Kelet-Magyarország, 1978. október (35. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

1978. október 15

e

VÁLTOZÓ ÉLETÜNK

Kádas István rajza

A. hímzésekkel, mintás tányérokkal díszített konyha

Felrakták a szekérre az ágycihát, a komódot, a szál- asztalán üres befőttes üvegek mazsákot, a szakajtót és a befőttet, majd az asszony és a várnak sorukra. Körtét, szil- gyerekek is felkapaszkodtak a mái has szekér tetejére. Az vát rak be a háziasszony. A

ember a bakra ült és búcsút intve az egykori kedves, vagy Kemecsei út melletti kis

nyomorúságos fészeknek, útra keltek. így költözködtek ré- kertben szinte minden meg- gen. Akkoriban ez a fogalom többnyire egyet jelentett az terem. A krumpli, a hagyma elszegényedéssel. De hogyan költözködnek ma? Mit jelent a régi konyhabútor mellett

manapság az új lakás a család életében? kapott helyet a pincében, a

nemrég ültetett gyümölcsfák

in—Liiaimi-uiiiLL.L.1 L-amMiiimMrTi-iiMiiiTriTTnm-rTrmiwm -r--———■■«» néhány' év múlva fordulnak

termőre.

— Éppen Dömsödön nyaraltunk, mikor egy ismerősünk utánunk hozta a levelet. A tanácstól kaptuk, hogy menjünk be aláírni a lakás- szerződést. A férjem éjszaka elindult, hogy reggelre már Nyíregyházán legyen és elkészítsék a papírokat. Amikor visszajött, már tudta az új címet is. Sose felejtem el, annyiszor elismételtem magamban: Öszőlő utca 105.

VIII/46.

Zajácz Lászlóné ezután látott igazán munkához. A garzonlakásból, ahol három évig laktak, csak a néhány éves lakószobát lehetett átvinni az új lakásba. A két gyerekre a keresztszülők vigyáztak, míg pakolt a házaspár. Egyr két jó ismerős, sógor ajánlkozott, hogy segít. Délután kettőkor kezdték és este tizenegyre hordták fel az utolsó darabot a nyolcadikra. Vállon, mert a lift éppen nem működött.

— Sebtiben bedobáltunk mindent, és amikor a többi- el elmentek, egymásra néztünk a férjemmel, mégegy- szer körbejártuk a birodalmunkat. Erős, pácolt szagot éreztem. Gondoltam, attól van, hogy könnyezni kezdtem. Csak néztünk-néztük, hogy ez mind a mienk és alig hittünk a szemünknek. . .

— Elterveztük, hogy észszerűen rendezzük be az új otthont — folytatja a gépkocsivezető édesapa. — Meg kell gondolni, hogy mire mennyit költünk, mert alacsony fizetésből nem lehet ötévenként bútort cserélni. A garnitúrát majd eladjuk és azt a szobát kinevezzük nappalinak. Kockaasztalt állítunk a sarokba, a másik oldalon szekrénysor lesz. Tegnap a fizetéssel el is mentünk a Nyírfába, de nem találtunk megfelelő bútort.

— A zöld szoba lesz a háló — vezetnek végig a lakáson. — Oda egy faltól-falig polcrendszert barkácsol a férjem, franciaágyat is szeretnénk, két fotelt, meg egy állólámpát. A padlószőnyegről és a sötétítő függönyről kapta a háló a nevét. A gyerekek még nem „élték be” a nagy területet, alig értik, hogy mindenüvé nyugodtan bemehetnek, nem úgy, mint a huszonhárom négyzetméteren. Nekik egy Saci II. garnitúrát szeretnénk venni. Igazán nem panaszkodhatunk, a két és fél szobát elég lesz bebútorozni. Már lestünk el ötleteket a szomszédok, ismerősök lakásából, átnéztük a Lakáskultúra néhány számát. Ha egy év múlva meglátogat, biztosan szépen berendezett otthont talál itt.

terveznek. Ne a pezsgősüveg durranása avassa fel az új otthont, hanem az a fő, hogy a hét éve várt lakásból szépen berendezett, kényelmes családi fészket teremtsenek. Ez lesz az igazi lakásszentelő.

— Ebben a szobában minden pontosan ugyanolyan, mint a régiben — mutat körbe Bányai Andrásné. — Amit évtizedek munkájával hoztunk össze az urammal, megpróbáltuk átmenteni a bérházi időkre.

Amikor a cipőgyári adminisztrátor lány és a vasúti munkás örök hűséget esküdött egymásnak, egy szűkös főbérlethez jutottak a Kiss Ernő utcán. A kicsiny szobában hat tagúra szaporodott a család. A komfort nélküli lakás minden vesződségét átélték: a vizet száz méterről hordták, télen kályhával fűtöttek, a hideget mégsem tudták kiűzni a falak közül. Huszonhárom évet húztak le itt, s talán az egyetlen előnyt az jelentette, hogy félre tehettek egy kis pénzt. A Damjanich utcán vettek egy háromszobás házat. Igaz, fűteni, vizet hordani ekkor is kellett, de már a sajátjukban laktak. Az épületet idén tavasszal szanálták — helyette egy két és fél szobás lakást ajánlott fel a tanács Bányai- éknak.

— Életünknek már a második felén járunk, de örülünk, hogy végre szép otthonunk lehet. A gyerekek is itt laknak a Jósavárosban. Június végén költözködtünk. Még szidtam is magam, mert egy napig nem volt meleg víz. és nagyon hiányoltam. Én, aki évtizedeken át tűzhelyen, majd gázon melegítettem a vizet...

A szobában, konyhában már minden a helyére került. A szekrényekben rendben sorakozik a tiszta garnitúra. Bányainé mégis inkább a Patyolatból hordja a bérágyneműt.

— Itt van közel, minek vesződnék vele magam .. . Nem így van? — mentegetőzik. — Még az egyik szőnyeget is beadom tisztítani.

A Kert közi albérletben szinte egymás hegyén-hátán torlódtak a bútorok. Duró Ibolya négy évig várt a kis Gáborral önálló lakásra. A szobabútort még az albérletben vették meg és most a költözésnél három munkajgr- sával egy óra alatt felhordtak mindent. A lakás ápolt, csinos otthon benyomását kelti.

— Ide nem szabad sáros cipővel bejönni! — figyelmeztet Gáborka a szobaajtó előtt.

— De kisfiam, ne mondj ilyet — inti le az édesanyja. — Igaz, nem összkomfortban születtem én sem, mégis hamar megszoktuk a könnyebb életmódot. Régimódi, nagy alapterületű, magas házban laktam. Akkoriban nem volt szükség Kádfényre, örültem, ha rendet tehettem valahogy. Mióta itt lakunk, szinte mindig „pancsikálok”, sokkal több háztartási cikk fogy, mint régen.

A csengetésre mosolygós fiatalasszony nyit ajtót.

— Sajnos, fogasunk még nincs — szabadkozik, majd betessékel a szobába.

Beleznai Tamásék a nyolcezer nyíregyházi lakásigénylő közt viszonylag szerencsésnek mondhatják magukat. Két éve kaptak egy garzont, egy hónapja pedig elfoglalhatták háromszobás tanácsi lakájukat.

— A bútorraktárból egyenesen ide hoztuk az ülőgarnitúrát. A garzonból a háztartási gépeket tartottuk meg. A hároméves Gábor az első napokban csak száguldozott a lakásban. A kis Ágnes sokat sírdogált. Ö ugyanis csak annyit fogott fel az egészből a maga nyolc hónapjával, hogy hosszú ideig egyedül van egy szobában. Eddig nagy nyüzsgés volt körülötte.

— Ha azt mondom, hogy nagyon vártuk a lakást, még nem fejeztem ki eléggé azt az állapotot. A vendéget csak az előszobában tudtuk leültetni és akkor Gabinak ki kellett menni a folyosóra. Négy év alatt négyszer költözködtünk. de szeretném elfelejteni valamennyit. A nappaliba a férjem egy egész falat beborító könyvespolcot ácsolt, s végre vehetünk könyvet, sok könyvet. A konyhában mintásra cseréljük a fehér csempét, a falat műanyagtapétával borítjuk be.

A pezsgő árát a bútoréhoz pótolják Zajáczék, mikor a költözködésnél segítő barátokat vendégül látják a la- kásavatón. Az előző költözésnél ki egy hamutartóval, ki egy térítővel, vagy egy vázával lepte meg őket a rögtönzött ünnepélyen. Nagy dínom-dánomot most sem

„A lakás egy vagy több szobából és mellékhelyiségből álló épület(rész), amelyet valaki, vagy valamely család otthonául használ.” A Magyar Értelmező Kéziszótár így határozza meg a lakás fogalmát. Azt azonban, hogy hogyan alakul át a lakás a magánélet színterévé, az otthonunkká, egyetlen szótár vagy lexikon sem tartalmazza. Az egyéni ízlés, a pénztárca, a divat, a munkatársak, ismerősök, barátok tetszése vagy nem-tetszése is befolyásolja. A cél azonban változatlan: a lakás védje a családot, nyújtson minden tagjának lehetőséget az otthoni tevékenységre, a pihenésre, a szórakozásra.

Tóth Kornélia

Krúdy Gyula:

Ó—szerelem

zt hiszed, hogy még van az a fajtájú szerelem a világon, amelyről a régi könyvekben olvashatunk, vagy ó-emberektől hallottunk?

... Elmegyünk például sétálni valamelyik nyilvános kertbe, mondjuk, Pesten a Margitszigetre, Debrecenben a Nagyerdőbe, Ungvárott vagy Veszprémben és egy pádon üldögélve meglátunk egy fehérvagy feketeruhás nőt. aki a napernyője hegyével látszólag csupán szórakozottságból írdogál a homokba — és akit aztán életünk végéig nem felejthetünk el?

. .. Elballagunk egy cukrászda vaníliaszínű ablakfüggönyei előtt a szokásos mindennapi szomorú gondolatok között, de a függöny egy helyen rést mutat, bepillantunk, anélkül, hogy erre bármi okunk volna, s odabent meglátunk egy nőt, aki kezére hajtva bodros, szép fejét, várakozik valakire... Lehetséges, hogy évtizedek múlva azt gondoljuk, hogy ez a nő bennünket várt. de nekünk nem volt lelkierőnk a kilincsre tenni a kezünket?

... Előfordulhat még napjainkban az az eset, hogy egy elrobogó vonat ablakán, vagy egy tovapergő kocsi ülésén meglátunk egy kedves arcocskát, amely bizalommal tekint felénk, mintha valahol már találkoztunk volna, szinte kérdezni látszik szemével: „hogy van azóta, kedves barátom?” — és mi évekig mérteién szemrehányást teszünk magunknak,' hogy a hangtalan kérdésre nem feleltünk idejében, megvártuk, amíg a kocsi, a vonat elment és csak azután jutott eszünkbe a választ megadni.

— Szomorú vagyok, mióta önt. drága hölgyem, nem láthatom.

... Hát az vajon szokásban van még, Jhogy úri nő és úri férfiú egy pillanatra négyszemközt marad egy vendégeskedő ház idegen szobájában és az egyedüllétet a különben jónevelésű férfiú arra használja fel. hogy habozás nélkül odalépjen a hölgyhöz és megcsókolja annak bal arcát, amely tudvalevőleg mindig szebb, mint a jobb arc.

— Harminc esztendeje várok erre a pillanatra! — mondja rövid igazolásképpen az úriember.

— És ha pofon ütöttem volna? — kérdezi a megzavarodott nő.

— Akkor a másik arcát is megcsókoltam volna.

— Pedig megérdemelte volna, hogy pofon üssem.

És aztán nem történik semmi. Még csak levél sem jön hosszú éveken át.

... Mondd meg igaz lelkedre, hogy nem fogtál-e még kezet először látott nőkkel és abban a kézfogásban megérezted, hogy voltaképpen hol is hibáztad el az életedet? Tudomásodra jutott, hogy mily tündér: báj, édesdedség, odaadás, bizalom, remény lehetséges abban a nőben, akivel vé*A Krúdy Gyula könyvalakban még meg nem jelent írásait, az író lánya, Krúdy Zuzsa volt szíves rendelkezésünkre bocsátani.

i

letlenül találkoztál... És többé sohasem jön alkalom, hogy ama régi nyári este óta újra kezet fogjál vele... Hogy esetleg kiábránduljál hiszékenységedből.

— Miért is nem maradtam ptt, estére? —

mondod magadban még évek múltával is. midőn eszedbe jut a fészekmelegségü kis kéz, ha például bolyongsz a fák alatt, hol ama nevezetes kézfogás történt. j

... Valid be, hisz most már úgyis mindegy, hogy hányszor voltál szerelmes egy majálisi ruhába, egy tüllkalapba, egy pár cipőbe, harisnyába, vagy pedig sokatmon- dóan göndörödő női hajszálba a kis fül mellett egy fehér nyakon; hányszor néztél néma epedéssel zsalugátered mögül idegen nők szoknyafodrai után, amelyekről azt sem tudtad, hogy jutottak hozzá; hányszor akartál szerelmet vallani vidéken az unatkozó boltosnéknak, akik estefelé legszebb ruhájukat veszik fel, mert a népkertbe mennek férjük karján zeneszót hallgatni; hányszor álltái meg Pesten egy mellékutca sarkán elsuhanó hölgy után bámészkodva vagy kapuk aljában, miközben a véletlen által megjelölt nő kopogva verte a grádicsokat; hányszor meredtél utána a fehér hajónak, amelyről ismeretlen, szép arcú asszony fehér kendőcskével integetett valakinek, de semmiesetre sem neked; hányszor álltái templomok sötét hátterében és feleltél az eskető pap kérdésére.

— Akarod feleségül venni ezt a haja- dont?

— Akarom, akarom, százszor akarom, — mondtad te a templom hátuljában, pedig az igazi vőlegény még szólni sem tudott meghatottságában.

... És végül tedd a szívedre a kezedet, s úgy esküdjél meg, hogy nem mentél volna el nászúira akár minden ismerősöd helyett, nem táncoltál volna-e boldog módjára minden lannyal a bálon, nem segítetted volna vinni a nagykendőt vagy téli köpenyt minden szemrevaló asszonyság után, ha ezt megengedték volna? Csak felelj igaz lelkedre, hogy hányszor éreztél édes kucséberkosár-szagot a régi lóvonaton, ha azon kiránduló fehérruhás nők ültek? Hányszor mentél végig a szigeten keresztben és hosszában, ha arról volt szó, hogy valakit újra látsz, akit az imént megpillantottál? Hány esztendőt töltöttél el avval, hogy várjál szívdobogtatva ablakod vagy ajtód mögött könnyű lépteket, amelyeknek, véleményed szerint, kötelességük téged felkeresni, még akkor is, miután elszakadtak tőled? Hányszor éreztél furcsa dalt a torkodban, amikor a reggel lerakosgatta aranyhidait a sétautakra, és Óbudáról a harangszó azt üzente neked első versével:

M végre látni fogod őt, akit egész életedben kívánsz, Georgette-ruha ____ lesz rajta, mint az álombéli grófnőkön; piros kalap a fején, mint a cigánybarna leányokon a kis fehér cipőjét pedig levonja majd egy pádon a selyemharisnyás lábáról, mert rettenetesen elfáradt az utánad való gyaloglásban ...

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

A művész szövege: Az uniformizálható embernek objektum, nekem gyár