Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-01 / 179. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 1. JCommentár Helsinki három éve É ppen három esztendeje írták alá a nevezetes Finlandia-palotában, Helsinki ékkövében harmincöt állam legmagasabb rangú képviselői az európai biztonsági konferencia emlékezetes záróokmányát. Az ember — sajnos — könnyen felejt. Három év történelmi mércével egyetlen pillanattöredék, de még emberi mércével sem igazán tekintélyes idő. Mégis úgy tűnik, nem árt feleleveníteni, mi volt annak a záróokmánynak a lényege. Sajátos módon már a résztvevők száma utal az okmány „kemény magjára”, legfontosabb részére. Az a harmincöt ugyanis a „harminchárom plusz kettő” képletből állt össze. Harminchárom európai ország, valamint az amerikai kontinens két országa, az Egyesült Államok és Kanada állam- és kormányfői ülték körül azt az immár történelmi kerekasztalt. Hogy kerültek az európai biztonsági konferenciára a távoli földrész képviselői ? Ügy, hogy az események alakulása folytán e hatalmak (persze mindenekelőtt az USA) több szempontból is érdekeltek Európa történéseiben, sorsában. Lehet-e kétséges, hogy ez a tény nem a résztvevők mindegyikének tetszik? Aligha. De attól a tény tény marad és ez volt Helsinki lényege: a valóság, a második világháború következményeinek, az azóta eltelt időszak fejleményeinek messzemenő figyelembevételével, két lábbal állva a realitások talaján továbbépíteni kontinensünk jövőjét. Ez Helsinki legfőbb öröksége — a záróokmány szelleme és betűje nem egyik vagy másik csoport álmain-vá- gyain, hanem a tömény földrajzi-politikai — és tárradal mi! — valóságon alapult, ezen a létező alapon tette meg megvalósítandó és megvalósítható ajánlásait. Ha Helsinki segített — márpedig sokat segített — az enyhülési folyamat kiteljesítésében, az mindenekelőtt ennek a realista megközelítésnek közsönhető. És ha most bizonyos körök magatartása komoly aggodalomra ad okot — márpedig, sajnos, ad! —, akkor annak éppen az az oka, hogy ezek a körök a valóság helyett saját, külön- bejáratú vágyaikból indulnak ki. H elsinki lényege annak elismerése volt, hogy a világon is, Európában is különböző társadalmi berendezkedésű országoknak kell békésen, sőt barátian egymás mellett élniök, hogy vannak és erősödnek a szocialista országok. A záróokmány aláírása után mindössze három évvel nincs groteszkebb, szomorúbb színjáték, mint az a mostanában nemritka nyugati kísérletsorozat, amely rendszerük, jellegük miatt támadja a szocialista országokat, vagy egyszerűen azért, mert — mint minden más állam a világon — eljárnak azokkal szemben, akik megsértik törvényeiket. Pedig Helsinkit „Helsinki nevében” sem lehet megcsúfolni. Harmat Endre A BELGRÁDI ZÁRÓÜLÉSEN Elfogadták az el nem kötelezettek akcióprogramját Vasárnap az előzetes elképzelésekhez és az elfogadott napirendhez képest egynapos késéssel véget ért az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezlete. Joszip Vrhovec jugoszláv szövetségi külügyi titkár (külügyminiszter) a konferencia elnöke rekesztette be a tanácskozást, amelyet egyértelműen az el nem kötelezett mozgalom sikerének minősített. Vrhovec hangsúlyozta: a mozgalom a jövőben is arra törekszik, hogy megvalósítsa a „különbözőség és egység" harmóniáját, amint ezt a belgrádi tanácskozás is tette. Köszönetét mondott a világ 110 országát képviselő küldötteknek munkájukért, és a nem egyszer éles hangú vitákra utalva kijelentette: azok is a mozgalom dinamizmusát és a belgrádi értekezlet nyílt, őszinte légkörét bizonyítják. A délelőtti órákban a két munkabizottság — a politikai és a gazdasági — megegyezett a konferencia okmányainak végleges szövegében és az ezt követő plenáris záróülés ünnepélyesen elfogadta a dokumentumokat: a belgrádi külügyminiszteri értekezlet nyilatkozatát, az el nem kötelezettek akcióprogramját, valamint kiegészítő dokumentumokként az arab országok jelenlévő küldöttségei által készített és előterjesztett két határozatot, amelyek a közel-keleti helyzettel, illetve a palesztin kérdéssel foglalkoznak. Jóváhagyta továbbá a politikai és a gazdasági bizottság jelentéseit is. Az értekezlet nyilatkozata két részből, egy politikai és egy gazdasági fejezetből áll. A terjedelmes, csaknem 100 oldalas dokumentum megállapítja, hogy az el nem kötelezettek mozgalma mind hatékonyabb és jelentékenyebb erővé válik a nemzetközi politikai életben. Méltatja a vendéglátó Jugoszlávia és személyesen Tito elnök szerepét a mozgalom történetében, a belgrádi értekezlet megrendezésében és az azt megelőző konzultációk megszervezésében, amelyek nélkül a tanácskozás aligha végezhetett volna sikeres munkát. Leszögezi, hogy a mozgalomnak a jövőben is tartania kell magát a 17 évvel ezelőtt ugyancsak Belgrádban meghatározott alapelvekhez és folytatnia kell harcát „az imperializmus, az expanzioniz- mus, a gyarmati és neokolo- nialista politika, valamint a faji politika, a kizsákmányolás, a hegemonisztikus törekvések és az erőpolitika minden válfaja és megnyilatkozása ellen”. A nyilatkozat nagy hangsúlyt helyez a tényleges leszerelést célzó, konkrét intézkedések szorgalmazására, és ugyancsak hangsúlyozottan követeli az idegen támaszpontok felszámolását. Ami a mozgalom belső helyzetét illeti, a dokumentum síkra&záll a tagországok között felmerülő vitás kérdések békés, tárgyalások útján történő rendezése mellett, és elítél minden olyan külső próbálkozást, amely az el nem kötelezettek egységének megbontását, ellentéteik mesterséges felnagyítását célozza. A nyilatkozat második részében beszámol a fejlődő országok gazdasági nehézségeiről, amelyek jó részéért az iparilag és gazdaságilag fejlett államokat teszi felelőssé. Végül visszatérve a nemzetközi politikai helyzet gyakorlatilag valamennyi lényeges és időszerű kérdésére, o nyilatkozat elítéli Izrael agresszív területszerző politikáját és javasolja, hogy a tagországok fővárosaiban részesítsék teljes jogú diplomáciai státusban a Palesztinái Felszabadítási Szervezet képviselőit. Követeli, hogy Ciprusról vonják ki az idegen csapatokat, hogy a szigetország két közössége külföldi beavatkozástól mentesen egymás között, tárgyalásos úton rendezhesse problémáit. Üdvözli az afrikai országok khartoumi csúcstalálkozójának eredményeit, és tiltakozik az ellen, hogy a fekete kontinensen tömbpolitikai érdekek érvényesüljenek. Az akcióprogram rendelkezik a jövő évi havannai csúcstalálkozó alapos és körültekintő ‘előkészítéséről. Munkásmozgalmi emlékművet avattak Szigetmonostoron Győri Imre ünnepi beszéde Négy nemzedék képviselői keresték föl vasárnap a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő szigetmonostori erdei telepet. Úttörők, KISZ-es fiatalok, a telep mai lakói és a munkásmozgalom régi harcosai együtt köszöntötték a jubileumot. Az ünnepi nagygyűlésen megjelent Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Cservenka Fe- rencné, a KB tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, Molnár Endre, az MSZMP budapesti bizottságának titkára, Ligeti László, a SZOT alelnöke, Borovszky Ambrus, a vasas szakszervezet elnöke, Krekács György, a KPVDSZ főtitkára. Barát Endre, a Pest megyei pártbizottság osztályvezetője mondott bevezetőt. Ezután Győri Imre méltatta az évforduló jelentőségét. Megemlékezett azokról a munkásokról és alkalmazottakról, akiknek természet- és sport- szeretete évtizedeken át fenntartotta ezt a munkásmozgalom számára is helyet adó üdülőtelepet. Kegyelettel szólt a hajdani küzdőtársakról, a mártírhalált halt harcosokról, s a Központi Bizottság nevében is köszöntötte a telep mai lakóit, akik fenntartották és tovább szélesítették, megőrizték és ápolják az az erdei telep hagyományait. Győri Imre ünnepi beszédében felelevenítette a telep felszabadulás előtti történetét. Hangsúlyozta: Szigetmonostor az egyik példája annak, hogy a legvadabb fasiszta terror sem tudta megtörni, megfojtani a Kommunisták Magyarországi Pártját. — Az ötven éves erdei telep tevékenységének fontos tanulsága — mondotta Győri Imre —, hogy a forradalmi mozgalomban résztvevő, élenjáró munkások életében a társadalmi haladás szolgálata mindig ötvöződött a kultúra és a sport, a természet- járás szeretetével, a sokoldalúan művelt ember eszményével. A telep a felszabadulás óta sokat fejlődött és hű folytatója a közöségi élet jó és szép hagyományainak. Az ünnepi beszéd után lehullt a lepel az erdei telep új emlékművéről, Papachristos Andreas Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásáról. Ezután a párt-, állami és társadalmi szervek, a fegyveres testületek képviselői megkoszorúzták az emlékművet, amelyhez a gödi Fészek lakói és a munkásmozgalmi olvasótábor fiataljai is elhozták a hála és a tisztelet virágait. Megnyitották az erdei telep újjáalakított és kibővített munkásmozgalmi múzeumát, majd a szabadtéri színpadon rendezett műsorral véget ért a jubileumi ünnepségsorozat. Peking és Dél kelet-Ázsia 0 délkelet-ázsiai helyzetben a legutóbbi hónapokban rendkívül komoly és veszélyes változások következtek be. Ismeretes, hogy a szovjet diplomácia hosszú m keresztül következetesen harcolt az ázsiai kollektív biztonság rendszerének megteremtéséért. Ez biztosíthatta volna a legnagyobb kontinens békéjét és azt, hogy államai külső beavatkozás nélkül alakíthassák sorsukat. Az ázsiai kollektív biztonság gondolatát Washington és Peking (egymástól persze gyökeresen eltérő érv- és szóhasználattal) egyaránt visszautasította. E visszautasítás háttere voltaképpen most kezd kibontakozni, amikor a korábbinál élesebben feltűnik két irányzat. Az első és legfontosabb az, hogy a pekingi külpolitika szovjetellenes vonala méginkább egyeduralkodóvá vált és eljutott addig a pontig, amikor látszik a közvetett és közvetlen hatalmi összjáték Washington és Peking között. Ennek állomása volt a „kemény politika” amerikai szószólójának, Brzezinski elnöki tanácsadónak pekingi és tokiói utazása. Ennek során nyíltan hangoztatta az érdek- közösséget Peking és Washington között és nyomást gyakorolt Tokióra, hogy Peking feltételeihez közelítve kezdje meg a japán—kínai békeegyezményre vonatkozó tárgyalásokat. E fejlődés legújabb szakaszaként július közepén egy amerikai kongresszusi delegáció előtt Teng Hsziao-ping közölte: Kína hajlandó közvetlenül tárgyalni a tajvani rezsimmel a sziget jövőjéről. Ennek gyakorlati szempontból azért van jelentősége, mert egy bármilyen laza tajvani kompromisszum is lehetségessé tenné Washington és Peking teljes diplomáciai kapcsolatainak helyreállítását. Ezek a fejlemények az eddiginél szabadabb teret biztosítanak Kína hegemón törekvései számára. Kína egyértelműen befolyási övezet létesítésére törekszik Délkelet- Ázsiában. S az utóbbi hónapokban kiéleződött vietnami— kínai feszültség igazi magyarázata az, hogy a több évtizedes függetlenségi háború után a szocialista Vietnam a maga önálló útját kívánja járni. Vietnam éppen ezért a délkelet-ázsiai kínai hegemón törekvések legfőbb akadályává vált. Ez vezetett a konzulátusok kínai részről kezdeményezett bezárásához, a Vietnamnak korábban nyújtott kínai segély leállításához és a kínai szakemberek visszahívásához. A legutóbbi hetekben Kína már a katonai feszültséget is fokozta és jelentős csapatösszevonásokat hajtott végre déli határain. Pekingben közismert módon mindezt azzal indokolják, hogy „Vietnam üldözi a területén élő kínaiakat”, holott valójában a vietnami kormány a frissen szabadult déli országrészben uralkodó gazdasági káosz felszámolására a feketekereskedelmet kézben tartó burzsoázia ellen hozott korlátozó és kisajátító intézkedéseket. Ezek az intézkedések csak azért érintettek többségükben kínaiakat, mert Dél-Vietnamban a feketepiac, valamint az arany- és de- vizaűzérkedés a kínai burzsoázia kezében volt. Kína délkelet-ázsiai hatalmi játszmájának szerves része volt a Kambodzsában létrehozott ultrabaloldali (az ottani burzsoáziát egyébként fizikailag is felszámoló) rendszer vietnamellenes fegyveres agressziójának támogatása. A kínai hatalompolitika ily módon azt remélte, hogy a háború utáni újjáépítés súlyos terheivel küzdő Vietnam két tűz közé szorul és a Kambodzsától északra lévő és Vietnammal baráti viszonyban lévő Laoszt sikerül „leválasztani” Vietnamról. Ily módon — vélték Pekingben — viszonylag rövid idő alatt létre lehet hozni Kína befolyási övezetét az egész indokínai félszigeten. Ennek a nyomásnak logikus és természetes következménye volt, hogy Vietnam igyekezett még szorosabbra fűzni kapcsolatait a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. Ebben az értelemben Vietnam belépése a KGST- be gazdasági fontosságán túlmenően egyértelmű világpolitikai jelentőséget is nyer. Peking hatalompolitikája viseli a felelősséget azért, hogy az imperializmus indokínai veresége után Délkelet- Ázsia nem juthatott közelebb a Szovjetunió által javasolt kollektív biztonsági rendszerhez, hanem éppen új ellentétek és feszültségek gócává vált. E nnek az egész fejlődésnek egy távolabbi összetevője az, hogy miképpen foglalnak majd állást olyan délkelet-ázsiai országok, mint Thaiföld, Malaysia, Fülöp-szigetek és Indonézia. Ez a négy ország tagja az ASEAN-nak, a „Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének”. A vietnami kormány tárgyalásokat kezdeményezett az ASEAN vezető tagjaival és normális, békés kapcsolatokat javasolt. Sok szempontból ezeknek a törekvéseknek a sikerétől függ az, hogy történelmileg hosszú távra eredményesen el lehet-e torlaszolni az utat a délkelet-ázsiai kínai „birodalmi befolyási övezet” létrehozására irányuló törekvések előtt. 35. — Nincs min. gondolkozni — jelentette ki Guszti a tőle megszokott apai korrektséggel — tudod, hogy nem áll otthon élire rakva a pénzem, de amennyit te fogsz adni, annyit majd én is előteremtek ég alól, föld alól. — Ezt vártam tőled, Gusztikéin... — rebegte Gitta meghatottan — de engedd meg, egy ilyen öröklakásra befizetni... lehet vagy kétszázezer... annak ha csak a felét is kell vállalnunk... és ha mondjuk rád jutna a felének a fele... — Ha kölcsönöket kell felvennem, ha akármennyi adósságot kell is csinálnom... Mennyit ihatott ez a Guszti, ha már ilyen hős? Gitta a szembenülő Klárira vetett egy óvatos pillantást; nyilván már nagyon eszi a fene... Nagyon nem szereti, ha ő Gusztival akár csak két szót is vált. Akár Barna. Ezeket kellene egyszer egymással összeházasítani. Megkérdezte: — És Klári? Mit szól ehhez Klári? — Semmit, nem szólhat. De ő nem is olyan... ő megérti... Ebben Gitta némileg kételkedett. De a dolognak ezt a vonatkozását ő aztán igazán nem akarta túlságosan bolygatni. Óvatosan kezdett a helyére visszahúzódni. De hol vannak ezek a gyerekek? ★ A gyerekek a ház mögött, éppen a sarkon botlottak egymásba, mielőtt Tibor kilépett volna oda, ahol már megláthatják. Kati minden tétovázás nélkül, mint a párduc, vetette magát vőlegénye karjába, s már át is karolta a nyakát, és már harapta is a száját. Tibor nem volt felkészülve türelmetlen menyasszonya támadására, s megtántoro- dott, majdnem el is esett. Kü- lönbenis, őbenne igazán nem volt ekkora türelmetlenség. Mégis megadóan vonta keblére szeretett menyasszonyát. — Ni, csókolóznak! — riadt fel Klári, gyermekeinek felfedező rikoltásaira. — Csókolóznak, csókolóznak! — ugrálták körül őket az indiánok. Természetesen mindenki felfigyelt. Nevettek; természetesen megértőén, együttérzéssel. Látni nem láttak oda a csónakház sarkától. Klári felemelkedett ültéből, kezében a nehezen fogyó paprikással : — Péter, György! Azonnal idegyertek! — Na ne, anyuci — tiltakoztak az érdeklődő csemeték — hátha folytatják... Hé, csak csókolózzatok! Klári feltápászkodott és fenyegetően mászott kifele. Nagymama fogta fel végre a helyzetet és avatkozott bele sürgősen: — De hova mégy, Klárika, talán te is meg akarod őket nézni? Harsány nevetés tört ki az ebédelő fűasztalnál. Megjelent — a ház mögül bíborvörösen kilépve — Tibor, a vőlegény. A látvány nem csökkentette a jókedvet. Barna, immár emelkedettebb hangulatában, meg is tapsolta: — Tiborkám, igazán nincs mit pironkodnod! Gyere csak, igyál az ijedtségre! Gitta felhasználta az ülésrend megbontását és odalopta magát Barnája mellé... — De Barnám, ez olyan- ízetlen... — S halkabbra fogta a szót, megfogta a karját — figyelj csak rám egy kicsit! — Figyelek, drágám. — Láttad, beszélgettem az örömanyával, ezzel a szörnyű Marival... (Folytatjuk)
