. Hogy ezek után miért mégis Carstenst jelölték szövetségi elnöknek a kereszténydemokraták ? A válasz voltaképpen egyszerű: a vitatott terület korántsem értéktelen. Nagyon gazdag. A mintegy három magyaror- szágnyi területű Nyugat-Sza- hara a középkortól kezdve spanyol fennhatóság alatt volt, 1884-ben nyilvánították gyarmattá. Földje egy vékony tengerparti sávtól eltekintve terméketlen, a lakosság nagy része ma is nomád pásztorkodással foglalkozó arab. A ,hatvanas évekre Madrid már csak Franciaország segítségével tudta uralmát fenntartani — mind gyakoribbak lettek a helyi lakosság felkelései. A kolonializmus elleni harcban a szomszédos országok — akkor még egységes — támogatásán túl elvi jelentőségű volt az ENSZ n 1965-ben hozott határozata, amely kimondta a szaharai nép önrendelkezési jogát. A térség országainak együttműködése épp akkor szakadt meg, amikor Spanyol- ország — nemzetközi és belső okok nyomására — népszavazás engedélyezésére kényszerült. A tényleges függetlenség elérését a Franco- kormányzat szinte utolsó lépéseivel, hetekkel a diktátor halála előtt mégis megakadályozta: előbb titkos szerződést kötött Marokkóval és Mauritániával a foszfátkincs közös kiaknázásáról, majd 1975 végén megegyeztek Spa- nyol-Szahara felosztásáról ez utóbbi két ország között, így a spanyol csapatok kivonulása tulajdonképpen őrségváltássá alakult át: a terület nagyobb — s gazdagabb — részét Marokkó, déli harmadát pedig Mauritánia foglalta el. Mindezt anélkül, Nyugat-Szahara Vihar a sivatagban A Szahara nevet hallva a legtöbb emberben önkéntelenül megjelenik a kép: óriási, terméketlen sivatag, pusztító forróság, végeláthatatlan homokdűnék. Nehezen elképzelhető, hogy ilyen terület birtoklásáért bármely ország is vetélkedne — sőt háborút viselne. Mivel magyarázható akkor az a harc, amely a Marokkó, Algéria és Mauritánia körülvette Nyugat-Szaharában folyik? hogy az ország lakosságának bármilyen módot adtak volna a jövője felőli döntésre. A megszállás indoklásául történelmi indokokat és nyelvietnikai rokonságra való hivatkozást használtak fel. A függetlenségért küzdő Poli- sario Front, amely 1973 óta felszabadító mozgalom és irányító politikai párt egyszerre, mégsem tett le céljáról: 1976. február 27-én kikiáltották a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Az utóbbi évek eseményeit a következőkben lehet összefoglalni: a Nyugat-Szahara bekebelezésére irányuló tervek kudarcot vallottak. Franciaország tevőleges segítsége ellenére is. Katonai vonatkozásban: a Polisa- rio jól szervezett, gerillaharcot folytató és a sivatagi körülményekhez tökéletesen alkalmazkodó hadseregét nem tudják legyőzni, sőt a harcok kiterjedtek Marokkó és Mauritánia területére is. A megszállók jórészt megerősített városokba és oázisokba szorultak vissza. Politikai szempontból: eredményes a Polisario államszervező tevékenysége, nemzeti tanácsot alakítottak, tudatos telepítési és gazdaságfejlesztési programokat hajtanak végre és gyakorlatilag szabályos kormánytevékenységet folytatnak. Végül: az ENSZ újólag Nyugat-Szahara önrendelkezése mellett foglalt állást és az Afrikai Egységszervezet a tervek szerint külön ülésen fogja vizsgálni a kérdés békés megoldásának lehetőségét. Mert ez a lényeg: el kell érni a konfliktus tárgyalásos rendezését. Ennek esélyei megnőttek a nyáron Mauritániában lezajlott hatalomátvétel óta. Az új kormány hajlik a Polisario fennhatóságának elismerésére, erre kényszeríti a sokszorosára duzzadt hadsereg moráljának romlása és mindenekelőtt katasztrofális gazdasági helyzete. Katonai célokra fordítják a költség- vetés majd 65 százalékát (bár e kiadások egy részét szaúdi és kuvaiti pénzügyi támogatásból fedezik.) Jó szándékát bizonyítandó, a Polisario válaszképpen fegyverszünetet hirdetett Mauritániával szemben, s ezt később határozatlan időre meg is hosszabbította. Mindezt természetesen feltételei változatlanul hagyásával: a külföldi csapatok kivonásának és az önrendelkezés biztosításának követeléséből nem engedhetnek. A kérdés kulcsa tehát pillanatnyilag Marokkó magatartása: II. Hasszán király viszont — aki szándékai szerint „rendfenntartó” szerepet akar játszani az egész Magh- reb-térségben — egyelőre elzárkózik a békés rendezés elől. Rabat ezen túlmenően ösz- szekapcsolja a nyugat-szaha- rai problémát egyéb határvitáival is. Arra hivatkozva, hogy a Polisario az algíri kormány közvetlen k atonai segítségét élvezi, azzal fenyegetőzik, hogy adott esetben akár Algéria területére is kiterjeszti a harcot. Marokkó hosszú ideig Franciaország bátorítását is élvezte, a háttérben megbúvó érdekek és kapcsolatok rendszere azonban az utóbbi időben számottevően módosult. A Franco utáni Spanyolország szintén támogatja a szaharaiak önrendelkezési jogát. Erre Mad- ridot elsősorban egy reálisabb Afrika-politika kialakításának szükségessége vezette. A Polisario Front állásfoglalása egyértelmű: kizárólag olyan tervet fogadhatnak el tárgyalási alapként, amely az ország függetlenségének elismeréséből indul ki. Szándékaik határozottságát jelzi, hogy utolsó bejelentéseik szerint a fegyveres harcot kiterjesztik Marokkó egész területére. (Sz.) Sivatagi harcosok
