Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-13 / 242. szám
4 kelet-magyarország 1978. október 13. Napi külpolitikai kommentár Mrs. Thatcher alternatívája AZ ANGOL MUNKÁSPÁRT múlt héten megtartott szokásos évi kongresszusa után, jelenleg a tengerparti Brightonban az ellenzéki konzervatív párt konferenciája ülésezik. A tanácskozás menete és az eddigi felszólalások egyaránt arról tanúskodnak, hogy a párton belül az elnöknő, Margaret Thatcher asszony nevével fémjelzett „kemény” — pontosabban retrográd — politikai vonal tovább erősödik. A torykat a jelek szerint cseppet sem zavarta, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a minap sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az Egyesült Államok — figyelmen kívül hagyva a világszervezet ajánlotta szankciókat — beutazási vízumot adott Ian Smithnek. Owen brit külügyminiszter pedig nyilvánosan figyelmeztette a törvényellenes rezsim vezetőjét, hogy angol területre való lépése esetén letartóztatással kell számolnia. Ez azonban csak ürügy volt a tory küldötteknek, hogy éles személyes támadásokat intézzenek a külügyminiszter ellen. Tulajdonképpen nem is meglepő, hogy a konzervatívok a rhodesiai fajüldözők védelmére kelnek. Hiszen pártjuk hivatalos programja sem mentes a rasszizmustól. Az emberekben szunnyadó előítéletekre spekulálva, a konzervatív párt idegengyűlöletet szít és síkra- száll a színesbőrűek angliai bevándorlásának erős korlátozása mellett. Kifejezésre jutott ez a jelenlegi kongresszuson is. A gazdasági témák megvitatásakor nagyjából az derűit ki, hogy a pártnak nincs átgondolt koncepciója az ország bajainak orvoslására. Ez viszont nem zavarta a küldötteket abban, hogy az alacsony termelékenységet, a tömeges munkanélküliséget, Anglia ipari hanyatlását mindenestül a munkáspárti kormány nyakába varrják. Szerintük a bajok az állami szektor kiszélesítésére és a kormánynak a gazdasági életbe való „túlzott” beavatkozására vezethető vissza. A kongresszuson elszigetelt maradt Edward Heath volt kormányfő hangja, aki felszólalásában óvta a pártot a szabadversenyes kapitalizmus dogmáinak felelevenítésétől. A KONZERVATÍV PÁRT fő igyekezete, hogy minél jobban különbözzék a kormányon levő munkáspárttól, s eközben a toryk a jövő évben esedékes parlamenti választások szavazóinak kétséges alternatívát ajánlanak. Pálfi Viktor Magyar vezetők üdvözlő távirata A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte a Jemeni Szocialista Párt I. kongresszusát. Az üdvözlet hangsúlyozza, hogy az MSZMP nagy jelentőségűnek tartja és üdvözli azt az elhatározást, hogy a Jemeni Nemzeti Front egyesített politikai szervezete létrehozta soraiból a jemeni dolgozó osztályok élcsapata pártját, amely a tudományos szocializmus elvei alapján kíván tevékenykedni. A magyar kommunisták, a szocializmust építő magyar nép az együvé tartozás baráti érzéseivel kíséri figyelemmel a jemeni dolgozó nép harcát, amelyet országa függetlenségének, forradalmi vívmányainak védelmében a belső és külső ellenséggel szemben folytat. Megerősíti, hogy a jemeni haladó erők nehéz küzdelmükben mindenkor számíthatnak a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép internacionalista szolidaritására, támogatására. BÉCS Haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások A közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalások 181. plenáris ülését tartották csütörtökön Bécs- ben. Az ülésen a csehszlovák delegáció vezetője, dr. Emil Keblusek elnökölt. Az egyetlen felszólaló a Német Szövetségi Köztársaság küldöttségvezetője volt. Ernst Jung nagykövet felszólalásában — mint a NATO-országok szóvivője közölte — a tervezett csökkentés térségében lévő csapatok létszámának kérdésével foglalkozott. Megismételte az ismert nyugati álláspontot, amely szerint a csökkentésre vonatkozó szerződés megkötéséhez előzetesen a már megadott adatokon túlmenően, még részletesebb létszámadatok cseréje szükséges. Az ülést követő sajtóértekezleten a szocialista országok szóvivője rámutatott: — A négy közvetlen részt vevő szocialista ország legutóbbi javaslata jó alapot nyújt a megállapodás kidolgozásához. A javaslatok megvitatása során ezek az országok rugalmasságot tanúsítanak annak érdekében, hogy a tárgyalások mielőbbi konkrét eredményre vezessenek. A haderő-csökkentési tárgyalások legközelebbi ülésére október 19-én kerül sor a bécsi Hofburgban. SZALJUT—6 A 17. munkahét Tizenhetedik munkahetet fejezi be csütörtökön este a világűrben Vlagyimir Koval- jonok és Alekszandr Ivan- csenkov. A szokásnak megfelelően napjuk orvosi ellenőrzéssel kezdődött: minél hoszabb ideje vannak a világűrben, annál gondosabban végzik el egészségi állapotuk ellenőrzését. A legutolsó jelentések szerint a hosz- szú utazás nem hatott rájuk károsan: jó egészségnek örvendnek és munkabírásuk is kitűnő. A két űrhajós csütörtökön folytatta a Progressz teherűrhajó rakományának átszállítását az űrállomásra, az újonnan érkezett műszerek, berendezések szerelését, az elhasznált berendezések és a feleslegessé vált felszerelés átrakását a teherszállítóba. Soron következő feladatuk az üzemanyag átszivattyúzása. (Folytatás az 1. oldalról) Az ENSZ-közgyűlés kettes számú gazdasági és pénzügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága vitájának középpontjában a nemzetközi gazdasági együttműködés kibővítésének kérdése áll. A bizottság ülésén felszólalva J. A. Peksev, az ENSZ- közgyűlés 33. ülésszakán részt vevő KGST-küldöttség vezetője hangsúlyozta, hogy a KGST-n belüli együttműködés elmélyítése és korszerűsítése, valamint a szocialista gazdasági integráció fejlesztése a szocialista internacionalizmus élveinek megfelelően valósul meg. A KGST-tagországok gyors és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődéséről szólva megjegyezte, hogy bár a tíz tagállam lakossága a föld népességének mindössze 10 százaléka, a KGST 1977-ben a világ ipari termelésének 34 százalékát állította elő. Peksev végezetül hangoztatta: a KGST-tagországok készek a nemzetközi munka- megosztásban való aktív részvételre. Megkezdődlek az izraeli—egyiptomi tárgyalások Az amerikai külügyminiszter egyezteti a két fél álláspontját. mielőtt érdemben megkezdődnek az izraeli— egyiptomi béketárgyalások — tűnt ki a tanácskozás szóvivőjének első tájékoztatásából. A három küldöttség közös szóvivője, aki — akárcsak a Camp David-i konferencián — amerikai, csütörtökön közölte: Cyrus Vance külügyminiszter délelőtt az izraeli, délután az egyiptomi küldöttséggel folytatott kétoldalú tárgyalásokat. Szovjet vélemény a Közel-Keletről Az alku veszélyei A Camp David-i találkozó után Begin, Szadat és Carter úgy tesznek, mint azok, akik „UFO-t láttak”. Mindhárman meglepően eltérő módon írják le azt, amit tapasztaltak, pedig állítólag ugyanazt látták és írták alá. A legérdekesebb az, hogy az értelmezésbeli eltérések a Camp David-i tanácskozáson megszületett két dokumentum közül főleg csupán az egyikre — „a közel-keleti béke kereteire” — vonatkoznak. A „keretek megalkotói 13 napig tartó eszmecsere után ugyanis úgy váltak el, hogy a közel-keleti rendezés legfontosabb problémáit illetően, a jelekből ítélve, vajmi keveset tudtak meg egymás álláspontjáról. Jellemző példaként említhető a Jordán folyó nyugati partjának jövőjéről kötött megegyezés. Carter elnök úgy „emlékszik”, hogy a következőképpen állapodtak meg: az izraeli települések létesítését ebben a körzetben befagyasztják az autonóm közigazgatás megalakításának időszakára, azaz öt évre. Ezután valamennyi fél — Izrael, Egyiptom, Jordánia és „az állandó lakosok” majd eldöntik, hogy legyenek-e ott izraeli települések vagy sem. Beginnek egészen más a _ véleménye. Szerinte új települések létesítését csupán arra a három hónapra függesztették fel, amíg az egyiptomi—izraeli szerződést megkötik. Ezután egyetlen arab félnek sincs joga az izraeli koloni- záció előőrseinek jelenlétét vitatni. Szadat hallgat erről a kérdésről. A jövő e tekintetben úgy látszik kevéssé érdekli őt. Azt viszont saját történelmi érdemének tekinti, hogy Izrael beleegyezett fegyveres erői „kivonásába” a Jordán bal partjáról. Vance amerikai külügyminiszter szintén ebben látja a Camp David-i „diadalt”, de a hivatásával járó precizitás nem engedi meg számára egy érzékeny részlet eltitkolását. Kiderült, hogy a „kivonás” mindössze az izraeli megszálló csapatok létszámának 10 000-ről 7000-re való csökkentését jelenti. A katonai szakértők ezekhez a sokat mondó számokhoz még hozzáfűzik, hogy az izraeli csapatok további jelenlétével a nyugati part hadászati jelentőségű pontjain a katonai ellenőrzés a létszámcsökkentéssel mitsem változik. Hogy pontosan mi lesz a helyzet az ötéves átmeneti időszak után a Jordán folyó nyugati partján, azt maguk a Camp David-i „békekeretek” sem tudják. Szadatnak az ABC rádióhálózat részére adott interjújából úgy tűnik, hogy legfeljebb két héten belül ez a kérdés tisztázódni fog. Begin számára az ügy már most tiszta. „Döntés született, hogy az izraeli fegyveres erők maradnak — jelentette ki az amerikai képviselőház tagjai előtt —, s ez nemcsak öt évre szól.” Az általános rendezés Camp Davidben kidolgozott „keretei” kétségkívül Izraelnek előnyösebbek. Erre lehet következtetni Carter amerikai és Szadat egyiptomi elnök, valamint Begin izraeli kormányfő egymáshoz intézett távirataiból, levélváltásaiból. A meghökkentő értelmezésbeli eltérések arról tanúskodnak: a rendezés közös elveit illetően semmiféle egyetértés nem alakult ki Camp Davidben. Voltaképpen nem is volt a résztvevőknek szükségük erre. A közel-keleti béke olyan központi problémái, mint a palesztin nép joggi vagy a megszállt arab területek teljes kiürítése, csupán annyiban érdekelte őket, amennyiben ez váltópénzül szolgál Kairó és Tel Aviv különalkujához. E problémák demonstratív elhanyagolása azonban heves tiltakozást váltott ki a haladó arab államokban, ugyanis a Camp David-i dokumentumok az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242. és 338. számú határozatainak egyértelmű megsértését jelentik. O któber 10-én Izrael és Egyiptom képviselői ismét tárgyalóasztalhoz ültek, hogy hozzálássanak a második okmány — „az egyiptomi—izraeli békeszerződés megkötéséről” aláírt keretmegállapodás — gyakorlati megvalósításához. Már most bizonyosra vehető, hogy ezúttal semmiféle értelmezésbeli eltérés nem lesz. A Sínai- félsziget feletti (megnyirbált) szuverenitás visszaadásáért Egyiptom azzal fizet, hogy áruló módon távozik az agresz- szor elleni harc frontjáról. Vlagyimir Szimonov (APN — KS) A fiatal házaspár zavartalan boldogsága azonban nem tartott sokáig. A chilei reakció beleszólt életükbe. Videla, akit pedig az egyesült baloldal jelöltjeként Luis Corvalán visszaemlékezései (3.) Illegalitás, kínzás, börtön választottak meg 1946-ban államfővé, elárulta szövetségeseit, megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a. Szovjetunióval és kommunis- taellenes kampányt kezdett. 50 ezer chileit fosztott meg állampolgári jogaitól, ezreket küldött száműzetésbe és börtönbe. Corvalán még időben illegalitásba vonult. Részben a párt földalatti kiadványait készítette, részben pedig álnéven a szigorúan cenzúrázott, de egyelőre még megjelenő El Siglo számára írt cikkeket. Nagy ügyességre tett szert olyan írások megfogalmazásában, amelyeket a cenzúra még átengedett, de amelyek mégis csak félreérthetetlenül kimondták az igazságot és a nép ügyét szolgálták. Ez a helyzet azonban nem tartott sokáig. Az El Siglo terjesztését erőszakos eszközökkel akadályozták, s a cenzúra is egyre elviselhetetlenebbé vált. A pártvezetés elhatározta, hogy a lapot nem jelenteti meg tovább: ilyen körülmények között csak a Videla-rezsimnek nyújtanának érveket a „sajtószabadság” bizonyítására. A kényszerű tétlenség idejének jelentős részét Corvalán arra használta fel, hogy olvasson, továbbképezze magát. Terjedelmes politikai ri- portázst írt, amelynek ideiglenesen „Eljön a mi napunk” címet adta. Sajnos, a kéziratot a politikai rendőrség megtalálta a szerző barátjánál, aki azt rejtegette. Elégették, ami — mivel éppen a biztonság miatt csak egy példány volt belőle — nagyon érzékeny veszteséget jelentett. Időközben valamelyest javult a helyzet, a Corvalán házaspár, ha álnéven is, de állandó lakást bérelt magának El Saltóban. És mert élni is kellett valamiből, Corvalán előbb tyúk- és nyúlte- nyésztéssel foglalkozott, majd egy kis üzletet nyitott, amelyben tüzelőt és főzelékféléket árultakLuis Corvalánt 1950. január 4-én azonban ismét letartóztatták. Hajnali szürkületben hurcolták el egy kaszárnyába, ahol egy kétszer- három méteres cellába zárták. Egész nap nem szólították, csak éjszaka vitték kihallgatásra. Három rendőr verte kegyetlenül, amíg elvesztette az eszméletét. A következő éjszaka ismét kiszólították a cellából, ahol egyébként még egy takarót sem kapott, s letartóztatása óta egy falatot sem adtak neki enni. Corvalán felkészült az újabb kínzásokra, nagy meglepetésére azonban az újságíró-szövetség három tagja várt rá Foch felügyelő szobájában. A rendőrtiszt valószínűleg nem tudta, mir lyen állapotban van a fogoly, különben nem engedte volna, hogy találkozzék a kollégákkal. A felügyelő riadtan dadogott valamit arról, hogy a foglyok összevissza verik egymást, hogy a rabkórházba kerüljenek. És gyorsan visszavezettette Corvalánt a cellájába, ahol aztán kénytelen-kelletlen átadták neki a felesége által beküldött takarókat és élelmet. Tizenöt napi fogság után megszületett az ítélet: száműzetés Pitrufquénbe. Corvalán másik három száműzöt- tel együtt minden este köteles volt jelentkezni a csendőrségen. „Szállást” a falu sportpályája öltözőjének egyik sarkába leszórt szalma jelentett, s építkezésen dolgoztak, hogy valami ennivalóhoz juthassanak. Szerencsére, néhány hónap múlva a népmozgalom kikényszerítette, hogy Videla elnök minden száműzöttnek megengedje a visszatérést. Corvalán ismét az illegális pártsajtónál dolgozott. Videla elnöki periódusának lejártakor, az 1952-es választások előtt újból létrejött a népfront, amely ezúttal először indította Salvador Allendét élnök- jelöltként. Mivel semmi esélye nem volt, sokan még hívei közül sem rá szavaztak, így alig valamivel több, mint 50 ezer voksot kapott. „Salvador Allende jelölése azonban kezdetét jelentette annak az elvi politikának, amely a tömegek számára az évek folyamán valódi forradalmi lehetőséget jelentett” — írja Corvalán. A következő esztendőkben a chilei kommunisták a féllegalitás körülményei között folytathatták harcukat. Üjra megjelenhetett az El Siglo. Első számának vezércikkét Corvalán írta. Az Ibanez-kor- mány első esztendeiben türelmesebb politikát folytatott, 1955-ben azonban újabb kommunistaellenes terrorakciók söpörtek végig Chilén. Corvalánnak ismét el kellett tűnnie. A lakásán tartott házkutatás során a rendőrség elkobozta valamennyi könyvét. 1956-ban részt vett a párt illegális kongresszusán, amelyet Cartagenában tartottak. A küldöttek száma — biztonsági okokból — csekély volt, mégis nagy fontosságú határozatok születtek. Itt választották Corvalánt a Politikai Bizottság és a Titkárság tagjává, de ezeket a feladatokat tulajdonképpen már előzőleg ellátta. A párt — még mindig az illegalitás körülményei között — egyre erősebb lett. Amikor Galo Gonzalez főtitkár 1958 márciusában meghalt, temetése hatalmas tömegtüntetéssé változott. Albertót — ez volt Gonzalez neve az illegalitásban — sok ezren kísérték végső nyughelyére. A búcsúbeszédet Corvalán mondta. Kijelentette: a párt de facto kiharcolta a legalitást és kiharcolja majd jogilag is. Galo Gonzalez utódjául Luis Corvalánt választották. Üj szakasz kezdődött életében, emlékiratai az addig terjedő időszakot ölelik fel. írásában foglalkozik azonban a Chilei Kommunista Párt jelenlegi helyzetével magában az országban. Ebben azt az óriási felelősséget hangsúlyozza, amely azokra hárul, akik Chilében maradtak és a terrorral dacolva vezetik a munkásosztály harcát a diktatúra ellen. P. I. Vége
