Kelet-Magyarország, 1978. szeptember (35. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-23 / 225. szám

„Politikánk továbbra is békepolitika“ Leonyid Brezsnyev beszéde Bakuban a nemzetközi helyzetről Leonyid Brezsnyev beszédet mondott a bakui ünnepségen. (Kelet-Magyarország telefotó) Megnyílt az őszi BNV Keresettek a szabolcsi termékek Budapesten megnyílt a hagyományos őszi nemzetközi vásár. A fogyasztási cikkek bemutatóját elsőként a megnyitó ven­dégei tekintették meg. (Kelet-Magyarország telefotó) Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke mon­dott beszédet azon a' pénteki bakui ünnepi ülésen, amelyen átadta az Azerbajdzsán Szov­jet Szocialista Köztársaság fővárosának a Szovjetunió legmagasabb kitüntetését, a Lenin-rendet. A nemzetközi kérdésekről szólva a következőket mond­ta: — Mint tudják, nemrégi­ben a Krímben sor került már hagyományosnak mond­ható nyári találkozóinkra szocialista országok — Bul­gária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK és Ro­mánia — testvérpártjainak vezetőivel. Nagyra értékeljük az álláspontok összehangolá­sának ezt a formáját, a két­oldalú találkozókat. Ezek segítenek kijelölni azt a kö­zös vonalat, amelyet a Var­sói Szerződés tagállamai együttesen határoznak meg a politikai tanácskozó testület ülésein. — Megbeszéléseinken nagy figyelmet fordítottunk a nem­zetközi helyzet döntő fontos­ságú kérdéseire. Napjaink­ban, mint tudják, bonyolult a nemzetközi helyzet Kiélező­désének alapja az, hogy a legmakacsabb imperialista körök nem hajlandóak józa­nul szemlélni a kialakult erő­viszonyokat, tökéletesen irre­ális és a békét veszélyeztető terveket szőnek. — A NATO washingtoni ta­nácsülése elfogadta a fegy­verkezési hajsza újabb, egy évtizedre tervezett fokozásá­nak irányvonalát. Ez tökéle­tesen leleplezi azoknak a kö­röknek a valódi céljait, ame­lyek a Szovjetunió és a Var­sói Szerződés részéről a Nyu­gat ellen irányuló állítólagos „katonai fenyegetéssel” kap­csolatos kampányt szítják. Vajon nem ez az oka annak is. hogy mindeddig nem sike­rült kölcsönösen elfogadható megállapodásra jutni az Egyesült Államokkal a ha­dászati támadó fegyverrend­szerek korlátozásáról? Hi­szen a felek által a tárgyalá­sokon kifejtett álláspontok nem is állnak olyan távol egymástól, s jóakarattal és bölcsességgel ez a távolság is legyőzhető. — Gyakorlatilag ugyaneze­ket a célokat szolgálta az a propagandakampány, amely egyes szovjetellenes tevé­kenységet kifejtő személyek, köztük a nyugati titkosszol­gálatok ügynökei ellen ho­zott ítéletek ürügyén bonta­kozott ki. — Az enyhülés ellenségei egyre szélesebb fronton in­dítanak támadást. Az Egye­sült Államokban kitalált, képmutató ürügyekkel aka­dályozzák az üzleti kapcso­latok fejlődését Mindez már megkötött üzletek visszamon­dásához, aláírt szerződések felbontásához vezetett. Ugyan­ilyen demonstratív módon megkezdődött a tudományos­műszaki és más jellegű kap­csolatok rontása is, — Úgy tűnik, az Egyesült Államok bizonyos befolyásos körei a helyzet további éle­zésére törekedve tudatosan provokálják a Szovjetuniót. Ez komoly dolog, elvtársak. Határozottan szembeszállunk a szovjet állam jogai és ér­dekei elleni támadásokkal, de provokációknak nem dőlünk be. — A kapitalista országok­kal — s ezen belül természe­tesen az Amerikai Egyesült Államokkal — kapcsolatos politikánk továbbra is béke­Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meg­hívására pénteken nem hi­vatalos látogatásra Budapest­re érkezett dr. Bruno Kreis­ky, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellára. A ven­déget a Ferihegyi repülőté­ren Lázár György fogadta. Jelen volt dr. Johann Deng- ler, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára délután a Parlament­ben találkozott és vélemény- cserét folytatott az osztrák szövetségi kancellárral a két politika marad, a békés egy­más mellett élés és a békés együttműködés politikája. — Mindent megteszünk a fegy­verkezési hajsza megállítása, a béke és a biztonság meg­szilárdítása érdekében: ezt tekintjük külpolitikánk alap­vető feladatának. — A megoldásra váró leg­fontosabb feladatok közé tar­tozik természetesen a közel- keleti igazságos és békés ren­dezés. A helyzet ott továbbra is bonyolult és veszélyes, nemcsak a térség országaira, hanem a nemzetközi élet egészére. Ennek oka az, hogy Izrael fegyverrel vagy diplo­(Folytatás a 4. oldalon) ország jószomszédi kapcso­latainak és együttműködé­sének fejlesztéséről, vala­mint a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. A ta­lálkozón részt vett Lázár György. Ugyancsak pénteken dr. Bruno Kreisky az Ország­házban látogatást tett Lo- sonczi Pálnál, az Elnöki Ta­nács elnökénél. A találkozón részt vett dr. Jphann Deng- ler. Lázár György és felesége este vacsorát adott az oszt­rák szövetségi kancellár és felesége tiszteletére. Pénteken ünnepélyesen megnyitották az őszi Buda­pesti Nemzetközi Vásárt, a fogyasztási cikkek V. szako­sított bemutatóját. Az ünnepségen megjelent Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Marjai József és Szekér Gyula, a Minisztertanács el­nökhelyettese, ott volt a kor­mány több más tagja, a bu­dapesti diplomáciai képvise­letek számos vezetője és tag­ja, valamint a hazai és kül­földi kiállítók, kereskedelmi partnerek sok képviselője. A Himnusz elhangzása után Keserű Jánosné köny- nyűipari miniszter mondott beszédet. A miniszter köszöntötte a vásár megnyitójának vala­mennyi résztvevőjét, majd így folytatta: — Ötödik éve rendezzük meg külön szakosítva ősszel a fogyasztási cikkek, tavasz- szal a beruházási javak nem­zetközi vásárát Budapesten. Az elmúlt évek tapasztalata és a mostani vásár is igazol­ja, hogy helyesek voltak a szakosítási törekvések. Külö­nösen javára szolgál ez a vásárlókkal közvetlen kap­csolatot fenntartó, közszük­ségleti cikkeket gyártó ipar­ágaknak, vállalatoknak. Ilyen módon a hazai és kül­földi látogatók jobb áttekin­tést nyerhetnek arról, ho­gyan tudtuk ezen a területen megvalósítani gazdasági cél­jainkat, milyen kínálatot tu­dunk nyújtani a hazai la­kosságnak, milyen „árut ajánlunk külföldi vevőink­nek. — Az ilyen nagyszabású ipari bemutatóknak azt a fel­adatot is szánjuk, hogy ne csak tükrözzék a képessége­ket, hanem az összehasonlí­tás lehetőségét felhasználva serkentsék a termelőket a technológiák és a gyártmány­szerkezet korszerűsítésére. A megnyitó beszéd után a vendégek körsétát tettek a vásáron. Ha viszonylag szerényebb méretekben, de a szabolcsi üzemek, szövetkezetek is képviseltetik magukat az idei őszi BNV-n. Néhány nagy vállalat mutatja meg jobban, hogy az országnak ebben a sarkában milyen a fogyasz­tási, közszükségleti termékek gyártásának színvonala. Talán legnagyobb helyet a Szatmár Bútorgyár foglalja el a bútoripari kiállításon. A gyár egyaránt felvonultatja a kárpitos garnitúráit és szekrénysorait. Figyelmet érdemel a duó bútorcsalád, amelynek változataiból egyaránt összeállítható háló, nappali, s ifjúsági lakószoba. A Rebeka kárpitos és az Esz­ter garnitúrák büszkén vise­lik a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztetett jelzést, amit a mostani BNV alkal­mából nyertek el. A Szabolcs Cipőgyár ki­állította azokat a termékeit, amelyek már árusításra ke­rülnek, valamint azokat a modelleket, amelyeket a kö­vetkező évben fognak gyár­tani. Szerepelnek az átlagos­nál nagyobb kényelmet nyújtó lábbelik, melyeknek jellegzetessége, hogy a puha felsőbőr és a könnyű, hajlé­kony műanyag talp kényel­messé teszi őket, mégis di­vatos viseletét adnak. A Minőségi Cipőgyár Nyír­bátorban készített gyermek­cipői is megtalálhatók a vál­lalat kiállításán. A legújabb irányzatok szerint láthatók a textil- és bőr felsőrésszel kombinált könnyű gyermek­cipők. A Kender-Juta és Polipropi­lén nagyhalászi gyárából olyan zsákokat, különböző műanyag szöveteket mutat­tak be, melyeknek 90 száza­léka dollárelszámolású ex­portra kerül. A BFK és a Magyar Posztó díjnyertes termékeit mutatja be. Ezek­nek a vállalatoknak az ex­porttermelésben mindin­kább részt vesznek a nagy- kállói, illetve a mátészalkai gyárak. A Vörös Október Szeptember 22-én diploma­kiosztó ünnepséget tartottak Nyíregyházán, a megyei párt- bizottság oktatási igazgatósá­gán. Az eseményen részt vett és a tanulmányaikat befejező hallgatókat köszöntötte Ekiér György, a megyei pártbizott­ság titkára. Ezt követően A TESZÖV területi szö­vetsége pénteken délelőtt Nyíregyházán a Krúdy-szálló különtermében adta át az idei kenyérgabona-betakarí­tási versenyben kitűnt kom- bájnosoknak a szövetség ál­tal előre meghirdetett ver­F érfiruhagyár koratron nadrágjai a nyíregyházi gyárban készülnek. Tavaly már 35 ezer darabot adtak el ebből az él- és formatartó nadrágtípusból. A Papíripari Vállalat nyír­egyházi gyára két olyan ter­méket is felvonultatott a vá­sáron amely a Könnyűipari Minisztérium gyártmányfej­lesztési pályázatán második díjat kapott. Az egyik a pa­pírzsebkendő díszdoboz, a másik a hullámpapírlemez tálca. A népművészeti pavilon­ban a nyíregyházi és a szat- márvidéki szövetkezetek a tiszta forrásból merített mo­tívumkincsek alapján mutat­ják meg a szabolcs-szatmári táj népművészetét. Az élelmiszer-kiállításon a HUNGAROFRUCT a jona­tánalmát mutatja be, mely­nek a nagyobbik fele a sza­bolcsi almáskertekből kerül ki. (lányi) Markovics Miklós igazgató 123, a Marxista-Leninista Esti Egyetem szakosító tago­zatán végzett hallgatónak nyújtotta át a felsőfokú poli­tikai végzettséget tanúsító fő­iskolai oklevelet. A végzett hallgatók nevében Balogh József köszönte meg az inté­zet és a tanárok munkáját. senydíjakat. A betakarítási versenyben hatszáz szövetke­zeti kombájnos vett részt. A különböző kategóriákban megjutalmazták az első há­rom helyezettet és tizenhat kombájnost külondíjban ré­szesítettek. A Class Dominátor és a John Deere kategóriában első Tothkó István, ' Tiszaeszlár, Kossuth Tsz, második Mak- hándi Ferenc, Uj fehértó, Vö­rös Hajnal Tsz, harmadik Kiss Sándor, Tiszavasvári, Munka Tsz. Az E 512-es és az SZK—6- os kategóriában első Gilice Sándor Tornyospálca, Rákó­czi Tsz, második Sirola Ist­ván, Tornyospálca, Rákóczi Tsz, harmadik Császári Mi­hály. Tiszavasvári, Vasvári Pál Tsz. Az SZK—4 és SZK—5-ös kategóriában első Pethe László, Tiszavasvári, Vasvári Pál Tsz, második Szabó Ist­ván, Ujfehértó, Vörös Hajnal Tsz, harmadik Oláh János, Ujfehértó, Vörös Hajnal Tsz. Kategóriánként az első he­lyezettek négyezer, a máso­dik helyezettek kétezer-öt­száz, a harmadik helyezettek kétezer forint jutalomban ré­szesültek. A külondíjban ré­szesített kombájnosok 1500— 1500 forintot kaptak. Púja Frigyes New Yorkba utazott Bruno Kreisky Budapestre érkezett Diplomakiosztó ünnepség az oktatási igazgatóságon Megjutalmazták az aratási versenyben kitűnt kombájnosokat repülőtéren megjelent Rdcz Pál külügyminisztériumi ál­lamtitkár és a Külügyminisz­térium több vezető munka­társa. Púja Frigyes külügymi­niszter pénteken elutazott New Yorkba, az ENSZ-köz- gyűlés XXXIII. ülésszakára. Búcsúztatására a Ferihegyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom