Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-21 / 274. szám
6 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. november 21. KÉPEK, KORABELI ÍRÁSOK A 60 ÉVES PÁRT JUBILEUMÁN A KMP első Központi Bizottságának tagjai. A forradalmár Óda a Naphoz Ifélelmetesen szép és F nagyszerű csodája a megújhodott világnak, köszöntünk téged: felkelő vörös Nap, ki az orosz keleten ébredtél és tüzes orcáddal a Kárpátok gerincéről most egész Európa felé sugárzol. Uj, szokatlan fényességedtől még sokak szeme káprázik, a félhomályhoz szokott tekintetek még talán révedeznek, de a szíveket már átsütötte perzselő forróságod, s ezeket a kigyulladt szíveket többé nem lehet megölni, leverni, elhallgattatni. Ezekben a szívekben piheg, dobog, él a halhatatlan jövendő örökkévalósága. Nap, Nap, aranytüzes, szent égi állat, valaha pogány ősök ezen a tájon fehér paripát áldoztak neked hajnali jöveteledre. Mi is áldozunk most neked, a felszabadult Ember hitével, s oltárodon, a Szabadság oltárán hamuvá égetjük a múlt halott bál- ványait: a kapitalizmust, a militarizmust, s az imperializmust. S az oltártűz ropogásából ujjongva halljuk ki a születő új emberiség diadalmas himnuszát. Nap, Nap, Vörös Nap, ezredéveken át elnyomott rabszolgák, szolgák, jobbágyok, kiuzsorázottak szabadság után sóvárgó vágyának szimbóluma: széttört bilincsek, felemelt homlokok, vakító fényességedbe bátran tekintő szemek köszöntenek. Jöjj ás szállj feljebb, egyre magasabbra a tavaszi égen, hogy szétszóródó, életet adó sugaraiddal beteljék a Világ, s annak minden nemzetsége. Hiszen a Te világosságod az Élet világossága, a Te Tü- zed, az Élet Tüze, s a Te erőd az Élet ereje, amely legyőzi a Halál sötétjét, hidegét és néma mozdulatlanságát. Aki Téged köszönt, az Életet, a Jövendőt, az Örök Változást köszönti s széttárt karokkal, szédülten issza, szívja, lélegzi be fényedet, melegedet, folyton sugárzó és soha el nem fogyó erődet. Égess és teremts Vörös Nap s ha delelőre érsz, állj meg legfelül az istenek örökkévalóságában. Neked, ki megváltást hozol az emberiségnek, felhő ne sápassza orcád, s ne legyen soha alkonyatod. Kárpáti Aurél Déli Hírlap, 1919. március 25. őst már égnek a régi vi**■ lágok. Egy szikra kipattant s a véráztatta mezők hirtelen megrázkódtak. Nem lehetett többé megállítani. Akik fogvacogva gondoltak ilyen időkre, kénytelenek megállapítani, hogy nem is olyan rémes. Ami annyira komplikáltnak látszott, arról kiderült, hogy tulajdonképpen roppant egyszerű. Minden megy a maga útján. Az emberek esznek és isznak és hogy ha ezt meg lehet tenni, akkor mindennek és mindenkinek meg tudnak bocsátani, még a forradalmárnak is. A forradalmár ugyanis éppenséggel nem valami különös lény. Talán azt lehetne mondani, hogy olyan, mint a földrengésmérő. mely messzi világok belső viharától ad görbe vonalakat, amikor a távíró még nem is jelezhetett semmit. A forradalmár csak rezonáns. mely azokat az elfojtott érzéseket: a düh. fájdalom. keserűség, elnyomatás. megaláztatás érzéseit szökkenti akcióba, mely egy bizonyos népréteget, ember- csoportot. vagy akár az egész emberiséget fűti. Minden kornak voltak for-' radalmárai, s hogy valaki azzá legyen, az tisztára temperamentum dolga. Nem olyan temperamentum az. mely hirtelen. állandóan és ész nélkül éli ki magát: ellenkezőleg olyan aktivitás ez. mely a lét mindennapi kicsinyes har- cocskái helyett erőit éppen egy bizonyos akcióba koncentrálja. Mert azok a gondolatok. melyek tettekre serkentik g. forradalmárt, természetszerűleg sok emberben meg kell hogy legyenek, enét- kül. a forradalom vagy nem igazi, vagy csak egy embernek egyéni ténykedése. A forradalmár mindig új életforma megvalósításáért küzd. s Harca csak annyiban különbözik azokétól. akikért (mondjuk így bár nem egészen van így) küzd. hogy míg azok életük folyásán a nap minden szakán igyekeznek feljebblendíteni életstandardjukat a gyakorlatban, a forradalmár ezeket a pozitív akarásokat egyszerűen magáévá teszi, megérzi s az anyagi küszkqdés helyébe túllendül a percnyi dolgok valóságán, s oly hangot, színt, formát, vagy tettet ad. mely magában csúcsosítja azokat az érzéseket, melyek a tömegben élnek. Hogy forradalmárok vannak, s hogy» mindig akadnak emberek, akik esetleg a saját életük kockáztatásával is merik azt mondani, vagy tenni, amit mások csak éreznek, ez korántsem heroizmus. hanem éppen olyan szükségszerűség, mint ahogy a nagyon öreg ember szívesen és könnyen hal meg. A forradalmárt még csak nem is a szenvedélye hajtja arra az útra. mely esetleg börtönön, vagy az akasztófa árnyékán visz keresztül. A Hamleteket vagy az Oblomo- vokat sokkal csodálatosabbaknak tartom, mint azokat az embereket, akik a dolgok hideg logikáján elérkezvén arra a pontra, melynél a konzekvenciákat kell levonni, megtorpannak, önmaguk igazolását keresik, haboznak, s nem merik kimondani az utolsó szót. ' Akik meglátták a világot, azok javítani is akarnak azon. Akik keresztülcsurgatták már magukon elnyomott milliók sóhaját és megérezték azt, ami köröttük és velük történik, azok természetes, hogy közelebb igyekeznek férkőzni a sóhajok forrásához. A barmot az embertől ’éppen az a sajátosság különbözteti meg, hogy az embernek eszközei vannak arra. hogy érzéseit közölni tudja. Mi nem tudjuk: szenved-e az ökör az igától, de azt tudjuk, hogy a legjobb életet kivívni akaró ember gyötrődve nézi. ha munkája eredményeit más élvezi. A forradalmár tehát csak egy érző lény. Szenvedése nem börtönben kezdődik. Nem kell kimennie a csataterekre, s a menetelő katona fáradsága az ő inába száll. A gennyes seb az agyát borítja. A proletárszoba bűze orrát facsarja. A nyomor idegeit feszíti. A mások elmúlása összeroppantja. A forradalmi akció, a cselekvés akarása és magának a cselekvésnek kirobbanása neki már csak enyhülést jelent. Az élő világok forradalmi átalakulásának nem voltak mártírjai és még kevésbé hősei. A forradalmak zuhogó sodrának csak megérzői voltak olyanok, akik nem hunyt szemekkel vágtattak át a földi lét igazságtalanságain, hanem érkezésük forróságával sodródtak abban a szélviharban. mely a vulkánikus kitörést megelőzte. Lékai János A Hét. 1918. december 1. A párt központját 1918. december elején a Visegrádi utcába helyezték. Angyalföld, a nagy munkáskerület védelme nyugodtabb lehetőségeket adott a munkára. Új Internationale Van! Az első: kiötlő eggyek összéje: széthomoklott. A második: ámolygó sokak tápászkodása: \ ledobbant bérbe és piszokba! S magával-tépte bitang prédikátorait! De a harmadik: az új: tartó, mint a föld s a könyörtelen minden-proletároké! Halljátok?! . Billió torkon bőg az indulat! Halálig-osztályharc! Forradalom! Kommunizmus! Három legjobb szavunk. S a leggyűlöltebb: Burzsoáü Halljátok?! » Tetősre telt a mérték! Most mindent akarunk ! Most bérét vesszük minden holtnak-voltnak! Ki áll élénkbe!? (Egy tömbbe moccan a szerteszét-erő! S mindent befog a mérhetlen sodor. Romját Aladár Internationale, 1919. január 1. Ebben a budapesti. Városmajor utcai házban. Kelen József lakásán állapodtak meg a forradalmi irányzatok a párt hazai zászlóbontásában. Emléktábla a Visegrádi utca 15. számú ház bejáratánál.
