Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-11 / 188. szám

Növelni kell a másodvetések területét Csillagfürtöt vetnek a felszántott tarlóba a kisvárdai Rá­kóczi Tsz-ben. (Hammel Józs ef felvételei) Napirenden: Fizikai dolgozók felsőfokú oktatása A tanácsi munkaerő-közvetítés Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter- tanács csütörtökön ülést tar­tott. Az oktatási és a munka­ügyi miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács módosította a szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú tanulmányairól szóló 1974. évi határozatát. A munkaügyi miniszter je­lentést tett a tanácsi munka­erő-közvetítési gyakorlattal kapcsolatos tapasztalatok­ról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vet­te. A kormány megtárgyalta és elfogadta a munkaügyi mi­niszter előterjesztését a munkaszüneti napokat meg­előző és követő — 1979-ben szükségessé váló — munka­nap-áthelyezésekről. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. HÍRMAGYARÁZATUNK: 1977-ben ötödik alkalommal szervezték meg a szakmun­kás képesítésű, fizikai foglal­kozású fiatalok felsőfokú ta­nulmányokra előkészítő tan­folyamait, közismert nevén a SZET-eket. A tanfolyamok­nak a fél évtized során ösz- szesen mintegy 1300 hallga­tójuk volt. A tapasztalatok kedvezőek, a SZÉT rendszere megfelelt céljának: Az is bebizonyosodott azon­ban, hogy szükséges a SZÉT továbbfejlesztése; erre hozott határozatot a Miniszterta­nács csütörtöki ülésén. Esze­rint a jövőben elsősorban az érettségizett fiatal, nagyüze­mi szakmunkások egyetemi, főiskolai tanulmányainak előkészítését kell szorgalmaz­ni. A jövőben a tanfolyam, va­lamint a felsőoktatási intéz­mények nappali tagozatán folytatott tanulmányok ide­je alatt a továbbtanuló szak­munkások keresettérítést és tanulmányi eredményüknek, szociális helyzetüknek meg­felelő' pénzbeli támogatást kapnak. A határozat tovább bővíti a szakmunkások továbbtanu­lási lehetőségét: ezután arra is mód nyílik, hogy az előké­szítő tanfolyamon részt nem vett, de a SZET-re való je­lentkezés feltételeinek meg­felelő szakmunkások is to­vább tanuljanak. Ha felvételt nyernek, a tanfolyamosoké­hoz hasonló támogatásban részesülnek. Ugyancsak az elmúlt évek tapasztalatai alapján ha­tározott úgy a Miniszterta­nács, hogy a jövőben a tan­folyamot végzetteknek is fel­vételi vizsgát kell tenniük az egyetemen, főiskolán. Űj vo­nása a rendelkezésnek, hogy a szakmunkás képesítésű, fi­zikai foglalkozású fiatalok nem csupán a nappali, ha­nem az esti és a levelező ta­gozaton is továbbtanulhat­nak. Csütörtök estére gyakorlati­lag a megye minden gazda­ságában learatták a kalászo­sokat. Már csak néhány ki­sebb helyen, az eddig hozzá­férhetetlen területeken dol­goznak a gépek, az emberek. Az utóbbi évek legnehe­zebb aratásában jól helytáll­tak a mezőgazdasági üzemek, s a betakarítási munkákhoz kapcsolódó vállalatok. Nagy szervezettségnek, pontos munkavégzésnek lehettünk szemtanúi az elmúlt hetek­ben — állapította meg a me­gyei szervezési bizottság tegnapi ülésén. Ennek kö­szönhető, hogy a múlt évihez képest közel húsznapos késést az idén kis eltéréssel behoz­ták a gazdaságok. Tavaly au­gusztus 5-re a búzának ki­lencvenöt, a rozsnak pedig nyolcvanhét százalékával vé­geztek az aratók. Az idén is hasonlóak voltak az időpon­tok és az arányok, ami azt mutatja, hogy megyénk gaz­daságai példásan dolgoztak a nyár derekán. Az AGROKER és az ÁFOR a kezdeti nehézségeken úrrá lett, és megoldotta a rá váró feladatokat. A Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat átvevőtelepein nagymérték­ben csökkent a sorbanállás, kisebb problémák csak az A Gabonafeldolgozó és Malomipari Vállalat Simái úti átvevő­telepére eddig 5500 vagon búzát szállítottak a gazdaságok. Még mintegy 800 vagon búzát várnak, amit saját raktáraik­ból hoznak be a környék termelőüzemei. Képünk a kombáj­noktól érkező utolsó kocsik rakományának ürítését örökítet­te meg. aratás kezdetén adódtak, ami­kor nagyon magas volt a be­takarított termény víztartal­ma. Nagy segítséget jelentet­tek a termelési rendszerek, amelyek példásan szervezték munkájukat, a gépátcsopor­tosításokat. Szabolcs-Szatmárban az idén 102 ezer hektárról kel­lett levágni a kalászosokat. A nagy munka befejeztével megállapítható, hogy a ga­bona idei átlagtermése meg­haladta a múlt évit, s a mi­nőségi követelményeknek is jobban megfelel. Azonban az aratás befejeztével csak a be­takarítási munkák egyik, — igaz, nagyon fontos — része zárult le, s az elkövetkező feladatok legalább olyan ne­hezek lesznek, mint a kalá­szosok vágása volt. Ma a mezőgazdasági üze­mek egyik legfontosabb dol­ga az aratáshoz kapcsolódó talaj munkák elvégzése, hi­szen ezen is múlik a jövő évi termés. Gyorsítani kell a tar­lóhántás ütemét, mert a gaz­daságok nagy része még mindig nem érte el a kívánt szintet. Szükséges a másod­vetések területének növelése, mert az esős tavasz miatt nagy mennyiségű takarmány ment tönkre a földeken. Az idei tapasztalatok alapján néhány gazdaságban érde­mes felülvizsgálni a talaj­munkák minőségét, s a táp­anyag-visszapótlás helyzetét. A szervezési bizottság meg­állapította, hogy javult a me­gye kombájnellátottsága, de nagy eltérések mutatkoznak az egyes gazdaságok között. A kombájnokra a kukorica betakarításánál is nagy szük­ség lesz, ezért fontos feladat az átvizsgálás, az esetleges hibák kijavítása. Felül kell vizsgálni a szállító és a szá­rítógépek, berendezések álla­potát, hogy az őszi csúcside­jén ne legyen majd fenn­akadás. Siettetni szükséges a még csak félig kész szárítók építését, mert kapacitásukra a kukorica szárításánál igen nagy szükség lehet majd. A Gabonaforgalmi és Ma­lomipari Vállalat átvevőtele­pein is végéhez közeledik' a munka. A vállalat eddig több mint tizenötezer vagon gabo­nát vásárolt fel, amelyet az elkövetkező napokban továb­bi 3500 vagon követ még. (bg) Közösen küzdünk az enyhülésért Isidoro Malmierca kubai külügyminiszter sajtóértekezlete üt kell venni a kistermelők felkínált áruját Romany Pál és Sághy Vilmos piaci szemléje A piaci ellátásban jól le­mérhető az a két-három hetes időeltolódás, amely a zöldség- és egyes gyümölcsfélék éré­sénél idén, a rendkívüli idő­járás miatt következett be; a felhozatal eddig kisebb volt a tavalyinál és az árak is csak az utóbbi napokban kezdtek erőteljesebben köze­ledni az elmúlt év azonos időszakáéhoz — ezt állapítot­ta meg Romány Pál mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter és Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter csütörtök hajnali szemleút- ján a fővárosi piacokon. A miniszteri szemle ta­pasztalatainak mérlegét Ro­mány Pál és Sághy Vilmos így vonta meg: a termelőket kellőképpen ösztönzik a kor­mányintézkedések nyomán kialakított termelői árak. A nagyüzemek és a kistermelők értékesítési biztonsága is sza­vatolt az esetek döntő több­ségében. De a jövőben na­gyobb gondot kell fordítani a nem elsőosztályú kertészeti termékek átvételére és gyors eladására, ezzel ugyanis csökkenteni lehet a piaci ára­kat. Fokozottabban ellenőr­zik, hogy a kistermelők fel­kínált áruját valóban átve­szik-e az arra illetékes ke­reskedelmi szervek, a piaci szemle néhány tapasztalata ugyanis ennek ellenkezőjére hívta fel a figyelmet. Országos tanácskozást ren­deztek csütörtökön a vajai II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezetben a téli alma szüreti szervezési és értékesí­tési munkáiról, amelyen részt vett Folkmayer Tibor, a Kon­zervipari Tröszt vezérigazga­tó-helyettese, Pekó József, a MÉM osztályvezetője és Mak­rai László, a TESZÖV titká­ra. SzabolcsrSzatmár megyé­ben huszonkilencezer hektár a termő télialma-ültetvény — hangsúlyozta Szenpéteri Jó­zsef megyei főkertész. A be­takarítás és az értékesítés nagy feladatot ró a gazdasá­gokra. A termelőszövetkezeti tagokon, dolgozókon és a csa­ládtagokon kívül ötvenezer megyei iskolai tanuló és ti­zenháromezer más megyébe való egyetemista, főiskolai hallgató segíti ebben az év­ben az almaszüretet. Ez olyan nagy tartalék munkae­rő, amely — az elmúlt évek­hez hasonlóan — biztosítja az alma időbeni betakarítá­sát. Javult a göngyölegellá­tás, és mivel a tavalyinál ke­vesebb téli alma várható, ele­gendő a szedő-, export- és tartályláda a megyei nagyü­zemekben. Az almáskertekben az át­lagosnál többször permetez­tek a termelők. Ez a kedve­zőtlen időjárás eredménye, s van ahol már a 17—18. per­metezést végzik. Iklódi László, a vajai ter­melőszövetkezet elnöke is­mertette a megjelent megyei kertészeti felügyelőknek és az ország minden részéből érke­zett nagyüzemi főkertészek­nek a szövetkezetben kiala­kult termesztési módszert. A gazdaságnak -520 hektár az al­materülete. Ez több kis terü­letből áll, nehezen művelhető gazdaságosan nagyüzemi módszerrel. A hetvenes évek elején romlott az almater­mesztés helyzete Vaján. Ügy határozott a szövetkezet ve­zetősége, hogy érdekeltté te­szik a gyümölcstermesztésben a tagokat. Minden tag vállal­hatott kisebb-nagyobb terü­letet, amelyen ő végzi el a metszést, a fa ápolását, az al­ma szedését, válogatását, csomagolását. Munkacsapatok alakultak, és a múlt évben már 420 hektárt műveltek ilyen formában. A termelőszövetkezetben meghatározó jellegű az alma­termesztés a foglalkoztatott­ság és a jövedelmezőség szempontjából. Az alma ter­melési értéke tavaly 55 mil­lió forint volt, ami a gazda­ság termelési értékének a harmada, az árbevételnek pe­dig a fele. A munkacsapatok az általuk értékesített alma árbevételének 18 százalékát, mint munkabért kapják meg. Az országos tanácskozás résztvevői érdeklődéssel hall­gatták a megyei és az üzemi beszámolót. Ez még jobban elősegíti az egyes nagyüze­mek betakarítási munkáinak szervezését, a minőség eme­lését. (sb) Ismét bebizonyosodott, hogy pártjaink — a Kubai Kommunista Párt és a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt — és kormányaink álláspont­ja a nemzetközi helyzet va­lamennyi alapvető kérdésé­ben megegyezik — hangoz­tatta tárgyalásai befejeztével Isidoro Malmierca, a Kubai Köztársaság hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tar­tózkodó külügyminisztere. A Minisztertanács vendég­házában megtartott sajtó- konferencián — amelyet Bá­nyász Rezső, a Külügyminisz­térium sajtófőosztályának vezetője nyitott meg — Isi­doro Malmierca egyebek kö­zött elmondta: vendéglátójá­val — Púja Frigyes külügy­miniszterrel — és a magyar Külügyminisztérium vezető munkatársaival folytatott megbeszéléseken egyetértet­tek abban, hogy országaink­nak a jövőben is közösen kell síkraszállniuk a nemzetközi enyhülésért folytatott világ­méretű harcban. Ez utóbbival kapcsolatban kifejtette: Kubát mind gyak­rabban éri vád az imperialis­ta országok, főleg az Ameri­kai Egyesült Államok részé­ről, hogy beavatkozik egyes független afrikai államok belügyeibe. Ám ezzel az im­perialista szólammal szemben az az igazság — hangsúlyoz­ta —, hogy Kubának a nem­zeti függetlenségükért és sza­badságukért küzdő afrikai népekkel vállalt szolidaritása már hosszú évekre tekint vissza. — Mi most is támogatást nyújtunk azoknak az afrikai országoknak, amelyek kor­mánya ezt kéri tőlünk — mondotta. — Fontosnak tart­juk, hogy — ha szerényen is — hozzájárulhatunk területi integritásuk megőrzéséhez és segítségünkkel is megaka­dályozhatjuk, hogy olyan vál­tozások jöjjenek létre, ame­lyek hosszabb távon hátrál­tatnák Afrika és az afrikai országok fejlődését. Országaink kétoldalú kap­csolatairól szólva utalt arra, hogy e kapcsolatok pozitív fejlődésének jó példája az országaink közötti vízum- kényszer megszüntetéséről szerdán aláírt egyezmény. ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁS Á VAJAI TSZ-BEN Készülődés az almaszüretre Van elég almásláda — Szervezik a tartalék munkaerőt Befejezték a búza aratását megyénkben

Next

/
Oldalképek
Tartalom