Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 9. Váci Mihály: BODZAFA Felénk nem volt a láthatár festői, mint hol fenyő rajzolt fenséges csipkéket: — a táj peremén csak pár törött gally volt. Minálunk csak a bodza ága borult szégyenlősen virágba, s tárta szét könnyű tenyerét, hogy eltakarja szégyenét. Kiknek szoknyáját nem súrolta kiskertekben a virág ringva: — szúrós illatú bokrod volt a béresasszonyok rozmaringja. Ujjuk közt leveled morzsolták templomban, ünnepnapokon. Ó te megszentelt, megcsúfolt ág, szemetmaró bazsalikom! Bodzafa! Szegények növénye! Álmodott kertjük bús virága! Gyümölcsösük gyümölcsös ága! Szomjúságuk szőlőtőkéje! Sétájuk hajló lugasa! Szüretjük venyigesora! Annak, aki bort sose szűrt, - bogyódból volt keserű fürt! Jaj! szegények hársfa-teája: bodzavirág! Ittam belőle! Annak, ki nem ment patikába, főzött leved volt gyógyfürdője. Kis szolgálók, napszámos lányok, ha szerelmes levelet írtak, bogyóid leve volt tintájuk, s könnyük, amit még hozzá sírtak. Cselédkertek labdarózsája! Alvégek tamariszkusza! * Árendás-porták orgonája! Te szegénysorok ciprusa! Szalmatetős kunyhók, borházak lakóinak leándere és maszatos, rongyos pulyáknak fanyar, vad málnaerdeje. A birtokot akácsorok s dölyfös jegenyék keretezték: — a nincstelenek ott keresték otthonuk, hol te lombosodsz! Bodzafa! — két világ határán lombjaid sora volt a mezsgye. Lobogj, hogy aki messze jár már, hona határát ne tévessze! Munkásportrék — Soltész Albert rajza megállapíthassa: Hajnal Éva tíz esztendő alatt alig változott. Az asszony lapozgatta a könyvet, a kisgyerek körbejárta az idegent. Walter Dezső ölébe vette a fiút. — Mondd meg a nevedet — kérlelte. Az asszony hangja felcsattant : — Még nem tud beszélni, ügynök úr! A férj riadtan nézett a feleségére. Walter Dezső kutyaszemekkel meredt rá, ismét fölpattant a fotelból, és hadarva beszélt: — Bocsásson meg asszonyom. igazán sajnálom, de nekem még nincs családom, kérem. Nem tudhattam. A gyakorlati érzékem enyhén szólva pocsék. Az asztalon lévő könyvek után nyúlt. Kényszeredetten mosolygott és rakosgatta a könyveket a börtáskába. — Most kaptuk meg a lakást. nem veszünk könyvet — pattogott az asszony. Az ügynök, miután visszarakta a könyveit a táskába, észrevette, hogy a férfi nem hagyja ennyiben a vásárt. Azt mondta neki könyörögve: — Csak ezt az egyet, a Magányos tömeget vegye meg uram! Az asszony nem szólt, leroskadt a kék heverőre. Noé bárkáján Hajnal Éva — vibrált az ügynök agyában és mint az éles fájdalom, be- léhasított, hogy miről beszélgettek Hajnal Évával azon az estén, amit soha nem követett hasonló. „Rákóczi emlékiratairól írok disszertációt.” Éva nevetett. „Hülyeség. Még nem vettek fel az egyetemre.” Walter Dezső démoninak találta Hajnal Éva kacaját. „A segédszínész telebeszélte a fejét.” Kesergett. Éva nem engedte, hogy a szoknyája alá nyúljon és Walter Dezső sírvafakadt. „Előbb leszek én színpadon, mint te katedrán.” Ezt kiáltotta Hajnal Éva, és otthagyta őt u Duna-parton, a nyáresti sötétben. — Mindjárt ebédelünk — szólt a kisfiúhoz az anyja. Az ügynök fölriadt. — Uram. csak ezt az egy könyvet — kínálta mégegy- szer Hajnal Éva férjének a Magányos tömeget Walter Dezső. — Nem kell! — kiáltotta az asszony A férje megdöbbent, szeme fönnakadt. Később sűrűn pislogott a feleségére és az idegenre. — Ajánlom inkább Köpeczi úr kis Rákóczi-könyvét — hadarta gúnyosan az ügynök. Az asszony kirohant a konyhába. Onnan beszökött a szobába az ebéd illata. Walter Dezsőnek kordult egyet a gyomra. — Köpeczi úr könyve sem kell! — kiáltotta a konyhából az asszony. — Drágám! — ugrott a férje. — Mért nem kell asszonyom? — kérdezte határozottan az ügynök. Az asszony kitárta a konyhaajtót. — Azért, mert Sarolta Amáliát vette feleségül a maga Rákóczija. Hajnal Éva visszatámoly- gott a szobába. Leborult Noé bárkájára es sirt. A kisfia odatipegett hozzá és megsi- mogatta Don Quijote zavartan. megnyúlt ábrázattal nézett az ügynökre. — Sajnálom — motyogta neki Walter Dezső távozáskor. — Szerintem a feleségének nincs igaza. Sarolta Amália hercegnő igazán nem vétkes. A fejedelem sem tehetett arról, hogy elváltak útjaik. W alter Dezső alighogy kilépett a lakásból, a férfi dühösen becsapta mögötte az ajtót. — Ne sírj! — vigasztalta a feleségét. — Kicsit flugos ez az ügynök. Szegény kis Sancho Panza. Igen, Sancho Panza — ismételgette és harsányan nevetett jánd E yfelől a Tisza füzes partja, másfelől Gergelyiugornya eltakarja Jándot, ezt a rövid nevű, hosszú községet. Jelenleg az ismeretlenség homálya is körülveszi a települést. Egy régi könyv néhány sorban tudatta országgal, világgal, hogy létezik Jánd, s “férfilakói az 1700-as évek elején egy emberként csatlakoztak a tarpai Esze Tamáshoz, a szabadságharchoz. Történelmi emléknek nyoma sincs, az elődök és az utódok hétköznapi, szorgalmas munkájának azonban itt a nyoma: a sok szép-ház rendezett portával, csodálatos virágoskerttel. Előbb a valóban csodálatos környezet leírására vállalkozik a krónikás. A fák és a virágok különösen szeretik a beregi földnek ezt a kissé kiemelkedő részét. A főutca jókora szakaszán törpeakácok sorakoznak. Az út mentén az öreg gesztenyék békésen susognak. A kerítések tövében háromfajta fenyőt figyelhetünk meg. Érdekes, hogy a birsalmafák általában a baromfiudvaron, a terebélyes diófák a kert elején láthatók. Szilvából is háromféle van. Sok helyütt zöldell az alma, piroslik a meggy. A piros rózsa szinte valamennyi ablak alatt megtalálható. Gondosan, szakszerűen metszett, nemesített rózsákról van szó. Repülőgépről a fő utca bizonyára egyetlen piros csíknak látszana. Tá- togók, délignyitók és különböző, főleg lila színben pompázó futó virágok díszítik a-házak elejét. A néhány mellékutcában lassan elvirágzik a bodza. Rózsa és bodza illata hódít kellemesen. A töltés falu felőli oldalánál megtalálható valamennyi fontosabb gyümölcsünk. A füzes tarka világában százféle fát és virágot számlálhatunk. A szeder ina meg-megakaszt- ja az ember lábát, de a városiaknak jólesik a séta ebben a környezetben. A Tisza vízállása itt is magas, de így is jól látható, hogy hosszú szakaszon szemcsés homok, puha pázsit kíséri a partot. A falu közepén éppen tápot osztanak. Szinte minden családot képvisel valaki a táposztásnál. Kismotorral, biciklivel, barkácsolt kisszekérrel és a jó ég tudja, hogy mi mindennel viszik haza a tömött zsákokat. A postás táskája degeszre van tömve újságokkal, biciklije vázán mégis megfér egy zsák táp, a kihordás közben nyilván útba esik a lakása. Sokan tartanak háztáji állatot. Nem csoda, hiszen a jándi legelőkön — ha nincs aszály — kövér a fű. Dicső Károly tsz-tag- tól furcsa és tulajdonképpen rossz hírt hallunk: csökken a sertéstenyésztők száma a községben. Azért csökken, mert a kondás státusza betöltetlen. A kondásságot havi négyezerért sem vállalja senki. A hizlaláshoz nem, de a tenyésztéshez fontos a legelő — és a kondás. A volt tsz-irodán találjuk Szarka Bertalan tsz-tagot. Azt mondja, közepesnek nevezhető a gergelyiekkel egyesült termelőszövetkezet. A lapos, agyagos, szikes föld nefn ad gazdag termést, bárhogy is birkóznak vele. A jövedelem kiegészítéséhez szükséges az állattartás. A tápos zsákok cipelése így még érthetőbb. Az iskola, a kultúrház, az óvoda, a két bolt és a kocsma jelenti a közintézményt Jándon. Vásárosnamény viszonylag közel van ide, sokan a járási székhelyen töltik szabad idejüket. Egy idős asszony. Toldi Istvánná sokatmondóan hunyorít és azt mondja: a szülők egy része nem örül annak, hogy a fiatalok estenként bejárnak szórakozni. „Manapság még a fiúgyermeket is félteni kell. .." Az idős asszony e féltékenysége miatt és persze nemcsak emiatt szeretné, ha mielőbb építenének egy zenés cukrászdát a községben, mert akkor a fiatalok estenként itthon maradnának, szem előtt lennének. Szarka Lászlóné tanácstag számos jogos igényt jegyzett lel magának, jegyzetében azonban a lehetőségeket is számításba vette. Természetes, hogy itt is az igények a nagyobbak. Szarkánét a választók legtöbbször a belvíz miatt keresik meg. Az iskola előtt nagy területen áll a víz, a község több pontján kerülgetni kell a tócsákat. A belvíz- rendezésre egyelőre nincs sem helyi forrás, sem megyei támogatás. A nemkívánatos vizet valószínűleg csak a következő ötéves tervben vezetik el. A kívánatos ivóvíz viszont kevés. A két jól működő fúrott kút nem elég ebben a hosszú községben. A választókat arról kellett tájékoztatni, hogy a közművesítésre 1980 után kerülhet sor. A körzetesítés miatt megüresedett tanácsházából orvosi rendelőt alakítottak ki, a körzeti orvos hetente kétszer jár ki, a lakosság szerint legalább háromszor kellene kijárnia. A tanácstag asszony azt mondja, a községben az a különleges, hogy nincs benne különleges. A múltról ő is keveset tud, azt a keveset sem szívesen mondja el. Régen a település közelebb volt a Tiszához, az áradások miatt azonban egyre kijebb kellett építeni, telepíteni a házakat. A húszas évek elején a Nagyatádi-féle földosztáskor több család kapott egy kis telket a település szélén. Ezt a részt elnevezték Toldi-kertnek, nem tudni miért; az biztos, hogy az elnevezés nem jelképezett semmiféle nagyságot. A felszabadulás után ezt a részt Petőfi utca névre keresztelték át. A régi parcellákon újak a házak és fiatalok a gyümölcsfák. Pollák Sándor így emlékezik vissza: „A németajkúakat telepítették ki és a szegényebb vidékekről csalogattak a helyükre. Költözött Jani bátyám a családjával, meg Mari néném a családjával. Kezdetben nekik sem ment sokkal jobban a soruk”. Egy hosszú portán találjuk i/j. Csohány Lászlót, a tsz növénytermesztőjét. A szülei nincsenek itthon, elutaztak „Somogyország- ba”. A fiatalember sorolja a család történetét. Mint mondja, a nagyapja, vagyis a legidősebb Csohány próbált szerencsét 1942- ben, amikor elköltözött Somogyba. Az apja akkor még „kis srác” volt. ö László, vagyis az unoka 1957-ben Somogyjádon született, így három nemzedék élt a távoli faluban. A fiatalember apja bújában, bánatában gyakran énekelgette: „A kanyargó Tisza mentén, ott születtem, oda vágyik vissza az én szívem, lelkem”. A család így 1966-ban visszaköltözött Jándra, csak az öreg Csohány maradt ott, aki most 72 éves. A fiatalember szülei őt mentek meglátogatni. Az ifjabb Csohány három évig Somogybán járt iskolában, kedvesen meséli az ottani tájszólásokat. Ott a kiscsikót nyári pyi- hogónak nevezik, a tyúkokat emígyen csalogatja magához a gazdasszony: „Puppotyipuppotyi”. A gereblyét meg gráblának nevezik. .. Laci elfelejti lassan a gyermekkort, már az ízes beregi nyelvet beszéli. Jándnak volt községi tanácsa, jelenleg nagyközség szerves részének számít, jövőre városi tanács irányítása alá fog tartozni. Cseppet sem bonyolult az előbbi állítás. A körzetesítés óta a Vásárosnaményi Nagyközségi Közös Tanács igazgatja a községet, s januártól Jándot város környéki községnek nyilvánítják. Ez a minősítés távlatokban előnyt jelent. Az előnyökről, a tervekről Illés Elemér, a járási pártbizottság titkára beszél. Jó ismerője a témának, annál is inkább, mivel Jándon született és nevelkedett. Azzal a hírrel kezdi, amely nemcsak a beregieket érdekelheti. Gergelyi és Jánd között 57 fokos meleg vizet találtak a fúrók, s a víznek kimutathatóan gyógyhatása is van. Jövőre kezdik itt a medencék építését. A gergelyi strand kánikulában szűknek bizonyul, Jánd felé fog terjeszkedni. A z ezeregyszáz lelkes község lakój közül néhányan új otthont keresnek, de már nem Somogybán, csak Vásáros- naményban. Lassan-lassan majd fölösleges lesz innen elköltözni, mert Vásárosnamény és Jánd közé egyenlőségi jelet tehetünk. Nábrádi Lajos KM o
