Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-06 / 210. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. szeptember 6. Napi külpolitikai kommentár Rhodesiái csalódások MIKÖZBEN NAMÍBIA JÖVŐJÉRŐL egészen konkrét tárgyalások folynak az ENSZ székhelyén, New Yorkban, Afrika déli részének másik gócpontjában, Rhodesiában változatlanul bizonytalanok a kilátások a többségi uralom megteremtésére. Ennek elsődleges oka lan Smith rhodesiai miniszterelnök, aki felismerve a fehér hatalom átmentésére kidolgozott úgynevezett belső rendezési tervének kudarcát, most újabb cselhez folyamodott. A minap vált ismertté és keltett általános meglepetést a hír, hogy a fajüldöző rezsim vezetője augusztus közepén találkozott Joshua Nkomóval, a Zimbabwei Hazafias Front társelnökével. Smith részéről nem új a törekvés, hogy megpróbálja eltántorítani Nkomót a front eredeti célkitűzéseitől: annak idején a belső rendezési terv kidolgozásakor a Smith oldalára felsorakozott „simuléko- nyabb” helyi afrikai politikusok már hívták, csatlakozzék a rhodesiai végrehajtó tanácshoz. amely gyakorlatilag a hétmilliós lakosság többségének elárulását jelentette volna. Nkomo akkor elutasította a meghívást. Az a tény azonban, hogy most mégis hajlandó volt tárgyalni a fajüldöző rezsim vezetőjével, és hogy a találkozót hosszú ideig titokban tartották, sokakban kétségeket ébresztett iránta. Nem véletlen, hogy a rendezésben érdekelt afrikai országok hét végi csúcsértekezletükön külön is hangsúlyozták, hogy az újabb tárgyalásoknak a fajüldöző rezsim fejével csak akkor van értelme, ha az valóban hajlandó konkrét engedményekre. Márpedig, Julius Nyerere tanzániai elnök szavaival élve, Nkomo és Smith találkozója eredménytelen volt. Smith fő célja Nkomo esetleges „lekapcsolásával” — s ebben a törekvésében számíthat a rendezésben érintett nyugati hatalmak, mindenekelőtt Nagy-Britannia támogatására —, hogy elérje a hazafias erők fegyveres akcióinak beszüntetését, a partizáncsapatok feloszlatását. Más szóval: azon ügyeskedik, hogy a majdan „független” Zimbabwe kormányát az a hadsereg tartsa sakkban, amely ma agresszív, véres akciók egész sorát hajtja végre a környező országok és a nemzeti felszabadító mozgalom ellen. NKOMO HÉTFŐI SAJTÓNYILATKOZATÁBAN már arról beszélt, hogy csak „bizonyos feltételek mellett” kész újabb találkozóra Smith-szeí. Ehhez a többi között az szükséges, hogy a fehértelepes rezsim vezetője kijelentse: át kívánja adni a hatalmat a hazafias frontnak. Ellenkező esetben a gerilla- háború folytatódik Rhodesiában. Kocsi Margit TELEX LISSZABON A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága kedden kiadott közleményében aggodalmának adott hangot a Nobre da Costa elnökletével nemrég hivatalba lépett kormány személyi ösz- szetétele miatt. A PKP elsősorban a mezőgazdasági minisztérium személyi összetételét kifogásolja. Mint ismeretes, a portugáliai politikai harcok egyik központi kérdése a földreform, minthogy a jobboldal annak felszámolására törekszik. MANAGUA Somoza nicaraguai elnök hétfőn, a mexikói televíziónak adott nyilatkozatában megerősítette a hírt, hogy az országban 200 ellenzéki személyt letartóztattak. A nicaraguai helyzettel kapcsolatos washingtoni álláspontról Somoza elmondta: Carter elnök és kormányzata „az 1981-es szabad választások érdekében” kívánatosnak tartaná a nyugalom helyreállítását Nicaraguában. BELGRAD Belgrádban november 21— 23. között tartják meg a jugoszláv szakszervezeti szövetség 8. kongresszusát. Az előkészületek országszerte megkezdődtek. A kongresz- szusra több mint 100 külföldi szakszervezet küldöttségét hívták meg. Magyar személyiségek vietnami kitüntetése Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete kedden bensőséges ünnepségen nyújtotta át — a magyar és a vietnami nép kapcsolatainak elmélyítésében szerzett érdemekért a Magyar Szolidaritási Bizottságnak és az Országos Béketanácsnak adományozott „Barátság Érdemrendet”. Ugyanebben a magas kitüntetésben részesült a két nép közötti barátság és szolidaritás ápolásában és fejlesztésében kifejtett személyes tevékenységéért Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke és Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, valamint — postumus — dr. Sik Endre, az Országos Béketanács nemzetközi Le- nin-békedíjas elnöke. A kitüntetettek nevében Kállai Gyula mondott köszönetét, a magyar nép további szolidaritásáról és támogatásáról biztosítva a testvéri szocialista Vietnam népét. A kitüntetések átadásánál jelen volt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, valamint a vietnami szolidaritási bizottság Hoang Minh Giam elnök vezette küldöttsége. o A pillantással a következőket közli: hagyd abba, jó? Ki kért meg rá, hogy vendégeket toborozz a nevemben? Családi ünnepségekre családtagokat illik hívni, és attól ez a csaj elég messzi van! Bízd rám, hogy mikor és kit hívok meg, igen?! Magdi nem látja a szemtá- virat-váltást, boldogan bólogat. A meghívást nyilván mélyen emlékezetébe vési, és rendkívül örvendetes előjelnek tartja. Megvidámodott kedvét csupán a ház urának dörmögése hűti le egy kevéssé. — Csakhogy az élet nem mindig papsajt, ezt jó idejében megtanulni! Az ember addig nyújtózzék, ameddig a takarója ér! A hónap huszonkilenc napján szerényen élünk, az igaz — akkor sem szegényesen! — de a harmincadik napon jön ám a bőség! — Irtó érdekes felfogás! — bólogat helyeslőn Magdi; végre az ember sohasem tudhatja, mikor lesz valamelyik öreg szivar — az apósa... Jó velük jóban lenni. — Az! — biccent elégedetten a családfő. — És ami a legizgalmasabb: sosem tudni előre, mikor jön az ünnep ... — Hogyhogy? — mereszt nagy szemet Magdi. — Hát a naptár... Az apósjelölt int. ,— Ez az! Minden névnap többször is előfordul... Mindenki azt választja, amelyiket akarja... Sőt! A születésnapokat is akkor üljük, amikor akarjuk! A lányomnak például szeptember elsejére esnék — de már az első általános óta az a kívánsága, hogy ne akkor tartsuk a születésnapját, amikor az iskola kezdődik ... — Az örömünnep és a gyász ünnepe nem fér meg egy napon — nevet Kati. — Csuda egy család vagytok! — mosolyog a vendég. — Hát így élünk, Magdika — bólogat az öreg. — így azután ez a szürke élet mindig teli van részint feszült várakozással, részint boldog meglepetéssel ... — De dühítővel is, ha az ember például egy nagy ünnepi traktára számit, aztán anyu augusztusban bemondja, hogy az Ilona-napot majd októberben tartja!... És a trakta helyett jön a zsíros kenyér ... Az apja odafordul hozzá. — Gondolj arra, fiam, hogy amikor összekerültünk anyáddal. tíz éven át mindig csak zsíros kenyeret vacsoráztunk. Ünnepi trakták nélkül! Igaz nagymami? — Mint ahogy itt ülünk, édes Karcsikám! — És mégis élünk! — A ház ura megint a vendégnek mondja: — így van ez, kedvesem. A gyerekeimet világéletemben arra neveltem, hogy ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli... — Elégedetten sóhajt, mint aki maga fedezte fel ezt a bölcs mondást, s lassan eltolja magától a tányért. — De ember is lett mind a kettőből! ★ Jani az apját nézi, aztán Magdira pillant, s már bánja, hogy felhozta ide a leányt. Szép kis véleménye lesz a családjáról, a begyöpösödött fejű faterról és a két spórolós öreglányról. Érdekes ez: az ember, ha köztük él, valahogy tudomásul veszi a családját; csak akkor kezd vi- szolyogni, ha idegen szem foncsorán látja visszatükröződni őket... Például maga is mindig tudta, hogy az öreg kukacos kispolgár, a nagymama agyi erei meszesednek, a muter egy káráló tyúkanyó — de hogy ennyire?! Elkedvetlenedve int Magdinak, hogy szedelődzköd- jék; indulás. Bárhol jobb lesz, mint itt, ebben a kispolgári ketrecben! Beülnek egy presszóba vagy egy moziba; ha a lánynak nincs kedve rá, akkor sétálnak egyet a Liget felé — csak innét, innét el! De mielőtt még Magdi megkezdhetné a búcsúzás körülményes hadműveletét, Kati órájára néz és hirtelen feláll. — Köszönöm a vacsorát, nagymami. Mennem kell. Szevasz, Magdi. Gyere máskor is! (Folytatjuk) PÁRTUNK TÖRTÉNELMI HARCÁNAK EPIZÓDJAI Hz egység jegyében o □ felszabadulás után a Magyar Kom- unista Pártra — egyebek között — az a történelmi feladat is várt, hogy a magyar munkásosztály szervezeti és politikai egységét heylreállítsa. Ez a törekvés nem volt újkeletű és azok a lépések, amelyeket ebben az irányban az MKP tett, nem a felszabadulás után kezdődtek. Már a 30-as évek óta az MKP — csakúgy mint a külföldi kommunista pártok — számos alkalommal együttműködésre szólította fel a fasizmus növekvő veszélye ellen a Szociáldemokrata Pártot. De csak 1941—44 között, amikor a fasizmus árnyéka egyre nyomasztóbb -»mértékben vetődött a magyar politikai égboltozatra, kezdtek a munkáspártok együttműködésének markánsabb körvonalai kibontakozni. A német megszállás, a mindkét pártra nehezedő illegalitás feltételei megszilárdították az együttműködést. Így került sor 1944. október 10-én a kommunista párt és a Szociáldemokrata Párt együttműködését leszögező okmány aláírására, amelynek leglényegesebb pontja a következő volt: „A magyar nép harcának sikerét a békéért és a háború befejezésével az új demokratikus Magyarország kialakításáért egyedül a munkásosztály harcos, forradalmi egysége, határozottsága és vezetése biztosíthatja. Ezért a Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt megállapítja, hogy elengedhetetlenül szükség van a magyar munkásosztály harcos forradalmi egységének megteremtésére.” A felszabadulás után az MKP a munkásegység megszilárdítását egyik legfontosabb feladatának tekintette. Már az 1946. február elején megtartott budapesti nagygyűlésen így beszélt erről az MKP főtitkára: „Mi a magyar nemzet felemelkedését az összes demokratikus erők összefogásában látjuk. Elsősorban a Szociáldemokrata Párttal fogunk össze, de ezen túlmenően minden demokratikus, becsületes, hazafias réteggel...” A szóban forgó nagygyűlésen határozatban is rögzítik: „A legszorosabb összeköttetésünk természetesen a Szociáldemokrata Párttal van. Ez érthető, amennyiben a pártnak a gyökerei részben szintén a proletariátusba nyúlnak, ha természetesen nem is pontosan a kommunistákkal azonos rétegekbe. E párttal igyekszünk a lehető legszorosabb együttműködést létrehozni. Semmi kétség, hogyha sikerül egészséges jó viszonyt teremteni a Szociáldemokrata Párttal és az minden téren szorosan együttműködik a kommunista párttal, ez már fél győzelem. Ha a demokratikus blokkon belül a kommunista párt és a Szociáldemokrata Párt vállvetve harcol, akkor lényegében biztosítva van az ország demokratikus vezetése.” Az első szabad május elseje egyben a munkásegység első nagy tömegdemonstrációja volt. A szónoki emelvény fölött ez a tábla függött: „Éljen a munkásosztály harci egysége” — ami az ünnepség legfőbb politikai jelszavát fejezte ki. A felvonuló hatalmas tömegek a munkásegység éltetése közben haladtak el a szónoki emelvény előtt, amelyen a Szociáldemokrata Párt nevében Szakasits Árpád a következő fogadalmat tette: „Soha többé nem akarunk testvérharcot. Mindörökre egységesen és bátran akarunk küzdeni a közös célokért, hogy igaz és őszinte testvériességben érkezhessünk céljainkhoz.” A gyűlés végén a százezres tömeg leírhatatlan lelkesedéssel fogadta el a határozati javaslatot, amely a „munkásság egységes erejét” jelölte meg, mint a „magyar demokrácia győzelmének” biztosítékát. Ugyanebben a szellemben születik meg a Magyar Kommunista Párt néhány héttel később megtartott I. országos konferenciájának határozati javaslata, amelyben többek között ez áll: „A pártértekezlet utasítja a pártvezetőséget, hogy a politikájának tengelyévé a jövőben is a demokratikus erők szoros együttműködését tegye, mélyítse el elsősorban a Szociáldemokrata Párttal való együttműködés jegyében a munkásegységet”. Ugyanezen a konferencián a kommunisták központi kérdésként tárgyalták a szakszervezetek és ezen belül a munkásegység ügyét, mint döntő kérdést. Kádár János elvtárs ezzel kapcsolatban a következőket mondotta: „A szakszervezeti mozgalom az a terület, ahol a munkásegység a legszorosabbra fűzhető. Ennek az egységnek a megszervezése, együtt-tartása mindennapi munkát kíván. Ebben a munkában a kommunistáknak együtt kell járniok. Tudnunk kell, hogy az ország újjáépítése... a szakszervezetben végzett munkánkon múlik... A kommunisták feladata az, hogy fellépjenek minden olyan kísérlet ellen, amely bármiféle módon a munkásegységet gyengíteni akarja.” Az a tény, hogy a két munkáspárt között a felszabadulás után szoros együttműködés alakult ki, többek között annak is az eredménye, hogy a Szociáldemokrata Párt élén ekkor már nem a munkásáruló és népellenes Peyer-féle vezetés állott, hanem jórészt azok a vezetők, akik korábban is hajlandónak mutatkoztak a kommunista párttal való együttműködésre. Elkövették azonban azt a hibát, hogy saját tömegeikben nem tudatosították a pártban végbement változás jelentőségét. Ez megkönnyítette az ittmaradt jobboldali elemek beférkőzését a párt vezetésébe és egységellenes munkájukat a párt tagjai között. Az 1945 őszén megtartott választások nemcsak a kisgazdapártban meghúzódó reakció számára jelentettek sorakozót, hanem a szociáldemokrata jobboldal számára is. Ismeretes, hogy az MKP a közös munkáspárti listára törekedett, s nyiltan feltárta ennek indokait is. Révai József elvtárs 1945. augusztus 19-én írott vezércikkében ezeket mondja: „A munkáspártok egymástól való bármily csekély eltávolodása nem felületi, napipolitikai eseményecske lenne, hanem rés a magyar demokrácia alapjaiban. . . A munkásegységfrontnak akár csak lazulása is azt jelentené, hogy a munkásság egy része valamely reakciós harmadik erőre orientálódnék. .. Vannak, akik a két munkáspárt viszonyát nem ebből a nagy elvi szempontból, hanem a napi politika pillanatnyi előnyeinek, vagy hátrányainak kicsinyes taktikai szempontjából — ítélik meg... A szociáldemokrata-kommunista egységfront lehet, hogy csökkenti — mondjuk — a Szociáldemokrata Párt vonzóerejét bizonyos polgári rétegekre, de ugyanakkor megnöveli a két párt együttes vonzóerejét a munkásság még közömbös rétegeire, az értelmiségre, a parasztságra. Lehet, hogy a külön fellépés bizonyos szavazattömeget hozna — teszem — a Szociáldemokrata Pártnak, de ugyanakkor erősítené s „harmadik erő” befolyását a párt politikájára. A munkásegységen ütött rés általános politikai hatásai közömbösítenék az esetleges szavazattöbbletet és gyengítenék a munkásság országos pozícióit.” Ugyanezzel a meggondolással állottak ki előbb a legfontosabb szakszervezetek, majd 1945. augusztus 24-én a Szakszervezeti Tanács a közös munkáspárti lista gondolata mellett. Munkások ezrei, levelekben és gyűléseken, pártnapokon és értekezleteken állottak ki e javaslat mellett és néhány nappal később, már tízezer angyalföldi munkás tomboló lelkesedése mellett jelentette be az MKP főtitkára, hogy az SZDP vezetősége elfogadta az MKP vezetőségének a közös választási listára tett ajánlatát. Az SZDP határozata ugyancsak a nagybudapesti községi választásokra vonatkozott, jelentősége mégis óriási volt, hiszen: „az egész reakció visszafojtott lélek - zettel nézte és várta, hogy ez a választás éket fog verni a magyar demokrácia két hatalmas pillére, az MKP és az SZDP közé.” És éppen, mert a közös lista ezt a törekvést meghiúsította, harcolt ellene körömszakadtáig a szociáldemokrata jobboldal. A Szociáldemokrata Pártban egyre erősödött az a törekvés, amely Európa-szer- te „harmadik út” néven vált ismeretessé. Egyre erősebbé vált a jobboldali szociáldemokraták részéről a nyílt kommunistaellenes uszítás is. A jobboldali szociáldemokraták ellenzéki módon, „baloldali” demagógiával próbáltak tömegbefolyásra szert tenni a munkásság körében. Ö választások után a reakció győzelmi tort ült, s az eredmények alapján „eltemette” a kommunista pártot — a jobboldali szociáldemokrácia a maga részéről a munkásegységet igyekezett „eltemetni”. Együttműködve a reakcióval, igyekezett saját baloldali vezetőségét visszaszorítani, másrészt a kommunistákat szerette volna eltávolítani a politikai élet vezető helyeiről. Csakhogy a kommunista párt túl kemény diónak mutatkozott a reakció számára, a támadásra ellentámadással felelt. A kisgazdapárt jobbszárnyától a Szociáldemokrata Párt jobboldaláig terjedő erőátcsoportosulásra és ellenforradalmi hangulatkeltésre válaszul létrehozta a Baloldali Blokkot és a reakcióval a tömegek erejét szegezte szembe. Kőszegi Frigyes (Folytatjuk)
