Kelet-Magyarország, 1978. november (35. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-18 / 272. szám
1978 november 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Egymás között I nnen esszük a kenyeret, így hát nincsen abban semmi különös, hogy akkor is beszélünk a munkáról, ha magunk között vagyunk — fogalmazta egy szocialista brigád tagja. Aztán kérdés nélkül sorolni kezdte, miről is szólnak ezek az egymás közti eszmecserék. A műszakvezető asszonyka elmondta: nem könnyen boldogul a tmk-s művezetővel, az „csak” nőnek nézi. minduntalan belebeszél a dolgába. A brigád vezetője hetekig magyarázgatta, hogy valamit kellene csinálni a targonca akkumulátorával, mert ő úgy érzi: az élettartamot meg lehet hosszabbítani. Az egyik technikus azt bizonygatta, hogy nem is az a lényeg, hogy a munkaidő kidolgozására nógassák az embereket, hanem a nyolc óra intenzitása a fontos. Egy másik műszakvezető azt számolta ki, a szita elromlása miatt hány forintos kár érte az üzemrészt. Ne gondolja senki, hogy ez valami furcsa aszkéta brigád, amely számára nincsen más, csak a termelés. Szó esik itt is családról, futball- ról, kirándulásról. Csak éppen ha egymás között vannak, akkor sem felejtik, a közérdek, az együttes munka szervezte őket. s ezért a közért van felelősségük. Van-e értelme annak, ha egymás között így megbeszélik munkájuk örömeit, gondjait? Nem tűnik ez úgy, mint szükségmegoldás? Születik ebből jó és hasznos dolog is? Megkérdeztem, hiszen részben jó, ha egymás között beszélgetnek, másrészt viszont sokszor csak pótszer ez, a hiányzó nagy beszélgetés lehetőségének pótléka. Megnyugtatnak. Nem a meg nem hallgatott emberek öncélú diskurzusáról van szó. Amit tehetnek, s ami rájuk tartozik, egy-egy beszélgetés után meg is oldják. Megszelídítették a tmk-s művezetőt, közösen összehozták az újítást, lényegesen nagyobb rendet tettek a munkapadok mellett. Ami nem sikerült, azzal viszont tovább mentek, s termelési értekezleten, vezetőikkel való találkozásokon mondták el terveiket, gondjaikat, megoldásra váró kérdéseiket. Az egymás között köre így terjedt, s a brigád így vált lassan á jó szószólójává. így lettek okosan kritikusok, akik a hibát veszik célba szavaik néha nagyon is szúró nyilaival. A kávézás, a reggelizés közbeni beszélgetések így tágulnak ki, alakulnak tetté, közösségi üggyé. D e sokszor rágódunk azon: milyen is a jó fórum, amely az üzemi demokráciát szolgálja! Milyen sokszor gondolkodunk : tájékoztató csatornáink miért működnek időnként hibásan! A mi brigádunk példája s^kmindenre választ ad. Jó lenne, ha tapasztalatuk nem maradna egymás között. (bürget) Vonatülések Szarajevóba A Ganz-MÁVAG-gal kötött szerződés alapján egy 226 és egy 111 ülésből álló szállítmányt továbbít az idén a Nagykállói Vasipari Szövetkezet a gyárba, melyet a jugoszláviai Szarajevóba exportálandó vasúti kocsikba szerelnek be. A szerződésben rögzített tételeknek már több mint háromnegyed része elhagyta a vasipari szövetkezetei. A HAFE nyíregyházi gyárában Vass Mihály, a Szamuely Tibor aranykoszorús Szocialista Brigád tagja a szovjet VÁZ autógyár megrendelésére Pek-típusú konveyor hajtómű szerelésén dolgozik. (Elek Emil felvétele) Kékek között lógós a zöld... Rúna is teszi a munkafegyelmet? Érdekes kísérlet, újabb javaslatok a nyíregyházi MEZŐGÉP-nél „Az egyik műhelyben kék, a másikban sötétzöld munkaruhát viselnek, részben azért, hogy a szomszédolókat, a lógósokat messziről észre lehessen venni. A takarítónő fontos személyiség, ezt főleg akkor tapasztaljuk, ha hiányzik. Jobban kellene becsülni egymás munkáját.” Az idézett három mondat a MEZŐGÉP vállalat nyíregyházi gyáregységében hangzott el. Három munkástól azt kérdeztük: a közösség érdekében milyen ötletekkel tudnának előállni, mit javasolnának, hogy jobban menjen a munka és még jobb legyen a hangulat. „Milliók és apróságok" Szinte kimondottan hangulati és nem gazdasági tényezőkkel kivánunk foglalkozni. De két, sokat mondó számadatot közzé kell tennünk: tavaly 689 millió forint volt a vállalat árbevétele, idén várhatóan 880 millió forint lesz. A nyíregyházi gyáregység különösen „feljövőben van”, mégis előfordulnak olyan „apróságok”, amelyek néha foglalkoztatják a dolgozókat, sőt rontják a kedélyüket. Morauszky János esztergályos a két színű munkaruháról például ezt mondja: hoz, következésképpen kü- lönpénzhez juthat a brigád. Szekrényes Zoltán esztergályos szintén fiatal, harminc év körüli. Hangadónak számít a brigádban, néha a fiatalokra jellemző türelmetlenséggel szeretne ezen is, azon is változtatni. Meleg étel, mesteri cím — Szűk és zsúfolt a műhelyünk, gyakran nem viszik el a gépek mellől a forgácsot, a szemetet, mert kevés a takarító. Többnek kell lennie, mert a hulladék, a forgács zavar bennünket, az ilyen apró bosszúság befolyásolja a kedvünket, tán még a munkánkat is. — Mi az, ami még gyakran kedvüket szegi? — Sokat halljuk, hogy ennél a vállalatnál is, annál is mestervizsgát tesznek a tapasztaltabb, rutinosabb dolgozók. A vizsga előtt tanulnak, ismereteket szereznek és a „mester” szó rangot, erkölcsi elismerést jelent nekik. A mi üzemünkben nem szervezik a mestervizsgát, talán azért, mert a vállalatnak nem érdeke, hogy néhányan címet kapjunk. Az üzemi konyhán is bosszankodunk, mert a délelőtti műszak után mindig negyed három körül megyünk ebédelni, ekkorra az ebéd kihűl, megmerevedik. A délelőttös műszak dolgozói is joggal várnak meleg ételt, s ehhez nincs szükség hárommillió forintos új üzemi konyhára, két óra körül az étel felmelegíthető 10 —20 forintos áramszámla mellett. A „mester” cím adományozása már nem ilyen egyszerű. Megtudtuk, hogy a vállalatnak mintegy 25 ezer forintjába kerül egy szakmunkás mesterré képzése. Kucsa István ■ lakatos (jelenleg meós) azzal folytatja a sort, hogy a munkaruhák színétől és a szakmáktól, beosztásoktól függetlenül jobban is lehetne egymást segíteni munka közben és munka után. — Tapasztalom a javuló munkát, főleg azt, hogy az önmeózás elterjedésével csökkent a selejt. Az sem ártana, ha gyakran a szomszéd gépnél álló kollégák is meóznák, segítenék egymást. A javaslatokról, észrevételekről lehet vitatkozni. Az egészséges vita, az elhangzott és el nem hangzott sok-sok megvalósítható javaslat előbbre viheti a nyíregyházi vasasokat. Nábrádi Lajos LEHETNE JOBBAN? A megye további dinamikus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasági munka színvonala, hogyan tudják hasznosítani az anyagi és szellemi erőforrásokat. Csak a termelékenység növelésével, a termék-, és termelésszerkezetnek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lehet a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapította meg a megyei pártbizottság 1977 december 14-1 határozata. Ezért kérdezünk meg munkásokat és vezetőket, hogyan lehetne jobban dolgozni, gazdálkodni? A fiatal szakemberek megbecsülése — Az átlagéletkort tekintve, azt hiszem, a megye legfiatalabb üzemei közé tartozunk. 1974 decemberében harminc év volt az átlagos életkor, ez azóta sem emelkedett számottevően. Jelenleg 135 felsőfokú végzettségű szakember dolgozik a gyárban, akik közül ötvenhárom a harminc éven aluli. Hasonló a fiatalok aránya a technikusok és a szakmunkások között. Ez persze már jelzi feladataink nagyságát is, hiszen a szakembereket nem csak úgy lehet megbecsülni, hogy. magasabb fizetést adunk nekik. Alapvető követelmény a lakás, a bölcsőde, az óvoda is. Még mielőtt elmondanám, hogy mit tudunk tenni a fiatal szakemberek megtartásához, hadd említsek meg néhány, nem éppen kellemes gondot. Évente tizenöt-tizenhat fiatal felsőfokú végzettségű szakember jön hozzánk, ugyanakkor nyolctíz el is megy. Mi lehet ennek az oka? Az áldatlan munkahelyi állapotok, a kevés pénz? Erre egyértelműen azt kell mondanom, hogy nem. — Az elvándorlók közül a legtöbben azért veszik kezükbe a vándorbotot, mert nem akarják egész életüket Tiszavasváriban eltölteni. BODÁK JÁNOS Sajnos, mi ez ellen nagyon keveset tehetünk, hiszen, ha el akarnak menni, még arra is képesek, hogy visszafizetik az ösztöndíjat. Mi sajnáljuk ezeket a fiatalembereket, hiszen a többségük alacsonyabb fizetésért kevésbé fontos felelősségteljes állásért cseréli fel korábbi munkahelyét. Hogy mit tudunk tenni a megtartásukért? A vállalati lakásépítések ütemének gyorsításával, a dolgozók építkezéseinek segítésével, a bölcsődei, óvodai helyhiány csökkentésével. Jelenleg 200 családnak biztosít otthont a gyár. Nemrég adtuk át a garzon-lakásokat, ahova a gyermektelen, illetve egyedül élő szakemberek költözhetnek. Nemsokára átadják a 34 lakásos OTP-s épülettömböt a községben, ahová szintén a mi dolgozóink költözhetnek. A következő évben további 30 lakásos tömböt építünk a vállalat fejlesztési alapjából, további harminchoz pedig vissza nem térítendő segélyt, illetve kamatmentes kölcsönt adunk. A segély tízezer forint, a kamatmentes kölcsön pedig húszezer. Már régebben kialakult ez a gyakorlat, de rá kellett jönnünk, hogy többet kell áldoznunk e téren. Talán a legfontosabb: ezentúl alaposabban meg kell válogatnunk ösztöndíjasainkat. Elmondta: Bodák János, a tiszavasvári Alkaloida személyzeti osztályának helyettes vezetője. Lejegyezte: Balogh Géza A szövőlány álma — Annak idején jó ötletnek tartottuk a megkülönböztetést, de a munkaruhá- hiány miatt nem tudták igazán megvalósítani, most a kékek közt van sötétzöld és fordítva. Máskor csak azt kezdjük megvalósítani, ami a későbbiekben is megállja a helyét. A fiatal szakmunkásnak még friss az ötlete: — Brigádunknak a gazdasági vezetés évente egyszer- kétszer adhatna olyan munkát, amit túlórában, vagy szabad szombaton végeznénk el. Az így kapott pénzt közös kasszába tennénk és hasznosan költenénk el. A sóstói otthonban patronálunk nyolc idős embert, a pénzből nekik is vennénk évente ajándékot. A Vasasszakszervezet lapját és az üzemi lapot egy forintért vesszük meg, a közös kasszából előfizethetnénk a lapokat, nem kellene minden alkalommal zsebbe nyúlni, aprót kotorászni. Ebből a pénzből rendezhetnénk sörmeccseket a vállalat sóstói üdülőjében. A meccsekre meghívnánk az idősebb szakikat szurkolni, ezzel is közelednénk egymáshoz. Egy brigádnak nem célszerű külön túlórát, vagy kommunista szombatot szervezni, de egy-egy gép soron kívüli megjavításával, apróbb célfeladatokkal különmunkáErzsébet 28 éves, még nem ment férjhez — magányos. „Csak voltam” — igazit helyre. Erzsébet szövőnő, a gyár leányotthonában lakik. Az otthon korszerű, nyugodtságot, biztonságot ad. Hogyan lett szövőnő? Hogyan került az otthonba? — érdeklődtem a kellemes megjelenésű lánytól. Lassan oldódott. Szatmári kisközségből került Pestre. Hárman vannak testvérek. A szorgos szülő mindent megtett a gyerekek életének jó alakulásáért. Iskoláztatni akarták Erzsébetet is, mint másik két lányukat — ám a dolog nem ment. — Nem tipikus példa az enyém — mondta. — Ábrándos gyerek voltam. Már ötéves koromban szerettem rajzolni, festeni, agyagból formázni. Van egy nagybácsink, megkérdezte karácsony előtt, mit szeretnénk ajándékba kapni? A testvéreim diavetítőt kértek. Az nagy szó volt a 60-as években! Én rajzfüzetet és ecsetet kértem. Megkaptam. De a szüleim nem sokra becsülték a „rajzolga- tó embereket.” Amikor továbbtanulásra került a sor, gimnáziumba adtak és kollégiumba kerültem. Egyet tudtam; nem akarok könyvelő lenni a téeszben. Nem tudok íróasztal fölé hajolva napi nyolc órát dolgozni. Az eszembe se jutott, hogy az ember 18 éves kora után is változtathat életén. Eszes gyerek voltam, ha egyszer elolvastam az anyagot, másnap ötösre feleltem. Ezzel a középiskolában visszaéltem. Az első négyes felelet után sírtam — nem bírtam elviselni a kudarcot. Egyre rosszabb lett a hangulatom, elvesztettem az önbizalmamat. Az első gimnáziumban megbuktam, s egyik kudarc a másik után következett. Visszahúzódtam. Olvastam. Volt olyan könyv a kezemben, ami nem is érdekelt, de elolvastam — ezzel is telt az idő. Szívem mélyén szüléimét okoltam. Édesapám megígérte, hogy elvisz egy fazekas ismerőséhez, tanuljak meg korongoz- ni. Aztán mégsem vitt el. A téeszelnök lánya agyagozzon, formázzon? ... Szinte magam elől menekültem, amikor eljöttem otthonról. Elvégre 15 éves lány nem élhet a szülei nyakán?! És sajnáltam magam. Mi akartam lenni? ... Arról nem ábrándozik senki, hogy szövőnő lesz. A gyárba nem toborzás útján jöttem. Tudtam: dolgoznom kell! Az elméleti anyag megtanulása könnyen ment, a szövés. a gyakorlat nem. Megint féltem; mi lesz, ha dolgozni kell?! A szövődébe kerülve úgy éreztem, folytatom eddigi magányos életem. A gépek zúgnak nyolc órán keresztül, egy szót sem szólhatunk egymáshoz. így teltek a napok három műszakban. Esemény csak a termelési tanácskozás — ahol majdnem mindenki hallgat. Azután a KISZ-titkár beszélgetni kezdett velem. Ad- dig-addig, hogy kultúrfelelős- sé választottak. Közben a főművezető is felfigyelt, hogy csak jövök-megyek a gépek között. Mindig talált rá alkalmat, hogy szóljon hozzám. Mindig biztatott. Egy alkalommal a húgom kért tőlem tanácsot. Egész nap azon gondolkodtam a gép mellett, hogyan segítsek? De, hogy segíthetek másokon, ha magamon se tudok? Az életrevalóság hiányzott belőlem. Én arra vagyok példa, milyen nehéz annak, aki önhibájából lesz zárkózott. Rá kellett jönnöm, hogy amíg én ilyen vagyok, nem tudok olyan kapcsolatot teremteni, amilyet elképzelek. Sokáig például észre. sem vettem, hogy a leányotthonban klub is van Aztán a köztünk élő igazgatónőnk, Irénke néni, és a nevelők jó szavai segítettek sokat. Megláttatták velem minden ember életének van célja. Jöttek a lakógyűlések, szállásbizottságok alakuló megbeszélései, tisztségviselőket kellett választani. Az előző szállásbizottság elnöke férj- hezment. Latolgatták; mi lenne, ha Erzsébetet kérnénk meg? Nagy örömünkre és meglepetésünkre; vállalta. — Úgy érzem — mondta Erzsébet később — teljesebbé vált az életem, oldódott a magányom, Férjhezmenni is lett volna alkalmam. De csak azért, hogy asszony nevem legyen? Ért egy-két kudarc. Jócskán elkéstem a randevúkról — nevet huncutul. De most már bízom magamban, tudom; megmaradok. A közösségben ébredtem rá, hogy tökéletes csak akkor lehet az életem, ha másokért is tehetek valamit. Szentesi Magda
