Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

1978. szeptember 23. KELET-MAGYARORSZÁG 9 Kitűnő ízek randevúja az étlapon Vendég várás fogadás Sza boles ban A Nyírségi ősz rendez­vénysorozata immár évek óta nagy feladatokat ró a Sza- bolcs-Szatmár megyei Szállo­da- és Vendéglátóipari Válla­latra. Vezetői tudják: ma már nem lehet a véletlenre bízni a vendégvárást, ven­dégfogadást és növelni a for­galmat. A propagandát meg kell osztani a különféle ké­szítményekre, egy-egy üzlet­re, a rendezvényeket vonzó­vá kell tenni. Hogy hogyan? — Erről beszélgettünk Végh Jánossal, a vállalat igazga­tójával. Magasabb ótól forgalom — A korábbi években — mondja a vállalat igazgatója —, általános volt az árukíná­latunk és két-három énekes­sel a műsort is helyénvaló­nak találtuk. Ügy gondol­tuk, hogy a lakosságra tarto­zik, hogy kedve szerint vá­lasszon. Abban az időben ez is egy megoldásnak számí­tott. A tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a vendéget magára hagytuk, s ezzel nem kerültünk köze­lebb a gasztronómiai termé­keket szívesen fogyasztók, a szórakozni vágyók széles tá­borához. — Nézze, ha figyelembe vesszük, hogy a korábbi években az italboltok hozták a vállalat forgalmának több mint 50 százalékát, s ma mindez fordítva van, hiszen a melegkonyhás egységek termelése jellemző tevé­kenységünkre, úgy a fejlődés kézzel fogható. A ma szem­üvegével nézve ez azonban kevésnek bizonyul. A kultu­ráltabb vendéglátás többel követel tőlünk vezetőktől és a vállalat valamennyi dolgo­zójától. Ez tény és ezzel szá­molni kell. t Modern gépek a termelésben — Hogy hogyant — Az élet minden terüle­tén szembetűnőek a változá­sok, így a vendéglátóiparban is. A mi vállalatunknál is megjelentek a gépek, a ter­melést megkönnyítő és elő- segítők. Ma már természe­tes, hogy zöldség- és krump- lihámozók, tányér- és pohár­mosók, gázzsámolyok, meleg­pultok, grillsütők és mások a partnerei szakácsainknak, cukrászainknak, kézilánya­inknak. De nemcsak segítő­társak, hanem a korszerű táplálkozást elősegítő termé­kek széles választékának ké­szítését teszik lehetővé. Szembetűnő a változás, ha étlapjainkat vizsgáljuk, hi­szen ma már nem a babfőze­lék, a paprikás krumpli a jellemzője a napi étkezésnek, hanem a korszerű táplálko­zás. Á Nyírségi ősz programja SZEPTEMBER 23—24: Műsoros est a Krúdy-szálló halijában. Fellépnek: Dóri József, Gaál Gabriella, Cserháti Zsuzsa, Pálfi Péter, Albert Dezső, Gátos Iván és Drucker Ferenc. SZEPTEMBER 25: Hidegkonyhai termékek kiállítása és vására az Imbisz Grillben. SZEPTEMBER 25—30: Szlovák ételek estje a jósavárosi Eper­jes ételbárban. SZEPTEMBER 26: „Egy pohár tej, tiszta fej” címmel ke­reskedelmi ankét a Zöld Elefánt étterem­ben de. 9 órakor. Ezúttal sor kerül szakmai tájékoztatóra, termékismertetésre és kós­tolóra. OKTOBER 2: Pacal minden ízben. A Zöld Elefánt ét­teremben pacalfőzőversenyre kerül sor. A vendégek szavazata dönt a díjak odaítélé­séről. OKTOBER 3: Hagyományos és új ételkülönlegessé­gek bemutatkozása a Hotel Szabolcsban. Délben és este az étlapon megtalálhatók. OKTÓBER 6: Mesterszakácsok vacsoraestje a Hotel Szabolcsban, budapestiek részvételével. OKTOBER 7: Krúdy-bál Sóstón. Az étlapon Krúdy- ételkülönlegességek. OKTOBER 9: Vadászvacsoraest az Ezerjó étteremben és Mátészalkán a Hotel Szatmárban. Apró és nagy vadakból készült ételek az étla­pon. Zenés műsor. OKTÓBER 10: Fóliában sült ételek a Tisza étterem­ben a nap minden órájában. OKTOBER 10: Népi zenekarok versenye a KPVDSZ kulturális napok keretében a Hotel Sza­bolcsban. nak hálózatunkban. Hírük túljutott a megyehatáron, s Budapesten való bemutatko­zásuk időnként már termé­szetesnek bizonyul. Az egész­séges életmóddal, a korszerű táplálkozás követelményei­vel tehát minden szinten igyekeztünk lépést tartani, így lettek jóbarátok és fér­nek meg békésen az étlapon a hagyományos ételek és a gasztronómiai újdonságok. — A Nyírségi ősz rendez­vénysorozatától további előbbre lépést várunk. Ezért terveink elkészítésénél kö­rültekintően jártunk el. Fi­gyelembe vettük vendégeink szokásait, igényeit. Ma is valljuk: vendéget várni, ven­déget fogadni és megtartani alapvető célkitűzésünk. S ha elő is fordulnak kisebb hi­bák, mégsem azok a jellem­zőek dolgozóinkra. Egyet el kell fogadni: a nap minden órájában, vasárnap és hét­köznap egyaránt, üzleteink­ben, a különféle rendezvé­nyeken ott vannak dolgo­zóink és becsülettel tesznek eleget az elvárásoknak. A mestersza­kácsok bemutatkozása — Eddig a vállalat tevé­kenységét érintettem, s úgy gondolom, hogy ez helyén­való, hiszen ezek ismerete kapcsolódik a Nyírségi ősz rendezvénysorozatához. Ok­tóber 15-ig gazdag program várja üzemegységeinkben a vendégeket. Talán néhány példát: sor kerül disznótoros vacsorákra, megrendezzük a hidegkonyhai és cukrászati termékek kiállítását és vásá­rát, ezúttal is bemutatkoznak mesterszakácsaink önálló est­jükön, érdeklődésre tarthat majd számot a szlovák va­csoraest, csakúgy mint a pa­calfőzőverseny. De szerepel­jek étlapjainkon a különféle vadászételek, halkülönleges­ségek is. — Kitűnő ízek randevújá­ra kerül sor üzemegysé­geinkben, melyre szeretettel meghívjuk kedves vendé­geinket. Ételkülönlegessé­geinkhez jó étvágyat, műso­rainkhoz pedig kellemes szó­rakozást kívánunk — fejezte be nyilatkozatát Végh János, a vendéglátóipari vállalat igazgatója. (X) — A gasztronómia olyan új ételkülönlegességekkel je­lentkezett, mely nagy töme­geket hódított meg. S ezt ne­künk tudomásul kellett ven­ni. Mindezt érzékelve ezért számos intézkedést valósítot­tunk meg. Csupán egyetlen példát: a város szívében, a Rákóczi utcában megnyitot­tuk az Imbisz Grillt. Akkor többen olyan megjegyzést tettek felénk, hogy ez a bolt halálra van ítélve, nem lesz közönsége. Az élet azonban bennünket igazolt. Ma egy nagy forgalmú üzletről be­szélhetünk, ahol ugyancsak keresett cikkek a meleg szendvicsek, a hússaláták, a majonézes hidegtál-készít­mények, a különféle halféle­ségek és cukrásztermékek, a fóliában sült húsok. Az Im- biszre jellemző korszerű táplálkozás lehetőségeivel természetesen valamennyi éttermünkben találkozha­tunk. Korszerűsödő üzlethálózat — A hogyanra úgy gondo­lom, hogy részben válaszol­tam, de adós vagyok azonban más, a vállalatunkra jellem­ző tevékenységgel. Azt már említettem, hogy intézkedé­seket hoztunk. Ezek: korsze­rűsítettük üzlethálózatunk jelentős részét, modern gé­pekkel szereltük fel több üzemegységünket, de arról nem szóltam, hogy mindezek kevésnek bizonyulnának, ha nem volnának hozzá értő dolgozók. Nos itt is szembe­tűnő a fejlődés. Ma már nem fehér holló, hogy mestersza­kácsok és -cukrászok dolgoz­Az Építőipapi NYÍREGYHÁZA, ÉRTESÍTI KEDVES MEGRENDELŐIT, HOGY központi telepét áthelyezte 9 Nyíregyháza, Jég utca 2. szám alá. SZÍVES MEGRENDELÉSÜKET VÁRJUK. Űj telefonszámunk: Elnök, műszaki vezető, főkönyvelő 10-766 Termelési osztályvezető 10-059 Pénzügyi osztály 17-343 Építésvezető, művezetők 16-343 (1142) SZEPTEMBER 15-TÖL OKTÓBER 9-IG Régiért újat! ÖLTÖNYCSERE-ÁKCIÓ Használt, régi öltönyéért, vagy zakó + nadrágjáért 300 FT ENGEDMÉNYT kap, ha új öltönyt, vagy zakó + nadrágot vásárol az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Zrínyi Ilona utcai férfikonfekció szaküzlétében! AJÁNLATUNK: Peszter öltöny 1890,— Ft Szintetikus öltöny 1290,— Ft Szintetikus öltöny 1220,— Ft Lengyel import öltöny 1030,— Ft Szintetikus öltöny 990,— Ft (61836)

Next

/
Oldalképek
Tartalom