Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. szeptember 24. e Bizalom O lyan a bizalom, mint az éltető levegő, a napfény. Hiányában szenved, küzd, sorvadozik az ember. Ha viszont érzi, hogy számítanak rá, bíznak benne, feladatokkal látják el, szinte fellélegzik. Nekifeszül a munkának, és szinte újjáéled, mint a megöntözött növény. Szárnyakat kap és ad környezetének, mint Vadász József, ez a fiatal építészmérnök, akit 24 évesen neveztek ki főépítés-vezetőnek a záhonyi körzetbe. Befogadta a gárda, s velük együtt most sok tízmilliós létesítmények megvalósításán munkálkodik. Jó, hogy bizonyíthat, próbára teheti erejét-tehet- ségét. Hajt, mert érzi a bizalom semmivel nem pótolható erejét. Ennek hiánya miatt szenved viszont egy pedagógus asz- szonyka. Csaknem két évtizeden át tanította a tanyai iskolában a gyerekeket az alsó tagozatban. Felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzett. Ez volt az életeleme. És mégis, amikor behelyezték a falusi iskolába, a felső tagozatra osztották be. Nem tudták volna, hogy M.-né- nek két évtizedes gyakorlata van az alsó osztályosok tanításában-nevelésében? Két éve ösztönzik arra, hogy végezze el a tanárképzőt. És az asszonyka minden évben jelentkezik, felkészül, megfelel és elutasítják, hely hiányában. Vajon meddig képes egészséges lelkiállapottal a felső tagozatban katedra elé állni, amikor úgy érzi, hogy állandó feszültségben él? Nem mindegy, hogy a bizalomra hivatkozva milyen feladattal bízunk meg embereket. Van, akit kielégít az egész napos semmittevés, míg mást elkeserít, megszégyenülve érzi magát, .s inkább odébbáll. Ez történt K.-val is, aki a vállalat költségén, ösztöndíjasként végezte el a számviteli főiskolát, s miután bemutatta a diplomát, bekerült egy „sufniba”. Idősebb, tapasztaltabb munkatársai azzal „segítették”, hogy hazavltték inkább a munkát, otthon körmöltek, minthogy K-val megosztották volna. Amikor legutóbb találkoztam a lánynyal, abban a tudatban voltam, hogy még az építőipari vállalatnál van. „Nem, dehogy” — mondta ő. „Nem elégített ki a munkanélküliség. Egy esztendőben egy statisztikai jelentés és egy elemzés. Ennyi volt a munkám. Ha megkérdezték a barátnőim, mit dolgozom a vállalatnál, már szégyelltem azt mondani, hogy semmit.” Inkább eljött’ Pedig tudom, hogy rendszerszervezőből nemcsak ott, hanem az egész megyében hiány van. Megvált a munkahelyétől, mintsem kapun belül munka nélkül legyen, számára értelmetlen, látszatmunkáért fizetést vegyen fel. Sok szellemi erőtartalék rejlik az emberekben, amit bizalommal felszínre lehetne hozni, és kamatoztatni kellene. Vagy olyan gazdagok lennénk, hogy erre nincs szükség? Aligha. Kölcsönös bizalom nélkül nem épülhet szellemiekben az egyén sem, a kollektíva sem. Valójában csak az értelmes, a képességekhez szabott, tehetségekre alapozott bizalom és feladat adhat szárnyakat. Ezek alapján épülhet, teljesedhet ki a szocialista ember személyisége. Akik bizalmatlanok, megfeledkeznek arról, hogy a társadalom törvényei mindig emberi magatartásokban, viselkedésekben jelennek meg. A közöny vagy a bizalmatlanság éppen úgy nem magyarázható önmagában, mint az érdektelenség vagy a bizalom. Bizonyos érdekek fűződnek valamennyihez. Természetes, hogy a társadalmi érdekek érvényesülése ellen ható periférikus érdekeket visz- sza kell szorítani. Ezek gúzsba kötik az ember kiteljesedését. Valamennyiünk érdeke, hogy minden munka tartalma szerint alkotó jellegűvé váljék. Ennek a megoldása azonban nem egyszerű. Ha az emberek alkotás iránti szükségletét nem tudják kielégíteni, ez a munkával való elégedetlenségre vezet, lelki feszültséget alakít ki az emberben, a személyiségben. Vadász Józsefnek az alkotás öröme, a bizalom szárnyakat adott. Megküzdött a bizalmatlansággal K. is azzal, hogy más munkahelyre került, ahol bíznak benne, és „kiélheti” magát beruházóként. Van értelmes, sikerélményt jelentő megbízatása. Félő viszont, hogy a pedagógusasszonykában — s a hozzá hasonlókban — kialszik a húsz éve állandóan lobogó alkotási láng. Koroly József építésvezetővel a műemlékvédelemről építőink. De közben dolgozunk Miskolcon az avasi templomon, Szerencsen, Sárospatakon, hogy csak néhány igen nagy munkát említsek. A A felsorolásból ítélve megyénkben nem w sok munkájuk van. Ez abból fakad, hogy műemlékekben szegények vagyunk, vagy vannak más okai is? — Szabolcs-Szatmár nem tartozik a műemlékekben gazdag megyék közé. Elsősorban Szatmár, Bereg mondható jelentősnek, ezenkívül Nyírbátor és a Szabolcsban lévő, hamarosan befejeződő földvár. Az épületek többsége templom, illetve népi műemlék. Évente ebben a megyében kétmillió körüli összeget fordítunk helyreállításra. Ez nagyjából ki is fejezi a reális helyzetet akkor, ha összevetjük: 10 millióval gazdálkodunk az építésvezetőség területén. Meggyőződésem, hogy a legfontosabb munkákat el is végezzük, bár az is biztc®, van olyan műemlék vagy műemlékiellegű épület, ami kimarad. Ennek sok oka van. Felügyeleti szervünk rendszeresen felméri a megyéket. A tanácsok is nyújtanak ehhez segítséget Ez alkalommal a lényeges dolgok ki is derülnek. De sajnos Szabolcs-Szatmárban, (egyetlen ilyen megye az országban), nincsen olyan műemlékvédelmi albizottság a tanács mellett, amely átfogóan nyomon követné a megvédendő épületek sorsát, segítene a kijelölésben, majd ellenőrzője, társadalmi védője lenne annak, amit igen nagy pénzért építünk fel. Így fordulhatott elő, hogy az egyik szatmári nagyközségben elhordták a kastélyt, egy sor értékes épületben raktárt rendeztek be. A Ha jól értettem, ön nincs megelégedve w a helyreállított műemlékek védelmével. Kíváncsi lennék arra, kinek a kötelessége ez, és van-e valami rendje-módja annak, hogy az ilyen épületek műemlékjellege ne károsodjék? — Elégedettségem, vagy elégedetlenségem esetenként változik. Van olyan templom, ahol a lelkész a toronyban galambdúcot rendezett be, kifejezett tiltakozásunk ellenére. Másutt viszont hihetetlen műgonddal óvják az épületet. Nyírbátorban akár a templomról, vagy a múzeumról csak jót mondhatok. A gondok akkor kezdődnek, amikor gazdálkodó szervek, tehát ÁFÉSZ vagy tsz költözik a régi épületbe. Bizony kevés gondot fordítanak a műemlék megóvására, csak saját praktikus céljaikat nézik. Pedig a helyreállított műemlék megóvása a tulajdonos kötelessége, pontosabban társadalmi ügy. Az, hogy mi esetenként megnézzük, mi a sorsa korábbi munkánknak, az nem sokat segít, ha közben senki nem fordít rá gondot. Ügy érzem, hogy az imént említett társadalmi bizottság sokat segíthetne, ami már azért is fontos lenne, mert ami újra tönkremegy, az dupla költséggel sem állítható rendesen helyre. Különben a műemlékek használatát szigorú szabályok írják elő. Minden átalakításra, változtatásra, javításra csak az Országos Műemléki Felügyelőség engedélye és terve alapján kerülhet sor. A Mondhatjuk azt, hogy munkájukat bi- w zonyos érdektelenség kíséri? Kissé úgy tűnik, hogy egyeseknek kimondottan teher lehet egy műemlékben lakni, élni vagy dolgozni. Milyen tapasztalatokat szerzett immáron húszesztendős tevékenysége során? — Nem mondanám, hogy érdektelenség veszi körül munkánkat. Segítenek a tanácsok, sok esetben készségesek a termelőszövetkezetek is. Inkább ott a probléma: sokan nem mérik fel egy-egy épület valódi értékét, történelmi, építészeti jelentőségét. Az épületek hasznosítását illetően nekem az a véleményem, hogy lehetőleg olyan célra kell igénybe venni, ami bizonyos zavartalanságot biztosít. A múzeum, a művelődési létesítmény, egy kisforgalmú iroda jól megfér egy épületben. De nem valószínű, hogy minden hivatalnak jó egy ilyen környezet. Gondolni kell arra is, hogy a műemléknek nagy jelentősége van a turizmus időszakában. Tehát olyan küllem, környezet kívántatik, ami összességében gyönyörködtet. — De hadd említsem még meg egy-egy település lakóinak érdeklődését is. Mondhatom, ez a legszebb és leglélkesítőbb. Kérdeznek, érdeklődnek, adott esetben az idős emberek emlékeznek régi részletekre. Ott van például a szatmárcsekei temető. Először nem mondom, volt bizonyos izgalom, nem cseréljük-e össze a fejfákat, nem történik-e valami, ami a kegyeletet sérti. Amikor látták, milyen munka folyik, nemcsak megnyugodtak, de segítőink is lettek. A Engedje meg, hogy egy epés kérdéssel w kezdjem beszélgetésünket. Gyakran hallani, hogy egy-egy ma restaurálás alatt álló műemlék hajdan két-három év alatt felépült, a helyreállítás ugyanakkor ennek többszörösét is felemészti. Eleink korszerűtlen technikával gyorsabban építettek, mint ahogy mi helyreállítunk? — A látszat valóban az: a restaurálás igen sok időt vesz igénybe. Hadd mondjam el, nem mentségként, hanem csupán mint magyarázatot, hogy mi ennek az oka. Az Országos Műemléki Felügyelőség munkája nem akkor kezdődik, amikor megjelennek a szakmunkások. Jóval hamarabb. Először is a szakértők megtekintik a kiszemelt műemlékeket. Aztán jönnek a régészek, ásnak, megkezdődik a falkutatás, Átnézik a műemlékekre vonatkozó írásos emlékeket, levéltári anyagokat. Amíg a kutatások, régészeti feltárások tartanak, a közönség számára nem történik semmi látnivaló. Ezt követi a tervezés. A legtöbbször az OMF tervezői készítik el a helyreállítás terveit. Ez szolgál a munka alapjául. Vegyük ehhez azt is, hogy egy sereg olyan anyagot kell beszerezni, ami ma már nem használatos, a köveket onnan kell előteremteni, ahonnan az eredeti származott, sok esetben különleges faanyagra is szükség van, ezeket tűzmentesíteni kell. Miután minden előkészület megtörtént, akkor kezdődhet a munka. A Számításaink szerint másfél év az elő- ^ készület, s ez indokolt. Kik végzik ezt követően az építést, a belső munkákat? — Az országban mindenfelé működnek az Országos Műemléki Felügyelőség építésvezetőségei. Itt, Nyíregyházán is. Hatáskörünk három megyére terjed ki. Borsodra, Szabolcsra és Hajdúra. Mi átlagosan 70—80 főt foglalkoztatunk. Kőművesek, ácsok, állványozók, kőfaragók, gépkezelők és segédmunkások dolgoznak nálunk. Természetesen ezzel még nincsen vége, hiszen vannak szobrászok, falképesek, képzőművészek, fások, akik egy-egy feladat megoldására jönnek a műemlékekhez, vagy éppen a budapesti központi műhelyben dolgoznak. Az előbbi kérdésre visszautalva: már az sem könnyű dolog, hogy ezek tevékenységét összehangoljuk, hiszen nemcsak a mi területünkön kell működniük. Hazánkban jelenleg 8300 műemléket tartanak nyilván. Ebből is látszik: a feladatok gyakran meghaladják az erőnket. A Az ember úgy gondolja: a műemlékek ^ helyreállítása igen szép, aprólékos, már- már alkotó tevékenység. Ez nyilván nagy vonzerőt jelent, s a szakmunkások szívesen jönnek ide dolgozni. Honnan verbuválódnak az építésvezetőség munkásai? — A munkások többsége szabolcsi és borsodi. A legnagyobb részük középkorú, de vannak bizony idős emberek is, akik több mint 20 éve dolgoznak nálunk. Ez azt is jelzi, kell szakértelem ehhez az építkezéshez, de bizonyos megszállottság is. A munkás idővel kénytelen úgy gondolkodni egy-egy munka esetében, mint pár száz évvel ezelőtt élt elődje, mesteri feladatokat kell megoldania. A gond ott kezdődik: ezt a nagy szaktudást igénylő munkát nem fizetik meg. A napokban egy soproni tanácskozáson vetettem fel: a mi szakmunkásaink átlagban 400 forinttal keresnek kevesebbet, mint az építőipari vállalatoknál dolgozók. Ennek megfelelően sokan elmennek tőlünk, ami sajnos érthető. Legutóbb is kilenc fő vált meg tőlünk. Mint régi építő, hadd kockáztassam meg azt is: könnyebb munkára mennek, olyan helyekre, ahol magas fokú a gépesítés. Mi mozgóbért is csak abból a pénzből tudunk képezni, ami a táppénzesek „jóvoltából” a bérből megmarad. A Munkaerőgondjaik vannak tehát, s nem könnyű az utánpótlás sem. Ilyen körülmények között hány munkahelyen kell építeniök, és hol? — Az építésvezetőségnek 17 munkahelye van ebben az évben. A legtöbb Borsodban, néhány Szabolcs-Szatmárban. A munkások otthonuktól távol dolgoznak, a legtöbb esetben földes házakban lévő albérletben laknak hetekig, hónapokig. De kapunk megbízásokat a területünkön kívül eső helyekre is. Dolgoztunk Szalkszentmártonban, Gyulán is, de még Egerben is megbíztak feladatokkal. Szabolcs-Szatmárban pillanatnyilag Szatmárcse- kén, Nyírbátorban, Szabolcson, Tuzséron, Csarodán, Vámosatyán, Túristvándiban, Sza- mosbecsen és Nyírmihálydiban vannak ott 0 Említette az imént, hogy a műemlékvédelem költséges vállalkozás. Mondana néhány példát? Nem a fejfákra gondolok elsősorban... — Vegyük talán az egyik most befejeződött munkánkat, a nyírbátori fatornyot. Ezt teljesen rendbehoztuk, zsindelyeztük. Egy zsindely — importáru, nálunk nem készítik! — tíz forintba kerül Egy négyzetméterre 100 zsindelyt kell szerelni. Ehhez jön a tűz elleni telítés, a gerenda, a deszka, a szög, a munkabér. Ki lehet számítani, mibe kerül egy ilyen tetőfedés. De mondhatok más példát is. A szabolcsi földvár feltárása, restaurálása elkészült. Gerendákat kellett pótolni, s nem is keveset. Ehhez csak a tölgy jó. Tarpá- ról szereztük be, köbméterét tízezer forintért. Ha falfestmények restaurálásáról van szó, akkor kellenek a különleges festékanyagok, oszlopokhoz, szobrokhoz a speciális kövek. Drága anyagok — nagy szállítási távolságok. — Mint láthatja, a lehetőséghez mérten eredeti anyagokat használunk. Alapelv, hogy ott, ahol mai anyag kerül beépítésre, jól látható elkülönítő vonalat alakítsunk kt Mert csupán az a műemlékhelyreállítás hiteles, ahol a néző pontosan el tudja különíteni a régi, eredeti részt a mai technikától. A Több alkalommal említett tervezést. Gondolom, speciális munkáról van szó. — Igen. Az Országos Műemléki Felügyelőségnek is van tervezőrészlege. Ezenkívül esetenként mások is besegítenek. Így éveken keresztül az UVATERV, a VÁTI is dolgozott nekünk, a megyében a NYIRTERV készít terveket Sajnos a nagy tervezővállalatok sorra kilépnek ebből a munkából, mert kicsi a kapacitásuk. Pedig a gondos előkészítés nélkül csak bajok származhatnak. 4} Vámosatyára gondol... ? — ön mondta. Itt sem történt más, csupán annyi, hogy a legjobb szándékkal elkezdett feltárás nem volt szakszerű. Egyszerűen nem lehet hozzápiszkálni egy műemlékhez anélkül, hogy a sorrendet ne tartanánk be. A szakszerűtlenség eredménye aztán, hogy az épület romlik, évek telnek el, amíg hozzá lehet kezdeni a munkához. Vámosatya sorsa már rendben van, bár igen sok kár keletkezett. Nem pletykaként, de az ügyben ludas, fegyelmit kapott túlbuzgóságáért. A A műemlék felsorolásánál utalt arra, hogy sok a népi műemlék. Ezek mentésével is foglalkoznak? — A Sóstói Falumúzeum munkái is a mi felügyeletünk alatt folynak. Bontunk, tartósítunk, és a terveket is a felügyelőség készíti. Nem könnyű ezek építése sem, igen kevesen vannak, akik értenek hozzá. Keressük azokat a partnereket, akik a munkánkat segíthetik, Szabolcsban az építőipari szövetkezet dolgozik műemlékeken, mégpedig jó eredménnyel. A népi műemlékek megmentése lassú dolog, úgy vélem, pénzkérdés is, hogy évekig tart egy-egy falumúzeum kialakítása. A Ha jól tudom, ön Miskolcról jár át Nyíregyházára. Indokolta-e valami azt, hogy az építésvezetőség éppen ebben a városban legyen? — Nem. Először Gyulán, majd Kisvárdán volt az irodánk, innen költöztünk Nyíregyházára. A tervek szerint azonban hamarosan Miskolcra kerül át a székhelyünk. A telep kialakítása is ott történt meg. Ezt indokolja az, hogy a legtöbb munkánk Borsod-Abaúj- Zemplén megyében van, Miskolcon található > az egyetlen munkásszállónk is. Ez azonban nem jelent semmi érdemi változást az itt folyó munkánkban. A székhely se előnyt, se hátrányt nem jelent. Logikusnak tartom, hogy ott legyen az építésvezetőség, ahol a munkák zöme koncentrálódik. Különben is: ha kellett, akkor Debrecenben, általában Hajdúban dolgoztunk, de lejutottunk egészen Szegedig, mi végeztük a gyulai vár újjáépítését — vagyis az, hogy Nyíregyházán voltunk, nem zavarta más területek érdekeit. — A munkákat egyébként is a felügyeleti osztályunk Budapesten osztja ki, itt rangsorolják a műemlékeket, a munkákat, döntenek a fontosság sorrendjéről. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években is sikerrel oldjuk meg itteni munkánkat, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy Szabolcs-Szatmár megye értékei teljes szépségükkel gyönyörködtessék az itt élőket és vonzzák az ide látogatókat. 0 Köszönöm az interjút. Borget Lajos KM
