Kelet-Magyarország, 1978. augusztus (35. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-19 / 195. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. augusztus 19. LABDARÚGÓ VERSENYKIÍRÁS Változások a megyei L és ff. osztályban A Szabolcs-Szatmár megyei Labdarúgó Szövetség elkészítette és közreadta a megyei I. és II. osztályú felnőtt, ifjúsági, valamint serdülőbajnokság 1978—79. évi versenykiírását. Szintén elkészült az MNK, valamint az országos ifjúsági és serdülőkupa megyei selejtezőinek lebonyolítási rendje, amely a bajnoki kiírással együtt számos érdekes változást „hozott”. Osztályozok A megyei I. osztályú bajnokság első helyezettje az MLSZ rendelkezése alapján osztályozót játszik majd az NB II-be kerülésért. Amennyiben sikerrel veszi az akadályt, úgy csak egy csapat, a 16. helyezett mond búcsút a megyei i-nek. Ha a bajnok nem jut fel, akkor a 15. együttes is kiesik. A további kiesők száma attól függ: lesz-e szabolcsi csapat az NB II-ből kiesettek között? A megyei II. osztálybői az első és a második helyezett jut majd lel az I. osztályba. Kiesik a 13., a 14., a 15. és a 18. helyezett! A II. osztályban ugyanis a létszám egy év múlva ismét 16 lesz, a mostani 18-cal szemben. Ameny- nyiben viszont a megyei I. osztály bajnoka feljut az NB II-be, akkor a 13. helyezett bentmarad. A további kiesők száma annyival növekszik, amennyivel nő majd az I. osztálytól búcsúra kényszerülők száma. A járási bajnokok jövőre is osztályozót játszanak majd a megyei II-be kerülésért. A hat járási bajnok két hármas csoportban, semleges pályán körmérkőzést vív, s a csoportgyőztesek jutnak tovább. Az osztályozók időpontjai: 1979. július l., 8. és 15. Még egy érdekesség: az előzetes tervekkel ellentétben az Nyh. VSSC Il-nek és a KSE il-nek az eredményei nem számítanak a megyei II osztályban! Vonal alatt, a táblázat 17. és 18. helyén szerepelnek majd eredményeik. A feljutást, vagy a kiesést tehát nem befolyásolják. 30 serdülőcsapat A megyei labdarúgó-szövetség versenykiírása alapján a serdülőbajnokság szeptember 9-én rajtol, s az őszi idény november 4- én fejeződik be. A mérkőzéseket a csapatok szombati napokon, délután játsszák le. Az NB Il-es NYVSSC-nek és Kisváráénak két-két, a 16 megyei I osztályú egyesületnek pedig egy-egy serdülőegyüttest kötelezően kell szerepeltetni. A húsz csapathoz Meglepetéssel kezdődött Jugoszlávia ellen Ma két világbajnokság rajtol: Jönköpingben az öttusázók, Nyu- gat-Berllnben pedig a vízilabdázók kezdik el a küzdelmeket. Az öttusa VB első napján a lovaglásra kerül sor, 23 ország 60 versenyzője — köztük a magyarok is — ülnek nyeregbe. A Jövő évi felnőtt világbajnokságot egyébként Budapesten rendezik, 1981-ben Lengyelországé, 1982-ben Romániáé, 1983-ban pedig az NSZK-é a rendezés joga. A vízilabdázók ma Hamburgban a jugoszlávok ellen kezdenek, pontosan 12 órakor. A mérkőzés két pontja igen fontos, hiszen az egymás elleni eredményt a csapatok magukkal viszik a középdöntőbe. Gyarmati Dezső szövetségi kapitány a Molnár — Faragó, Sudár — Csapó, Somossy — Gerendás, Horkai „hetest” küldi vízbe. Ünnepi sportműsor SZOMBAT Röplabda: Szövetkezeti női válogatottak nemzetközi tornája Nyíregyházán, a városi stadion játékcsarnokában. 9,30 óra: Bulgária—Magyarország. 11,00 óra: Csehszlovákia—Litván SZSZK. 15.00 óra: Bulgária—Csehszlovákia. 16,30 óra: Magyarország— Litván SZSZK. Kézilabda: Nyíregyházi Papírgyár-Csepeli Papírgyár pályaavató mérkőzés Nyíregyházán, a papírgyárban 14,30 órakor. Tenisz: NY VSSC—Kecskeméti SC NB l B-s férfi csapatbajnoki mérkőzés Nyíregyházán, a városi stadionban 14 órakor. Tömegsport: SZMT Alkotmány Kupa női kispályás labdarúgó- döntő Nyíregyházán, a városi stadionban 15 órától. Teke: Alkotmány Kupa női és férfiverseny Nyíregyházán, a stadion automata pályáján 12,30 órától. VASÁRNAP Kézilabda, NB Il-es női mérkőzések: Nyh. Volán-Dózsa—Debreceni Közút Nyíregyházán, a városi stadionban 10 órakor. Vásá- rosnamény—Mátészalka, Vásá- rosnaményban 10 órakor. Férfi- mérkőzések : Tiszavasvári—Salgótarján, Tiszavasváriban 11 órakor. Nyírbátor—Gyöngyösi Vasas Izzó, Nyírbátorban 11 órakor. Tenisz: NYVSSC-MAFC, NB I B-s férfi csapatbajnoki mérkőzés Nyíregyházán, a városi stadionban 8,30 órakor. Nyh. Vízügy— Selypi Kinizsi, NB III-as férfi csapatbajnoki mérkőzés Nyíregyházán, a városi stadionban 8,30 órakor. Tömegsport: Alkotmány Kupa kispályás labdarúgó városi döntő Nyíregyházán, a kereskedelmi szakközépiskola pályáján 15 órakor. Teke: Alkotmány Kupa női és férfiverseny Nyíregyházán, a stadion automata pályáján 8,00 órától. Tájfutás: Edzett ifjúságértverseny Nyíregyházán, az erdei tornapályán 9 órától. Nevezni a helyszínen lehet. Labdarúgás, NB II (kezdési idő 15.00 óra): MVSC—Nyíregyházi VSSC Miskolcon, határbíró: Csönge és Barna. DMTE—Kis- várdai SE Debrecenben, határ- bíró: Pecze és Gonda. Megyei I. osztály (kezdési idő 16.00 óra): Asztalos SE—Mátészalka, v: Czirba (Veres I., Király). Nyh. SZAÉV-MEZÖGÉP— Balkány, v: Kosztyu (Erdei, Vá- rady). Nagyhalász—Tiszavasvári, v: Kun (Maróthy, Alföldi). Csen- ger—Tyúkod, v: Puskás (Sípos, Magyar). Tiszalök—Nyírbátor, v: Szabó L. (Kerezsi, Adorján). Nagykálló—Fehérgyarmat, v: Dávid (Ambrusz, Jármi). Rakamaz —Kótaj, v: Tamaskovics (Tassy, Szegedi I.). Záhony—Tuzsér, v: Vári II. (Balogh, Losonczi). Megyei II osztály (kezdési idő 16 óra): Kemecse—GávavencseMő, v: Navraczki (Hernádi). Jánk- majtis—Nyírtass, v: Pusztai (Aj- ler). Nyh. Volán-Dózsa—Vásáros- namény, v: Takács T. (Súgta). NY VSSC II.—Üjfehértó, v: Hek- mann (Deák). Kisléta—Ibrány, v: Jármezet (Jusztus). Nagyvarsány —Hodász, v: Győrfi (Jeszenszki). Ajak—Nagyecsed, v: Veres B. (Lenyu). Mándok—Baktalóránt- háza, v: Gerő (Kelemen). KSE II.—Nyfrmada, v: Veres T. (Benya). HÉTFŐ Salakmotor: Alkotmány Kupa nemzetközi verseny Nyíregyházán 8 ország 16 versenyzőjének részvételével, a Zalka Máté utcai pályán 16 órától. Pénteken délután négy nemzet szövetkezeti válogatottjának résztvételével női röplabdatorna kezdődött Nyíregyházán, a Városi Stadion játékcsarnokában. A nemzetközi tornát Czimbalmos István, a KISZÖV elnöke nyitotta meg. Az első találkozót a bolgárok vívták a litvánok ellen és óriási meglepetésre legyőzték az esélyesebbnek tartott szovjet együttest. A következő mérkőzésen a magyar együttes, amely a Bp. Spartacus NB i-es csapatára épül, biztosan nyert a csehszlovákok ellen. Eredmények: Bulgária—Litván SZSZK 3:0 (15:11. 15:10, 15:6). V.: Kerék, Seres. A mezőnyben és a hálónál egyaránt felülmúlta ellenfelét a jóval alacsonyabb játékosokból álló bolgár együttes. Győzelmük teljesen megérdemelt volt. Jók: Kazanovszka. Ugrinova, illetve Dilite. Magyarország—Csehszlovákia 3:0 (15:3. 15:6, 15:8). V.: Racskó. Máthé. A találkozó mindössze 50 percig tartott. A csehszlovákok csak a harmadik játszmában tudták a magyarokat némileg megszorítani. Jók: Albert K., Hubai- né. Molnárné, illetve Labova. A nemzetközi torna első napjának értékelésére Dánóczi Rezsőt, a Magyar Röplabda Szövetség fegyelmi bizottságának vezetőjét, nemzetközi játékvezetőt kértük meg: — Óriási meglepetés a Litván válogatott veresége a bolgároktól. Ugyanennyire meglepő a bolgárok korszerű, gyors, kitűnő játéka! véleményem szerint a magyar-bolgár találkozón dől majd el az első hely sorsa. Dicséret illeti a házigazdákat a kitűnő rendezésért, s a nagyszerű játékvezetésért. A négy NB I-es nyíregyházi bíró tárgyilagosan, igen jól vezette a mérkőzéseket. Felvételünk az első, bolgár- litván találkozón készült. (Hammel József felv.) A nemzetközi torna ma 9,30 órától folytatódik. Szombaton délután 14 órai kezdettel a nyíregyházi városi stadion teniszpályáján kerül sor a tenisz NB I B-s férfi csapatbajnokság rangadójára, a .Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC és a Kecskeméti SC között. Az első és a második helyezett találkozójának végeredménye sorsdöntő az NB I-be jutás szempontjából: amelyik együttes nyer, nagy lépést tesz a legjobbak közé kerülésért. — Az NB I B két kimagaslóan legjobb csapatának összecsapása igazi teniszcsemegét ígér — mondta érdeklődésünkre Machán Frigyes, az NYVSSC vezető edzője. — Aki kilátogat a teniszpályánkra, minden bizonnyal nagy élményben lesz része, hiszen amelyik gárda nyer, az már NB I-esnek tekinthető. — Tavasszal is kitűnő mérkőzést játszott a két együttes Kecskeméten. Balszerencsés körülmények között vesztettünk, 5:4 tizen önként neveztek, így a szövetség 30 együttest oszthatott be — három csoportba. A Keleti csoportban Fehérgyarmat, Nyírbátor I., Nyírbátor II., Tyúkod, Csenger, Mátészalka, Baktalórántháza, Nagyecsed, Hodász és Nyírmada kapott helyet. A Középcsoportban a KSE 11., az NYVSSC III., Tiszavasvári 11., Záhony, Tuzsér, Nagyhalász, Nyíregyházi SZAEV-MEZOGEP, Kótaj, Nyíregyházi Volán-Dózsa és Ibrány szerepel. A Nyugati csoportban az NYVSSC II., a KSE III., Tiszavasvári I., Tiszalök, Nagykálló, Balkány, Raka- máz, az Asztalos SE, Üjfehértó és a Nyíregyházi 110-es DSK küzd majd a bajnoki pontokért. A három csoportgyőztes körmérkőzésen oda-visszavágós alapon, 1979. május 19. és június 6. között dönti majd el a bajnokság első három helyének sorsát. A következő, 1979—80. évi bajnoki évben egyébként, az MLSZ határozatának megfelelően a megyei I. osztályú egyesületeknek két-két serüdőlegyüttest kell majd kötelezően szerepeltetni a megyei bajnokságban. A szervezést tehát már most el lehet kezdeni. Nevezés: augusztus 25-ig Az 1978—79. évi labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa selejtezőit megyénkben szeptember 1. és október 15. között — szerdai napokon — rendezik. Az MNK- selejtezőkben az NYVSSC és a KSE, valamint a 16 megyei I osztályú csapat kötelezően szerepel. Rajtuk kívül öntkéntes jelentkezés alapján indulhatnak a megyei II osztályú és a járási bajnokságban szereplő együttesek is. A megyei selejtezőket egyenes kieséses rendszerben játsszák. Döntetlen esetén ezért ll-es rúgásokkal állapítják meg a továbbjutó csapatot. A selejtező mérkőzéseken mindig az alacsonyabb osztályban szereplő együttes a pályaválasztó. Azonos osztály esetében a megyei szövetség dönt a pályaválasztó kérdésében. Szabolcsból egy csapat jut az országos elődöntőbe, ahol 64 együttes mérkőzik. Az önként jelentkezők az MNK-ra augusztus 25-ig nevezhetnek írásban, a- megyei labdarúgó-szövetségben. Szintén augusztus 25-ig lehet nevezni az országos ifjúsági és serdülőkupa küzdelmeire. A megyei seljtezőkben az NB Il-es és a megyei I osztályú csapatok indulása kötelező. Rajtuk kívül nevezhetnek a megyei II osztályban, illetve járási bajnokságban szereplők, valamint az iskolák együttesei is. A szabolcsi selejtezőket szeptemberben bonyolítják le, egyenes kieséses rendszerben. Az ifjúsági és serdülőkupában is az alacsonyabb osztályban szereplő a pályaválasztó, míg azonosság esetén sorsolással döntenek. arányban maradtunk alul. úgy, hogy öt összecsapáson a döntő játszmában kaptak ki játékosaink. Most nekünk nem elég 5:4 arányban győzni, mert rosszabb a szettarányunk. Legalább 6:3-at kell elérnünk, s akkor jövőre Nyíregyházának lesz NB I-es férfi teniszcsapata. Játékosaink egész héten nagy szorgalommal készültek a sorsdöntő találkozóra. Káplán István, Pázmándy . József és Sárréti György az egész nyarat végigjátszotta, jó formában vannak. Koczka Jánosnak szombaton este lesz az esküvője, de vállalta a délutáni játékot, a pályáról egyenesen a házasságkötő terembe megy majd. Rajtuk kívül számításba jön még Erős Béla, Kiss Ernő, Losonczi István, Szalontay János és Molarovich János. — Hogy mit várok? Természetesen győzelmet. Mindenképpen győznünk kell — mondta befeJv zésül a vezető edző. KOSSUTH RADIO 8,25: Lányok, asszonyok. — 8,50: Az Éneklő Ifjúság az UJ Filharmonikusok klubjában. — 10,05: Zenekari muzsika. — 11,29: Az ember útja. Adám nyomában V. rész. — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. — 12,30: Magyarán szólva... — 12,45: Melódiakoktél. Közben 13,10: Magasugrók, Jegyzet. — 13,20: A Melódiákoktól folytatása. — 14,00: Közvetítés az öttusa VB- ről, — 1440: Liszt: Három Pet- rarca-szonett. — 1440: Tudomány és gyakorlat. — 15,05: Uj Zenei Újság. — 15,40: A Skorpió együttes felvételeiből. — 16,00: 168 óra. — 17,30: Sugár Rezső—Romhányl József: Hunyadi — hősi ének. — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,05: Közvetítés az öttusa VB-ről. — IS,13: Karnyóné, avagy a vénasszony szerelme. Csokonai Vitéz Mihály vígjátékának rádióváltozata. — 20,13: Kedves lemezeim. — 21,09: Magyar operaénekesek. Miller Lajos. — 22,15: Közvetítés a vízilabda VB-ről és a kajak-kenu VB- ről. — 22,35: A beat kedvelőinek. — 23,20: A Wilanow vonósnégyes felvételeiből. — 0,10: Melódiákoktól. PETŐFI RADIO 8,05: Híres prímások muzsikálnak. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Patience. Részletek Sullivan—Gilbert operettjéből. - 9,15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,30: Polkák fúvószenekarra, — 10,00: Gratulálunk! 25 éves a Népstadion. — 12,03: Előadja a szerző: Francoise Hardy és Frank Schöbel. — 12,33: Turandot. Részletek Puccini operájából. — 13,20: Eco-mix. Gazdasági mindenféle. — 14,00: Fiataloknak! Komjáthy György kívánságműsora. — 14,50: A magyar nép- költészet hete. — 15,05: Török Erzsébet népdalfelvételeiből. — 15,25: Orvosi tanácsok — a gyógyfürdőkről. — 15,33: Napraforgó — Cottbusból és Budapestről. — 16,20: Éneklő ifjúság. — 16,33: Ötórai tea. — 17,30: Kathy Horváth Lajos népi zenekara játszik. Gyulai Erzsébet és Varga Imre nótákat énekel. — 18,10: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. — 18,56: Operettdalok és kettősök. — 19,45: Magnósok, figyelem! — 20,33: A magyar népköltészet hete. — 21,30: Népdalcsokor. — 22,33: Zenekari muzsika. — 23,20: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7,30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. — 8,08: Magyar szerzők fúvósműveiböl. — 8,33: Schubert-dalok. — 8,56: Ella István Bach-orgonaestje a Zeneakadémia nagytermében. — 10,05: Slágerlista, — 10,40: Figaro házassága. Részletek Mozart operájából. — 11,37: A Magyar Rádió és Televízió énekkara Kodály-kórusműveket énekel. — 12,20: Széli György vezényel a Clevelandi szimfonikus zenekar élén. — 14,05: Gundula Janowitz operaáriákat énekel. — 14,54: A protest-song történetéből (H). — 15,15: Délutáni hangverseny. — 16,47: Juhász Ferenc versei. — 16,53: Beethoven: IV. szimfónia. — 17,30: Norma. Részletek Bellini operájából. — 18,30: Mozart kamarazenéjéből. — 19,33: Nagy Péntek délután eléggé foghíjas mezőny állt rajthoz a nyíregyházi stadionban az NYVSSC meghívásos női tá- volugróversenyén. A meghívott legjobb 12 hazai ugró közül mindössze öten jöttek el, s ráadásul a jó eredmények is elmaradtak, bár ebben a rossz időjárás is közrejátszott. Az első sorozatban Zarnó- czay Klára, az NYVSSC távolugrója érte el a legjobb eredményt, 600 centimétert. A harmadik sorozat végéig vezetett, akkor Kosa Erika (Üjpesti Dózsa) két centiméterrel túlugrotta. A fővárosi atléta azonban nem sokáig állt az élen, mert Zarnóczay siker volt! A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a Csepeli Munkásottbonban. — 21,01: Dzsesszf elvételekből. — 21,35: Bemutatjuk új felvételünket. — 22,30: Magyar és külföldi költők tréfás verseiből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, lapszemle, időjárás. — Hallgatóink kívánságműsora. (Közben: Múzeumban, tárlaton.) — 18,00—18,30: Hírek, tudósítások a két megyéből. — Pete Seeger énekel. — Műsorelőzetes. MAGYAR TV 9,03: Idősebbek Is elkezdhetik. — 9,10: Kuckó. — 9,40: Berkes Péter: Utánam srácok! V—VI. rész. — 10,40: Mindenki közlekedik ... — 10,55: Tökéletes házasság. Amerikai fUm. — 11,55: Úszó- és vízilabda-világ- bajnokság. — 12,55: Malom. Utazási vetélkedő. — 14,18: Minden évben újra. NSZK tévéfilmsorozat. III/3. rész. — 16,00: Barátság 25 nyelven. — 16,50: Nem felejtek és nem emlékezem. Dokumentumfilm. — 17,35: Hírek. — 17,40: Tuti gölöncsérek. — 18,20: Reklám. — 18,25: Mai magyar költők. — 18,45: Egymillió fontos hangjegy. — 19,00: Reklám. — 19,10: Cicavízió. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Szép magyar tánc. X/3. rész. — 20,05: Fekete gyémántok. Magyar film. I. rész. — 21,25: Kettős arckép. Kocsis Zoltán és Ránki Dezső. — 22,20: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20,00: Rivalda nélkül. Don- quijoteizmus. — 20,10: Gyurkó László: A Búsképű lovag. — 21,10: Közben: Tv-híradó 2. MOZIMŰSOR Krúdy niozi: FELKAVART Víz. 20%-kal felemelt helyárral ! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra! Kert mozi: A JAVÍTHATATLAN. 50°n-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 19,30 óra! Pénztárnyitás 17,30 óra! Béke mozi: NYUGALMAZOTT EZREDES. E. k.: 16, 18 és 20 óra! Móricz Zsigmond mozi: A KÉTFENEKÜ DOB. (14 év!) E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra! Nyírbátor: A FOLYO VONALA. Mátészalka: AHOVA LÉPEK OTT FÜ NEM TEREM. (14 év!) 50%-kal felemelt helyárral I Helyárkedvezmény nem adható! Kisvárda: ILYENEK VOLTUNK. (14 év!) SZÍNHÁZMŰSOR Szabadtéri színpad: augusztus 25-én, 19,30 órakor Csokonai Színház PILLANGÓKISASSZONY, vezényel: Kardos Trikolidis. Esőnap: aug. 26-án. SÓSTÓI IFJÚSÁGI PARK OLIMPIA együttes műsora. (968) a negyedik sorozatban 604 centiméterre ugrott. Mint később kiderült, ez a győzelem megszerzéséhez is elegendőnek bizonyult. Zarnóczay a hat sorozatban egyébként a következő eredményeket érte el: 600, 593, 593, 604. 600 és 601 cm. A többiek közül hat méteren felül egyedül csak Kosa került. A meghívásos verseny végeredménye: 1. Zarnóczay Klára (NYVSSC) 604, 2. Kosa Erika (Újpesti Dózsa) 602, 3. Milassin Lorándné (Bp. Honvéd) 597, 4. Papp Mária (Bp. Honvéd) 583, 5. Molnár Róza (Szolnoki MÁV) 557 centiméterrel. AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza. Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Sorsdöntő mérkőzés előtt az NYVSSC férfiteniszezői Zarnóczay győzött VB-rajt 1978, augusztus 19., szombat A foghíjas mezőnyben