Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-29 / 256. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. október 29. • AZ ESEMENYEK címszavakban HÉTFŐ: Véget értek Gromiko és Vance moszkvai tárgyalásai, az amerikai külügyminisztert fogadta Leonyid Brezsnyev is — Szíria megnyitotta iraki határait — Budapestre érkezett Jorgensen dán miniszterelnök KEDD: Asszad Szíriái köztársasági elnök Bagdadba érkezett — Carter amerikai elnök üzenetben szólította fel az izraeli kormányt a különbéke-tervezet elfogadására SZERDA: Mota Pinto jogászprofesszort nevezték ki Portugália új miniszterelnökévé — Giscard d’Estaing egynapos római villám- látogatása során tárgyalt Andreotti miniszterelnökkel és kihallgatáson jelent meg a pápánál — Carter elnök új inflációellenes programot hirdetett meg CSÜTÖRTÖK: Üjabb mélypontra zuhant a dollár Frankfurtban és Tokióban — Ismét zavargások voltak Irán városaiban a sah születésnapján is — Zsivkov bolgár és Mengisztu etióp államfő tárgyalásai Addisz-Abebában FENTEK: Szovjet—magyar kormányfői tárgyalások voltak Moszkvában —1 Szadat egyiptomi elnök és Begin izraeli miniszter- elnök kapta a Nobel-békedíjat SZOMBAT: Gromiko külügyminiszter befejezte tárgyalásait Párizsban^ ahol találkozott Giscard d’Estaing köztársasági elnökkel is — Hazarendelték a Washingtonban tárgyaló egyiptomi küldöttség vezetőjét — Tüntetések baszkföldön a spanyol alkotmány tervezete ellen Á hét három kérdése A hét legfontosabb eseménye a moszkvai szovjet— amerikai külügyminiszteri találkozó volt. Mindenki azt figyelte, hogy előbbre jutott-e ezáltal a SALT tárgyalássorozata? Ezt követően Andrej Gromiko Párizsba utazott. Ottani tanácskozásai jó alkalmat szolgáltattak a kérdés megválaszolására: valóban lehűlés tapasztalható a szovjet— francia viszonyban? O Közelebb jutott a megállapodáshoz a SALT ügye a moszkvai külügyminiszteri találkozó után? Gromiko es amerikai kollégája két nap alatt összesen több mint 9 órát töltött a tárgyalóasztal mellett, ezt követően pedig Leonyid Brezsnyev is fogadta Cyrus Vance-t. Az idén ez már az ötödik szovjet—amerikai külügyminiszteri' találkozó volt, mindegyiken a hadászati fegyverek korlátozásáról intézkedő megállapodás kérdését tárgyalták a legfontosabb témaként. A SALT-tárgyalások állásáról tudósítani nem hálás feladat az újságírók számára. A hírmagyarázók a szűkszavú kommünikék jelzőiből próbálnak következtetni előrehaladásra vagy egy helyben topogásra. „Hasznos és konstruktív”, ezek a jelzők szerepelnek a szovjet közleményekben a tárgyalásokról, az amerikai szóvivő megtoldotta azzal, hogy az eszmecserék „szívélyesek és barátságosak voltak”. Az, óceánon túli lapok számára term/é-, szetesén ez kévés támpont, a magukat jólértesültnek mondó amerikai tudósítók meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írták. hogy két újabb kérdésben sikerült előbbre jutni Moszkvában, de még mindig akad egynéhány megoldatlan, vitás probléma. Vance külügyminiszter maga azt mondta, hogy a problémák nem olyan természetűek, amelyeket a felek jó szándékának kifejezésére juttatásával ne lehetne észszerűen megoldani. Mindkét fél hangoztatta, hogy kész fokozni erőfeszítéseit a megállapodás gyors aláírása végett. Azt azonban senki sem akarja és tudja megjósolni, hogy ez a „gyors aláírás” még az év vége előtti megállapodást jelenti-e. Szovjet hírmagyarázók felhívták a figyelmet, hogy a SALT egyben amerikai belpolitikai vitatéma is, hogy november ele- , jén kongresszusi választásokat tartanak az USA-ban. E választások lezajlása után az amerikai elnöknek valamivel szabadabb keze lehet a tárgyalások irányítására, egy megállapodás aláírására, vagy esetleg egy csúcstalálkozón a kézfogásra. O Valóban volt-e lehűlés a szovjet—francia viszonyban? Gromiko szovjet külügyminiszter párizsi látogatásának végén az Elysée-palota szóvivője bejelentette, hogy Valéry Giscard d’Estaing jövőre a Szovjetunióba látogat. A szovjet—francia kapcsolatok fejlődését a legmagasabb szintű találkozók sorának folytatásával is biztosítani kívánják. déscsoport, amelynek libanoni eleme Franciaországot, a terület egykori védnökét, nagyon is érdekli. O Mi a jelentősége a Szíria és Irak viszonyában beállott fordulatnak? A „szilárdság frontjának”, azaz a szadati megalkuvó politikát elítélő arab országok csoportjának leggyöngébb pontja az volt, hogy Szíria és Irak egymás közti viszonyát 1966 óta politikai, ideológiai és személyi ellentétek rontották meg, a libanoni szír beavatkozás óta pedig még a két szomszéd ország közös határát is lezárták. (Említsük meg, hogy ez az áldatlan állapot a szocialista közösség arab politikáját is zavarta, hiszen külön- külön mind Szíriával, mind Irakkal jók voltak a kapcsolataink.) A héten látszólag meglepő, a stratégiai helyzetből azonban logikusan következő fordulatra került sor. Szíria megnyitotta határát Irak felé, Asszad elnök pedig Bagdadba repült, hogy négy napon át tárgyaljon Al-Bakr iraki elnökkel. A létrejött megállapodás a sokoldalú együttműködés újrakezdését írja elő. A honvédelmi miniszterek például hozzálátGiscard d’Estaing francia köztársasági elnök pénteken ebédet adott Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tiszteletére. A képen balról a második Gromiko, mellette Giscard d'Estaing. (Kelet-Magyarország telefotó) A párizsi polgári sajtó az utóbbi időben gyakran cikkezett arról, hogy a Szovjetunió és Franciaország között lehűlés tapasztalható. Meglehet.-hogy a rossz lelkiismeret diktálta ezeket az írásokat, amelyeknek a szerzői szinte egyértelműen annak tulajdonították a Moszkva— Párizs viszonyban szerintük bekövetkezett változást, hogy Franciaország Afrika-politi- kája túlságosan aktív lett, méghozzá a Mobutu-féle rendszerek javára. Ugyanakkor párizsi kormánykörökben arra hívták fel a figyelmet, hogy a két ország közötti kapcsolatok gazdasági alépítménye változatlanul erősödik és szélesedik. A Guiringaud—Gromiko tárgyalások most alkalmat adtak arra, hogy a két fél egyformán hitet tegyen az enyhülési politika folytatása mellett a világban, s hogy a leszerelési erőfeszítések fokozása érdekében új kezdeményezésekkel éljenek. Gromiko örömét fejezte ki amiatt, hogy Franciaország bekapcsolódik a genfi leszerelési tárgyalásokba. Guiringaud újra emlékeztetett egy európai leszerelési értekezlet összehívására vonatkozó francia javaslatra. Természetesen más időszerű kérdések is napirenden szerepelhettek a Quai d’Or- say-n a két külügyminiszter eszmecseréjén, így mindenekelőtt a közel-keleti kárnak kölcsönös védelmi szerződés kidolgozásához. Elég egy pillantást vetni a térképre, hogy érthetővé váljék: miután Egyiptom letette a fegyvert, Izrael egész katonai súlyával északra, Libanon irányába és keletre Szíria (no meg Jordánia és akár a távolabb eső Irak) felé fordul. Ezt a nyomást látva, érezve, az arab vezetők már nem engedhetik meg maguknak, hogy az ellentétek megosszák erőiket, elválasszák őket egymástól. Elméletileg ugyanaz a párt a BAATH, az Arab Újjászületés Szocialista- Pártja van hatalmon mind Bagdadban, mind ped'g Damasz- kuszban. Valójában azonban a párt két külön szárnya ez. Eddig élesen szemben állottak egymással, mindennaposak voltak a kölcsönös vádaskodások. Ha most létrejön a szíriai —iraki együttműködés, akkor ez katonai téren alaposan módosítja a Közel-Kelet erőviszonyait. Egyelőre dip- limáciai vonatkozásban hoz újat: most már nincs akadálya annak, hogy november első napjaiban éppen Bagdadban csúcstalálkozóra ösz- szeüljön a „szilárdság front- já”-ban levő valamennyi ország vezetője, abból a célból, hogy meghatározzák a Camp David-i kapituláció elleni közös fellépés teendőit. Pálfy József A béke forradalma 5. A társadalmi probléma A budapesti október után, november elején pár nap alatt lezajlottak a vidéki városok forradalmai. A fejlettebb és pol- gárosodottabb városi közigazgatás ezekben is meg tudta akadályozni, hogy a népharag elemi erővel a vagyon elleni megállíthatat-’ lan rohamban zúduljon fel. Bár fosztogatások, dézsmálások — főleg a lumpenrétegek és a hazaözönlő éhes katonatömegek erőszakoskodásai révén — előfordultak, maguk az öntudatos szervezett munkások járultak hozzá a rend helyreállításához, jól tudván, hogy a spontaneitásnak határai vannak. Más kérdés, hogy forradalmi párt hiányában a szociáldemokrata párt mérséklő, a szocializmus „bevezetését” időszerűtlennek tartó befolyására a kelleténél jobban csillapodtak le a kedélyek. A nemzetiségi területeken a szociális feszültségek a nemzeti ellentétekkel is súlyosbodtak, még pusztítóbb igazságtevést eredményezve. A fegyverrel hazaérkező volt frontkatonák mindenütt az élvonalban támadták a magtárakat, a földesúri kastélyokat, a jegyzői lakokat, a parókiákat, a vadaskerteket, csendőrőrsöket, kocsmáro- sok-kereskedők házait. Nem voltak ritkák az egyéni bosszú, sőt az antiszemitizmus megnyilvánulásai sem. Jó ideig eltartott, amíg az itt-ptt fennmaradó régi és a szerveződő új karhatalom erői (ma már elfelejtett kegyetlenséggel és vérengzéssel) leverték — voltaképpen saját parasztforradalmukat. Á földkérdés A falusi népharag ki- altó oka a földkérdés majd százados megoldatlansága volt. Abban a helyzetben, amikor a szociáldemokrata vezetőség fel sem vetette még a gyárak és bányák államosításának ügyét (csak a polgári forradalom vége felé került a kérdés napirendre), a tulajdonviszonyok megváltoztatásának ígérete a földre korlátozódott. Ezt az igényt a forradalom kormányzata kielégíteni is igyekezett, ám éppen egyensúlyozó-lavírozó, mindenki óhaját figyelembe venni akaró politikája miatt maga a földreform már elkésett. Világosan látta ezt Károlyi: „Nem tudhatjuk, mennyi időt engedélyez a sors nekünk a kormányzásra. Nem szeretném, ha az én birtokom felosztatlanul maradna.” A történelmi név viselője azonban fehér holló volt mind szociális érzetével, mind ekkoron már szkeptikus előrelátásával. A Károlyi-birtok kápolnai felosztásával, a hivatalos földosztás megkezdését viszont sokhelyütt megelőzték a földfoglalások, amelyek kész helyzetet igyekeztek teremteni a törvény előtt és a törvény ellenére. Maga a törvény az ötszáz holdon felüli nagybirtok és a kétszáz holdon felüli egyházi birtok kártérítéses kisajátítását rendelte el. öt-húsz holdas családi birtokok, egy- öt holdas családi kertek és kisebb számban kétszáz holdas középbirtokok létesítésének tervéből indul ki, de nemcsak parcellázásra, hanem különböző típusú szövetkezetek alakítására is lehetőséget nyújtott. Igényjogosultnak tekintette az uradalmi cselédeket és a földmunkásokat, ezeken belül is főleg a hadviselteket, illetve ezek hozzátartozóit. Végrehajtási utasítása azonban olyan bonyolult volt, hogy megvalósítása esetén is évekig elhúzódott volna végrehajtása. Megkésettsége és bonyolultsága pedig végső soron azt eredményezte, hogy a földreform nem öntött tiszta vizet a pohárba, nem tett lehetővé visszafordíthatatlan egyértelműségeket a föld tulajdonviszonyaiban; egyszóval nem döntötte le jogi-gazdasági alapjukról a földbirtokos osztályokat, nem segítette a polgári rend stabilitását — úgy, ahogy az az utódállamok radikális földreformjai esetében történt. A megoldatlan kérdések tehát halmozódtak. „Közbén megjelent a Vörös Újság... új érzések támadtak az emberben. Annyit meg lehetett állapítani, hogy egész eddigi gondolatvilágunkban és az egész munkásmozgalomban valami újszerű megnyilvánulásnak vagyunk tanúi, aminek jelentőségét és következményeit pontosan felmérni még nem tudjuk. Még teljesen hiányoztak a helyes fogalmak és elképzelések arról, hogy mi készül bennünk és körülöttünk. Az új mozgalmat nem is méltattuk kellően figyelemre, de ugyanakkor már féltünk is tőle. Nem tudtuk, hogy türelmesen kell-e szemlélődni, vagy vadul ellene kell-e törni? ! Új forradalom felé Mai szemmel nézve az akkori helyzetet,' a közöttünk alakuló viszonyt úgy tudnám meghatározni és jellemezni, hogy nekik velünk szemben már a startolásnál is hatalmas fölényük, bizonyos hatalmas erőtényezőjük volt, ami szerintem abból állt, hogy volt egy nagy titkuk: ők már ismerték az orosz forradalmat...” A fenti sorokat a hazai szociáldemokrácia jobboldalának egyik vezéralakja, Buchinger Manó írja emlékirataiban, ö pedig csak tudta, miről volt szó. A politikai és szociális haladás ugyan kétségtelen volt a népkormány uralma idején, a valóságban és tervekben nagy reformprogramok készültek, a nehézségek, az antantblokád és a bizonytalanság átmeneti állandósulása miatt az élet mégis egyre nehezedett. Aligha volt véletlen, hogy ilyen körülmények között erősödött az osztályharc. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a határozatlan SZDP mindinkább elvesztette monopolhelyzetét a munkásmozgalomban — november végén megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja. (Ám intő jelek is sokasodtak a hadak útján: az osztályharc fokozódását nemcsak a baloldal erősödése és térnyerése jelentette. Sorra ütötték fel a fejüket az ellenforradalmi szervezetek is, az Ébredő Magyarok, a MOVE, a Gömbös Gyula-féle tisztek nyíltan ellenséges mozgalmai.) Mindenesetre a forradalmi proletárpárt létrejötte azt jelentette, hogy Magyarországon volt .már következetes szorgalmazója a- távlatokba vezető szociális megoldásoknak. A párt tevékenységének eredményeként is nőtt a szociáldemokrata pártvezetőség és a munkásság közötti szélesedő szakadék, amely annak volt köszönhető, hogy a régi gárda nem volt képes felismerni: a forradalom egyre inkább átlépi polgári kereteit. A polgári demokratikus talajon álló szociáldemokrata párton így rövid idő alatt felülkerekedett a bolsevista (leninista) taktika és stratégia, amely elhódította a prole- társág tömegeit. „Ha lehetséges lett volna négy hónap alatt az egységes Szociáldemokrata Párton belül való egységes forradalmi cselekedet... mi régi harcosai a régi Szociáldemokrata Pártnak nem szakadtunk volna el, hanem szívesörömest dolgoztunk volna együtt” — írja Kun Béla a Tanács- köztársaság kikiáltása után. Ám mindez nem volt lehetséges, így nem maradt más hátra, mint új alapokra fektetni a munkásosztály harcát. Hogy milyen sikerrel történt ez, hogy a munkásegység „megbontása” milyen új típusú egységnek lett a kiindulópontja, azt az októberi forradalom miniszterének, Juhász Nagy Sándornak emlékei is bizonyítják: „Március hóban Budapest utcáin már együtt tüntetett a szocialista és a bolsevista tömeg és köztük minden különbség elmosódott. Kitűnt ez az anyagi természetű követelésekből, melyeket kétségtelen a kommunisták vettek be a köztudatba, azonban azt egyformán követelte minden proletár.” Március második felére a megoldatlan szociális kérdések, az erősödő munkásmegmozdulások, a kettős hatalomban bekövetkezett eltolódások már egyértelműen a proletárforradalom lehetőségét Ígérték. Dérer Miklós A katonai enyhülésért Bécsi haderő-csökkentési tárgyalások Október 30-án lesz öt éve, hogy Bécsben megkezdődtek a közép-európai haderő-csökkentési tárgyalások. E megbeszélések a földrész jelenlegi helyzetének egyik legfontosabb vonatkozását érintik: a két tömb katonai szembenállásának enyhítését, a politikai enyhülés katonai enyhüléssel történő kiegészítését szolgálják. Sajnos, a hosszadalmas vitákból mindeddig nem született konkrét eredmény, s ezért a nyugati felet terheli a felelősség. Mindenki számára nyilvánvaló: a tárgyalások sikerének egyik legfontosabb feltétele, hogy mindkét fél lemond az egyoldalú katonai előnyökre való törekvésekről — a NATO- tagországok azonban éppen ilyen előnyök megszerzésére törekednek. A megbeszélések céljával ellentétben állnak a nyugati tárgyalófelek fegyverkezési törekvései is. A szocialista országok ezzel ellentétben a tárgyalások előremozdítására, mielőbbi sikeres befejezésére tesznek erőfeszítéseket. Legutóbbi, ez év júniusában előterjesztett javaslatuk —•. a nyugati országok álláspontjának mesz- szemenő figyelembevételével — a megbeszélések meggyorsítását, konkrét megállapodások kidolgozását célozza. A tárgyaló partnerek azonban mindeddig nem válaszoltak a júniusi javaslatra. Ideje lenne abbahagyni az időhúzást, s áttérni a gyakorlati ügyekre. A megállapodás eléréséhez megvan az ésszerű, reális alap. Minden attól függ, hogy a Nyugat hajlandó-e szembenézni a valósággal — írja végül a TASZSZ hírmagyarázója. HTJ^Tn: II :7a1 >lr]
