Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-07 / 158. szám
2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 7. (Folytatás az 1. oldalról) A felszabadult alkotó légkör alapja, legfőbb forrása pártunk nyílt — a keletkező ellentmondásokat és nehézségeket is feltáró — marxista—leninista politikája. Az, hogy népünk magáénak vallja, helyesli és tettekkel támogatja ez a politikát. Ennek köszönhetjük, hogy a korábbinál jóval nehezebb gazdasági körülmények között — előre látott és nem várt nehézségekkel megküzdve — a magunk elé tűzött felada- tok nagy részét teljesítettük. Miközben a világ tőkés országaiban tovább tart évmilliókat sújt a társadalmi-gazdasági válság, mint a többi szocialista országban, hazánkban is növekedtek a termelőerők, teljes a foglalkoztatottság, emelkedett az élet- színvonal, bővültek a tudomány és a kultúra anyagi alapjai, töretlenül folytatódott a fejlett szocialista társadalom építése. Amikor szocialista fejlődésünk eredményeiről szólunk és tisztelettel illetjük munkásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk odaadó munkáját, az igazságnak teszünk eleget. Ugyanakkor tudatában vagyunk, hogy még nagyon sok a javítanivaló és a megoldatlan feladat. S amint arról mór nemegyszer nyíltan szóltunk, a gyorsan változó világ olyan követelményeket állít elénk, amelyeknek csak akkor felelhetünk meg, ha még nagyobb felelősséggel, igényesebben, szervezettebben és fegyelmezettebben dolgozunk. Mély meggyőződésünk: népünk vállalja a nagyobb feladatokat és képes azok sikeres megoldására. Mi, akik a kormányban dolgozunk, legfőbb és megtisztelő kötelességünknek azt tartjuk, hogy munkánkkal kedvező feltételeket biztosítsunk társadalmi feladataink eredményes megoldásához. A mércét magasabbra kell emelni Növekedett társadalmunk tettrekészsége Tisztelt országgyűlés! Amikor munkaprogramunkat 1975-ben előterjesztettem, bizalmat és támogatást kértem a kormány számára. Most jó érzéssel mondhatom, egyikben sem volt hiány. Munkánkhoz folyamatosan jelentős segítséget kaptunk az országgyűléstől és bizottságaitól. Mindvégig éreztük a párt vezető testületéinek és szervezeteinek, a Hazafias Népfrontnak, a KISZ-nek és más társadalmi szervezeteknek, a tudomány és a kultúra intézményeinek segítő szándékát. Az elmúlt években is szoros és gyümölcsöző volt az együttműködés a kormány és a SZOT, a minisztériumok és az ágazati szak- szervezetek között. Olykor vitázva, de mindig megtaláltuk azt a megoldást, ami jól szolgálta közös célunkat, a szocialista építés előrevitelét. Elismeréssel szólhatok a vállalatok, a szövetkezetek és intézmények vezetőinek, dolgozó kollektíváinak a kormány döntéseinek végrehajtását elősegítő munkájáról. Azt is megelégedéssel tapasztaljuk, hogy a tanácsok egyre jobban végzik saját munkájukat, és mind nagyobb részt vállalnak az országos feladatok megoldásából is. Érezhetően fejlődött irányító, összehangoló munkájuk, döntő többségük kez- deményezően és jól él a nagyobb önállósággal, mindinkább bevonja a lakosságot a közügyek intézésébe, egyszóval helyesnek, járható útnak bizonyult felelősségük és hatáskörük növelése. Feladataink megoldásában semmi mással nem pótolható erőforrást jelentett számunkra is a társadalom megnövekedett tettrekészsége, aminek oly nagyszerű tanúbizonyságai vannak, mint a szocialista munkaverseny- mozgalom, a közös célokért vállalt sok-sok önkéntes társadalmi munka, a fiatalok tízezreinek részvételével évről évre megújuló ifjúsági építőtáborok, az egyének és a kisebb-nagyobb kollektívák jobbító szándékának alkotó megnyilvánulásai. A követelmények azonban — mint az élet minden területén — a kormány munkájával szemben is gyorsan növekednek, fgy és ebből a nézőpontból vizsgálva saját munkánkban is számos javítanivalót látunk. Mindenekelőtt azon kell változtatni, ami sajnos nemegyszer előfordul, hogy hosszú idő telik el a helyzetfelismerés, a döntés és a cselekvés között, esetenként pedig lassú, vontatott a döntések végrehajtása is. Másrészt arra is van tapasztalat, hogy egyes intézkedéseink, jogszabályaink nem kellően végiggondoltak, ezért azokat utóbb módosítani kell. Gazdasági fejlődésünk tényeit elemezve arra a következtetésre jutottunk, hogy a központi irányítás még nem érvényesíti elég következetességgel a hatékonysági követelményeket és a szükségesnél kevesebb befolyást gyakorol az egyensúlyi viszonyok alakulására. Nem nyugodhatunk bele, hogy a döntések egy része ma is magasabb fórumon születik, mint ahogy azt az ügy természete indokolja. Emiatt a központi irányítás olykor a felesleges beavatkozás formáját ölti, átvállalja a helyi vezetés felelősségét. Természetesen adódhat helyzet, amikor a kormánynak magához kell vonni a döntés jogát, össztársadalmi érdekből akkor is határozottan és gyorsan cselekednie kell, amikor a dolgok normális menetében egyébként központi beavatkozásra nem lenne szükség. Ilyenkor nincs helye a hosszas latolgatásnak, de a kivételből nem csinálhatunk szabályt. Nem lehetünk elégedettek azzal az állapottal sem, ami az igazgatás számos területét jellemzi. Az ügyintézés gyakran nehézkes, fölöslegesen sok a hatósági megkötés, túlzott az adminisztráció. Ezt joggal kifogásolják az állampolgárok, a vállalatok és az intézmények, mert a bonyolult és hosszadalmas hatósági eljárás időveszteséget, nemegyszer jelentős többlet- költséget okoz. Javítani kell a végrehajtás ellenőrzésének formáit és módszereit is. Ma az ellenőrzésben sok a párhuzamosság, tömegesen készülnek a kimutatások, beszámoló jelentések, viszont a számonkérés gyakran mégis formális, bátortalan, vagy nem ritkán elmarad a felelősségre vonás, ami jogosan sérti a társadalom igazságérzetét. Mindezek miatt elhatározott szándékunk, hogy további lépéseket teszünk a kormányzati munka javítására, és erre megfelelő programunk van. Amint már utaltam rá, a Minisztertanácsnak érvényes határozatai vannak a döntési gyakorlat, az állam- igazgatási eljárások, az ellenőrzési rendszer javítására. Előkészületeket tettünk a központi, ezen belül az ágazati irányítás szerepének és feladatainak pontosabb szabályozására. Lépéseket tervezünk a fölösleges szervezeti párhuzamosságok megszüntetésére, ennek keretében felülvizsgáljuk és csökkenteni fogjuk a túlzottan elszaporodott bizottságokat. A jelenleginél nagyobb mértékben kívánunk építeni a vezetők személyes felelősségére és az állami fegyelemre. Tisztelt országgyűlés! Az elmúlt években is a gazdasági építőmunka állította elénk a legnagyobb erőpróbát. A szocialista építés évtizedeire visszagondolva azt mondhatjuk, önmagában véve ebben semmi új nincs. Tapasztalatból tudjuk: minden fejlődési szakasznak megvoltak a maga nehéz és bonyolult feladatai. Ez igaz. Mégsem túlzás, ha azt állítjuk, ma többről és másról van szó, mert egyidejűleg van jelen, egymást erősíti az a belső okokból és a megváltozott világgazdasági helyzetből fakadó szorító igény, hogy minőségileg magasabb színvonalra emeljük a gazdálkodás minden elemét. A minőségi változás szükséges mértéke olyan nagy, mit csak a társadalom tudatos összefogásával, valamennyi szellemi és anyagi erőforrásunk teljes mozgósításával érhetünk el. Ezért az elkövetkező években is a gazdasági feladatok megoldására kell összpontosítani erőink legjavát. Most, hogy elérkeztünk a tervidőszak közepéhez, ismét megállapíthatjuk: az ötödik ötéves tervben alapjában véve helyesen vettük számba azokat a világgazdasági és belső folyamatokat, amelyek lényeges befolyással vannak fejlődésünkre, jól terveztük meg az irányt és a feladatokat helyesen határoztuk meg. A felkészülés is időben megtörtént. A Szovjetunióval és a KGST többi országával a tervidőszak kezdete előtt megkötöttük — a terveink megalapozásában nagy fontosságú — kölcsönös áruszállítási szerződéseket, egyeztettük a termelési együttműködés fejlesztésének feladatait. A minisztériumok és a vállalatok a dolgozó kollektívákkal tanácskozva kidolgozták a cselekvési programokat. A széles körű, nyílt és felelősségteljes politikai munka pedig jól mozgósított a végrehajtásra. Az eredmény, amiről számot adhatunk, nem kevés. Népgazdaságunk a nehezebbé vált feltételek közepette is az ötéves tervben kijelölt irányba fejlődött. Javult a gazdasági munka hatékonysága, számos területen mérhető előrehaladás van a műszaki fejlődésben, növekedett a munka termelékenysége, új elemekkel bővült, tovább erősödött a nemzetközi együttműködés, jelentős számú korszerű termelőkapacitást helyeztünk üzembe. Az első két évben az ipar közel 12 százalékkal, a mezőgazdaság mintegy 8 százalékkal, az építőipar közel 11 százalékkal növelte termelését. A közlekedés kielégítette a szállítási igényeket. Dinamikusan, két év alatt körülbelül 16 százalékkal emelkedett a külkereskedelmi forgalom. A'nemzeti jövedelem 11 százalékkal emelkedett, és ennek forrása teljes egészében a munkatermelékenység növekedése volt. Közvéleményünket gyakran foglalkoztatja az a kérdés, hogyan lehetnek és miért vannak egyensúlyi gondjaink, amikor a termelés fejlődik, nő a termelékenység, a fogyasztás pedig nem lépi túl az előirányzott mértéket. A kérdésre válaszolva visz- sza kell utáni arra, amit előre jeleztünk, arra, hogy a megváltozott világgazdasági árak olyan tetemes veszteséget okoznak, amit csakhosz- szú idő alatt, csak céltudatos és kemény munkával tudunk ellensúlyozni. Az utóbbi években ennek érdekében sokat tettünk, de a feladat a vártnál is nehezebb. A világgazdasági hatások erőteljesebbek, a'cserearányromlásból származó hátrány lényegesen nagyobb, mint ahogy azt előre meg tudtuk becsülni. A tőkés piaci feltételek nem javultak, sőt az elhúzódó válság és a szaporodó protekcionista intézkedések következtében bizonyos mértékig még rósz- szabbodtak is. A tapasztalat másrészt azt is megmutatta, hogy a gazdasági hatékonyság, különösen a termelési szerkezet olyan mértékű megjavítása, ami az egyensúly teljes visszaállításához szükséges, összetettebb, költségesebb és hosszabb időt igényel, mint azt feltételeztük. Mindehhez járul, hogy az irányító és szervező munkában sem sikerült még fel- zárkózni a megnövekedett követelményekhez. Emiatt már ma is meglévő számos lehetőség marad kihasználatlanul. A vezetést és a társadalmi gyakorlatot még nem mindenütt hatja át az a szemlélet, hogy a tegnapi teljesítményekkel nem elégedhetünk meg, hanem a mércét — jelképesen szólva — mindennap magasabbra kell emelni, úgy, ahogy azt helyzetünk megkívánja, s ahogy azt ma még csak a legjobbak teszik. Egyensúlyi gondjaink áthidalására külföldi hiteleket is igénybe veszünk. Erről a közvéleményt is rendszeresen tájékoztatjuk. E hitelek döntő hányadát arra használjuk fel, hogy meggyorsítsuk a termelés korszerűsítését, növeljük iparunk és mezőgazdaságunk exportképességét. A külföldi hitelek igénybevételében azonban józan önmérsékletre van szükség, és biztosítani kell a visszafizetés feltételeit is. Ezért a jövőben is tartani kell magunkat ahhoz, hogy a belföldi felhasználás csak kisebb ütemben növekedhet, mint a nemzeti jövedelem. Mai tudásunk alapján, a nehezebb körülmények ismeretében is azt a gazdaságpolitikai irányvonalat kell követnünk, amit az ötéves tervhez alapul vettünk. De teljes nyíltsággal meg kell mondani: ahhoz, hogy az ötéves tervben előirányzott célokat elérjük, az eredetileg számításba vett és az eddig nyújtott teljesítmény nem elég. Ennél többre, a hatékonyság növelésének lényeges meggyorsítására, olyan szemléletre van szükség, ami nem tűri el a hanyag munkát, a szervezetlenséget, a társadalom javainak pazarlását, s ami a belső tartalékok mozgósítására, a gazdálkodás szüntelen javítására ösztönöz. Mindezek tudatában a kormány eddig is fontosságuknak megfelelő figyelmet fordított a gazdasági feladatokra. A tények azonban azt mutatják, hogy céltudatos munkával tovább kell javítani mindazokat a végrehajtási feltételeket, melyek elősegítik gazdaságpolitikai elveink teljesebb érvényre jutását. A kormány elsődleges feladatai közé tartozik a nép- gazdasági tervezés, a köz- gazdasági szabályozás, az ágazati gazdaságszervező munka egyidejű továbbfejlesztése. A gazdaság központi irányításának a népgazdasági terv az alapja. A mai bonyolult viszonyok között a tervezés szerepe, a tervezők, felelőssége kétszeresen megnő. Ezért a népgazdasági tervezés gyakorlatát is tovább kell fejlesztenünk, úgy, hogy növekedjen az előrelátás biz- -tonsága, a döntések megalapozottsága, a tervezés még inkább betölthesse koncepcióalkotó, irányt kijelölő és összehangoló funkcióját. A központi irányítás hatásfokának növeléséhez a másik fontos tennivalónk a közgazdasági szabályozó rendszer továbbfejlesztése. Jóllehet e téren sokat tettünk, a szabályozóknak a gazdálkodó szervezetekre gyakorolt ösztönző befolyása mégsem éri el a szükséges mértéket. A köz- gazdasági szabályozás, a pénzügyi támogatások és elvonások rendszere — főleg az árrendszer ellentmondásai miatt — sok olyan kiegyenlítő elemet tartalmaz, ami elmossa vagy legalábbis erősen tompítja a vállalatok gazdálkodási eredményeinek tényleges különbségeit. Emiatt a jól gazdálkodó, aktívan fejlesztő vállalatok eredményeikhez mérten a lehetségesnél kevesebb fejlesztési forrással rendelkeznek, s így viszonylagos hátrányba kerülnek, míg a közepes teljesítményt felmutató vagy éppen veszteséggel dolgozó vállalatok a költségvetés terhére indokolatlan előnyhöz jutnak. Ezt még csak tetézi, hogy a pénzügyi támogatások és a különböző kedvezmények odaítélésében nemegyszer szubjektív tényezők is szerephez jutnak és emiatt a lokális érdekek kerekednek felül. Ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell. Elsősorban a termelői árrendszert kell továbbfejleszteni, alkalmassá tenni arra, hogy pontosabb mércét és orientációt adjon a fejlesztés, valamint a folyó termelés gazdaságosságának megítélé- séhez. Más szavakkal kifejezve, az ésszerűbb gazdálkodáshoz olyan termelői árakra van szükség, amelyek a jelenleginél jobban tükrözik a valóságos ráfordításokat. Á termelői árak változtatása hatással van a fogyasztói árakra is, ezért ez nem csak fontos gazdasági, de egyben nagy horderejű politikai ügy is, amely gondos előkészítést kíván, s amelynek során — úgy, hogy azt eddig is tettük — a termelési és az életszínvonal-politikai érdekeket együttesen kell mérlegelni. Addig is, amíg az árrendszer módosításának feltételei megérnek, a szabályozó rendszerben végre kell hajtani az észszerűnek mutatkozó kiigazításokat. Az a szándékunk, hogy ezeket az 1979. évi terv előkészítése közben végezzük el. Tovább korszerűsítjük a termelési szerkezetet Tisztelt képviselő elvtársak! Az ötéves terv végrehajtásának, távlati céljaink elérésének gyakran hangoztatott és nélkülözhetetlen feltétele, hogy a Központi Bizottság múlt év októberi határozatának szellemében meggyorsítsuk az anyagi termelés, különösen az ipari és a mezőgazdasági termelés szerkezetének korszerűsítését. Vajon indokolt-e ez a hangsúlyos kiemelés? Azt válaszolhatjuk, igen. Ma már eléggé ismert, hogy a nemzetközi árviszonyok nagyrészt gazdasági adottságaink miatt váltak számunkra hátrányossá. Azonban az még nem .eléggé köztudott, hogy az árveszteség jóval kisebb lehetne, ha exportra kínált áruink zöme nem a külföldi piac által közepesre értékelt, hanem a kedvezőbb áron értékesíthető, magasabb minőségi kategóriába tartozna. Másképpen kifejezve, ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk a megváltozott világpiaci árakból származó hátrányt, fokozatosan fel kell zárkózni a nemzetközi élvonalhoz, a műszaki fejlesztés meggyorsításával, a gyártási technológiák megújításával, a munka- kultúra javításával olyan korszerű, jó minőségű és keresett cikkeket kell termelnünk, amelyek megfelelnek a hazai igényeknek, a világpiacon pedig gazdaságosan értékesíthetők. Az ötéves tervben elhatározott intézkedések végrehajtásával az utóbbi két évben is előreléptünk a termelési szerkezet korábban megkezdett korszerűsítésében. Folytatjuk a központi fejlesztési programok megvalósítását, kormányzati döntésekkel véglegesítettük az öt legnagyobb gépipari vállalat fejlesztési perspektíváját, újabb szakosítási szerződéseket kötöttünk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, beszüntettük számos korszerűtlen vagy gazdaságtalan termék gyártását. A kormány döntése alapján a Magyar Nemzeti Bank 45 milliárd forint hitelt nyújt azoknak a vállalatoknak, állami gazdaságoknak, termelőszövetkezeteknek, amelyek a verseny- képes export növelésére gazdaságos és gyorsan megtérülő fejlesztést valósítanak meg. A közelmúltban áttekintettük és ellenőriztük, hogyan történik a hitelek felhasználása. A kormány megítélése szerint a kezdeti tapasztalatok jók, ezért fontolóra vesz- szük a keret felemelésének lehetőségét. Mindezzel együtt az érdekeltségi viszonyokat — esetenként a szervezeti kereteket is — tovább kell fejleszteni úgy, hogy szorosabb legyen a termelők, a kutató- és fejlesztő intézmények, a forgalmazó bel- és külkereskedelem érdekazonossága. Külön is nagy fontossága van az aktívabb piacfeltáró munka, az exportszolgálat fejlesztésének, mert az éles piaci versenyben csak akkor állhatunk helyt, ha a fejlesztők, a termelők nem késleltetve és nemcsak közvetve, hanem gyorsan és közvetlenül is érzékelik a piac igényeit. A termelési szerkezet korszerűsítésének elengedhetetlen feltétele, hogy ágazatfejlesztési terveink, műszaki politikánk kidolgozásakor saját hazai adottságainkkal együtt számításba vegyük a nemzetközi munkamegosztás lehetőségeit. Ebből a szempontból különösen fontos érdekünk a Szovjetunióval folytatott együttműködés elmélyítése, az, hogy még szervesebben bekapcsolódjunk a szocialista gazdasági integrációba. A szocialista gazdasági integráció fejlesztésének új lendületet, biztató perspektívát adnak azok a célprogramok, amelyek az energia- és nyersanyagtermelés, a mező- gazdaság és élelmiszeripar, valamint a gépipar fejlesztését szolgálják, s amelyeket a KGST legutóbbi bukaresti ülésszakán fogadtunk el. A célprogramok közös megvalósításában elsőrendűen érdekeltek vagyunk, mert azok növelik jövő terveink megalapozásának biztonságát, és új lehetőségekkel bővítik a szocialista országokkal folytatott gazdasági együttműködésünket. Fokozottabban építünk a vállalatok kezdeményezésére E célból a kormány határozata alapján az ágazati minisztériumok konkrét intézkedési programokat dolgoztak ki, ezeket a közelmúltban ismertették és megvitatták a vállalatok, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek vezető kollektíváival. A feladatokat szervesen beépítjük a népgazdasági tervezés rendjébe. Ennek keretében valamennyi termelő ágazatban áttekintjük, s ha kell, pontosítjuk az ötéves terv előttünk álló időszakára elhatározott fejlesztéseket, és már megkezdtük a VI. ötéves terv fejlesztéspolitikai elgondolásainak kidolgozását. A termékszerkezet korszerűsítésében azonban csak akkor számíthatunk sikerre, ha még fokozottabban építünk a vállalati kezdeményezésre. Úgy gondolom, ezt aligha kell bizonyítani. Eddig is ott, azokon a területeken értük el a legnagyobb eredményt, ahol a központi törekvéseket kiegészítette, továbbfejlesztette a vállalati kezdeményezés, ahol van vállalkozó szellem, a vezetés igényes követelményeket állít önmaga és a kollektíva elé. Ezek a vezetők több támogatást, a mostaninál nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülést érdemelnek, ugyanakkor egyre kevésbé lehetünk elnézőek azokkal, akik középszerű, vagy csak gyenge teljesítményt nyújtanak. Ez is szűk-, séges feltétele a gyorsabb előrehaladásnak. Nagy nyomatékkai szeretném hangsúlyozni, minden (Folytatás a 3. oldalon)
